Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Melegházasság, mint “fapados részmegoldás”

2016. november 24. - Juhász.Gábor

bojte_1.jpg

Valami biztos van a levegőben, hogy a vallásos-konzervatív oldalon, az elmúlt napokban ilyen felkapott téma lett a melegházasság.

Alig ült el a por a Lipóti pékség aláírásgyűjtési botránya óta – amiről közben a homofób kezdeményezés hazai támogatója is nyilatkozott –  most Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes gondolta úgy, hogy véleményt kell nyilvánítania meleg ügyben.

Böjte Csaba szerint “fapados részmegoldás”, ha valaki a homoszexuális párkapcsolatot választja “a keresztény Isten akarata szerinti családdal szemben”. Első látásra mindez nem sokban tér el a Frivaldszky Edit által mondott homofób baromságoktól, azonban, ha jobban megnézzük, mégis felfedezhetjük, hogy a két megnyilvánulás között jelentős eltérés van.

Máris elmondom, hogy miért.

Sajnos, szinte magától értetődő, hogy a konzervatív értékrendbe nem fér bele az azonos neműek párkapcsolata. Pedig a házasság kiterjesztésének pont hogy nem liberális ügynek kellene lennie. Ahogy azt Nádasdy Ádám író egy interjúban remekül megfogalmazta:

“Éppen azért támogatom a melegházasságot, mert konzervatív vagyok. Mi lehetne konzervatívabb annál, hogy az ember tartósan, egy életre elkötelezi magát ahelyett, hogy naponta váltogatja a partnereit?”

A Katolikus Egyháztól megint csak nem várunk csodákat, ha emberjogi ügyekről van szó. Hogy a Bibliában miért tiltják a homoszexualitást, arról korrábban már írtunk Ahogy arról is, hogy ettől függetlenül az egyház berkeiben virágzó meleg élet folyik, gyakorlatilag megalapulása óta.

Arra már rájöttünk, hogy a vallásos-konzervatív világban nem a bűn a probléma, hanem annak “reklámozása”. Hiszen Isten irgalmas, gyakorlatilag nincs a világon olyan dolog, amit tíz miatyánkkal ne lehetne elintézni. Amire viszont mindennél jobban oda kell figyelni, az a látszat. És itt most gondolhatunk a hívő egyetemi professzorra, aki otthon veri a feleségét és a gyerekeit, vagy azokra, akik végighallgatják a prédikációt az irgalmasságról, majd kiírják a templomajtóra, hogy hajléktalan kéregetők húzzanak a bánatba. Felesleges sorolom, mindannyiunk környezetében akad ilyen személy.

bojte_2.jpgforrás: Tékozló Homár Blog

Ne beszéljünk a családon belüli erőszakról, mert az megingatja a család szentségébe vetett hitet, és már így is olyan sok a válás. Ne beszéljünk a pedofil botrányokról, mert ez aláássa az egyház méltóságát, ami ilyen zavaros, liberális időkben az egész közösségnek csak külön gondot okoz. Beszéljünk helyette olyan dolgokról, amikhez egyáltalán nem értünk, és egyébként sincs hozzájuk semmi közünk. Beszéljünk a homoszexuálisok házasságáról! Addig sem kell a saját problémáinkkal foglalkoznunk.

Rendben, akkor hát beszéljünk a melegházasságról!

 

“Támogassa a család és a házasság jelentésének meghatározását az uniós jogalkotásban: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és a család házasságon és/vagy leszármazáson alapul.” – szól a felhívás a “családvédő” aláírásgyűjtésre.

Frivaldszky Edit, a kezdeményezés hazai képviselője még a vele készített interjúban is tagadta, hogy ez a melegek jogainak csorbításáról szólna. Ők egyszerűen csak azt szeretnék, hogy az Unió döntéshozói egyszer s mindenkorra zárják ki a homoszexuálisokat a család intézményéből, a 11 tagországban megköttetett házasságokat pedig tekintsék semmisnek. Mert szerintük ez nem helyes. De még egyszer hangsúlyozom, ennek semmi köze a melegekhez, ők egyébként sem melegellenesek, hiszen Frivaldszky Editnek is vannak meleg barátai. Akik a hölgy elvárásai alapján minden bizonnyal egy szekrény mélyén élnek. Ahogy az minden rendes buzeránstól elvárható lenne.

“A párválasztásban, családos életben, vagy az Istennek szentelt állapotot választottak közül elesettek számára, irgalmas szeretettel Isten mindig felkínálja az újrakezdés lehetőségét! Felállni és újrakezdeni nem szégyen, de a legszebb álmot feladni és helyette egy fapados, sehová nem vezető úton elindulni, megalkuvás! Tudom, hogy aki szomjas, az az út szélén bűzlő pocsolyának is nekitérdel, de én mindenkinek azt mondom, hogy higgyen Isten jóságában, higgyen abban, hogy ha nem adjuk fel a keresést, akkor megtaláljuk azt a kutat, melynek életadó vize tiszta és egészséges!”

Böjte Csaba nyilatkozata már-már szépirodalmi emelkedettségű. Külön tetszik az a rész, amikor “út szélén bűzlő pocsolyához” hasonlítja több százezer, nem-heteroszexuális ember szerelmét, köztük az én négy éves párkapcsolatomat is. Egy kedves leszbikus ismerősöm mesélte, hogy Csaba testvér szavai óta már csak “egyetlen, igazi, legmélyebb bűzlő pocsolyámnak” szólítja a barátnőjét. :)

bojte_3.jpgFrivaldszky Edit és Böjte Csaba

Megfigyeltem, hogy sem Frivaldszky Edit “családvédő” honlapján, sem Csaba testvér nyilatkozatában nem szerepel egyszer sem a homoszexuális vagy a meleg szó. Ez talán annak a népi hiedelemnek tudható be, hogy “ne emlegesd az ördögöt, mert a végén még megjelenik”. Meg tudom érteni az elővigyázatosságukat. Mégiscsak kellemetlen lenne, ha a templomi prédikáció közben a semmiből egyszer csak feltűnne Lady Dömper, püspöklila tollboában, és értetlenül pislogna az egybegyűltekre.

Most, hogy végigvettük, mi mindenben egyezik a két személy nyilatkozata, ideje, hogy beszéljünk az alapvető különbségekről is.

Sosem fogom megérteni, hogy a házaséletről, a családi problémákról és a gyermeknevelésről miért egy nőtlen, gyermektelen, szexuális kapcsolatot (elvben) sosem létesítő pap véleményét kell kikérni. De ez legyen az én gondom. Mégis, hogy a két nyilatkozat legfőbb különbséget érzékeltessem, Csaba testvér mondandójából az alábbi részletet emelném ki:

“Szerintem nem a sötétség ellen kell harcolni, hanem ragyogó tiszta fényt kellene gyújtani! Arról fogok én mindig is beszélni, hogy milyen csodálatos a keresztény házasság, az Isten akarata szerinti tiszta család, életünket beragyogó gyermekáldás! A demokrácia lényege, hogy azt, amiben hiszünk, bátran hirdetjük!”

És igazából ez itt a lényeg. Az, hogy a keresztény családok milyen életet élnek, az csak és kizárólag a keresztény családokra tartozik. Ha Böjte Csaba szeretné tanácsaival ellátni ezeket a családokat, akkor az tök jó, hajrá! A munkásságát elnézve értelmes embernek tűnik. Az, ahogyan a melegekről gondolkodik, elég sajnálatos, de ez az ő véleménye, és ahogy nekem jogom van megosztani másokkal a meglátásaimat, úgy neki is. De ahogy én sem szólok bele abba, hogy keresztény emberek hogyan élik az életüket – mert nem az én dolgom, és nem is érdekel –, úgy tőle is csak annyit várok el, hogy ne akarja megmondani, én hogyan éljek. És akkor nincs is több dolgunk egymással.

Frivaldszky Edittel sem az a gond, hogy alapvetően hülyeségeket beszél. A probléma ott kezdődik, hogy ő olyan szinten nem bírja elviselni két azonos nemű ember szerelmének gondolatát, hogy egész mozgalmat indít a homoszexuálisok jogainak teljes betiltására. Ahogy az Ellenszél.hu szerzője utánajárt a munkásságának, kiderült, hogy ez a nő effektíve abból él, hogy melegek ellen hergeli az embereket. Ennek ellenére annyi gerince sincsen, hogy amikor ezt számon kérik tőle, odanyögje “Ja, gyűlölöm a buzikat. És?” Helyette elkezdi tolni a bullshitet a családok és a gyermekek védelméről.

Nála még Birka nevű házitrollunkban is több tisztesség van, aki kijelenti, hogy szerinte a melegség betegség. Ha kérdezik, ha nem. De ez legalább egy tiszta helyzet, ezzel lehet mit kezdeni, nem úgy mint az állandó ködösítéssel és félrebeszéléssel. Ezt csak azért hozom fel, hogy lássuk, itt alapvetően nem a véleménynyilvánítással van probléma. A probléma ott kezdődik, amikor olyan emberek, akik a faszt is csipkekesztyűvel fogják meg, ismeretlen polgárok százezreinek életébe akarnak beleszólni, úgy, hogy a kérdéshez a világon semmi közük nincsen.

ireland-gay-marriage3-zcco.jpg

Mert értsük már meg végre: ha engedélyezik a melegházasságot, annak az lesz az egyetlen következménye, hogy a melegek összeházasodnak egymással. Láttunk már ilyet a világ rengetek országában. Nem tör ki a pestis, nem fogják a heteroszexuálisokat szivárványkerítéses haláltáborokba terelni, és nem lesz kötelező mindenkinek megbuzulni. Mindösszesen arról van szó, hogy az a két szerencsétlen, aki szereti egymást, nemtől függetlenül egybekelhet, hogy törvény adta joguknál fogva kiélvezzék a házas élet minden örömét és bánatát. A történet pedig ezzel véget is ér.

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr5711994306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.24. 04:04:50

Nádasdy hülye, Miféle konzervatív érték van a házasség meggyalázásában?

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.24. 04:06:50

" ismeretlen polgárok százezreinek életébe akarnak beleszólni, úgy, hogy a kérdéshez a világon semmi közük nincsen"

Azt állítod, trollom, hogy csak a homoklobbinak van beleszólása a társadalmi kérdésekbe, s mindenki másnak kuss legyen?

kovacsbelane 2016.11.24. 06:02:37

Hetero hazaskent elhatarolodok a hazassag ilyeten definialasatol, foleg, hogy eredendoen gazdasagi dontes, nem erzelmi.

kovacsbelane 2016.11.24. 06:06:59

@kovacsbelane: ja, termeszetesen a fridvalszky- es bojte-felere gondoltam.
Es gratula az oldalhoz meg az irasokhoz, jok, csak igy tovabb.

Terézágyú 2016.11.24. 08:59:50

"Nála még Birka nevű házitrollunkban is több tisztesség van"

Az egy dolog, hogy e troll neve és a tisztesség egy mondatban szerepel - de ő nem a ti házitrollotok, hanem még egy rakás másik blog trollja is :)

Terézágyú 2016.11.24. 09:01:06

"Arról fogok én mindig is beszélni, hogy milyen csodálatos a keresztény házasság"

Mer ő aztán tudja :)
Még ha arról beszélne, hogy milyen klassz a cölibátus...

Terézágyú 2016.11.24. 09:04:18

"Megfigyeltem, hogy sem Frivaldszky Edit “családvédő” honlapján, sem Csaba testvér nyilatkozatában nem szerepel egyszer sem a homoszexuális vagy a meleg szó. Ez talán annak a népi hiedelemnek tudható be, hogy “ne emlegesd az ördögöt, mert a végén még megjelenik”."

Egy fenét :)
Ez a tipikus védekezés: ő nem buzizik, ki se ejti ezt a szót a száján, hogy meri bárki ezzel vádolni?

Mint amikor valaki nem mondja ki, hogy zsidó, de egyfolytában a "közünk befurakodott, nagyorrú, kaftános" emberektől beszél :)

Laurea 2016.11.24. 09:38:14

Valami értelmeset és mélyenszántót szándékoztam kommentálni, de aztán a végén a faszt is csipkekesztyűvel fogják meg kifejezés eltérített ettől, mert azóta is ezen nevetek csak.

Gery87 2016.11.24. 15:43:27

Olyan toleránsak vagytok bazmeg, hogy mindenkit toleráltok aki egyetért veletek, ők lehetnek "társadalom formál erők"...szóljanak bele mindenbe....változtassanak törvényeket, fogalmakat írjanak át....
A többiek, akik meg nem pl holmi idióta keresztények, akik persze "titokban látens buzik...." azoknak meg a kurva anyját mi?
De beléjük a legkönnyebb rúgni......hisz nem fenyeget a veszély hogy mást mondanak mint amit a vallásuk tanít és amiben hisznek...azt meg a mai világban könnyű fikázni és nevetni rajta ("hülyeségek, baromságok") örök bokszzsákok ők...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.11.25. 10:45:09

Teljesen mindegy milyen agyrémeket eszeltek ki, a buzulás egyszerűen gáz. A házasság pedig csak férfi és nő között jöhet létre. Éljen a Fasiszta Reakció!

Mr. Rustical 2016.11.25. 11:15:42

Nem tudom, honnan veszed, hogy "szinte magától értetődő, hogy a konzervatív értékrendbe nem fér bele az azonos neműek párkapcsolata".

Például az én konzervatív értékrendembe simán belefér az azonos neműek párkapcsolata, egyetértek azzal is, hogy ez jogilag a házassággal azonos módon legyen szabályozva. Sőt, azzal is egyetértek, hogy homoszexuális párok gyerekeket fogadjanak örökbe, bár úgy gondolom, hogy ilyen esetekben mérlegelni kell a gyerek érdekeit, és egyéb feltételek azonossága mellett előnyben kell részesíteni a heteroszexuális örökbe fogadó családokat. Biztos nem könnyű egy gyereknek - főleg ha maga heteró- egynemű családban felnőni, de biztos sokkal jobb, mint állami gondozásban. A baráti körömben is többségben vannak a konzervatív emberek, és majd mind így gondolják.

Ugyanakkor az az érzésem, hogy a melegházasság körüli hiszti egyik oldalról sem a melegházasságról szól.

Meleg oldalról: nem értem, miért kell erőltetni a "házasság" fogalom használatát. A házasság férfi és nő közötti kötelék, egyszerűen mert ezt jelenti a fogalom. A melegházasság olyan, mintha a krokodilok azt követelnék, hogy nevezzék őket ormánytalan elefántnak. Miért nem lehet erre egy semleges fogalmat kitalálni? Szerintem ezért: akik a melegjogi harcban élik ki magukat, alapvetően a gyermekkori frusztrációikat élik ki, és nem a melegek jogai érdeklik őket - tisztelet a kivételnek - hanem a házasságot akarják elvenni a többi embertől. Hogy ne legyen senki, akinek apja, anyja, szerető családja lehet, mert így jól bosszút tudnak állni a saját apjukon, anyjukon, akiket tudat alatt hibáztatnak valamiért, amit nem mernek maguknak bevallani.
Aki valóban azért küzd, hogy melegként emelt fejjel válalhassa a párkapcsolatát, ugyanolyan jogi védelmet élvezzen, mint a heterók, és lehetősége legyen gyereket örökbe fogadni, azt tisztelem és támogatom.
De aki ezt akarja, az nem áll ki tigrismintás tangában táncolni egy kamion platójára. Aki táncolni áll ki, az azért teszi, mert provokálni akarja a többi embert, és éppenséggel lassítja, s nem gyorsítja a melegek társadalmi elfogadását.
És sajnos ez a cikk sem építő szándékkal íródott, hanem olyan értékeket próbál diszkreditálni, amiket nem kellene.

A másik oldalról a beteges frusztrációt sokkal könnyebb tetten érni, mert a "kisebbségek" elleni fóbiás reakciók klinikai háttere elég részletesen kutatott téma. Az mindenféle anti- meg -fób reakciók alapja ugyanúgy az elfojtott frusztráció, és különösen gusztustalanok, mert éppen az érzékeny pontokon sértenek olyan embereket, akik erre nem szolgáltak rá.

Csakhogy a homofób, sérült lelket hordozó barmok (elég tömeges) létezése még nem hatalmaz fel senkit arra, hogy a meleg jogok védelmének álcája alatt más emberek értékeit, érzéseit támadja. Ezzel csak egyre messzebb kerül annak a lehetősége, hogy a melegek párkapcsolatát az emberek többsége normálisnak fogadja el, és így a politika is fel merje vállalni a valódi képviseletét.

Terézágyú 2016.11.25. 11:33:55

@Mr. Rustical:
"nem értem, miért kell erőltetni a "házasság" fogalom használatát. A házasság férfi és nő közötti kötelék, egyszerűen mert ezt jelenti a fogalom."

A fogalmak változnak. A régi magyar nyelvben a "bél" szó minden belsőséget jelentett, pl. a szívet is. Innen jön a Béla nevünk is. Olyasmit jelent, hogy valaki, akinek fontosak a bensőségek, a szív, a lélek stb.

"Miért nem lehet erre egy semleges fogalmat kitalálni?"

Azért, mert ha más fogalmat használunk rá, az mást fog jelenteni.

Olyan nincs, hogy valaki megkapja a magyar állampolgárságot, választhat, választható, adózik, tébéje van - de ne hívjuk "magyar állampolgárnak", mert az "nem azt jelenti"!!!! Ha nem hívhatjuk úgy, akkor hiába azonosak a jogai a magyar állampolgárokkal, mégsem lesz az - holott ő az akar lenni.

Attitudeman 2016.11.25. 11:46:57

Én egy valamit nem értettem soha: Miért olyan fontos a homoszexuálisoknak, hogy házastársaknak hívják őket? Tehát senki sem akadályozza őket abban, hogy együtt legyenek, sőt már a magyar jog is biztosítja, hogy legálissá tegyék a kapcsolatukat (bejegyzett élettársi viszony), és ugyanolyan jogaik vannak, mint a házastársaknak. Miért olyan fontos nekik a név? Mert lényegileg már csak ebben különbözik a két dolog.

Miért fontos nekik az, hogy egy olyan intézményt, ami évezredes hagyományra nyúlik vissza, megváltoztassanak. Mert a házasság per definitionem férfi és nő jogi, gazdasági esetleg szakrális kapcsolata. Nem értem, hogy miért írjunk fölül egy hagyományt egy kisebbség kedvéért. Ez nekem olyan, mintha azt mondanám, hogy a zsíroskenyér kenyérből és valamilyen állati zsírból áll. Erre valaki azt mondja, hogy ha két szelet kenyeret egymásba nyomok, az is zsíroskenyér. Eleve a római jogban is matrimoniumnak hívták, ami az "anya felé való kötelezettséget" jelenti, tehát a nőstény ott is kihagyhatatlan volt a dologból.

Az államnak felelőssége van a polgárai felé, így a melegek felé is. Nekik is teljes jogú tagjainak kell lenniük a társadalomnak, és ezért az államnak számukra is egyenlő jogokat kell biztosítania. Nem igazán értem, hogyha az állam megadja nekik az együttlétük jogi kereteit, akkor miért olyan fontos, hogy megkapják azt a nevet is.

A közös örökbefogadást nem értem ide, az egy széleskörű vita kérdése, szerintem más lapra tartozik.

Mr. Rustical 2016.11.25. 14:31:47

@Terézágyú:
A hasonlat sántít, mert aki magyar állampolgár akar lenni, az vállalja mindazt, ami a magyar állampolgársággal együtt jár, nem pedig újra akarja definiálni a magyar állampolgárság fogalmát annak érdekében, hogy ő abba beleférjen. Aki házasságot akar kötni, az meg azt vállalja, hogy egy ellenkező nemű emberrel köti meg. Az a házasság.
Abban igazad van, hogy a fogalmak változnak: ma pl. a "házasság" alatt egyaránt értjük a polgári és az egyházi házasságot, holott a kettő két teljesen különböző dolog, és éppen eléggé zavaró, hogy keverednek. Visztont az ilyen szemantikai változások nem úgy jönnek létre, hogy valakik erőszakkal kikövetelik, hanem spontán módon. És még ha spontán módon jönnek létre, akkor sem kell mindenkinek feltétlenül egyetérteni vele. Én például sajnálom, hogy a polgári- és egyházi házasság fogalma keveredik, mert más takar. ettől még nem leszek klerikális inkvizítor.

A lényegi kérdés szerintem az, mit szeretne igazából a posztíró. Azt-e, hogy a meleg párok jogi helyzete rendeződjön, vagy azt, hogy a házasság és a család hagyományosan kialakult modellje nyilvános megszégyenítés tárgyává váljon. Egy új értéket szeretne létrehozni, vagy egy meglévőt (és megőrzendőt) lerombolni? Számomra a posztból az jött le, hogy erős benne a látens düh, romboló hatású, és nem szolgálja az érték-teremtést.

Melegedő 2016.11.25. 15:55:08

Mivel láthatólag sokak számára nem világos, milyen jogi és elvi különbségek vannak a házasság, és a bejegyzett élettársi kapcsolat közt, ezért hamarosan írni fogunk egy posztot a témában, tisztázva a félreértéseket. Addig is, további jó kommentelést kívánunk! :)

Norma Bontó 2016.11.25. 16:30:28

@Melegedő:
Már akartam jelezni, hogy érdemes lenne bemutatni, hogyan lett szépen kiüresítve jogilag a bej. élettársi kapcsolat.

Azzal nagyon egyettértek, hogy a templomi házasság és az önkormányzati házasság egészen mást takar.
Csakhogy olyat nem ismerek, aki templomit tartott volna, polgárit meg nem.

Jól tudom, hogy a katolikus egyház szerint egyszer lehet csak házasodni? Válás nincs. Tehát második házasság csakis polgári lehet.

Javítsatok ki, ha tévedek!

Mr. Rustical 2016.11.25. 19:19:52

@Norma Bontó: Van lehetőség második házasságra, a katolikus egyház is elválaszt házastársakat bizonyos esetkeben, és ha ez megtörtént, akkor lehet újra próbákozni. Erre számos történelmi példa van, de én is ismerek olyan embert, aki végigcsinált egy ilyen procedúrát, hogy aztán újra házasdhasson.
Szóval lehet több házasság, csak sokkal bonyolultabb a válás folyamata, és nem is biztos a végkimenet.

Azzal tisztában vagyok, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat jogilag különbözik a polgári házasságtól. Ennek oka éppen az, hogy akik nem akarnak házasságra lépni valamilyen okból, választhassanak egy kevésbé kötött formát. Éppen ezért ez nem kielégítő megoldás azoknak a meleg pároknak, akik éppenséggel a házasságnak megfelelő kötöttséget szeretnének vállalni.
Szerintem a jó megoldás egy olyan jogi forma bevezetése lenne, ami jogi tartalmát tekintve megegyezik a házassággal, és kifejezetten azonos nemű párok számára van kitalálva.

sorbacsillag 2016.11.26. 21:07:51

Már Böjte Csaba is buzi? Mik vannak

Terézágyú 2016.12.01. 10:08:59

@Mr. Rustical:
"Számomra a posztból az jött le, hogy erős benne a látens düh, romboló hatású, és nem szolgálja az érték-teremtést."

Persze, mert nem jó magyar, hanem egy rohatt köcsög. Mit vársz tőle??? Az ilyenek csak rombolni tudnak.

Koen 2016.12.04. 17:58:54

"Mindösszesen arról van szó, hogy az a két szerencsétlen, aki szereti egymást, nemtől függetlenül egybekelhet, hogy törvény adta joguknál fogva kiélvezzék a házas élet minden örömét és bánatát. A történet pedig ezzel véget is ér."

Ámen.
süti beállítások módosítása