Volt egy kis szabadidőm, ezért a kommenteket olvasgattam, és egyre jobban érett bennem a gondolat, hogy szeretnék beszélni azokról, akik bedőlnek az álságos és undorító propagandaszövegnek, amivel a homofóbok előszeretettel takaróznak. “Tőlem azt csinálnak, amit akarnak, csak ne tudjak róla!” vagy “Nem minden köcsög lesz igazi buzi! Van, aki le tudja győzni a beteges késztetést!”. És ezen a nyomvonalon elindulva sokan úgy hiszik, valóban csak elhatározás kérdése, hogy valaki tisztes családapa legyen, mélyen elzárva magában a bűnös vágyakat…
Mesélek két történetet…
Van egy nagyon jó barátom, Karesz. Fiatal, jóképű, kedves és biszex. Sosem titkolta, most sem teszi. Ezzel együtt nagyon kedvelik a hölgyek és urak egyaránt. Rendkívül monogám típus, még nőben is ritka az ilyen, mégsem talál magának párt, akivel leélhetné az életét, pedig házias, okos és még jól is főz.
De a történetnek most nem is ez a lényege, hanem az, hogy mivel nincs elkötelezve, elszerződött egy hajóra dolgozni, mert nagyon jól fizetnek, és bejárhatja azokat a helyeket, ahová egy átlagember csak szerencsés esetben jut el élete során.
A hajón persze négy hónapig össze van zárva egy rakás ember, akik elég sűrűn bonyolódnak szerelmi kalandokba, vagy találják meg a társukat.
Ő is ebben reménykedett.
Úgy tűnt, a szerencse mellé szegődik, mert egy aranyos, sármos fiún akadt meg a szeme, aki – bár csak titokban –, de azért gyorsan jelét adta, hogy viszonozza a vonzalmat. Nem sokáig kerülgették egymást, a második héten összejöttek, és boldogan élték a friss szerelemmel átszőtt mindennapokat.
A hetek gyorsan teltek, és úgy tűnt, végre a barátom is boldog. Talált egy passzív fiút, aki örömmel volt vele, aki szinte minden elvárásának megfelelt, és olyan érzelmes volt, mint ő.
Aztán, az utolsó héten kiderült, hogy nős, van egy kisfia, és igazából csak beleszédült ebbe a kapcsolatba.
Elmesélte, hogy nagyon korán besikerült a baba, és el is vette a lányt, akit teherbe ejtett – alig 19 évesen –, és bár érezte, hogy nem teljesen az az érzés, amit a könyvekben olvas az ember, de azt hitte, ilyen a valóság, és költői túlzás a mindent elsöprő szerelem.
Mire rájött, hogy valójában a fiúkhoz vonzódik, már késő volt, és nem akarta tönkretenni a felesége és a gyerek életét. Így inkább élt a hazugságban, lelkileg megnyomorítva saját magát.
Most úgy érezte, talán lenne mersze lépni, és felvállalni önmagát, de ahogy múltak a napok, és közeledett a viszontlátás, egyre többször bizonytalanodott el.
Végül persze maradt a megszokott, bevált életénél, a barátom és ő pedig könnyes búcsút vettek egymástól. Karesz még látta, ahogy a kikötőben felkapja a gyereket és össze-vissza puszilja, aztán az asszonyt is magához öleli, és elsétálnak a kocsijuk felé.
Igen, levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy a fiú jól döntött, ez az elvárható viselkedésforma. Vagy beláthatjuk, hogy ennek rossz vége lesz. Mert valahol, valamikor kiderül majd, és akkor talán mélyebb sebeket ejt majd, mint ha most őszintén beszélnének, és még mindenki új életet kezdhetne. Olyat, ami nem hazugságon alapul…
A második történet is egy baráti házaspárról szól. A nő orvos, értelmiségi család sarja, a férfi kétkezi munkás, de szépen megélnek. Huszonéve házasok, két gyereket nevelnek. A kisfiú érdekes gyerek. Valamiért mindig az volt a benyomásom, hogy meleg lesz belőle, de persze soha nem mondtam senkinek, ismerve az emberek hozzáállását. Aztán, amikor sportot kellett választani, akkor a társastánc mellett döntöttek, az anyuka hathatós segítségével, sőt, szerintem kissé indokolatlan pressziójával, de lelke rajta. Úgy viselkedett, mintha kifejezetten meleget nevelne a fiából, és titkon reménykedtem, hogy ő is felismerte a helyzetet, és ennyire elfogadó. Aztán kiderült, hogy szó sincs erről, és mai napig nem tudom, a kissrác coming outolt vagy sem, de nem is ez a történet lényege…
Az apuka mindig fura volt nekem. Béla, nagydarab mackó, ritkuló hajjal, az a könnyen izzadós, kicsit pösze, jól táncoló fajta, aki szívesen és eleget tud inni, nem egy észlény, de lehet vele beszélgetni, és kedvesebb az átlagos pasiknál. Köztudott volt, hogy a házasság a doktornővel romokban hever, immár évek óta, de igyekeznek befoltozni a lyukakat, és összetartani a családot. Becsületükre legyen mondva, tényleg sokáig húzták…
Egy szülinapi bulin vettem észre, hogy Béla az átlagosnál jobban felöntött a garatra, és hangosabban énekel, nagyobb elánnal táncol, mint általában. Ez még nem lett volna elegendő indok arra, hogy felhúzzam a szemöldököm, csakhogy mindezt a kollégájával tette, akivel egy évtizede dolgoznak együtt, általában éjszakai ügyeletben. Nos, az ölelések, az összebújás, és a titokban váltott bennfentes pillantások azonnal felkeltették az érdeklődésemet. Hajnalban már csak ketten andalogtak a parketten, de simán rá lehetett fogni a pálinkára, miért vannak úgy összeborulva, mint kocsma előtt a biciklik.
Évek teltek el azóta, a gyerekek felnőttek, a házasság szétment, és mindenki nekilátott építeni valamit a romokból, amit magával vihetett. A minap láttam Bélát, a kollégával egy autóban, ahogy a parkolóban álltak egy hipermarket előtt. Beszélgettek valamiről, aztán a pasi odahajolt, és egy nagy cuppanóst adott a szájára. A mozdulat természetes volt, megszokott, csak az utána következő gyors körbenézés, a szemükben csillanó félelem nem az…
Remélem, egyszer ők is felvállalhatják a kapcsolatukat, ami úgy látszik, tartósabb, mint egy hetero házasság, amit a gyerekek tartottak össze évekig.
Rengeteg ilyen történetet tudnék még mesélni, de mindnek ugyanaz lenne a vége:
Sajnálom azokat, akiknek rejtőzködve kell élniük valami miatt, ami olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz az ember. Sajnálom, hogy olyan világban élünk, ahol a szerelem, egymás elfogadása és tisztelete nem alapvetés, hanem egy vívmány, amiért meg kell küzdeni. Remélem, hamarosan mindenki belátja, hogy nincs jogunk mások felett ítélkezni, életeket tönkretenni, semmilyen ideológia vagy vallási tanítások alapján.
____________________________
Becca Prior - író, blogger
Email: hello@melegedo.com
További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:
