Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Gyűlölünk mindenkit!

2016. november 19. - Juhász.Gábor

gyulolunk_2.jpg

Pár napja jelent meg az Indexen egy cikk, melyben a Tárki legújabb felmérésének eredményeit összegezték. A társadalomkutatással foglalkozó intézet annak járt utána, milyen hatással volt a kormány gyűlöletkampánya a néplélekre. Az eredmény magáért beszél:

Soha nem volt még akkora az idegenellenesség Magyarországon, mint jelenleg.

Plakátkampánnyal ekkora sikert már rég nem ért el senki. Az ország lakosságának több mint fele idegenellenes. És itt most nem csak a migránsokra kell gondolni, hanem úgy általában bárkire. A nagycsaládosoktól kezdve az erdélyi magyarokon keresztül egészen a pirézekig.

Hogy kiket gyűlölünk leginkább, és hol foglalunk helyet a listán mi, melegek, az máris kiderül.

Annyit még hozzátennék, hogy azok az emberek, akik nem tartoznak bele a gyűlölködők óriási táborába, még nem számítanak idegenbarátnak. A felmérésben őket “mérlegelőknek” nevezik, ami röviden annyit tesz: nem gyűlöl válogatás nélkül mindenkit, csak bizonyos csoportokat. Kifejezetten idegenbarát emberek – akik nem ítéltek el ösztönből olyan személyeket, akikkel még soha nem találkoztak –, eddig is kevesen voltak (5-10%), mostanra viszont számuk szinte a nullával egyenlő.

gyulolunk_3.jpg
Forrás: index.hu

A felmérés egyértelmű összefüggést mutatott ki a gyűlölet elterjedése, és a kormány menekültellenes uszítása között. Ami persze nem csak a migránsokra volt hatással (akik addigra már alig voltak jelen az országban) hanem a társadalom szinte összes szegmensére. Általánosságban felerősödött az emberek közti bizalmatlanság. Hirtelen mindenki gyanús lett, aki kicsit is eltér a nagy átlagtól. 2012-ben még csak 30% körüli volt az idegenellenesség. Most 58%. 

gyulolunk_4.jpgForrás: index.hu

Sovány vigasz, hogy kiderült, legjobban nem a homoszexuálisokat utálják az emberek. A halál elől menekülő keresztény emberekre is nagyobb undorral gondolnak, ha azok történetesen egy arab országból érkeznek. De még a határon túli magyaroktól is ódzkodik a lakosság negyede.

Az arabokkal szembeni, rekordméretű ellenszenv a legfélelmetesebb. Sikerült maguk mögé utasítani a cigányságot, akik már régóta a leggyűlöltebb kisebbség az országban. Mindezt úgy, hogy a magyarok 98%-a garantáltan nem találkozott még egyetlen élő arabbal sem. És pontosan ez a dolog lényege: minél inkább ismersz valakit, annál kevésbé fogsz róla elhinni minden baromságot, amit a médiából rád ömlesztenek. Ez a melegekkel is pontosan így van. Mindig azok a legvéresszájúbb homofóbok, akik legfeljebb a tévében láttak homoszexuális embert.  

Ismét bebizonyosodott az is: minél iskolázottabb egy ember, annál kevésbé vevő a kirekesztésre. A felmérésből kiderül, hogy az érettségi bizonyítvány egy szemmel látható társadalmi választóvonal. Az érettségi nélküliek körében a gyűlölet terjedése szinte az eget veri. Ettől függetlenül, a diplomásoknak sincs okuk büszkének lenni, mivel az utóbbi időben ők is borzasztóan alulteljesítettek magukhoz képest.

gyulolunk_5.jpgForrás: index.hu

A fenti grafikon azért érdekes számunkra, mivel ebből láthatjuk, mennyivel jobb a helyzetünk az ország leggyűlöltebb kisebbségéhez képest. Az igazán figyelemfelkeltő táblázat azonban most következik:

gyulolunk_1.jpgForrás: index.hu

Itt aztán teljes a döbbenet. Emberek – és itt elsősorban rátok nézek, kedves MSZP szavazók –,  mégis mi a fene bajotok van a négygyermekes családokkal? És az erdélyi magyarokkal, drága DK-sok? Ötven százalék? Komolyan? Azon, hogy a jobbikosok és a fideszesek utálják a cigányokat, a világon senki nem lepődött meg, sőt. De az (úgymond) ellenzék részéről ez baromi kiábrándító.

A másik meglepő felfedezés, hogy a jobbikosok 41%-a, azaz közel fele elfogadó a homoszexuálisokkal. Ezt egy kedves meleg ismerősöm azzal magyarázta, hogy a Jobbik szavazótáborát nagyrészt fiatalok képezik, márpedig a fiatalok körében már nem téma, ki buzi és ki nem, pártállástól függetlenül. Ez mondjuk egy kicsit bíztató.

Viszont senkit nem lep meg, hogy a magát kereszténynek beállító kormány szintén keresztény támogatói között mekkora az elutasítás a háború elöl menekülő keresztényekkel szemben. A “képmutatás császárai” érdemrendet ezúttal is nekik ítéljük.

Még mielőtt bárki is azt gondolná, az eredmények alapján örülünk, hogy nem mi állunk az utálat középpontjában, hadd mondjak valamit! Aki tudja, milyen érzés kisebbségben élni, az borzalmasan szívére veszi az emberek gyűlölködését, függetlenül attól, hogy az rá irányul-e vagy sem. Ennek fényében nemcsak rémisztő, hanem borzasztóan elkeserítő látni, hová jutott ez az ország… A legrosszabb az egészben, hogy mindez itt zajlik a szemünk előtt, és semmit nem tehetünk ellene. Mert hiába próbálkozunk lángra lobbantani a fejekben az értelem szikráját, ekkora ellenszélben szinte némán kiáltunk. Mire pedig az emberek észreveszik, hová is jutottunk, talán már túl késő lesz...

Ennek ellenére mi képtelenek vagyunk tétlenül nézni azt, ami folyik. Továbbra is azért fogunk dolgozni, hogy az emberek végre lássanak túl a címkéken és az előítéleteken. Ebben ti is rengeteget tudtok segíteni, pusztán azzal is, ha azonnali ítélkezés helyett először megpróbáljátok megismerni a másikat. Csuda érdekes élmény lesz, higgyétek el!

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr7711972852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hunter18 2016.11.19. 07:31:27

Ez így van. Én homofób megnyilvánulással nem is találkozam eddig mármint aki a szemembe mondta volna konkrétan nekem címezve. Ismernek.látják h semmi különös,ugyanaz a srác vagyok akit megismertek annó( mert igen nem ugy szoktam bemutatkozni h...és meleg vagyok. Ez általában egy idő után kerül szóba
..) A tudatlanság és a félelem az ismeretlentől az ami ezeknek a képmutató szentfazék senkiházi politikusoknak és a nem gondolkodó követőinek a malmára hajtja a vizet. Egy jó thriller v horror is akkor jó ha nem mutatnak meg mindent. Ott is az ismeretlentol fog félni a néző....

Hunter18 2016.11.19. 07:32:09

Jó a birka a hentelős filmek alatt is fél :-D

Jakab.gipsz 2016.11.20. 11:03:47

Nem össze mosni kell a dolgokat, mindenkinek meg van a saját keresztje, cipelje.

Ha bajod van a társadalommal, előbb önmagatokba keressétek meg a hibát, és csak utána másokba és más társadalmakban.

chepunk 2016.11.20. 11:26:52

Azért a szíriai keresztények elutasítottságához némi magyarázat tartozik. Ugyanis hitét gyakorló keresztény magyar alig van. A óriási többség se a vallási szokásokat, se az ünnepek nagyrésztét, stb, nem ismeri (míg a szíriai meg egy alapvetően iszlám országban élő keresztényeknek a vallás megélése általában életük része), úgyhogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy keresztény (nem is érdekli) egy valamit tud felfogni, hogy szír, meghogy migráncs, aki nőket tapogat két bomba elkészítése közben...

Lady Scarlett 2016.11.20. 11:38:56

Valamiért ez a vers jutott eszembe a témához kapcsolódóan:

"Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen."
(József Attila: Tiszta szívvel)

new_boy_on_the_block 2016.11.20. 11:46:39

Igen, a kormány plakátkampányának köszönhető, hogy annyi ember utálja a melegeket és még véletlenül sem annak, hogy 2007 óta rendszeresen, minden Prideon valami nemzet vagy vallás ellenes performansszal készül ez a szegény elnyomott kisebbség. Persze, tudom, tükörbe nézést egy olyan kisebbségtől furcsa kérni, ahol évekbe telik mire egyáltalán felfogja, hogy Ő bizony nem a lányok vagináját (vagy épp a fiúk pöcsét) szereti. Nem azért utállak titeket mert annak születtetek, aminek hanem azért amivé váltatok: egy liberális téveszmében élő, önmagával megbarátkozni képtelen emberekké akik legnagyobb problémájukat abban látják, hogy a másik mit gondol róluk. Segítek, még a szélső jobbon is leszarnak titeket ha nem próbáljátok velük elhitetni, hogy a ti 1%-otok a 99%.

A poszt meg pont olyan amiért leköplek titeket (és még mielőtt elővennétek a jolly kártyát, hogy homofób vagyok, elmondom, hogy voltam már meleg rendezvényen, van meleg ismerősöm aki furcsa módon semennyire sem degenerált, normális értékrendű magyar ember aki annyiban más mint én, hogy más a szexuális beállítottsága)

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2016.11.20. 12:11:55

A rockzenészek vajon milyen megfontolásból kerültek a listára? Egyedül tőlük nem alaptalan a félelem, hiszen simán el tudom képzelni, hogy próbálni is szeretne.

illaim 2016.11.20. 12:31:05

@new_boy_on_the_block: Bla, bla, bla! A zsigeri reflex, hogy "báncsák" a kormányt!
Na figyelj barika! Ott ahol az államtól eltűrik, hogy bárkit is kirekesszen, jogfosztottá tegyen, csak a széljárástól függ, hogy ki az üldözött!!!!
Értő olvasással ajánlom szíves figyelmedbe Niemöller szavait!! Azt most nem tudom kié de érdemes átgondolni! "Az ismeretlentől nem félni kell, hanem megismerni"

sorbacsillag 2016.11.26. 12:02:51

ez egy aberrált buziblog
süti beállítások módosítása