A szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hangoztató kommunisták úgy tartották, fontos, hogy az egyének szexuális szabadságát is biztosítsák. 1917. decemberében eltöröltek minden olyan törvényt, ami büntette a homoszexualitást. A fennkölt ideológiák mellett a rendelkezés arra is kiváló volt, hogy borsot törjenek az általuk megvetett egyházak orra alá.

A moszkvai Szociálhigénés Intézet igazgatója, Grigorij Batkisz kijelentette, hogy a homoszexualitás természetes nemi aktus, amelybe az államnak és a társadalomnak semmi joga beleavatkozni.

Az eseményekkel párhuzamosan Németországban egyre nagyobb sikereket ért el a melegmozgalom. Haladó szellemű orvosokból és jogászokból álló vezetői megalapították a Szexuális Reformok Világszövetségét, mely fénykorában 130 ezer (!) tagot számlált. A Szovjetunió 1932-ig minden évben képviseltette magát a szövetség kongresszusain.

Sztálin hatalomra kerülése azonban mindent megváltoztatott. A homoszexualitást “burzsoá dekadenciaként” emlegették, és 5 év kényszermunkával büntették. A nagyvárosokban összegyűjtötték a meleg írókat, művészeket, színészeket, és munkatáborokba deportálták őket. Megpróbáltatásaik rendszerint nem értek véget az öt év leteltével, mivel aki “nem javult meg” annak büntetését meghosszabbították.