Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

A homoszexualitás megelőzése

Mindent az ex-meleg mozgalomról

2016. október 23. - Juhász.Gábor

homoszex_kezeles_1.jpg

Emlékeztek még a Kis Homofóbhatározó című cikkünkre? Aki nem, annak gyorsan elmondom, a meleggyűlölő embereket kategorizáltuk benne. A buziverőktől kezdve az alkalmi homofóbokig mindenkit sorra vettünk, végül külön kitértünk az igazi nagymesterekre is. Ők azok az emberek, akik azt mondják, egyáltalán nem gyűlölnek téged, sőt, segíteni akarnak, úgyhogy gyere szépen, és nyeld le még ezt a kis kanál arzént. Hidd el, utána sokkal jobb lesz!

Még csak három hónap telt el Paizs József lelkipásztor legendássá vált tusványosi előadása óta – melyben többek közt kifejtette, hogy a meleg fiatalok puszta gonoszságból lesznek öngyilkosok, csak hogy még több szenvedést okozzanak szüleiknek –, most ismét felbukkant a homoszexualitás gyógyításának témája.

A Heti Válasz számolt be arról, hogy megjelent egy könyv, mely csupa jótanáccsal látja el a szülőket, hogyan előzzék meg gyermekük meleggé válását. Mivel buziblogot vezetünk, és rajongunk a sci-fiért, nyomban fel is kerestük az egyik katolikus könyvesboltot, és beszereztük az izgalmasnak ígérkező remekművet.

A Szent István Társulat gondozásában jelent meg a kötet, A homoszexualitás melegőzése címen. Bár a cikk szerint megpróbálták a lehető legnagyobb titokban megjelentetni – talán tudat alatt ők is szégyellik – nem lenne jó, ha egy ilyen “csodálatos” könyv csak úgy megbújna a sarokban.

Mivel kifejezetten szívügyem a téma, a következő napokban részletesen fogom veletek megosztani a könyv tartalmát, hogy tisztázzuk a félreértéseket, és hogy mind a meleg fiatalok, mind a szüleik valódi segítséget kapjanak.

Felmerült az aggály: azzal, hogy beszélünk a könyvről, csak reklámot csinálunk neki, és az egész ex-meleg mozgalomnak, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, ebben a reklámban nem lesz köszönet.

homoszex_kezeles_3.jpg

Mi az az ex-meleg mozgalom?

Mielőtt fejest ugranánk a könyvbe, nézzük meg annak hátterét. Az egész kezdeményezés Amerikából indult, ott az ex-gay vagy exodus mozgalom nevet viseli. A cél nagyon egyszerű: melegekből tisztességes, heteroszexuális embereket csinálni. A módszerek  széles skálán mozognak, és az idők során változtak is. Korábban óriási sikereket értek el lobotómiával, illetve elektrosokk-terápiával, melyeknek köszönhetően a páciensnek többé nem voltak homoszexulis vágyai, illetve hát, gyakorlatilag semmilyen szexuális vágya nem volt, és a maradandó agykárosodás miatt sok minden mást sem csinált. De hát valamit valamiért.

Az embertelen beavatkozásokat tiltó törvények miatt azonban kénytelenek voltak finomítani az eszközeiken, és ma már egyszerű rábeszéléssel és imádkozással igyekeznek féken tartani a meleg vágyakat.

Félreértés ne essék, rendkívül tündibündik tudnak lenni! Mindig hangoztatják, hogy ez az egész teljesen önkéntes, ők senkit nem fognak az akarata ellenére “kigyógyítani”, és bár sokszor költségesek a “kezelések”, semmi garanciát nem vállalnak arra, hogy a végén valóban sikerülni fog. Elfogadják, hogy vannak, akik melegként akarnak élni, de vannak, akik ezt nem tudják összeegyeztetni a vallásukkal, vagy gyűlölik magukat emiatt, és nekik lehetőséget kívánnak nyújtani a változásra.

Egyem a szívüket. :)

Én a fényevők, a homeopaták vagy az auragyógyítók jó szándékát sem vonom kétségbe… Illetve… De, igen! Ez az egész nettó bullshit! Az emberek tönkretételén és kizsákmányolásán kívül semmi más szándék nem áll mögötte!

Máris pontról pontra elmagyarázom, miért kamu az egész, de előtte fontos tudnunk, hogy az ex-meleg mozgalmak mögött az egyházak állnak. Elsősorban a keresztények, de akadnak zsidók és muszlimok által támogatott szervezetek is. Hogy miért nincsenek világi átnevelő szervezetek? Azért, mert az egyházakon kívül senki mást nem érdekel, hogy ki buzi vagy ki nem. A keresztény egyháznak a szodómia az egyik fixa ideája, ezért fennállása óta irtja a melegeket, ahogy csak tudja. Korábban egyszerűen megégették őket, ma beérik azzal, hogy lelki nyomorékot csinálnak belőlük, előbb vagy utóbb úgy is felkötik magukat.

Most nyilván túlzónak érezhetitek az elhangzottakat, és én is borzasztóan örülnék, ha csak erről lenne szó, de a szomorú igazság az, hogy nem egy átnevelő tábort kellett bezárni, miután kitudódott, milyen rengetegen lettek öngyilkosok a bentlakók közül. Lássuk hát újra a mézes-mázos reklámszöveget, ezúttal pontról pontra:

  • “Csak az önként jelentkezőket kezeljük.” - Kétségtelen, hogy vannak, akik maguktól jelentkeznek a “terápiára”, de a páciensek túlnyomó részét a családjuk kényszeríti rá erre, nem egy esetben a szülők adják be a kiskorú gyermeküket, hogy “kikezeljék”. Ezért is volt nagy hiszti, amikor egyes államokban nagykorúsághoz kötötték a terápián való részvételt, mert így nehezebben tudták fogadni az “önkénteseket”.
  • “Nem garantáljuk a sikert.” - Ezen nagyon nincs mit csodálkozni. Arra már a “terapeuták” is rájöttek a hosszú évek alatt, hogy buziból soha nem lesz hetero, ezért már a látszattal is bőven megelégszenek. Hivatalosan a keresztény egyház sem ítéli el a homoszexualitást, egyedül annak megélését tiltja. A kulcsszó tehát itt az elfojtás. Ahogy a katolikus papoktól elvárják, hogy elfojtsák saját szexualitás vágyaikat (mind tudjuk, mekkora sikerrel…) úgy a melegektől is azt kérik, nyomják el a vágyaikat, fantáziáikat, és éljenek úgy, mintha heterók lennének. “Tudom fiam, hogy buzi vagy, de játsszuk azt, hogy nem.” Az elfojtástól pedig egyenes út vezet a pszichés zavarok és a pszichoszomatikus betegségek színes világába.

  • “Vannak, akik gyűlölik magukat, amiért mások. Mi nekik akarunk lehetőséget adni a változásra.” - Ezek az emberek azért gyűlölik magukat, mert “valakik” folyamatosan azt hangoztatják, hogy ők bűnösök, perverzek, betegek és gonoszak, ezért pedig a pokolban fognak égni. Szóval, ha igazán segíteni szeretnénk nekik, akkor azzal kéne kezdenünk, hogy szólunk a “valakiknek”, hogy ne baszogassák őket. De vajon kik lehetnek ezek, kedves katolikus egyház? Ez az egész olyan, mint amikor a részeges férj másnap meglátja a szétvert fejű asszonyt, és megkérdezi, hogy ejnye, hát téged ki bántott?

homoszex_kezeles_2.jpg

Buzilobbi vs. ex-meleg mozgalom

A mozgalomra manapság nagyon rájár a rúd. Amerikában és más országokban is egyre tiltják be az átnevelő terápiákat, miután több száz kutatás, több ezer megnyomorított élet és öngyilkosság után arra jutottak, hogy nagyobb kárt csinálnak, mint hasznot. A mozgalom a tiltást a buzilobbi számlájára írja.

Rendkívül zokon vették, amikor életbe lépett a kiskorúakon végzett kezelések betiltása, és azzal érveltek, részrehajló volt a törvényhozás, mivel a döntést megalapozó munkacsoportokban többen is homoszexuálisok voltak. Teljesen megértem a felháborodásukat, engem is kiborít, amikor nők pofáznak bele az abortusz kérdésébe, amihez nyilvánvalóan semmi közük nincsen. Nem értem, miért nem hagyják az egészet a papokra.

Azért néha egy-egy ilyen remekművet még csak kiizzadnak magukból, mint amilyen ez a most megjelent könyv is. Már nagyon izgatott vagyok, milyen nyalánkságokat tartogat a számunkra, és remélem ti is, mert jövő héten ez kerül terítékre! Szóval, ne felejtsétek el figyelni a blogot. Ha pedig végképp nem akartok lemaradni, lájkoljatok minket a facebookon. Higgyétek el, remek mulatság lesz! :)

A folytatáshoz katt ide!

Utószó

Mivel a cikkben képbe került a vallás, ezért tapasztalatból tudom, hogy a kommentek fő témája az lesz, mekkora kereszténygyűlölő vagyok. Ettől függetlenül szeretném megjegyezni, hogy a vallás nem egyenlő az egyházzal. Mióta ismét vidéken élek, volt szerencsém megismerni több, hívő katolikus embert, akikkel bár teljesen más a világlátásunk, mégis jó kapcsolatot ápolunk, és kölcsönösen elfogadjuk egymást. Mostanra kiderült számomra, hogy ők sem értenek egyet az egyházi képmutatással, sem a gyűlöletmarketinggel, és minden bizonnyal annak sem örülnének, ha a meleg gyerekük felkötné magát egy “hozzáértő klerikus” segítségének köszönhetően. Szóval, a jövőheti cikksorozatot részben nekik is szeretném ajánlani.

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr6211830973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chicken wings 2016.10.23. 10:39:39

Bent, mielőtt "libsi világkép", "egyház elpusztítása", "meleglobbi utópia", "nagyhatalmak fegyvere". :)

Jó cikk, ajánlom mellé az Imák Bobbyért c. filmet, hasonlóról szól. Akit ez a film nem érint meg és nem gondolkozik el rajta, az az ember 0 empátiával rendelkezik és nem alkalmas arra, hogy társadalmi ügyekbe beleszóljon, a melegektől teljesen függetlenül.

FikkFakk 2016.10.24. 03:37:49

Kedves index, nem erzitek kirekesztonek magatokat?

Csak ket elfogados cikk van a fooldalon... szerintem tobb kene, nem csak az a problema, hogy maradi, sotet szulok hogyan reagaljak le, amikor megtudjak, hogy gyerekuk sajat nemehez vonzodik, hanem gyakori, hogy suttyo gyerek "buzisagot" elitelo kornyezetben felnove nem tudja kezelni amikor kiderul, hogy apa mar sok eve ferfiakra vagyik.

A magyarok nagyreszt kirekeszto gyokerek, nem lennek egy szabolcsi ciganyfiu helyeben, akit allandoan feszit, hogy a fiukhoz vonzodik, de elmaradott kornyezete miatt ezt sosem hozhatja nyilvanossagra.

Borzaszto orszagban elunk.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 05:48:42

Nagyon hasznos tevékenységet folytatnak az ex-homokosok: megmutatják, hogy van kiút a homokos életvitelből. Természetesen, hogy minden eszközzel harcol ellenük a homoklobbi.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 05:50:29

@chicken wings:

Az ilyen nevetséges homokos filnek kb. a www.imdb.com/title/tt0032653/ szintjén vannak, csak az hatódik meg rajtuk, aki teljesen hülye, Szóval: Bobby ne provokáljon.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 05:52:06

@FikkFakk:

Az ország akkor lenne borzasztó, ha szabadon lehetne homokozni. Az, hogy nem lehet, mert a magyar ember - minden liberális agymosás ellenére - elítéli a homokságot azt jelenti, hogy még nincs elveszve az ország.

2016.10.24. 07:23:43

@FikkFakk: "A magyarok nagyreszt kirekeszto gyokerek"

Az országban uralkodó káosz szerintem pont az ellenkezőjét bizonyítja. Bocs de ebben az országban a kényszertoleranciából már alaposan túltólták a biciklit. Itt nem kirekesztésről beszélünk, hanem kielégíthetetlenné vált toleranciaigényről. A magyarok nem kirekesztők, csak a faszuk tele van már azzal, hogy egymás után döntjük le évezredes kultúránk/vallásunk erkölcsi bástyáit, de vérszemet kapott un. "kisebbségeknek" soha semmi nem elég.

Sir Galahad 2016.10.24. 08:39:33

A tudomány egyelőre nem oldotta meg azt a kérdést, hogy mitől alakul ki a homoszexualitás. A legtöbben jelenleg úgy vélekedne, ez genetikai és külső hatások együttes eredménye, de például arról is viták folynak, a kettő közül melyik az erősebb, illetve milyen külső hatások lehetnek a kiváltó tényezők (élmények, tapasztalatok, vagy egyebek - egy patkánykísérlet szerint például egyszerűen egy anyagcsere-zavar). Azt, hogy ez megelőzhető-e, éppen ezért nem lehet tudni. Ugyanakkor a könyvismertetőből egyáltalán nem derül ki, konkrétan milyen módszerekkel lehetséges ez a szerzők szerint. Így aztán a könyvről nem is lehet véleményt alkotni annyi alapján, amit a poszt írója közölt.

Ravasz Figyelmeztetés 2016.10.24. 09:15:13

Gyönyörű predesztináló cikk, anélkül, hogy a blogger egy betűt is elolvasott volna a szóban forgó könyvből.
Kíváncsian várom a folytatást.

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 09:16:07

Minden ateista adjon hálát a zúrnak, hogy hitetlensége ellenére nem lett buzi... oh wait...

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 09:17:59

@a BircaHang Média szerk.: Igen, az egy roppant nevetséges dolog, ha egy kölök öngyilkos lesz, mert a szülei a saját korlátoltságuk miatt megtagadják.
Nevessünk együtt!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 09:21:16

@dr. mesterséges színezék:

Maga a tény tragikus, a film viszont nevetséges emberellenes propaganda.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 09:22:51

@dr. mesterséges színezék:

Nincs ilyen kapcsolat.

Ismerek ateista homofóbot és homokos keresztényt is. A homokosság betegség, mindenkit elérhet. A hívő keresztény helyzete annyival jobb, hogy tudja, hogy a benne lévő homokos ösztön gonoszság és betegség, s igyekszik harcolni ellene.

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 09:29:00

@a BircaHang Média szerk.: Ja. A buzik nem emberek, és a sátán teremtményei.

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 09:30:14

@a BircaHang Média szerk.: Aztán ha nem sikerül "kigyógyulnia" legfeljebb felakasztja magát... ja nem, olyat keresztény soha nem tesz, köztudottan.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 09:32:46

@dr. mesterséges színezék:

Igyekszik elnyomni magában a rossz ösztönt. Azérrt vagyunk emberek és nem állatok, hogy ne éljük ki minden vad ösztönünket.

2016.10.24. 09:50:07

Segítsetek már nekem tisztázni, hogy pontosan ki számít melegnek. Van egy teóriám, de még nem beszéltem olyannal, aki ezt meg tudta volna erősíteni vagy cáfolni. Elgondolásom szerint, az a meleg, aki csak férfival tud csak érzelmi, szerelmi viszonyt kialakítani, nővel nem. A kapcsolaton belül pedig mindegy, hogy nőként vagy férfiként él. Azt is gondolom, hogy akiről látszik az utcán, hogy meleg, az inkább nőként él a kapcsolatban, hiszen nőies a viselkedése, ezt lehet látni rajta.
És az a biszex, aki bár szexel mindkét nemmel, de érzelmileg a nőkhöz vonzódik, úgymond rendes családi életet él.
Jól látom?

Melegedő 2016.10.24. 09:58:52

@roli101: Szia, nemrég volt egy átfogó cikkünk ezekről a kérdésekről, abban mindenről részletes választ kaphatsz:
amelegedo.blog.hu/2016/10/14/amit_nem_mertel_megkerdezni
Ha ezek után is maradnak kérdéseid, fordulj hozzánk bizalommal. :)

gaymans 2016.10.24. 10:19:50

@a BircaHang Média szerk.: pont azt jelenti, hogy minden elveszett. :)

AGalaxisElnöke 2016.10.24. 10:28:09

Hajrá, szuper a blog és már nagyon nagy szükség volt valami hasonlóra.Remélhetőleg rendet és friss gondolatokat tudsz táplálni a 18. századi gondolkodású magyar "agyakba". Az én elméletem a melegségre pont hogy nem a betegség. Akiket én ismerek azok mind inteligensebbek az átlagnál és főleg vezetők, vagy valamilyen szellemi pozícióban dolgozók. Erről egyébként jó pár évvel ezelőtt olvastam is. Volt egy tudományos kutatás aminek a keretében műszerrel vizsgálták az "átlag" és a meleg emberek agyhullámait. Arról volt szó hogy míg az átlagember csak az agyának,illetve a jobb agyféltekéjének csak egy kis részét használja, addig a melegek agytevékenysége aktív állapotban mindkét agyféltekére kb. 2/3-ad részben kiterjedt. Szóval emiatt gondolom azt hogy a melegség talán az ember következő evolúciós lépcsője. Hiszen ha jobban belegondolunk a normál szaporodás már a fejlődésünk jelen állása szerint kiváltható. Sőt bármilyen ijesztő, de a géntechnológia fejlődésével Aldous Huxley, vagy a GATTACA "Szép új világa" sincs olyan messze. Abban a jövőben pedig a szex már csak a szórakozást és nem a szaporodást szolgálja. A családomban és a baráti körömben is vannak szép számmal melegek és a velük folytatott beszélgetések is megerősítenek ebben az elgondolásomban.Mondjuk mifelénk nem probléma ha valaki meleg. És nem úgy értem, hogy félnek erről beszélni, hanem tényleg nem számít egy ember megítélésénél hogy mi a szexuális irányultsága. Sőt vannak workshopok nagy cégeknél kifejezetten az LMBTQ közösség igyényeit szem előtt tartva.

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 11:02:04

@a BircaHang Média szerk.: Mi a búbánatost tekintesz te vad ösztönnek, ami két akármilyen ember között történik?
Éjjel még beleharaphatok az asszony fenekébe, vagy az már túlzás?

Egyébként pont a szent szaporodás az, ami kifejezetten az állatvilágban mindenhol jelen lévő, az öncélú szex meg az embereken kívül alig létezik.

De tudod te ezt, csak hát a putyini szerelem (újságírókat kicsináltatni nem állati vadság, nyilván) kötelez.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 11:11:55

@dr. mesterséges színezék:

Az emberben sok állatias ösztön van, de azért vagyunk emberek, hogy ezeket ne éljük ki. Mi ezzel a gond?

A keresztény ember, aki mondjuk homokos vagy oedofil ösztöná tudja hogy ezek rossz ösztönök, így nem éli ki őket. Mint ahogy a birtoklási vágyát sem éli ki, nem lop. S még számtalan más rossz ösztönt se,

Nem az az igazi képesség, hogy nem élem meg azt, amire nem vágyok. Az igazi képesség azt nem tennil amit akarok.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 11:12:46

@dr. mesterséges színezék:

Az öncélű szex nem öncélú, hanem a házasság kelléke. A házasság csak emberek közt létezik.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 11:13:38

@dr. mesterséges színezék:

Putyin nem csinál ki senkit, ez liberális propaganda. Putyin természetesen folytat politikai harcot, dehát eleve ez a dolga.

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 12:03:42

@a BircaHang Média szerk.: Szólok az asszonynak, hogy az anyakönyvvezető előtti dolgaink nem estek a szex kategóriájába. Valszeg Clinton is erre gondolhatott, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szexelt Moncsival.

Nem akarsz még pár dolgot definiálni? Csak hogy ne halljak meg tévhitekben, tök hülyén.

dr. mesterséges színezék 2016.10.24. 12:04:27

@a BircaHang Média szerk.: Jaja, Putyin nem szarik a kútba, csak a kávájára és belelöki. Naponta. De hát ez a dolga.

2016.10.24. 13:06:10

@Melegedő: Köszi, hogy belinkelted, azt még nem olvastam. Elolvasás után van ami tisztázódott, de azért maradt kérdésem. Hol a határ a biszex és a meleg férfiak között? Az érzelem mutatja a határt? Vagy, hogy a férfi, aki nőnek öltözik néha, az hova számít?

Melegedő 2016.10.24. 13:19:21

@roli101: A meleg férfiak más férfiakhoz vonzódnak, mind érzelmileg, mint szexuálisan. A biszexuális férfiak nőkhöz és férfiakhoz is vonzódnak ugyanígy.
Vannak férfiak, akik szívesen öltöznek női ruhákba kedvtelésből, vagy mások szórakoztatására, őket transzvesztitáknak hívjuk. Ez a szexuális beállítottságtól független, lehet köztük hetero, meleg vagy biszexuális is.
Vannak férfiak, akik úgy érzik, rossz testben születtek, mert lelkileg nőnek érzik magukat. Őket transzneműnek nevezzük. Általában, amint lehetőségük adódik rá, hormonterápia és műtétek segítségével nővé operáltatják magukat. Ez szintén független a szexualitástól, lehet köztük meleg, hetero vagy biszexuális is.

Andre1bp 2016.10.24. 14:41:34

A homoszexualitás megelőzése – útmutató szülőknek - Ez a könyv címe.
Vagyis nem igaz, hogy nincs szó kényszerítésről, hiszen a szülő simán elhurcolhatja a gyerekét egy ilyen táborba a gyerek akarata nélkül. A szülő rákényszerítheti erre a gyerekét.

Ratyi Manó 2016.10.24. 15:42:59

Ez a birka hang ez nem buzi?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.24. 17:53:46

@Ratyi Manó:

Csak nyár on a stgrandon szoktam meleg lenni, amikor a napon vagyok. Egyébként normál a hőmérsékletem. Sőt az is megesik, hogy fázom.

5perc 2016.10.27. 19:10:10

@a BircaHang Média szerk.:
"Az emberben sok állatias ösztön van, de azért vagyunk emberek, hogy ezeket ne éljük ki. "
Kezdjük rögtön az anyagcsere folyamataiddal.
süti beállítások módosítása