Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Ez történt a melegekkel 2016-ban

2017. január 09. - Juhász.Gábor

2016_1.gif

Ahogy azt decemberben ígértük, megkezdjük végre a 2017-es szezont! Ám, még mielőtt belevetnénk magunkat az új évbe, bemelegítésként, nézzük meg, mik voltak 2016 legfontosabb buzihírei!

Bár a vége felé már szinte hősként ünnepeltük mindazokat, akik sikeresen túlélték az óévet, be kell lássuk, nemcsak rossz dolgok történtek velünk. 2016 egy rendkívül mozgalmas év volt, LMBT+ szempontból is. Havi bontásban összeszedtük nektek a történéseket, hogy az is képbe kerüljön, aki esetleg lemaradt valamiről.

Január

  • Az LMBT Szövetség pert nyert Kaposvár önkormányzatával szemben, ami a felvilágosító kampánykörútjuk során korlátozta a szervezet önkénteseit a gyülekezéshez való jogukban, és meg is bírságolta őket. Pozitívum, hogy tíz városból csupán itt találkoztak a szervezők homofóbiával.
  • Németországban külön szállást nyitottak transznemű és meleg menekültek számára, akiket hazájukban meg is gyilkolnának másságuk miatt.
  • Oroszországban a regisztrált HIV fertőzöttek száma elérte az 1 millió főt. Az AIDS megelőzési szövetség vezetője elmondta, hogy a megbetegedések üteme rekordot ért el, és figyelmeztetett, hogy ez könnyen általános járványba csaphat át. Az Orosz kormány további agyonhallgatással és tabusítással igyekszik kezelni a problémát.

2016_8.jpgEllentüntetők a 2012-es Budapest Pride-on. Forrás: hvg.hu

Február 

  • Két olyan döntés született a magyar bíróságokon, ahol homofób elkövetőket ítéltek el. Meleg, brazil diákok megverői 1 év, hat hónap felfüggesztettet és közmunkát kaptak, egy Hatvannégy Vármegyést pedig azért ítélek el , mert egy csoport tagjaként megtámadta a 2012-es Budapest Pride résztvevőit. Sajnos a 8-10 fős kompániából csupán őt sikerült eljárás alá vonni. Az úriember tettét három év, hat hónap felfüggesztettel díjazták.

Március 

  • A Magyar kormány ismét megcsillogtatta emberségességét, amikor a 28 EU tagállam közül egyedüliként utasította el az Európai Bizottság női és melegjogok mellett kiálló cselekvési tervét.

2016_1.jpgMeleg esküvő a Deák téren. Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Április 

  • Megtámadtak egy meleg srácot Pápán. Két férfi bántalmazta őt, ám a kiérkező rendőrök nem voltak hajlandóak eljárást indítani. A fiú jogi képviseletét most a Háttér Társaság látja el. Szurkolunk neki!
  • Bangladesben lemészárolták az egyik legismertebb meleg aktivistát, aki egyben az ország egyetlen LMBT lapjának szerkesztője is volt. A hat elkövető rajta kívül még egy férfit meggyilkolt, kettőt pedig súlyosan megsebesített.

Május 

  • Elhunyt Birtalan Balázs, költő. Balázs három éve küzdött a rákkal. Nem csak írásai, hanem a melegjogok terén vállalt aktivizmusa miatt is szeretettel emlékezünk rá.
  • Amerika történelmében először neveztek ki nyíltan meleg férfit a hadsereg egyik vezető tisztségére. Eric Fanning a védelmi minisztérium államtitkára lett.
  • Németország úgy döntött, kártérítést kapnak azok, akiket melegségük miatt ítéltek el. Közel ötvenezer emberről van szó. Őket még 1946 és 1969 között állítottak bíróság elé másságuk miatt.
  • Visszavonult a nyíltan meleg, spanyol futballbíró, miután nem bírta tovább elviselni a folyamatos homofób zaklatásokat. Bár az elmúlt időszakban sok előrelépés történt, sajnos ez az eset is jól mutatja, hogy a foci még mindig nem egy melegbarát sport.

2016_3.jpgA meleg futballbíró visszavonul a homofób támadások miatt. Fotó: Jesús Tomillero / Twitter

  • A Magyar Kormány ismét próbálkozott: egy költségvetési salátatörvénybe rejtve olyan javaslatot nyújtottak be a parlamentbe, mely elfogadása esetén teljesen kiüresítette volna a Bejegyzett élettársi kapcsolatot. Végül a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság és több ellenzéki párt tiltakozása miatt törölték ezt a részt a javaslatból.
  • A Könyvtár Klubból kidobtak két csókolózó lányt, melyre válaszul leszbikus csókflashmobot szerveztek az ELTE udvarára. Az eseményt a Konzervatív Hallgatók Szövetsége nevű szervezet próbálta megzavarni, élükön a szálasista László Balázzsal. Balázs szeretné, ha a résztvevők otthon, a négy fal között maszturbálnának leszbipornóra, ahogy ő is teszi.
  • Mindeközben Olaszországban engedélyezték a melegek számára a bejegyzett élettársi kapcsolatot. A Vatikán folyamatos ellenlobbija miatt, házasságról egyelőre szó sem lehet, bár igény az volna rá.

Június 

  • Tragédia egy orlandói melegbárban: Egy fegyveres férfi 50 vendéget meggyilkolt, 53-at pedig súlyosan megsebesített. Ez volt Amerika történelmének legvéresebb lövöldözése. Később kiderült, hogy az egyébként radikális iszlamista elkövető maga is gyakori vendége volt a bárnak. Az áldozatok temetésére tüntetést szervezett egy nyíltan melegellenes amerikai egyház, melynek tagjait végül angyalnak öltözött ellentüntetők takarták ki a jó ízlésű megemlékezők elől.

 

2016_7.jpgMegemlékezés az orlandói mészárlás áldozatairól.

  • A bíróság kimondta: Unglár Klára nem sértette meg Kocsis Máté jó hírnevét azzal, hogy melegnek nevezte őt. Kocsis “nembuzeráns” Máté nem volt túl lelkes az ítélettől.

Július 

  • Ha nyár, akkor Pride, ráadásul nem is akármilyen! 2007-óta először fordult elő, hogy semmilyen atrocitás nem érte a Budapest Pride-ot. Reméljük, hogy ennek köszönhetően idén végre kordonok nélkül vonulhatunk majd a fővárosban. Az eseményt egyébként 31 ország nagykövetsége támogatta. Köztük volt a Szlovák nagykövetség is, ami szolidarításként egy szivárványzászlót is kitűzött a homlokzatára. Ebből elég nagy botrány lett, Fico ugyanis nagyon a szívére vette a dolgot. Ezt meglátva, a Magyar Kormány megelőző csapást mért: a külügyminiszter közölte, tilos szivárványzászlót kitűzni magyar nagykövetségekre, a jövőben is az lesz, és mostantól a múltban is.

2016_5.jpg

Budapest Pride, 2016. Forrás: 24.hu

  • A világ boldogabb helyein a Pride továbbra is népünnepély, ennek kapcsán két jelentősebb esemény is történt: Kanadában most először vett rész a miniszterelnök a felvonuláson, Izlandon pedig az Államfő tett így (vagyis az ottani Áder János), ezzel ő lett a világ első olyan államfője, aki maga nyitotta meg a Pride-ot. Törökországban sajnos visszafelé haladnak: bár 2003-óta minden évben szerveztek felvonulást, az ideit valamiért az utolsó pillanatban betiltották, a megjelent tüntetőket pedig könnygázzal és gumilövedékkel oszlatták szét.
  • Tusványoson elhangzott Paizs József lelkipásztor ominózus előadása, melyben többek között–, arról értekezett, hogy a meleg fiatalok azért lesznek öngyilkosok, hogy a szüleik szenvedjenek miattuk. Az előadás olyan nagy hatással volt ránk, hogy ennek apropóján idejét éreztük elindítani a Melegedő blogot, melyre már hetek óta készültünk. És milyen jól tettük! A blog, alig négy hónap alatt elérte az egymilliomodik lapletöltést, amiért ezúttal is hálás köszönet minden olvasónak! :)

Augusztus 

2016_4.jpg A pomázi iskola kerítése.

  • Budaházi Györgyöt, a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet vezetőjét 13 év börtönre ítélték, többek között azért, mert pályafutása alatt két melegbárt is rágyújtott a bent tartózkodókra. Reméljük, a börtönévek alatt alkalma lesz más oldalról is megtapasztalni a melegek helyzetét.

Szeptember 

Október 

  • A Román parlament elutasította a melegek élettársi kapcsolatának elismeréséről szóló tervezetet. Az erdélyi magyar melegközösség tagjainak óriási csalódás volt, hogy az RMDSZ képviselői is elutasították a javaslatot. Mint elmondták, a magyar képviselők igazán tudhatnák, milyen borzasztó nehéz egy társadalomban kisebbségként élni.

November 

  • Amerika választott: Donald Trump lesz a következő elnök. A hír az egész világot, benne pedig a meleg közösséget is sokkolta. Bár Trump a kampánya során tett gesztusokat a homoszexuálisok felé (és ellen is), alelnöknek mégis egy nyíltan homofób seggfejet választott, akitől sok jót nem várhatunk. 

2016_2.jpgAz Amerikai Egyesült Államok új elnöke, Donald Trump.

  • A Lipóti Pékség hálózatának egyik üzletében melegházasság ellenes aláírásgyűjtést szervezett a bolt vezetője. A Lipóti ennek kapcsán hivatalos közleményt adott ki, melyben kijelentették, hogy nem volt tudomásuk a dologról, és állásfoglalást kizárólag élelmiszerkészítés kapcsán nyilvánítanak.

2016_6.jpgTüntetés az ásotthalmi rendelet ellen. Forrás: 24.hu

December 

  • A Magyar Kormány a továbbiakban megvonja az anyagi támogatást az AIDS megelőzését végző civilszervezetektől. A döntést az indokolta, hogy az elmúlt években rohamos emelkedésbe kezdett a HIV fertőzöttek száma az országban.
  • Málta, az európai országok közül először tiltotta be, hogy átnevelő táborba vigyék a meleg polgárait. Azokat a kuruzslókat, akik homoszexuálisok “gyógyítását” végzik, akár két év börtönre is ítélhetik.
  • Meglepő felmérési eredményeket publikál a Budapest Pride: a közvéleménykutatások szerint nőtt a melegházasságot támogatók száma a magyar népesség körében. A megkérdezettek 60%-a szerint a melegeknek ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük, mint bárki másnak.


Szóval, ez történt tavaly. Emlékezzünk, a rossz dolgokra azért, hogy tanulni tudjunk belőlük, a jókra pedig azért, hogy magabiztosabban nézzünk szembe az új évvel. Hogy milyen kihívásokat és örömöket tartogat számunkra 2017, még mi sem tudjuk, de minden esetre, annyit megígérhetünk, hogy be fogunk számolni róluk. Kövessetek hát minket idén is! És természetesen, ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnátok, írjátok meg nekünk bátran!
 

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr1612110755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.09. 05:29:19

Jó évet zártunk: a homoklobbi élettere picit csak, de csökkent.

Laurea 2017.01.09. 08:28:17

Sikeres és boldog 2017-et kívánok nektek. Remélem ilyen szellemben folytatódik tovább a blog, nagyon nagy szükség van rá.

ogli dzsí 2017.01.09. 15:22:14

hideg év következik
süti beállítások módosítása