Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Amikor a lélek búcsúzik…

2016. november 01. - beccaprior

lifea.jpg

Mindenszentek a katolikus világ ünnepe. Vagyis az üdvözült lelkeké. Persze, másnap halottak napja van, de hozzám valahogy ez áll közelebb…

Sokan vannak, akikre ilyenkor gondolnom kell, és ahogy öregszem, egyre többen lesznek.
De még nem kellett megtapasztalnom, milyen az, ha valaki a párját veszíti el.

Melegblog vagyunk, melegségről, elfogadásról írunk és a harcról, amit a melegeknek kell megvívniuk, hogy egyenrangú emberekként élhessenek.

Van egy barátom, aki már két éve vesztette el a társát. És azóta is gyászolja…
Fél életüket együtt élték le, minden szépségével, kudarcaival és nehézségeivel együtt. A sorok, amik azóta is születnek, gyönyörűen megmutatják, mennyire egyformák vagyunk, és hogy a szerelem nem válogat szexuális orientáció alapján. A fájdalom és a gyász egyetemes.

Life after G

2014.július
18 nap

18 nap telt el, hogy nincs velem, hogy elment...
Értetlenül állok és csak nézek kifelé a fejemből, mert semmit nem értek. Persze, felfogtam, hogy egy hónap híján 19 év után özvegy lettem és itt maradtam egyedül.
Igen, egyedül, mert bár rengetegen vannak körülöttem, a fájdalmam és az őrjítő hiány az enyém. Őrjítő a hiány, mert nem tudom megfogni, nem tudom megsimogatni, nem tudom megérinteni.
Nincs, elment. És nem is jön vissza többet. A miértek sora végtelen, de felesleges is valahol, mert nem fogja őt visszahozni már semmi és senki...
Az első 18 napot úgy-ahogy túléltem. Ez is valami.

2014. augusztus
Rémálom

Nem írtam napok óta, mert nem tudtam, nem akartam, nem volt kedvem, nem értem rá, mert csak... - a kívánt válasz aláhúzandó.
Az előbb írtam hozzá pont egy képhez, hogy én a mai napig azt hiszem, hogy álmodom, ez csak egy rémálom és egyszer csak felébredek majd... Közben pedig már többen szóltak, hogy ezt kellene csinálni, meg azt kellene csinálni. Például nekiállni összepakolni a cuccait... HOGYAN?!? Amikor bármihez hozzányúlok, bárhova nézek, bárhova megyek, mindenhez köze volt, MINDENHEZ és sírógörcs jön rám akár a lidl közepén is, mert utoljára együtt vettünk fagyit és pizzát a mélyhűtő pultnál. HOGYAN?!?
Én mindent és mindenkit megértek, hogy jót akartok nekem. Már aki jót akar... (igen, páran mélyen magukba szállhatnak nyugodtan...)

De ti is értsetek meg engem. Vagy legalábbis próbáljátok meg. Majd nekiállok. Majd megcsinálom. És nem érdekel, ha később még rosszabb lesz. Nem lesz rosszabb, ennél nem lehet rosszabb. És az idő sem fog segíteni sokat. Ezt már most tudom.
Pont ma jutott eszembe Eszter, a nagybátyám első felesége, aki 1976-ban autóbalesetben meghalt borzasztó fiatalon... A nagymamám akkor annyira kikészült, hogy teljesen megőszült és soha többet nem ment vissza dolgozni, pedig még csak 44 éves volt akkor. Soha nem heverte ki szerintem, soha…

Én is megőszültem. Lett két ősz csík a hajamban oldalt... Pedig milyen büszke voltam rá, hogy elmúltam 40 és még nem őszülök. Na ez most sikerült. 6 nap múlva 42 leszek. És 6 hét alatt megőszültem.

Ne gondoljátok, hogy egész nap csak ülök és nyalogatom magam és sajnálom magam. Mert nem. Legkevésbé nem sajnálom magam. A sajnálat amúgy sem túl jó dolog. Próbálok élni. Túlélni. Csinálom a dolgaimat. De pár dolgot már nem csinálok: nem csinálok semmit, semmi olyat, amihez nincs kedvem. Igen, tudok nemet mondani. Meglepően könnyű, próbáljátok ki.  És nem sietek sehova. Majd odaérek valamikor, ha meg nem, akkor nem. Persze a megbeszélt találkozókat betartom - szűz vagyok, vagy mi.
Az agyamat viszont nem tudom és nem is akarom kikapcsolni. Mert most abból építkezem, ami benne van. Az emlékekből és remélem, hogy az agyam az utolsó napig működni fog rendesen. Ha esetleg nem, akkor tegyetek egy fotót G-ről mindig elém, hátha az segít valamit.

elso.jpg

Szeretni

Annyira természetes volt, hogy szerettük egymást. Mintha mindig ezt csináltuk volna. És ezt is csináltuk. Többször kérdezték tőlem, hogy még mindig ugyanúgy szeretem? Ugyanúgy szerettem, ugyanolyan szerelmes voltam, mint az első nap...
Több ismerős is olyan dolgokat írt nekem mostanában, hogy döbbenten olvastam...
"Bárcsak engem is szeretne egyszer ennyire valaki, ahogy Te szeretted G-t! Bárcsak, bárcsak megtapasztalhatnám!"
"Csak remélem hogy engem is szeret vki úgy, mint te a Gyurit..."
Nem éreztem úgy, hogy mi kivételes helyzetben lennénk. Természetes volt, hogy együtt vagyunk. Az első napoktól kezdve. Persze nem úgy indult a dolog, mint ami sokáig fog tartani. Minden és mindenki összeesküdött ellenünk. A szarkavarás azonnal elindult. Annyian és annyiszor akartak minket szétszedni, hogy külön versenyszámot lehetne indítani egy olimpián belőle.
De együtt maradtunk. A 6. hónapfordulón egy kis fémdobozt kapott tőlem ajándékba. Nem merte kinyitni, láttam a szemén, hogy félt, mi lehet benne. De mondtam, hogy semmi gáz, nyissa csak ki. Egy kulcs volt benne. Egy kulcs a lakásomhoz.

Aztán 1 évesek lettünk és jött az első közös nyaralás - Kréta!
Utána pedig összeköltöztünk...

Természetes volt, hogy szeretjük egymást. Persze voltak vitáink, veszekedéseink, de minden kapcsolatban vannak. Kell, hogy legyenek, mert a problémák megoldása is tovább visz mindent. Mindent meg tudtunk beszélni. Mindent! És próbáltunk úgy létezni, hogy mindkettőnknek jó legyen. Együtt voltunk, de hagytuk a másikat élni. Működött.
Olyannyira, hogy számtalan barátunk, ismerősünk mondta, hogy irigykedik ránk, hogy mi ezt így tudjuk. Igen, sokan, még a heterok is. De nem éreztem, hogy mi valami különlegeset csinálnánk. Csak szerettük egymást és együtt voltunk. Együtt voltunk és szerettük egymást. És éltünk. Nagyon éltünk. És jó volt.

Jó volt élni, jó volt szeretni. Jó volt szeretni az életet. Jó volt szeretni a szeretetet, a szerelmet...

Touch me

Ma azzal a képpel ébredtem, amikor megtaláltam... Ahogy ott feküdt és olyan volt, mintha aludt volna. Én meg ültem mellette és csak simogattam...
Mert érinteni akartam, érezni. Még langyos volt a feje. Simogattam mindenét, amíg lehetett...
Mert mindig simogattam. Tolta magát mindig, hogy "baby, simizz egy picit!"
Érinteni, érezni. Mindig és mindenhol.
Ültünk az autóban és fogtuk egymást. Feküdtünk a tévé előtt - egymáson. Alvás közben mindig össze voltunk ragadva. Nem volt olyan alvó pozíció, amikor valamink össze ne ért volna. Táncoltunk, összetapadva...
Talán ezért is őrjöngök most a legjobban. Hogy nem tudom megfogni, nem tudom megérinteni, nem tudom érezni.
A boncolás előtt még kikönyörögtem, hogy megnézhessem. Mielőtt felvágják azt a szép testét... Megnéztem, de már nem olyan volt, mint amikor megtaláltam. Ő volt, de már nem ő volt... Megsimogattam a fejét, beletúrtam a hajába. Megsimogattam a lábát, amennyi kilógott az undorító fekete zsákból. Akkor érintettem meg utoljára...
Tegnap a temetőben a sír mellett ültem és azon gondolkoztam, hogy szeretném kiásni és megölelni...
Ölelni, érinteni, érezni, amíg lehet...

2015. szeptember

masodik.jpg

Ablak

Még mindig megállok néha a nappaliban az ablaknál és csak nézek kifelé. Várom, hogy megjelenik az utca végén a jellegzetes mozgásával. Viccesen jött mindig, egyik kezében a telefont nyomogatva, a másikban vagy a cigijét, vagy a táskáját lóbálva...
Esik az eső. Kinéztem, hogy jön-e és mennyire ázik el.
De persze nem jön...

2016. március

Cipők

Ott vannak a cipői a nappali közepén. Az összes. Szép cipői voltak. Áttöröltem őket és csak ültem felettük és bámultam ki a fejemből. Néztem a cipőket és mindegyikről eszembe jutott valami. Mindegyik cipő egy-egy sztori…

2016. április

04.17.

Ha valaki pár éve azt mondja nekünk, hogy nem is olyan sokára egyikünk a másik sírját fogja takarítani a születésnapján, akkor minimum körberöhögtük volna.
Aztán megtörtént. Ma fogtam egy vödröt, dobozokat, takarítócuccokat, mosószert és kimentem a temetőbe. Még soha nem takarítottam sírkövet, így fogalmam se volt, hogy kell.
Nekiálltam és csináltam. Lepakoltam, lemostam, letöröltem, visszapakoltam. Mindezt öt részletben, mert egy szűz azért nem akárhogy takarít... Szép lett, szebb mint újkorában.

Pedig ennek nem így kellett volna lennie. Ma sokáig kellett volna ágyban maradnunk, még valami filmet is nézhettünk volna. Aztán elmentünk volna enni valamit. És kb. most együtt kellett volna ott lennünk Az Élet Menetén, mert az is ma van.
De egyedül nem bírtam elmenni. Pont ma nem. Mit kezdtem volna a sok ismerőssel, akik mind megkérdezték volna, hogy hogy vagyok?! Hogy lennék pont ma? Nem bírtam emberek közé menni...

Ma lenne 41…

utolso.jpg

2016. július

Két évvel később... a világ végén

Állok a világ végén, alattam morajlik a tenger és a mélység húz lefelé. Hátra kell lépnem a korláttól, mert olyan erősen húz, hogy beleszédülök. Állok a világ végén és a fejemben cikáznak a képek.
Eltelt két év. Két éve ilyenkor én elmentem dolgozni, aztán ő is elment az éjszakába és soha többet nem jött haza. Két éve fogalmam sem volt, hogy a világ másnap reggelre a feje tetejére fog állni. Megtörtént.
B barátnőm azt mondta valamikor a legnagyobb szar közepén, hogy ha a gyógyulásomhoz az kell, hogy kiszaladjak a világból, akkor ki kell szaladni. Nem szaladtam, repültem. Kirepültem a világból. Eljöttem otthonról, mert nem volt jó. Sehogy se volt jó. Most se jó. Nem tudom, lesz-e még valamikor jó. De ha nem csinálom, nem fogom tudni. Ezért csinálom. Hátha lesz még jó.

Gyuri velem van, ezt biztosan érzem, tudom. Nekem ő nem halt meg. Elutazott. Egy végtelen utazáson van. Közben néha találkozunk. Nem tudok szabadulni attól a képtől, hogy egy üvegfal másik oldalán van és beszél hozzám. Nem hallom, csak látom.
Nem ment el az eszem. Vagy ha mégis, akkor így kellett lennie. Mert csak így tudom ezt csinálni.

Állok a világ végén. Itt vagyok. Élek.

A blogot teljes egészében itt találjátok!

Hálásan köszönöm, Alex, hogy ezeket a sorokat megoszthattam itt. Szerettem volna megmutatni, milyen szép a szerelem…

____________________________

Becca Prior - író, blogger
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr7311921115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ratyi Manó 2016.11.01. 18:34:31

A buziknak is van lelkük?

kovacsbelane 2016.11.02. 10:00:45

@Ratyi Manó: Nyilván nincs.

A témához kapcsolódva szerintem remek film a "A Single Man".
süti beállítások módosítása