Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy melegaktivista vidéki kalandjai

2016. november 09. - Juhász.Gábor

videk_3.jpg

Lassan egy év telt el azóta, hogy a fővárosból visszaköltöztem a szüleimhez, vidékre. Mondanám, hogy ezalatt az idő alatt rengeteg új tapasztalat ért, de ez “itt falun” annyira nem jellemző. Kétségtelen viszont, hogy az eltelt hónapok némiképp árnyalták a korábbi látásmódomat.

Írtam már cikket arról, hogy Vidéken nincsenek melegek. Az abban megfogalmazott véleményemet továbbra is tartom. Egyáltalán nem véletlen, hogy a homoszexuálisok nagy része két lehetőség közül választ: vagy elmenekül szülőfalujából, hogy önmaga lehessen, vagy asszimilálódik, és feleség+gyerek mellett keres magának olykor fizetős fiúkat. Mégis ki a fene akar önszántából kilógni a sorból?

És persze, vagyok én. A kivétel, aki erősíti a szabályt. Bár én is az első opcióval éltem, és amint lehetett, Budapestre költöztem, most mégis azt választottam, hogy egy időre hazatérek, és itt próbálok meg boldogulni.

A cikk további részében szeretném megosztani veletek az élményeimet, milyen az, amikor valaki melegségét nyíltan felvállalva éli mindennapjait egy vidéki kisvárosban. Tanulságos lesz!

Huszonkét évesen költöztem fel Budapestre az első albérletembe. Életem legnagyobb élménye volt, hogy végre önállósulhattam. Az egyetlen dolog, amit megfogadtam, hogy soha, semmilyen körülmények között nem költözöm vissza szülővárosomba (ami akkor még nagyközség státuszban volt, lakossága 8 ezer fő). A vidéki magány és sivárság után óriási volt a váltás. Aktívan részt vettem a fővárosi homoszexuális közösség életében, rendszeresen önkénteskedtem a leszbikus és meleg rendezvényeken – többek között a Budapest Pride-on is – később pedig az egyik egyesületnél vezetőségi tagnak is megválasztottak.

Mindezt csak azért mesélem el, hogy érzékeltessem azt a “hangyányi” különbséget, ami egy vidéki és egy fővárosi meleg fiatal lehetőségei között tátong. És akkor a bárok, alkalmi bulik és szaunák világáról még nem is beszéltem. Mondanom sem kell, mindent megtettem azért, hogy tagja maradhassak ennek a közösségnek. A lehető legpocsékabb állásokat is elvállaltam (néha többet is egyszerre), hogy biztosítani tudjam a megélhetésemet, sokszor azonban még ez sem volt elég egy minimális életszínvonal fenntartásához. Azt hiszem, ez a helyzet sokak számára ismerős, és megérne egy külön cikket, úgyhogy itt most nem részletezem.

videk_2.jpgA 2015-ös Budapest Pride megnyitója.

Már lassan az egészségem kezdte megsínyleni a dolgot, amikor beláttam, ez így nem mehet tovább. Úgy döntöttem, átképzem magam, hogy később rendes munkát tudjak szerezni, erre az időre pedig hazaköltözöm a szüleimhez. Az “úgy döntöttem” rész alatt másfél éves, folyamatos lelki vívódást kell érteni, ami annak fényében, hogy mi mindenről kellett lemondanom, nem is tűnik soknak.

Az elhatározást tett követte, így hát újra itt vagyok. Pedig már kezdtem elfelejteni, milyen az amikor “én vagyok az egyetlen meleg a faluban”. Jelzem, eddigre már csak az nem tudta rólam, hogy meleg vagyok, aki nem akarta. Ugye senkinek nem kell elmagyaráznom, hogy vidéken minden titok közkincs. Míg Pesten vidáman éltem egy társasházban úgy, hogy még a közvetlen szomszédaimat sem ismertem, nemhogy az emeleten lakókat, addig itt mindent tudsz mindenkiről, ha érdekel, ha nem.

Még mielőtt valaki félreértene: soha, egy percig sem aggódtam azon, mit fognak gondolni rólam az emberek. Leszarom. Magasról. Viccen kívül. Aki több évet lehúz meleg aktivistaként, annak már túl sok újdonságot nem tudnak mutatni. Beszólnak? – Bekaphatják. Kirúgnak az állásomból? – EBH Megvernek? – BTK, azon belül is gyűlöletbűncselekmény Meggyilkolnak? – Bitch please…

Ahogy azt már korábban leírtam, vidéken nem a kirekesztettség a legrosszabb. Ami szinte elviselhetetlen, az a magány. A tudat, hogy te vagy az egyetlen “csodabogár”, és ez akkor sem enyhül, ha vannak barátaid, akik elfogadnak téged. Nekem szerencsém van, mivel már négy éve boldog párkapcsolatban élek, de a költözés miatt sajnos csak hétvégente látjuk egymást a barátommal. Mivel tudtam, hogy egy idő után ez a magányosság érzet csak fokozódni fog, regisztráltam egy meleg oldalra, hogy megismerkedjek a környéken élő sorstársaimmal (igen, a párom tudtával és támogatásával).

Hogy mi lett a hónapokon át tartó internetes keresgélés eredménye? Nulla. Úgy látszik, az eltelt évek alatt az itteni buzik mit sem változtak. Persze, szopásra és dugásra találtam volna partnert bőven, elvégre az oldal tele van “kíváncsi heterókkal” és “biszexekkel” (arckép nélkül, természetesen). Viszont amint szóba jött, hogy értelmes emberi kapcsolat kialakítása a cél, mindenki visszakozott. Nem lehet valakivel csak úgy találkozni, hogy beüljünk valahová iszogatni, mert “Rólam senki nem tudja, és nem is akarom, hogy kiderüljön.” és “Jó lenne, de nem tehetem, mert családom van!”. Komolyan, mintha legalább azt vártam volna tőlük, hogy közösüljünk a piactéren. Persze, vannak, akik olykor feljárnak a fővárosba bulizni és pasizni, de jelentem, vidéken továbbra sincsenek melegek.

videk_1.jpgDaffyd az Angolkák című sorozatból: “Én vagyok az egyetlen meleg a faluban!”

Mint mondtam, a párom szinte minden hétvégéjét nálunk tölti. A szüleimnek és a családom többi tagjának ez már természetes, és ha valamiért mégsem jelenik meg, hiányolják. A nyár folyamán a szüleit is vendégül láttuk – túlestünk a nagy após-anyós találkozón –, rendkívül idilli volt. Maga a homoszexualiás egyébként soha nem kerül szóba. Az, hogy összebújva nézzük a tévét a nappaliban, vagy hogy olykor puszit adunk egymás arcára, mindenki számára megszokott és magától értetődő.

Egyszer hazafelé jöttünk a barátommal nagymamámtól, amikor két motoros (mármint két srác egy motoron) lassított mellettünk, odakiáltották, hogy “Rohadt buzik!” majd bátran elhajtottak. Nem, nem sétáltunk kézen fogva, sőt, vagy hat méter távolság volt köztünk, mert a párom épp leállt macskázni az egyik kapunál, én meg azt vártam, hogy megunja. Nem tudom, ki volt a két srác (mivel bukósisak volt rajtuk), és nem is érdekel. Fogalmam sincs, mit reméltek a beszólástól, de ha ők ettől érzik büszkének vagy bátornak magukat, hát hajrá! Van, akinek csak ennyi jut. Egyébként életem során ez volt az első, és eddig az egyetlen eset, hogy ismeretlenek, nyilvános helyen beszóltak a melegségem miatt. Ahhoz képest, hány helyen jelent meg az arcom a mozgalmi tevékenységem során, úgy vélem, ez egy igazán remek arány.

Itt jegyezném meg, hogy az oly gyakran hangoztatott “Nekem nincs bajom a melegekkel, csak csinálják a négy fal között” egy óriási bullshit. Akit zavar, hogy buzi vagy, akkor is zavarni fogja, ha kézen fogva járkálsz, és akkor is, ha macskát simogatsz, vagy veszel egy doboz tejet a boltban. Ezért nem volt soha cél, hogy megfeleljünk a homofóbok bármilyen elvárásának, mert őket a puszta létezésed zavarja. “Jó buzi nem buzi.” Innentől pedig nehéz bármiről is beszélni.

Ami sokkal jellemzőbb a vidéki életre, az a pozitív csalódás. Hogy az itthon tartózkodásom alatt félre tudjak tenni a későbbi tanulmányaimra, munkát vállaltam egy helyi irodában. Csak hogy érzékeltessem: a munkatársak között rendszeres beszédtéma a vasárnapi istentisztelet, a világgal és az ország dolgaival kapcsolatos nézeteik pedig nem feltétlenül vannak fedésben az enyémmel. Tovább nehezítette a dolgot, hogy akikkel együtt dolgoztam, láthatóan nem értesültek a falurádióban arról, hogy meleg vagyok, így belecsúsztam pár kínos párbeszédbe, amik még csak nem is voltak alkalmasak a coming outra. Már azon gondolkoztam, hogyan tisztázhatnám velük a dolgot, mikor egyik reggel így szólt hozzám a kolléganőm: “Olvastam a blogodat.” Korán volt még, és nem is nagyon hittem a fülemnek, úgyhogy megkérdeztem, hogy “A Melegedőt? – Igen.” Oké, gondoltam, akkor helyben vagyunk. “És hogy tetszett?” Erre ő kifejtette, milyen jó meglátásaim voltak a cikkekben, és hogy nagyon tetszett neki.

videk_4.jpg

A problémám ezzel meg is oldódott, és bár volt már pár laza vitám az eltérő látásmódunkból adódóan, soha, senkinek egy rossz szava nem volt azzal kapcsolatban, hogy meleg vagyok. Ellenben kaptam egy kis ízelítőt abból, milyen az, amikor valaki kereszténysége nem a képmutatásban és gyűlölködésben nyilvánul meg, hanem elfogadásban és szeretetben. Amivel most találkoztam először, holott már jó pár évet lehúztam vallásos közegben. Ezzel az én világszemléletem is gazdagodott, szóval már csak ezért megérte hazaköltöznöm.

További fun fact tények vidékről:

Vidéken nincsenek vezetéknevek: Pista, Jóska, Sári, Julcsi, alap, traktoros Feri, kocsmáros Zoli, Ancsika a csirkéstől, továbbá a boltos Marika fia, lánya, unokája, kutyája, macskája. Ha valakit a teljes nevén hívnak, abból tudni, hogy nem helyi.

Vidéken nincsenek se utcák, se házszámok: az egy dolog, hogy helyben mindenki a bolt-templom-önkormányzat szentháromság alapján tájékozódik, de a múltkor fel kellett hívnom egy szolgáltatót a szomszéd faluból, mert meg kellett tudnom egy itteni házszámot. Ügyintéző mondta, ő nem tudja, de mindjárt hívja az Erzsikét, mert az helybéli. A házszámot Erzsike se tudta, de elmagyarázta. Hogy amikor jövünk le a főútról a kisboltnál és a takarék előtt elfordulunk onnan be a Ricsiékig, ismerem? Nem baj. Szóval ott át a narancssárga ház mellett, ahol a fenyők vannak. Na, azzal szemben. Most képzeld el ezt a párbeszédet Pesten. És az megvan, amikor google-térképen, felülnézetből keresed a narancssárga házat? Zseniális!

Vidéken mindenki azt feltételezi, te is ismersz mindenkit, de ha nem, az sem baj, mert szívesen elmesélik, így egy szimpla, háromszereplős sztori cirka fél óra, de ha leállnak vitatkozni, kinek lett közben gyereke, akkor több. A legjobb az egészben, hogy mindezt olyan hatékonysággal művelik, hogy én már fél éve hallgatom, de még mindig fogalmam sincs, ki kicsoda.

Vidéken mondhatsz bárkiről bármit, egy időre perpatvar lesz belőle, aztán mindenki megbékél. De ha egyszer nem köszönsz! Akkor neked meszeltek, egy életre.

Nyilván, ezek most csúnya általánosítások, és akadnak kivételek szép számmal, de tény, visszacsöppenni ebbe a miliőbe, és örök kívülállókét szemlélni, valami egészen különös életérzés. Összességében azt kell mondjam, egyáltalán nem bántam meg a hazaköltözést, és ha nem lenne teljesen kilátástalan a megélhetés, még akár szívesen itt is maradnék. Őszintén bevallom, nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok érezni a szülőhelyemmel kapcsolatban.

És hogy mi a tanulság?

Az, hogy igenis lehet ma Magyarországon nyíltan melegként élni, akár Budapesten kívül is. Nem mondom, hogy szerencsés vagyok, mert pont azt szeretném megértetni, hogy ez nem szerencse kérdése. Teljesen mindegy hol élsz, az emberek olyannak fognak látni, ahogy te látod magadat. Ha szerinted egy szerencsétlen buzi vagy, aki legalább annyira utálja saját magát, mint mások őt, akkor annak. Ha játszod a nőcsábász heterót, akkor annak. Ha egy önmagával megbékélt meleg férfi vagy, akkor pedig annak. A titok igazából ennyi, és ez most nem csak a melegekre igaz, hanem bárkire, aki úgy gondolja, hogy valamiért kilóg a sorból, és emiatt a közössége furcsa szemmel néz rá. Nem mondom, hogy szeretni fognak, de egy idő után minimum megszoknak. És ennél több nem is kell.

Végezetül még annyit, hogy én senkit nem akarok rákényszeríteni arra, hogy vállalja fel a másságát, ha úgy érzi, még nem áll készen rá. Csupán arra szeretnék újra és újra rávilágítani, hogy nem várhatjuk el a körülöttünk lévőktől, hogy megismerjenek és elfogadjanak bennünket, ha mi magunk nem adunk erre lehetőséget. El lehet menekülni a könnyebb életbe, és beletemetkezhetünk az örök titkolózásba, de többé nem indok az, hogy “azért, mert vidéken nem lehet…”. Jelentem, lehet!

Köszönöm a figyelmet.

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr9511944273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norma Bontó 2016.11.09. 10:40:02

Érdekes bejegyzés.
Bár azt az elvárást nem értem, hogy egy kíváncsi heteró vagy egy biszexuális férj miért vállalná arccal az ismerkedést, főleg vidéken. (Az már szomorú, hogy max szexre keresnek vkit)

Na de az idézőjelet semmiképp nem értem. Úgy érted, azon házas férfiak, akik regisztrálnak, és csak szexre keresnek más férfit, mind melegek?

Melegedő 2016.11.09. 10:48:32

@Norma Bontó:
Nem állítom, hogy a vidéken élő és ismerkedő férfiak között nincsenek biszexuálisok, vagy kíváncsi heterók, de több mind gyanús, hogy egyetlen szimplán meleg sincs köztük.

Norma Bontó 2016.11.09. 11:18:10

Jaja, az több mint fura.