Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Meleg útikalauz - Ausztrália és Óceánia

2016. november 15. - Juhász.Gábor

ausztral_3.jpg

Világjáró sorozatunk utolsó állomásához érkeztünk. Ahogy az már korábbi cikkeinkből kiderülhetett, utazás előtt nem árt tisztában lenni a kiszemelt ország törvényeivel. Homoszexuálisokra ez a szabály fokozottan érvényes, hiszen őket csúnya meglepetések érhetik, amikhez olykor egy ártalmatlan pillantás is elegendő. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a világ számos országában nemcsak hogy eltűrik a melegeket, hanem kifejezetten örömmel fogadják az odalátogató, azonos nemű párokat is.

Bejártuk már Európát, Amerikát, Ázsiát, és Afrikát, most pedig megnézzük, mi a helyzet Ausztráliában és az Óceánia szigetvilágában.

Azt hihetnénk, a pálmafák alatt fekve, az óceán zúgását hallgatva az embereknek jobb dolguk is van, mint azzal foglalkozni, ki kivel esik szerelembe. Sok szigetországra ez igaz is, de mint látni fogjuk, sajnos még ilyen paradicsomi környezetben is akadnak kivételek.

Ausztrália és Óceánia nem csak kulturálisan, de a melegjogok megítélésében is igen színes. Mielőtt belevágnánk a kalandozásba, íme egy kis útbaigazítás azok számára, akik – hozzám hasonlóan – nehezen tájékozódnak az aprócska szigetállamok közt:

ausztral_4.jpg

Melanézia: Ausztráliától északkeletre, az Egyenlítőtől pedig délre helyezkedik el. A térséget nagy szigetekből álló, sűrűbb szigetcsoportok jellemzik. Régen errefelé éltek a kannibál törzsek, de azóta már az utolsókat is megették.

Mikronézia: Az Egyenlítőtől északra fekszik, inkább a Fülöp-szigetekhez és Japánhoz esik közelebb, bár a “közel” szót a Csendes-óceánon kicsivel másképp kell értelmezni. Ezek apróbb szigetek esztétikusan szétszórva.

Polinézia: Az óriási, leginkább háromszögre emlékeztető területet északról Hawaii, keletről a Húsvét-sziget, nyugatról pedig Új-Zéland határolják. Emlékeztek azokra a hajótöröttes filmekre, amikben a túlélőket hosszú-hosszú évtizedekig nem találja meg senki? Na, azokat itt forgatták.

Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, hová tervezzük a nyaralásunkat, és melyek azok a szigetek, amik helyett inkább válasszuk a cápákat.

ausztral_5.jpgÚj-Zéland

Szabad a csók!

Bár a térség sok országában engedélyezett a melegházasság, a kép félrevezető lehet. Ezek ugyanis szinte kivétel nélkül függő területek, ahol az anyaországban hozott pozitív döntésnek köszönhetően jött létre a jogegyenlőség. Új-Zéland az egyetlen olyan állam, melynek saját parlamentje döntött úgy, nem kezeli többé másodrendű állampolgárként meleg lakosait. Persze, ez csak háttérinfó, ami a lényegen mit sem változtat. Ha egy csendes-óceiáni szigeten szeretnénk kimondani a boldogító “Igent” szívünk választottjának, az alábbiak közül válogassunk.

A kenguruk földje hiába az egyik legmelegbarátabb hely a világon, az Ausztrál kormány ilyen-olyan indokokra hivatkozva eddig még nem volt hajlandó bevezetni a melegházasságot. Amit felmérések szerint a lakosság közel 80%-a támogat. Sydney-ben rendezik meg minden évben a világ legnagyobb melegbuliját, a Mardi Gras-t, melyre több százezer ember érkezik a Föld minden tájáról. Ha épp arra jársz, ne hagyd ki te sem!

Még egy helyet emelnék ki a listáról: a Pitcairn-szigeteket. A sziget története már önmagában megérne egy külön cikket, de most nem emiatt érdekes számunkra. A lakosság összesen 48 fő, és úgy vezették be a melegházasságot, hogy tudtukkal egyetlen meleg pár sem él a szigeten. Elmondásuk szerint, ők csak gondoltak a jövőre, mert szeretnék, hogy ha egyszer lesznek náluk melegek, akkor ők is ugyanolyan jogokban részesüljenek, mint a többiek.

1_4.jpg

auszt.jpgHúsvét-sziget

Szélcsend

Újabb függő országok, ahol annyira már nem lelkesednek a homoszexuálisokért. Az egyenlő jogok bevezetése nem szerepel a napirendi pontjaik közt, de a turistákat azért szeretettel várják. Kellemes nyári program lehet például elhajózni kedvesünkkel, megnézni a Húsvét-szigeti rejtélyes kőfejeket. A naptárra azért figyeljünk, mivel ott decembertől februárig tart a nyár.

2_3.jpg

fiji.jpgFidzsi-szigetek

Csak óvatosan!

Az alábbi lista szereplői meleg szempontból kevésbé barátságosak. A lakosság erősen katolikus, ezért már a turistairodákban felhívják az oda utazók figyelmét, hogy ne cselekedjenek “semmi illetlent” mivel a helybéliek igen rossz néven veszik. Amerikai Szamoa és Niue igazi ellenállók, ahol a kormány egyetlen öröme, hogy az anyaország nyomásával szemben is megtagadja meleg polgáraitól az egyenlő jogokat, ezzel bizonygatva önálló akaratát. Gratulálunk nekik.

Aki pedig Naurut szemelte ki úticélul, szintén lebeszélném. Ausztrália ugyanis menekülttáborként hasznosítja az egykor foszfátbányaként üzemelő szigetet. Az ott uralkodó embertelen körülmények csak nemrég láttak napvilágot, és óriási botrány lett belőlük, ami hatással volt a világ több országának menekültpolitikájára. Szóval, ha lehet, kerüljétek el a helyet.

3_3.jpg

ausztral_1.jpgPápua Új-Guinea

Csak az óceánpart lehet homokos!

Az alábbi államok szintén a keresztény hagyományok mentén viszonyulnak az emberi jogok kérdéséhez. Néhány országban speciális a helyzet, mivel egyszerre van törvényben a melegek büntetése és az antidiszkriminációs törvény. Így elméletileg nem róhatnak ki büntetést azért, mert homoszexuális vagy, de persze, ha valamit nagyon akarnak, azért csak kivitelezik. Szóval, ha oda is utazunk, legyünk nagyon körültekintőek, és kerüljünk minden meleg megnyilvánulást. Jobb félni, mint megijedni.

4_4.jpg

ausztral_2.jpgKiribati

Ne menj oda!

Itt a törvények már nem csak dísznek vannak, hanem előszeretettel alkalmazzák is őket. A Salamon-szigetek némiképp kilóg a sorból, ugyanis itt rengeteg apróbb szigetről van szó, amelyek más-más vérmérséklet szerint viszonyulnak a homoszexualitás kérdéséhez. A legtöbb meleg mégis inkább Auszráliába menekül, hogy lehetőségeihez mérten boldog életet élhessen.

Kiribati és Tuvalu viszont kifejezetten homofób, és mivel nagyon kicsi a lakosságuk, így akiről egyszer kiderül, hogy meleg, annak nincs más választása, mint elhagyni a hazáját. Hamarosan azonban a többi helybélinek is szednie kell a sátorfáját, mivel a zátonyra épült államokat – a globális felmelegedés hatására – szép lassan elnyeli az óceán.

5_2.jpg

Ennyi volt hát a meleg útikalauz világjáró cikksorozata. Búcsúzni azonban még korai lenne, mivel hamarosan szeretnénk megmutatni számotokra a Föld legrangosabb meleg eseményeit, és az azoknak helyet adó országokat/városokat.

Szóval továbbra is érdemes lesz velünk tartanotok! :)

Addig is jó utazást kívánok! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr6911962225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 08:55:22

Korábban a Salamon-szigeteken és Palauban volt regisztrálva a médiám.

2016.11.16. 06:03:56

Az a vicc, hogy ezek a romlatlan természetközeli népek eléggé kirekesztőek és gyűlölik a homokosságot. Pedig mindig azzal nyomulnak a melegjogi szervezetek, hogy milyen szörnyű a helyzet a fehér nyugaton, miközben a homoszexualitás az állatvilágban és a természeti népeknél virágzik. Hát nem úgy fest... LOL!

Az is érdekes, hogy a feministák nem ajvékolnak, hogy a férfi homoszexualitást kőkeményen büntetik sok országban, a nőit meg nem. Patriarchátus? Nem hinném, mivel pont a férfiakat "szopatják".

VaradiJanos 2016.11.16. 08:30:19

Szép homokos tengerpartok vannak arrafelé.

chepunk 2016.11.16. 09:06:09

@karandash:

Ezeket a" természetközeli" (ez mi is akar lenni?) népeket elég jól tönkretette a kereszténység...

2017.01.31. 03:51:28

@chepunk: az összes nyugati keresztény államban, amiknek ott gyarmataik voltak, van melegházasság vagy bejegyzett élettársi kapcsolat vagy legalábbis nem büntetendő a homoszexualitás. Sőt olyan kőkatolikus országok, mint amilyen Argentína, Brazília, Uruguay, Portugália, Spanyolország, Mexikó, Kolumbia, van homo-házasság. Ahol nincs, sőt üldözik a buzikat, az fekete Afrika, Ázsia, Óceánia... ahol nem épp hagyományos a kereszténység, hanem csak éppen hogy a felszínen van jelen, a mélyben meg ott munkál a hagyományos törzsi, nagycsaládi közösség, ami igencsak tiltja a fartúrást, viszont a nőrablást, erőszakot élteti.
Nem mondom, hogy jó vagy rossz, hogy üldözik a homokosokat, ez az ő dolguk, ők pont így hagyományőrzőek.

Az iszlám világban se egy fáklyásmenet buzinak lenni, de az se a kereszténység hibája. Van a kereszténységgel elég baj más vonatkozásban, de pont a buzikat már magasró leszarja mindenki.
süti beállítások módosítása