A kép a Száll a kakukk fészkére című filmből származik
Azt már eddig is tudtuk, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte a homoszexualitást a mentális és érzelmi betegségek listájáról. Ennek előzményeivel és következményeivel rengeteg cikk és kutatás foglalkozik. Na de ki tudja, hogyan és mikor került fel a melegség arra a bizonyos listára?
Mikor és kik kezdtek el Isten elleni bűn helyett betegségként hivatkozni rá? Mi volt ezzel a céljuk? És ennek milyen hatása van a melegek mai megítélésére?
Cikkünkben ezeknek a kérdéseknek fogunk utánajárni.
A középkori keresztény egyház tűzzel-vassal üldözte a szodómiát, akkoriban még szó szerint. Az egymással rajtakapott, vagy mások szerint erkölcstelennek gondolt férfiakat és nőket általában máglyahalálra ítélték. Az egyház úgy tartotta, a homoszexualitás „nem csak ellentétes a természettel, de ördögi eredetű, veszélyezteti a közbiztonságot, és az ilyen tevékenység éhínséget, földregést, pestits vált ki.” (Justinianus: Novellák)
Aquinói Szent Tamás részletesen definiálta a szodómiát, és négy szintbe kategorizálta:
1 .Ejakuláció közösülés nélkül (önkielégítés)
2. Közösülés természetellenes módokon (minden szexpozíció a misszionáriuson – szemtől szembe – kívül)
3. Közösülés nem megfelelő nemmel (homoszexualitás)
4. Közösülés nem emberi lénnyel (bestialitás)
Ezek kivétel nélkül halálos bűnnek számítottak. Azt is elítélték, ha valaki a feleségével ünnepnapokon, vasárnap, havibaj illetve várandóság alatt közösül, de az még „bocsánatos bűnnek” minősült.
William-Adolphe Bouguereaum - Dante és Vergilius a pokolban
Bár szerencsére a felvilágosodással egyre csökkent az egyház szerepe a társadalomban, az államok továbbra is büntetéssel sújtották az „erkölcstelen magatartásformákat”. Ez egészen a francia forradalomig mit sem változott. A forradalmi nemzetgyűlésen aztán megszavazták az új büntetőtörvénykönyvet, melyből a varázslattal, istenkáromlással, boszorkánysággal együtt törölték a homoszexualitást is. Ezt a rendelkezést az 1810-es Code Napoleon jogérvénnyel ruházta fel, így a melegség legálissá vált minden francia területen.
Európa többi részében ugyan maradtak a szankciók, de ez az esemény mindenképp szükséges volt ahhoz, hogy meginduljon egyfajta párbeszéd a kérdést illetőleg.
Az 1800-as évek közepére az orvosok egyre nagyobb figyelmet szenteltek a különböző szexuális „perverzitásoknak”, és mintegy kis növényhatározóba, elkezdték részletesen összeírni és elemezni őket. Ahogy a kutatások megindultak, az összes eddigi „erkölcstelen életforma” hirtelen emberi arcot kapott. A történelem során először kezdték el keresni a miérteket a társadalmi normáktól eltérő viselkedésfajtákra, a házasságtöréstől a pisiszexig.
A XIX. század második felére a homoszexulitást nem csupán az aktusra vonatkozóan kezdik el vizsgálni. Rájönnek, hogy ez a fajta viselkedésforma elidegeníthetetlen magától a személytől. Az ember egész lényének része van abban, hogy a szexualitása olyan, amilyen. Westphal (német pszichiáter) 1870-ben ír először tanulmányt az ellentétes szexuális érzésekről. Onnantól kezdve a melegséget a szexualitás egyik lehetséges formájaként határozták meg.
Karl Friedrich Otto Westphal
Ne felejtsük el, hogy ettől függetlenül Európa nagy részében továbbra is minimum börtönbüntetéssel sújtották a melegeket. A kutatók elkezdtek lobbizni azért, hogy a törvényhozók tekintsék egyfajta biológiai hibának a homoszexualitást. Így próbálták megvédeni alanyaikat a börtöntől, és remélték, hogy a szankciók enyhülésével még többen mernek majd beszélni másságukról.
Tehát a kutatók jószándékának, és részben önös érdekeiknek köszönhetően a homoszexualitás a büntető kategóriából átkerül a pszichiátriai zavarok nagykönyvébe.
Félreértés ne essék, a haladó szellemű pszichológusok nagy része már akkoriban is tisztában volt azzal, hogy a melegség csupán egy variáns, nem pedig betegség. Havelock Ellis (angol orvos és szexualitás kutató) a századfordulón több könyvet is írt, melyekben közérthetően és rokonszenvesen beszélt a homoszexualitásról. „Nem ártanak másoknak, nem szorulnak gondozásra, és mivel nekik ez a viselkedésforma a természetes, ezért csak ártunk azzal, ha megpróbáljuk a bevett társadalmi normákba kényszeríteni őket.”
Freud nagyban támaszkodott XIX. századi elődeinek kutatásaira, bár ő maga olykor betegségként, olykor inverzióként (variáns) hivatkozott rá. 1935-ben egy amerikai páciense édesanyjának azt írta, nem tartja valószínűnek a szexuális orientáció átváltoztatását, és hangsúlyozta, hogy „a terápia reális célja egy kiegyensúlyozott homoszexuális identitás megtalálása lehet”. Freud szerint, az effajta vonzalomnak semmiféle káros hatása nincs az egyén mentálhigiéniájára, így melegek akár pszichoanalitikusként is dolgozhatnak.
Az 1900-as évek elejére Nyugat-Európában már nem csak az orvosok, de maguk a melegek is elkezdtek kiállni saját magukért. Franciaországban és Németországban kialakult a melegmozgalom, bárokat nyitottak, folyóiratokat jelentettek meg, gyűléseket tartottak. A beszámolókat visszaolvasva szinte hihetetlen, hogy akkoriban sokan felvilágosultabban kezelték a kérdést, mint ma.
Magnus Hirschfeld
Magnus Hirschfeld (német pszichiáter) 1919-ben megalapítja a Szexuális Tudományok Intézetét, melynek céljai: eltörölni a 175-ös paragrafust (homoszexualitás büntetése), felvilágosítani a lakosságot a homoszexualitással kapcsolatban, és biztatni a melegeket, hogy harcoljanak a jogaikért. Hirschfeld petícióját olyan korabeli hírességek írták alá, mint Albert Einstein, Rilke, Zola, Tolsztoj, Tomas Mann vagy Hermann Hesse.
1921-ben – szintén Hirschfeld javaslatára –, létrejött a Szexuális Reformok Világszövetsége, mely nemzetközi szintre emelte a mozgalmat. Munkásságuk a jogtudományoktól a szexuális felvilágosításon át, egészen a fogamzásgátlásig mindenre kiterjedt. A Világszövetség fénykorában több mint 130 ezer(!) tagot számlált a Szovjetuniótól egészen Ausztráliáig. (A Szovjetunió Sztálin hatalomra jutásáig minden évben képviseltette magát a szövetség kongresszusain). Céljuk az volt, hogy a biológia és az orvostudomány eredményeit megismertessék a társadalommal, annak érdekében, hogy az egyénben tudatosítsák a boldogsághoz való jogát.
Aztán, minden véget ért…
A gazdasági világválság (nem a 2008-as, hanem az 1929-es), valamint az abból kinövő totalitárius rendszerek több, mint fél évszázad munkáját söpörték le az asztalról. Mindenki tudja, milyen világ jött ezután, így ebbe most nem megyek bele. Csak annyit, hogy a nácik a Szexuális Tudományok Intézetének sem kegyelmeztek. A székhelyét szétverték, a könyveket, kérdőíveket, kéziratokat pedig felgyújtották, ezzel felbecsülhetetlen értékű tudományos kutatási anyagot semmisítve meg. Míg Hitler és Mussolini Európa nyugati felében irtotta szisztematikusan a homoszexuálisokat, keleten Sztálin tette ugyanezt. Ezúttal is szeretnénk megköszönni nekik (többek közt), hogy sikerült egy évszázaddal visszavetni a világot a fejlődésben.
A koncentrációs táborokban rózsaszín háromszög jelezte, ha valakit homoszexualitása miatt hurcoltak el. A melegek a táborokban nem csak az őrök, de a többi fogvatartott bántalmazásától is szenvedtek.
Mire a II. világháború füstje eloszlott, az összes addigi eredményből mindössze annyi maradt meg, hogy a homoszexualitás betegség. Hiszen ott szerepel a pszichiátriai zavarok listáján. A század második felében így is kezelték a kérdést, és újabb harminc évnyi kutatómunka kellett ahhoz, hogy megállapítsák, amit már az 1800-as évek végén is tudtak.
A betegség stigmát viszont azóta sem sikerült teljesen lemosni a homoszexualitásról.
A helyzet újbóli tisztázása a melegmozgalomra hárult, mely az 1969-es Stonewall lázadással támadt fel poraiból, és küzd a mai napig... De ez már egy másik történet.
____________________________
J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com
További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: