Kezdjük egy gyors felméréssel. Tegye fel a kezét az, aki a mai napig szokott papír alapon levelezni rokonokkal, barátokkal. Akár képeslapot küldeni nekik. Jó, most az tegye fel a kezét, aki a telefonnal/digitális fényképezőgéppel készített képeinek legalább 5%-át elő szokta hívatni. Tegye fel a kezét, aki a kedvenc cikkeit le szokta menteni. Esetleg van, aki ki is nyomtatja őket? Ki az, aki lementi magának a videókat a netről? Hányan őrzitek meg a napi/heti/havi újságokat?
Akinek egyszer sem lendült fel karja a magasba, annak most van egy elég rossz hírem.
Az Indexen nemrég megjelent egy cikk, melyben arról írnak, hogy Mi leszünk a történelem szellemei. Ez az állítás Vint Cerf-től származik, akit az internet atyjaként szokás emlegetni. Cerf erősen aggódik amiatt, hogyha nem teszünk valamit, akkor pár évtized múlva, a teljes mostani digitális kutlúránk elvész a semmibe. És ha ő aggódik, akkor lehet, hogy nekünk is kellene.
Amikor középiskolában a kommunista rendszerről tanultunk, szóba került a történelemhamisítás. Emlékszem, mennyire megrázott a gondolat, hogy a múltat csak úgy át lehet írni. Ezt legalább akkora aljasságnak tartottam, mint a népirtást. Azóta persze tudom, hogy a történelem relatív. Egyrészt, mert “mindig a győztesek írják”, másrészt pedig minél kevesebb tárgyi bizonyíték marad fenn egy korszakról vagy egy eseményről, annál inkább képbe jönnek a teóriák és a találgatások.
Hogy mindennek mi köze van digitális világunkhoz? Az, hogy mára eljutottunk odáig, hogy nemcsak a múltat tudjuk hamisítani, hanem a jelent is. Hogy léteznek olyanok, akik szerint a holokauszt nem történt meg, vagy hogy 9/11-et valójában nem a terroristák okozták, az egy dolog. Az viszont, hogy az Amerikai elnökválasztást álhírek terjesztésével lehetett befolyásolni, valami egészen félelmetes.
A jövő történészei számára tehát a mi jelenünk igazi nehezített pálya lesz. Hiszen ha fent is fog belőle maradni bármiféle adat, semmi garancia nem lesz rá, hogy az valóban az igazságot fogja tartalmazni.
Elektromos áram nélkül maradt iskola, Gázában.
Én megrögzött archiváló vagyok. Mindenkinek kell valami hobbi, az enyém az, hogy minél több dokumentumot próbáljak megőrizni a jövő számára. Anno például elkezdtem gyűjteni az aluljárókban ingyenesen osztogatott Metropol újságokat. Tony Blair lemondása volt a címlapján annak a számnak, amit először elraktam. Úgy gondoltam, milyen érdekes lesz ezeket a híreket visszanézni a távoli jövőben, amikor talán már Metropol sem lesz.
Az első dolog, amit tudni kell az archiválásról, hogy bizony hely kell hozzá. Amikor már embermagasságú újsághalom állt a szobám sarkában, én is kezdtem érezni, hogy ezzel valamit kezdeni kéne. A probléma megoldódott, amikor elköltöztem Budapestre. Édesapám az újsággyűjtemény nagy részét gyújtósként hasznosította...
A digitális archiválás már egy fokkal praktikusabb. De ez is tárhelyet igényel. A kedvenc cikkeimet mindig kinyomtatom PDF-ben. Egy ideig a kedvenc videóimat is letöltöttem. Egy részük még csak nem is pornó volt. Ezek viszont már jobban zabálták a memóriát, úgyhogy felhagytam velük. A képek kérdése már határeset. Az általam készített fotók jelenleg 68,3 gigabájtot foglalnak el. Természetesen mind, szépen, év szerint vannak csoportosítva, ahogy azt kell. Nemrég a családi fotógyűjteményt is digitalizáltam. Mégis, a több éves munkám gyümölcse addig fog tartani, amíg egy pohár víz rá nem borul a laptopomra, vagy míg a külső merevlemezem egy szép napon be nem mondja az unalmast.
Persze, az adatok egy részét az interneten is lehet tárolni. Ezzel viszont gyakorlatilag közkinccsé tesszük a legszemélyesebb dolgainkat is, a nagymama recepteskönyvétől a fehérneműs képeinkig. Hiába is védjük le őket, ezeken a védelmi vonalakon gyakorlatilag csak az nem jut át, aki nem akar. Arról már nem is beszélve, hogy ezek az adatok is szervereken vannak tárolva, ha pedig azokkal történik valami, akkor megint ugyanott tartunk. Oké, nem valószínű, hogy ez csak úgy megesik, mint ahogy annak is kicsi az esélye, hogy egy internetes médium teljes anyaga egyik napról a másikra elérhetetlenné váljon.
Sokszor bele sem gondolunk, hogy a minket körülvevő digitális világ mennyire illékony. Pedig, ami most sem kézzel fogható, az tíz, húsz, ötven év múlva sem lesz az. Ma még nagyban olvasgatjuk az Indexet, megosztjuk a vicces, macskás képet a Facebookon, és amíg letölt a film, megnézzük, mit mondott róla Szirmai, holnap pedig talán hibaüzeneteket fogunk látni mindenhol. Vagy csak egy sötét képernyőt.
A Google egyik szerverterme a sok közül.
Ezekre a problémákra pedig egyelőre nincs tartós megoldás. A teljes digitális információforgalmat fizikai képtelenség lenne kinyomtatni, arról nem is beszélve, hogy egy idő után a papírt is megrágja az idő vasfoga. Akit megnyugtat, annak elmondom, hogy a nyomtatott sajtó fontosabb példányait az Országos Széchényi Könyvtár hivatalból archiválja, a Google szervereit pedig annyira védik, hogy még a pontos földrajzi elhelyezkedésük is titkos. Saját személyes adatainkért viszont egyedül mi vagyunk felelősek.
Unokáink garantáltan sosem fogják olvasgatni, milyen szép szerelmes leveleket váltott egymással nagypapa és nagymama facebookon. Képet talán majd tudunk mutatni magunkról, már amennyiben vesszük a fáradtságot, és kinyomtatunk párat. Aki pedig egy internet és elektromosság nélküli világban sem akar lemaradni a buziügyekről, annak javaslom, hogy még most szerezzen be egy meleg barátot.
____________________________
J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com
További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: