Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Mindent a melegszexről!

2016. október 17. - Juhász.Gábor

meleg_szex_1.jpg

Felhívásunkra temérdek kérdés érkezett a melegek szokásaival, világlátásával, mindennapjaival kapcsolatban. Előző cikkünkből sokat megválaszoltunk közülük, így már csak egy dolog maradt, amiről még nem beszéltünk: a szex!

Ki, mit, hova, hogyan, hányszor? Tabuk nélkül!

Nem is szaporítanám tovább a szót, mivel rengeteg mindenről kell beszélnünk.

Lássuk hát!

Tényleg fel van osztva, hogy ki a fiú, és ki a lány?

Emlékszem, régebben olvastam egy “szakértőt”, aki azt írta, a buzik közül az egyik mindig kisminkeli magát szex előtt, hogy meg tudják különböztetni, melyikük a lány. Zseniális volt, ezen egy hétig röhögtem.

Tisztázzuk: a melegszexnek pont az a lényege, hogy vagy két férfi, vagy két nő csinálja. A két pasi közül, aki dug, azt aktívnak hívjuk, akit dugnak, azt pedig passzívnak. A melegek egy része vagy az egyiket, vagy a másikat preferálja, de a nagy többségük mindkét szerepet élvezi. Őket úgy hívjuk, hogy uni (az univerzális rövidítése).

Egy buzi meg tud dugni egy nőt?

Attól, hogy valaki meleg, még nem azt jelenti, hogy impotens. Egy hetero férfi is meg tud dugni egy másik férfit, de minek, ha nem szeretné? Régen minden meleg megnősült (kivéve aki papnak ment), és ott elvárás volt, hogy néha teljesítsenek. Az erekcióhoz elég becsukni a szemünket, és fantáziálni egy sort, aztán előbb-utóbb úgy is elélvezünk, akkor is, ha egy tál langyos pite a partner.

Minden meleg lefekszik az első randin?

A szexrandin – ha jól sikerül – igen. De ha a másik megismerése a cél, akkor ez ugyanúgy működik mint a fiú-lány pároknál.

meleg_szex_1.gif

A férfiaknál nagyobb a hűtlenség, mivel nekik szexelniük kell folyamatosan, akkor miért akarnak összeházasodni?

Itt azért megjegyezném, hogy a hetero nők is férfiakkal házasodnak. A másik pedig, hogy igen, a férfiak (is) nagyon szeretik a szexet, de szexelni párkapcsolatban, sőt, úgy hallottam, még házasság után is lehet.

Elég elterjedt nézet, hogy a melegek sokkal gyakrabban váltogatják a partnereiket, mint a heterók, és képtelenek tartós kapcsolatban élni. Nos, lehet, hogy ez régebben így volt, de csak azért, mert a heteroszexuálisokat sokkal jobban kötötték a társadalmi normák, mint minket. Mára ez teljesen megváltozott. Csak nézz körbe a saját ismerőseid között! A házasságok 53%-a végződik válással, és tegye fel a kezét, aki az első csajával/pasijával lépett életre szóló kapcsolatra. Én alapvetően semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy a heterók is rájöttek, nem kell együtt maradniuk egy olyan emberrel, akit nem szeretnek, ugyanakkor nem szabad átesni a ló másik oldalára. Mind a melegeknél, mind a heteróknál megfigyelhető a kapcsolatok elértéktelenedése, és ez olyan probléma, amire érdemes lenne  odafigyelnünk.

Miért vonzó egy meleg férfinak egy olyan srác, aki kifejezetten piperkőc módon gesztikulál, öltözködik és semmi férfiasság nincs benne?

A melegek nagy része kifejezetten nem szereti a “csajos pasikat”. Erről bárki meggyőződhet, aki regisztrál egy meleg társkeresőre. A kövérek és az öregek mellett velük akarnak a legkevésbé ismerkedni. Ettől függetlenül vannak, akinek kifejezetten a lányos fiúk tetszenek, ahogy a hetero férfiak közül is sokaknak bejönnek a fiús lányok.

A meleg pasik full izomból szexelnek egymással? Mert a férfiak jobban szeretnek durvulni.

Ez megint csak ízlés dolga, de a válasz a kérdésre: a férfiak is képesek a gyengédségre. Egymással is. :)

Mi a jó egy szőrös seggben?

Ha igénytelen, akkor semmi. Mint egy csimbókos punciban. Szerencsére a melegek túlnyomó többsége odafigyel arra, hogy “karban tartsa” a fenekét. Nem, nem mindenki borotválja tükörsimára, mivel sokak szerint attól férfias, ha kicsit szőrös, de itt egyáltalán nem dzsungelről van szó.

Tényleg jobban szopnak a pasik, mint a nők?

Én még sosem próbáltam nővel, így nem tudhatom, de az az elmélet, hogy mivel egy férfi pontosan tudja, mi okoz örömöt egy másik férfinak, ezért helyzeti előnyből indul a nőkkel szemben. Én azt mondom, ez is csak gyakorlás kérdése, és találkoztam már olyan sráccal is, akinek szóltam, hogy inkább beszélgessünk.

meleg_szex_2.gif

A buzik lenyelik a gecit?

Aki kóstolta már a spermát, az tudja, hogy elég pocsék íze van. A férfiak ezzel mind tisztában vannak (igen, minden férfi megkóstolja a saját spermáját, függetlenül attól, hogy buzi vagy sem). Ettől függetlenül van aki szereti lenyelni, de olyankor inkább maga a tudat dominál, hogy befogadsz valamit a másikból. Emellett, ahogy a heteróknál, van, aki csak azért nyeli le, hogy kedvében járjon a másiknak.

Igen, a sperma ízét lehet befolyásolni az étkezéssel. Ha 4-5 napig rendszeresen fogyasztasz zöldséget és gyümölcsöt, mellette pedig hanyagolod a tejes és fűszeres dolgokat, akkor kifejezetten kellemes, édeskés íze lesz. Azt még fontos hozzátenni, hogy a sperma lúgos, tehát mar. A szánkat ezért érdemes kiöblíteni utána. A gyomorba kerülve okozhat enyhe hasfájást, akár hasmenést, de erre van egy tökéletes gyógymód: a limonádé. A citromsav semlegesíti az ondót, és pár perc múlva már kutya bajunk sem lesz.

Nem fáj az anális szex?

Ha fájna, nem csinálnánk. Három dolog kell hozzá: tapasztalt aktív, kellemesen ellazult passzív, és jó síkosító. Amíg a fenék ki nem tágul, addig lehet kellemetlen, feszítő érzés, ilyenkor nem is érdemes folytatni. A probléma ujjazással és lazítással könnyen orvosolható. Ha a passzív fél túl feszült, vagy az aktív túl béna, akkor megette a fene az egészet. De hát, gyakorlat teszi a mestert!

Minden passzív használ rusht?

Előbb az infó: A rush, vagy más néven poppers a “melegek kábítószereként” ismert cucc, ami nem drog, inkább olyan, mint a hígító. Bármely szexshopban legálisan beszerezhető (eredetileg CD tisztítására használták). Kis üvegcsében kapható folyadék, ami nagyon gyorsan párolog. Ezt a párát kell beszívni orron át (tilos lenyelni, mert életveszélyes!). Hatása: 1-2 szippantás kb. 30 másodpercig megnöveli a pulzusszámot, és enyhe, kellemes kábultságot okoz. Ha sokat használjuk, kimarja az orr nyálkahártyáját. Rászokni nem lehet.

A melegek között valóban elterjedt, mivel a hiedelmek szerint elernyeszti a fenék záróizmait, ezzel is könnyítve a behatolást. Ennek nincs sok köze a valósághoz, így egyszerűen csak élményfokozóként használják. Én is kipróbáltam 2-3-szor, de fejfájáson kívül túl nagy eredményt nem tapasztaltam. A passzív szerep enélkül is maradéktalanul élvezhető.

Ha a passzív srácnak nem áll a farka szex közben akkor ő nem is élvezi?

Szó sincs róla. Sőt, elég gyakori, hogy szex közben a passzív fél időközönként lelankad. Ennek az a fő oka, hogy ilyenkor az élvezeti ingerek sokkal erőteljesebbek a fenékben, így a vérellátás is oda összpontosul. A folyamatos erekcióhoz kell némi tudatosság, így ha a partner teljesen átadja magát az anális kényeztetésnek, már nem foglalkozik azzal, hogy áll-e a farka vagy sem.

Amikor kiveszed a farkad, nem lesz kakás?

Az anális szex nem az ágyban kezdődik, hanem azzal, hogy a passzív fél előtte “kitisztítja magát”. Sok praktika olvasható az interneten, de a legelterjedtebb, hogy zuhanycső segítségével kevés vizet vezetünk a fenékbe (nem, nem dugjuk be, csak odatartjuk), és ezt addig végezzük, míg tiszta nem lesz. Mivel a hetero hölgyek általában nem ismerik ezt a módszert, az análkedvelő hetero férfiak szerszáma gyakran lesz kokszos, míg a melegeknél ez csak nagyon ritkán fordul elő.

Megéri az a sok macera meg előkészület a szexért?

Meg. :)

meleg_szex_2.jpg

Tényleg jó a pasinak, ha kinyalják?

Nagyon kellemes élmény tud lenni, igen. Persze, előtte szintén érdemes tisztálkodni. A hölgyeknek is bátran tudom ajánlani, amennyiben a párjuk nyitott rá. Szerencsétlen hetero pasik így is annyi jóból kimaradnak.

Hogy tud kapcsolatot kialakítani két aktív vagy passzív srác?

Nos, ha mindketten körmük szakadtáig ragaszkodnak a preferenciájukhoz, akkor nehezen. Szerencsére azonban egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy valaki a fasz melyik végén szeret lenni, és ha tényleg szerelembe estek, akkor igyekeznek a másik kedvében járni. Így a történet vége általában az, hogy vagy egyikük, vagy mindketten uni szerepre térnek át.

Szex közben szoktatok szerepet cserélni?

Kedvfüggő, de ha két uni van együtt, akkor általában igen. Ilyenkor vagy még az előtt váltanak, hogy elélveznének, vagy a következő menetben folytatják fordított felállásban.

Ha egy buzinak hasmenése van, akkor időben eljut a wc-re? Mert a sok seggbekukitól a záróizom már annyira kitágul, hogy a gatyába megy a vége.

A záróizom is izom, benne van a nevében is. Ha a karizmodat használod sokat, akkor sem félsz attól, hogy a végén már fel sem tudod emelni a kezdet. Extrém esetekben (öklöző szex, óriás-műfasz) valóban elég sok dolog sérül a fenékben, így elképzelhetőnek tartom, hogy a hasmenéssel, vagy a normál széklet megtartással is lehetnek gondok. Aki viszont megmarad az egyszerű anális örömöknél (egy seggbe egy fasz), annak nem lehetnek ilyen problémái.

Tényleg van olyan, hogy egy pasi csak attól elélvez, hogy dugják?

Van, de azért nem mindennapos. Kétségtelen, hogy a prosztata izgatása hihetetlen élvezetet okoz – nem véletlenül gyártanak hetero férfiaknak is anális játékszereket –, de aki önkielégítéshez, orális, vaginális vagy anális aktushoz van szokva, az nem fog elsülni rásegítés nélkül. Persze nem lehetetlen, de komoly koncentrációt igényel mindkét fél részéről.

Miért szeretik a buzik a nagy faszt?

A hetero férfiak is szeretik a nagy faszt, amennyiben az a saját gatyájukban van. A férfiak alapvetően péniszcentrikusak, beállítottságtól függetlenül, és persze, minél nagyobb, annál jobb. A melegeknél annyiban más a dolog, hogy mi nem csak megbeszéljük, kinek mekkora, vagy meglessük a mellettünk álló szerszámát a pisildében, hanem alaposabban foglalkozunk vele.

Nem félsz az AIDS-től?

A HIV-től tartok, de az AIDS-től nem. Oké, tisztázzuk, az AIDS nem betegség, hanem egy tünetegyüttes neve, amit a HIV vírus okoz. Ha valaki megfertőződik a HIV vírussal, akkor az, hosszú idő alatt, teljesen tönkreteszi az immunrendszerét, ami előidézi az AIDS-et, azaz a “szerzett immunhiány tünetegyüttesét”. Ebben az esetben sem az AIDS-be halsz bele, hanem akár egy egyszerű gyulladásba vagy megfázásba, mivel a szervezeted képtelen lesz küzdeni ellene. Szerencsére ma már a HIV vírus gyógyszeres kezeléssel nagyon jól kordában tartható, sőt, egy kezelés alatt álló HIV fertőzött nem is tudja továbbadni a vírust. A probléma ott kezdődik, ha valaki nem is tudja, hogy fertőzött, és mire az első tünetei jelentkeznek, már késő.

Mivel melegként tisztában vagyok a veszéllyel, ezért rendszeresen járok szűrővizsgálatra, így, ha (a védekezés ellenére) mégis megfertőződöm, gyógyszerekkel 100 évig is elélhetek. Én sokkal jobban aggódnék azoknak a hetero nőknek a helyében, akiknek a férjei fizetős fiúkkal szexelnek össze-vissza. Nos, ők valóban félhetnek az AIDS-től.

Ha vannak még kérdéseitek, akár a szexszel, akár más, melegséggel kapcsolatos témában, ne tartások magatokban! Írjátok meg nekünk kommentben, vagy levélben!

Hamarosan érkezik majd új cikkünk is, melyben a leszbikusok szexuális életébe fogunk bevezetni titeket, szintén tabuk nélkül. Amennyiben ezzel kapcsolatban van kérdésetek, azokat is várjuk szeretettel. :)

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő

Email: hello@melegedo.com

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr4811814177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hunter18 2016.10.17. 06:31:18

Birka,akkor minek jössz ide? Melegpornót sem kötelező nézni. Értsétek már meg,hogy nem baj ha érdeklődsz csak ne légy ellenséges,mert az már minimum gyanús. ;-)

Hunter18 2016.10.17. 06:34:27

Szupi írás,tetszett!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2016.10.17. 13:20:11

@bircaman maxval szerkesztő: Te egy igazi hülye vagy bazdmeg... :) Mit gondoltál, miről lesz itt szó FARM- sexről?

2016.10.17. 13:38:19

Köszi az írást, jó összefoglaló volt. Akit pedig zavar, az menjen vissza birkákhoz, kecskékhez, ha azokhoz van gusztusa.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2016.10.17. 13:39:02

A bolgár nők úgyis mind bajszosak, így a birka érdeklődése érthető :-)

Szalay Miklós 2016.10.17. 13:39:25

Értékelem a tárgyilagosságot és a nyíltságot, és ezek tényelg olyan dolgok, amikre kíváncsi az ember, csak nem meri megkérdezni. :) Annyi, hogy nem feltétlen használnám minduntalan a buzi szót.

fénycsepp 2016.10.17. 13:54:08

bárcsak minden blogoló ilyen szinten tudna írni!

Sexual Harassment Panda 2016.10.17. 14:50:46

Nagyon jó cikk volt, köszönöm!
Remélem nem gond, hogy "kívülállóként" kommenteltem!

kovacsbelane 2016.10.17. 15:02:56

@bircaman maxval szerkesztő: De azért kétszer-háromszor átolvastad, ugye? :D

Amúgy szerintem a sperma íze nem kellemetlen, és sokkal praktikusabb lenyelni, mint utána takarítani. :D

Billy Pilgrim 2016.10.17. 15:16:48

@bircaman maxval szerkesztő: De azért a melegblogos poszton is elsőnek kommentelsz, mint az ezer másikon is. Nagyon szórakoztató, hogy milyen boldogan demonstrálod, hogy az egész életed és boldogságod a blog.hu-n pörgésből áll :DDD

alessandri 2016.10.17. 15:18:14

@bircaman maxval szerkesztő: Miért olvasod ha forog a gyomrod te szerencsétlen?

Marie Antoinette 2016.10.17. 15:22:46

Nagyon örülök,hogy olvashattam ezekről a témákról,végre valaki tabuk nélkül ír arról,amire oly sok hetero kíváncsi. Szuper írás,köszi!

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2016.10.17. 15:28:48

Engem leszopott már lány, közel nem volt olyan jó mikor a barátos teszi. Hiába, férfinek férfi tud igazán örömöt szerezni!

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2016.10.17. 15:30:04

@bircaman maxval szerkesztő: De azért minden ilyen helyen te vagy az első. Érdekes. Jobb lenne ha te is szembe néznél a vágyaiddal és bevallanád magadnak, ahogy én tettem.

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2016.10.17. 15:31:34

@roli101: A birca virtuálisan házhoz jön, nem kell odamenni.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.10.17. 15:36:00

Prosztata masszázs során nekem is volt többször orgazmusom, szóval az anális szex adhat orgazmust. Ls ifgen nekem sincs végig erekcióm.
Az ondónak szerintem kellemes íze van, és rossz ha már elsőre te is negtívnak írod le. ?ert innetől kezdve még kevesebben akarják megkóstolni. És ez most a hetero kapcsolatoka is igaz.
Az anális szex jó, csak megfeleő partner, megfelelő nyitottság és vágy kell hozzá. Akkor nagyon szép lehet. Az anális orgazmus inkábba tudatos szexualitást kíván, energetiai ismeretet, mint koncentrációt. Ha koncetrálunk elmegy a fókusz az aktusról. A szájjal izgatás pont annyira élvezetes egy férfinek, mint egy nőnek, szóval ebben ne is értem mi lenne a különbség.

chepunk 2016.10.17. 15:39:10

@bircaman maxval szerkesztő:

:-) te vagy első kommentelő. nagyon izgatott, mit láthatsz itt mi?

appletree 2016.10.17. 15:39:55

Végigolvasva az elég konkrét cikket egy dolog járt az eszemben. Kedves cikkíró, miből gondolod hogy minden egyes meleg szereti a segget és minden egyes meleg pár szereti a seggbekúrást? Nagyon sok meleg pár van akik csak orálisan és segédeszközökkel szexelnek. Ez nem alap dolog. Egyébként pedig a cikk nyelvezetén változtathatnál mert kicsit alpári.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.17. 15:40:10

@Éhes Ió:

Szembenéztem. Az egész homokos ügy csak azért érdekel, mert jelenleg ez a háttérhatalom egyik fegyvere a néptömegek ellen. Ha nem így lenne, nem foglalkoznék vele.

Szakértő? az nem volt 2016.10.17. 15:43:24

Birca, birca, te szopni jársz ide :D

sunblind 2016.10.17. 15:44:09

"igen, minden férfi megkóstolja a saját spermáját, függetlenül attól, hogy buzi vagy sem"
Francot! :D, nekem eszembe sem jutott soha, bár uncsi hetero vagyok. :)
Nem tudom miért tabuk ezek a dolgok, szerintem ez csak elfogadás kérdése. Két fickó közt ez egy más műfaj, más szabályokkal, hasonló örömökkel. Akit más érdekel, az foglalkozzon azzal, oszt heló.

alessandri 2016.10.17. 15:44:43

@bircaman maxval szerkesztő: A cikk címe: Mindent a melegszexről! Talán klasszika-filológiai tanulmányt vártál.......olyan nyomorult kis életed lehet de pont ilyet érdemelsz:))

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.17. 15:45:39

@bircaman maxval szerkesztő: A háttér hatalom tartalmú kommentjét el tudjuk számolni a pol. prop költségekre, a többi homokos kommentjét sajnos nem. Az saját szórakozásra ment.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.17. 15:47:00

@bircaman maxval szerkesztő: Nem azért fizetjük tovaris, hogy homokos posztokban élvezkedjen!

Akanell 2016.10.17. 15:55:17

Jó volt, egy csomó mindenre választ kaptam, amit csak úgy nem kérdezhet meg az ember :D

Espada Rodelero 2016.10.17. 15:59:16

Oké, a buzik számára többnyire így működik, elfogadom, de engem jobban érdekelne, hogy a manapság divatból biszex/buzi fiatalok, akik a világot keblükre ölelő liberalizmusban élik meg önkifejezésüket,blabla... azok hogyan viszonyulnak mindehhez?
Szóval te homokos vagy. Nem lány, csak eg srác, aki a férfiakra gerjed, de aki nem ilyen, aki csak divatból vette ezt fel, az hogyan?

na4 2016.10.17. 15:59:35

Egy orvos haverom mondta: a digitális rektális vizsgálat után mindig barna a kesztyű. Vagyis magyarul: amikor a dokik vizsgálati céllal belenyúlnak a beteg seggébe, akkor mindig szarosak lesznek. Hányinger :-(((

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2016.10.17. 16:14:35

@na4: Húúúú... micsoda felfedezés! és ezt neked egy dokitől kell megtudnod? :-))

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:17:05

@bircaman maxval szerkesztő: " Az egész homokos ügy csak azért érdekel, mert jelenleg ez a háttérhatalom egyik fegyvere a néptömegek ellen."

Neked és Putyinnak valószínűleg ugyanaz a bajotok a homokosokkal: mivel tudjátok, hogy a KGB felforgatásra használta fel Nyugaton a melegjogi szervezeteket (sőt, a politikai szerveződés is a KGB vetése volt a későbbi aratás reményében), fel sem tudjátok tételezni, hogy a téma létezik l'art pour l'art, titkosszolgálati behatás nélkül.
Intelligens fazon Putyin is, te is, mégis szánalmasan korlátoltak vagytok mindketten.
Esetleg le is szophatnátok egymást, kölcsönös megelégedésetekre.

Annie Oakley 2016.10.17. 16:18:42

Szerintem jó, hogy megszületett ez a cikk, ha a nyelvezete, stílusa itt-ott kifogásolható is... Nekem az fura, hog ég csomó kérdés a melegekkel kapcsolatban merül fel, holott a hetero kapcsolatokban is gyakori (ha nem is mindenkinek természetes). Pl. a sperma lenyelése, a promiszkuitás vagy az anális szex... És ha ezeken a "normál" ember elcsodalkozik, akkor az egész szexualitáshoz való viszonnyal baj van...

gázóra ellenőr 2016.10.17. 16:19:11

@Éhes Ió: nem használ wécé papírt, azért nem tudja

gázóra ellenőr 2016.10.17. 16:20:04

@dr. mesterséges színezék: Bocsi, birca folyamatosan szopja Putyint. Azért fizetik.

Annie Oakley 2016.10.17. 16:21:18

@Espada Rodelero:
Mondjuk, utálod a sajtot. Tudnál élvezettel sajtot zabálni, ha csak "divatból" ennéd, és nem lenne benned egy ici-pici "hajlam" sem a sajtevésre?

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:21:44

@na4: Amikor hajdan, a középoskolában eüs lánycsapat volt a testvérosztályunk, megkérdeztük tőlük, hogy hogyan is van ez a fürdetésnél a mindenféle testrészekkel.
- Mi is feszengtünk, aztán a kórházban párszor elhadarták a nővérek, hogy nem pöcsöket, pinákat és seggeket gondozunk, hanem embereket pöccsel, pinával és seggel.
Ez tizenéves lányok felfogták és elfogadták.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:22:40

@gázóra ellenőr: Ez még csak ábrándos, de szűnhetetlen szerelem.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.17. 16:24:23

@dr. mesterséges színezék:

Alapvető katonai stratégia: fel kell használni az ellenség gyenge pontjait.

A titkosszolgálati beszervezés alapvető módja pedig a zsarolás: felderíteni valami olyasmit valakiről, amit az illető titjolni szeretne, majd felajánlani neki a titok hatékony megőrzését, cserébe ellenszolgáltatásért.

Ez a bevett fő módszer. A pénzért beszervezés drága mulatság. Az eszmei alapon segítők meg maguktól jönnek eleve, de kevesen vannak.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:27:39

@sunblind: "rancot! :D, nekem eszembe sem jutott soha, bár uncsi hetero vagyok. :) "

Szinte már féltem megemlíteni, hogy ez az önízlelgetés nekem kimaradt és a hátralévő kis időre már meg is hagyom titkos ismeretanyagnak.
Csak az asszony meg ne tudja, hogy még erre se vagyok képes, bezzeg a Huffnágel Pisti kétpofára nyeli a saját magját!

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:28:53

@bircaman maxval szerkesztő: Én csak megállapítottam a neurózisod alapját, de különösebben nem érdekel.
Azért szeretlek, mert olyan helyes vagy.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.17. 16:29:17

@bircaman maxval szerkesztő: Ezért kell különválasztani a pénzért végzett munkát, meg a titkos vágyaik kielégítését. Ezért az itteni kommentjeiért nem is fizetünk, tovaris.

Wandál 2016.10.17. 16:30:22

@bircaman maxval szerkesztő: ugyanmár, nem kell túlmagyarázni, amikor leszoptátok részegen egymást a haverodaal, nem buzik lettetek, csak kvittek...

w

misc · http://misc.blog.hu 2016.10.17. 16:31:58

Jó cikk, tetszik, hogy ilyen tárgyilagos.

A birkát nem lehetne kitiltani a blogról? Talán kezdhetne valami értelmeset az életével ha nem írkál egész nap homofób kommenteket.

Espada Rodelero 2016.10.17. 16:32:59

@Annie Oakley: Értem, amit mondani akarsz, de akkor is van ezzel némi probléma. Az újabb generációknál, főleg nyugaton lehet ezt megfigyelni, akár 30% felett is lehet a magukat biszexnek mondók aránya. A korábbi generációknál ez elenyésző volt.
Most ezt lehet azzal magyarázni, hogy valóban ennyi homokos hajlamú él köztünk is és csak az elnyomó társadalmunk kényszeríti őket a hetero szerepbe vagy valami hülye divat terjed együtt a szelfivel, a plankinggel, dizájnerdrogokkal (jellemző, hogy mindhárom szót pirosan húzta alá a helyesírás-ellenőrző...)?

Bennem semennyire nincs hajlam erre, undorral tölt el a gondolat is, tehát hetero vagyok gyárilag. Ha ma lennék 14 éves, akkor lehetséges, hogy VV/Facebook/Fesztiválok Bermuda-háromszögében én is felszednék valami buzulós attitűdöt?
Ez az, amit nem értek.

Netuddki. 2016.10.17. 16:36:38

Broáf!

És igen, az arcomba tolta (hehe) az index...

2016.10.17. 16:42:40

Miért nem lövik már a Dunába a sok rohadt, tetves, büdös buzit? A kurva anyátokat basszátok tele inkább forró gecivel, retardált, génhulladék korcs csürhe. Remélem, az összes nyomorék megdöglik lassú rákban vagy AIDS-ben a kurva telibevert hernyótalpas mocskos megbaszott rongyba tekert muszkaprémes rohadt kurva anyját mindnek.

youngBull 2016.10.17. 16:50:35

Tök jó, hogy úgy világosít fel a barom, hogy közben a buzik között is csak rétegvéleménynek számító dolgokat általánosít alapigazságként. Ez a baj, hogy a hangadók pont az ilyen mérgező emberek a közösségünkben. Faszkalap.

2016.10.17. 16:55:25

@dr. mesterséges színezék: Anyád fog hisztizni, amikor meglátja, hogy a csökevény korcs fia kapott egy jókora verést. Büdös tetű.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:56:02

@youngBull: Effektív megoldásként vagy meggyőzöd, hogy soha többé ne írjon (dögöljön meg a szomszéd tehene is), vagy leírod, hogy nem is, mert te úgy látod, hogy "...". A faszkalapozást még részmegoldásként sem lehet értékelni.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 16:57:24

@nemethattilathval: Ellenállhatatlanul tudsz hízelegni, bugyi buci! Hol tanultad ezt a gatyanedvesítő macsó stílust, édes?

2016.10.17. 17:03:01

@dr. mesterséges színezék: kár a gőzért, nem hat meg a degenerált trollkodásod, azt hiszed vicces vagy, de sajnos csak szánalmas és tömegsírba való hányinger maradsz, ezen nem fogsz tudni változtatni, szerencsétlen nyomorék...

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:11:00

@nemethattilathval: Hiába durváskodsz. A gyermekszoba nélkülözéséből ill. a lábasjószággal való kényszerű megosztásából adódó pallérozatlanságod mögött látszik az érzelmekkel teli, finom, mégis szenvedélyes szopógép.

Espada Rodelero 2016.10.17. 17:11:54

Amúgy miért kell ez a Dunába-lövetéses duma?
Szerintem a buzik nem sokat ártanak az országnak, de tényleg.
Sok károsabb csoport van, akiket valahogy senki nem akar ekkora hévvel folyókba lövetni. Ez vajon miért van?
Nem kell őket szeretni, de úgy látom, hogy nagyon túl van tolva ez a gyűlölködés-dolog manapság.

...andras... 2016.10.17. 17:14:27

Hát, nem lett éppen az a benyomása az embernek, hogy a férfi-férfi szex természetes dolog. Kell hozzá síkosító, ami nem termelődik ott, ahová szerettek behatolni? Ha a homoszexualitás "természetes", akkor miért nem termelődik "síkosító", a hüvelyben meg miért igen?

A HIV/AIDS téma meg szépen el lett kenve, a legrosszabb, ha magatoknak is hazudtok és nem csak a kívülállók felé. Nézzük csak a magyar statisztikákat: www.aidsinfo.hu/statisztika_magyar_t
Ebből az látszik, hogy mind a regisztrált HIV fertőzések, mind az AIDS halálesetek a férfiknál kb. 8x több van, mint a nőknél. Ebből nem éppen az jön le, hogy na aztán féljenek a lányok, mert lehet, hogy a párjuk egy fiúval lép félre! Nem, egymást fertőziket ezerrel, mert a férfi-férfi szex (MSM) az egyik legfontosabb kockázati tényező a HIV-nél. Magyar adatokat nem ismerek, de pl. amerikában a HIV vertőzöttek 55%-a MSM-ben résztvevő férfi, pedig ez csak a poluláció 2%-a. (www.cdc.gov/hiv/group/msm/) Ebből nem nehéz kiszámolni, hogy a társadalmi áltlagoz képest kb. 40-szeres a HIV előfordulása ebben a körben. Amerikában kb. minden ötödik MSM-ben résztvevő férfi fertőzött és az ott nem Kelet-Európa! Szerintetek nem kell félnetek?

2016.10.17. 17:15:21

@dr. mesterséges színezék: álmodozzál csak, és játszd az okos buzit, nem, hiába, nem hat meg továbbra sem, görcsölhetsz, bevethetsz újabb stílust, akármit. Ti korcsok vagytok, beteg söpredék, akiket le kell mind lőni. Ennyi. Írhatsz felőlem bármit, nem válaszolok, így is túl sok időt pazaroltam a szánalmas agyhalott mondataidra. :)

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:19:17

@nemethattilathval: Pedig egy szép barátság kezdete lehetett volna. Tán még késsel-villával enni is megtanítottalak volna és hogy pisálás után moss kezet.
Elpazarolt érzés.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.17. 17:19:26

@nemethattilathval: Akarsz róla beszélni? Értjük hogy gyűlölöd magad, mert megdugtad a szomszéd fiút. De látom fel kell dolgoznod a dolgot egy szexuálpszichológussal.

...andras... 2016.10.17. 17:19:46

@youngBull: Ilyet más máskor is hallottam már, engem nagyon érdekelne, hogy mi lenne a nem-rétegvélemény, és főleg, hogy honnan tudhatja azt egy kívülálló, hogy mi a rétegvélemény és mi nem az?

Márk_Márk 2016.10.17. 17:22:35

Ami ezt a gecikóstolgatást illeti, valahogy nekem sem volt még hozzá gusztusom, és azóta a szakadék csak mélyült, de hát embere válogatja.
Volt olyan csajom, aki kifejezetten szerette, és kérte dugás végén, hogy a szájába szeretné a végterméket. Ezen mondjuk én mindig csodálkoztam, de hát ha szereti, ne én legyek a jónak az elrontója.

@appletree:
Szerintem a cikk nyelvezete teljesen hétköznapi.
Így beszélnek az emberek egymással, hacsak nem nagyon modoroskodóak.

Ami a seggbedugásos részt illeti, én is úgy tudom, hogy a buzik többsége marad az orális élvezeteknél. Az egyik volt csajom legjobb barátja (barátnője?) egy finn buzi srác volt, vele lehetett ilyenekről beszélni. És szerinte Budapest a buzik Mekkája, ő is azért költözött ide.

A seggbedugáshoz még egy adalék: egyrészt mosogatással sosem lesz tiszta, szóval a szaros fasz garantált. Másrészt még beöntéssel sem igazán (ahogy a női seggbedugós filmekben előkészítik a nőt), mert a végbélben él egy csomó baktérium is (E. coli stb.), amit ez a purgálás nem mos ki, és a seggbedugó fél faszában csúnya betegségeket tud okozni, ráadásul felmegy a húgycsőben a húgyhólyagig, és komoly antibiotikumos kúrákkal lehet csak megszabadulni tőle, vagy esetleg sehogy.
Ezt meg egy orvos excsajom mesélte.

@nemethattilathval:
A javaslatod hibás, hisz az anyjuk nő, és arra nem gerjednek.

Márk_Márk 2016.10.17. 17:23:53

@misc:
Fölösleges, kb. 1 perc alatt lehet új nicket regisztrálni.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:23:58

@...andras...: Azért ha annak alapján tiltjuk be a szexet ill. lőjük Dunába a természetellenesnek talált érintetteket, hogy kinek kell síkosító, sok barátnőről, kolléganőről és családtagról kell lemondanunk.
De a szabál az szabál: nedvesedjen vagy vegye tudomásul a zúr akaratát.

Márk_Márk 2016.10.17. 17:26:26

@Espada Rodelero:
Mondjuk az jó, hogy ha mindenki folyóba lövethetné, akit nem szeret, legalább lenne hely az országban.
Az utolsónak, aki életben marad.

Márk_Márk 2016.10.17. 17:28:38

@nemethattilathval:
Félek, vadász, hogy te a cikk témájához erősen kapcsolódó ügyben (gy.k.: szopni) jársz ide... :-)

2016.10.17. 17:29:17

@Márk_Márk: igaz, arra sem érdemesek, hogy az anyjukat megdugják. De legalább viccesek lennének, de amiket írnak, azokon kb 8. osztályban tudtam volna utoljára nevetni. :) De hát innen is látszik, hogy szerencsétlenek milyen sérültek és milyen értelmi szinten vannak. :(

2016.10.17. 17:30:01

@Márk_Márk: ezt a poént is már ellőtték korábban, tényleg ennyire ostobák lennétek? Hmm... tényleg. :D

...andras... 2016.10.17. 17:32:35

@Hunter18: Ez azért annyire gyenge, hogy ha már ellenséges, akkor gyanús. Lehet, hogy a te világodban teljesen hétköznapi pl. a seggnyalás, de azért azt vedd tudomásul, hogy a többségnem ez perverz és undorító.

Espada Rodelero 2016.10.17. 17:36:12

@Márk_Márk: Ó, nem azt mondom, hogy mindenki szeresse a másikat, csak ha már bele akarsz lövetni valakit a folyóba, legyél szíves azt indokolni elfogadható, felfogható érvekkel.
Valamilyen szinten így meg tudom érteni a cigányellenességtől kezdve az antiszemitizmuson át Piréz-ellenes pogromokig mindent, csak a buzik ellen való erőszakosságot nem tudom mire vélni.
Oké, undorít, sose tennéd, de valljuk be, hogy egyszerűen nincs rá különösebb ok, hogy bántsd őket.
Nem szoktak buzi-hordák hetero kisgyerekeket késelni a parkokban, nincs olyan, hogy egy kigyúrt buzi elkap valakit a szombat éjszakai sötét utcán és leszopja, nincsenek egyenruhában masírozó meleg félkatonai egységek, nincsenek homokos tolvajok által lerabolt terméstől szenvedő falvak,stb.
Vagy csak én nem látok valamit?

kissjanos2678 2016.10.17. 17:38:20

Hogy miért nem mentek el a kúrva anyátokba büdös retkes buzi gecik!? Mi a vérvörös faszért kell ezt az index főoldalára kirakni? Kiskorúak is olvassák a weboldalon található tartalmakat ti nyomorult férgek! Nem kell az egész világnak szétkürtölni, hogy mennyire elbaszott formák vagytok basszátok meg! Takarodjatok a picsába, titokban csináljatok amit akartok hányadékok. Meg se érdemlitek hogy e világra születtetek, apátokat szégyenbe taszítjátok azzal amit csináltok retkek....

Márk_Márk 2016.10.17. 17:42:35

@nemethattilathval:
Veled ellentétben, mert te legalább arra érdemes vagy, hogy az anyádat megdugd?
Köszi az információt.

Nem akarlak bántani, mert szellemi párbajban elég fegyvertelennek tűnsz.

...andras... 2016.10.17. 17:43:27

@dr. mesterséges színezék: Tiltani, Dunába lőni? Mi van? Tőlem, azt csináltok, amit akartok, csak nem igaz, hogy amit csináltok, az természetes.
Az, hogy vannak hüvelyszárazsággal küzdő nők, pont azt jelenti, hogy ez a kivétel és nem ez a szabály. Különben nem erről beszélnénk, hanem arról, hogy jé, vannak nedvesedő nők.
A végbél meg SOHA nem nedvesedik be szexuális impulzusra, ott meg ez a szabály. Mert nem a szex-re lett "kitalálva". Ha a homoszexualitás természetes lenne, akkor legalább a meleg férfiaknek síkosodna a végbelük, de hát nem síkosodik...

Márk_Márk 2016.10.17. 17:44:24

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés:
Na de elvtárs, a párt pénzén csak úgy kommentelgetünk?
Nehogy megtudja a KB-titkár, mert lesz nemulass, hogy nem a bérmunkásokon tartja a szemét, hanem szórakozik itten!

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:44:26

@...andras...: Nagyanyáink letagadták (vagy éppen meggyónták), ha bevállalták a kutyapózt nagyapáink előtt. Mert az undorító.

2016.10.17. 17:46:17

@Márk_Márk: rém gyenge labdadobálgatás, logikátlan szó csűrés-csavarás, ennyi vagy...igen, valóban nem vagyunk egy szinten :) szerencsére :)

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:47:21

@Márk_Márk: Köszönöm! Kétgyerekes, heteroszexuális férfikény nem vehetem félvállról a gusztustalan, lőnivaló buziságomat.

...andras... 2016.10.17. 17:48:47

@dr. mesterséges színezék: Forrás? De különben, ha így lenne, abból mi következne? Ha valaki undorítónak tartja a kutyapózt, akkor az gyanus? (Probáltam beilleszteni ezt az analógiát abba, amire vélheztőleg írtad, de hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy mit akartál ezzel.)

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:49:09

@nemethattilathval: Látom, a szíved és a farkad visszahúz.
Ismered a csuklyás pózt? Remélem, lesz benne részed!

Márk_Márk 2016.10.17. 17:50:26

@Espada Rodelero:
Ugyanezt a pedofilokról, zoofilokról, nekrofilokról is el lehet mondani (ezek végleges kombinációját nem is említve, akik pl. döglött kiskutyákat szeretnek dugni), azokat mégis büntetik, ha Dunába nem is lövik.

Azt szintén nem tudom, miért érthetőbb a cigány- vagy zsidóellenesség, mint a buziellenesség.
Személy szerint legalább annyi rendes cigányt és zsidót ismerek, mint rendes buzit.
(A piréz baráti társaságomról nem is beszélve.)

@kissjanos2678:
Emiatt esetleg reklamálj az Index szerkesztőségében, a címlapra ők rakják ki.

@...andras...:
És ha valami fosatós kaját ettél előtte?
Akkor azért nedvesedik.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 17:54:44

@...andras...: Vagy 25 éve jelent meg egy kis könyvecske nagyanyáink pajzán vallomásaival. A doggy úgy jelent meg benne a pikáns sztorikat mesélőknél is, mint az "hú de kínos, de egyszer még az is megtörtént".
Hogy hogy jön ide? Az "undorító" függ tértől és időtől, még ha a személytől el is tekintünk.
Amúgy meg Woody Allen tudja jól.

2016.10.17. 17:55:12

Fossatok egymás szájába és esetleg nyaljátok ki a szart egymás picsájából, az való nektek. Cigány, zsidó, pedofil, nekrofil, zoofil, ez mind egyforma sérült beteg gecimaradék, gázkamrába az összessel, ott aztán melegedhetnek. :DDD

Márk_Márk 2016.10.17. 17:58:37

@dr. mesterséges színezék:
Hát... nem tudom a te nagyapáid mikor éltek, de kb. az 50-es évekig Európa ezen részén ilyenről nem is nagyon hallottak (talán még a bordélyokban a kurvák sem, nemhogy mondjuk falusi emberek), nemhogy gyakorolták volna. Szopás dettó.
(Van a Csak egy kis pánik c. film, ami kb. 90-es évek és New York, ahol a Robert de Niro által játszott maffiózó mondja a dokinak a kurva távozása után, hogy de miért nem csinálja ezt a feleségével, mire a maffiózó: A feleségem? Azzal a szájával, amivel megcsókolja a gyerekeimet?)

Az, hogy ma már a seggbebaszás is az alapfelszereltség része a fiataloknál a szexben, szintén az utóbbi kb. 20 év fejleménye (a pornófilmek káros hatása), az én fiatalkoromban ez azért nem volt divat (a kutyapóz már igen, de szigorúan pinába). Borotvált pina dettó (sőt, most már egy csomó fiú a faszát is borotválja, tényleg olyan, mint egy pedofilparti).

@...andras...:
Lásd fentebb.

...andras... 2016.10.17. 18:03:58

@Márk_Márk: Ok, tanács meleg férfiaknak szex előzz: egyél valami fosósat. Pazar tanács, és milyen gusztusos fosbam csúszkálni ...!
Egyébként én arról beszéltem, hogy szexuális impulzusra. A lányoknak nem nem kell speckó étrend, elég akár csak egy gondoloat, és minden hamar beiundul úgy, hogy olajozott lesz a pálya.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:05:00

@...andras...: " Ha a homoszexualitás természetes lenne, akkor legalább a meleg férfiaknek síkosodna a végbelük, de hát nem síkosodik... "

Miért, talán polisztirolból gyártott gépembereket és -állatokat tanít be arra valami csúnya liberális, hogy legyen buzi, nem pedig a mindenféle rafinált mutációkra képes természet produkálja ezt?

Egyébként neked van úszóhártyád és kopoltyúd? És bundád? Netán elefántfüled? Szárnyad? Ultrahangos füled és macskaszemed?
Ha egyik sincs, bízom benne, hogy a születésed helyszínéül szolgáló barlangban ülsz most vaksötétben, és soha nem is mozdulsz ki (mert ruhád sincs, és nyáron megpörkölődnél, télen pedig megfagynál). Mert az a természetes, nem csaláni öltözködéssel, világítással és közlekedéssel.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:13:17

@nemethattilathval: Ezzel a szájbafosással előbb is előjöhettél volna. Egy ilyen őszinte topicban felesleges tiszteletlen körökkel megelőznöd a titkos vágyaid feltárását.
Ettől függetlenül sajnálom, nem vállalom, de azzal merlek biztatni, hogy a nyilvános wc-kben elbújó fekálfetisiszta jelenleg szexuális szabadságvesztését tölti, átveheted a piacot.

...andras... 2016.10.17. 18:13:23

@dr. mesterséges színezék: Ebből marhára nem következik, hogy aki pl. a seggnyalást gyomorforgatónak tartja, az mindjárt "gyanus", ami nyilván arra utal, hogy akkor biztos látens meleg. Értem én, hogy szerinted random módon mindenfélétől undorodhatnak az emberek, és szerinted ez nem jelent semmit, de én azt sejtetést támadtam, hogy an akkor biztos látens meleg. Nem csak azért undorodhat valaki a seggnyalástól és az anális szextől, mert látens meleg. A tegtöbb embert a fekália és a száj vagy nemi szervek találkozásának a gondolatától is undorodik, de ettől még nem látens meleg.

2016.10.17. 18:16:29

Azért ez a színezék gyerek elég szépen leszerepelt. :D Pórbál ál-okoskodni, meg bevetni minden tudományos stílusú maszlag hülye dumát, plusz valami bárgyú, együgyű humorral mindez, hát, igen, azért ehhez kell egy szint ,hogy idáig süllyedjen valaki. Szegény szerencsétlen. :)))

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:18:51

@...andras...: OK, persze, a "látens homoszexuális" állandó emlegetése pont olyan extremitás, mint az, hogy "uramisten, ha nem verem le ennek a buzinak (akivel egyébként semmi bajom) a derekát, a haverok homokosnak fognak nézni!"

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:25:14

@nemethattilathval: Sajnálom, hogy nem tudok felnőni hozzád, hogy a Duna, lőni, geci, hulladék, söpredék, kurva anya, sérült és beteg elemek variálásával fejezzem ki a mély gondolataimat, pedig te vagy az ideálom, amióta megláttalak.
De a szájbafosást akkor se várd tőlem, kérlek! Engesztelésül székletmintát adhatok.

2016.10.17. 18:26:58

...és még mindig nem veszi észre magát. :DDD

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:28:06

@nemethattilathval: Csípem az állhatatosan udvarolni képes srácokat. Főleg ha sokat mosolyognak.

2016.10.17. 18:30:25

ez az...egyre mélyebbre, és mélyebbre süllyedni az ultraciki, humortalan, erőltetett, senkit-sem-érdekel "meleg-vagyok-te-is-csak-az-lehetsz" posvány mélyére... így így... :D na még, hadd lássuk, meddig süllyedsz :)

Hunter18 2016.10.17. 18:31:28

Végigolvastam hát megdöbbentő! Egy két emberkével komoly bajok vannak. Hogy engedhettek meg magatoknak ilyen hangnemet de most mindentől függetlenül? Az anonimitás homályából gondolom jópofa dolognak tűnhet de ez komolyan mondom gáz! Sokkal szebben kellene ennél embereknek beszélni egymással....

Márk_Márk 2016.10.17. 18:33:28

@nemethattilathval:
Hát igen, ahhoz, hogy a te szintedre süllyedjen valaki, már tényleg nehézbúvár-felszerelés kell, de talán inkább tengeralattjáró. Vagy mélyfúróberendezés.
De szép, hogy legalább ennyire őszintén beismered.

Márk_Márk 2016.10.17. 18:34:09

@nemethattilathval:
Viszont az aláírásod nagyon találó és őszinte.

fantázia dús nick 2016.10.17. 18:35:17

@nemethattilathval: Ritka egy gusztustalan barom vagy, hallod-e?

Márk_Márk 2016.10.17. 18:35:19

@nemethattilathval:
Nem akarok a lelkedbe tiporni, de nem veled röhögünk, hanem rajtad.

2016.10.17. 18:36:28

Sikerült! Lehet ezt még fokozni, de látom, most már kezd fáradni, még 1-2 bevágás és lehet szákolni :D Valaki, egy kis buzeráns halászlé? :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.17. 18:37:37

@nemethattilathval: Látom nem tudod feldolgozni hogy anyádnak nem adott a zsidó boltos kotont hitelbe, amikor kiment a sarokra dolgozni, nácikám!

...andras... 2016.10.17. 18:38:54

@dr. mesterséges színezék:

A pedofilokat sem tanítja be senki, állítólag ők is felfedezik ezt magukban és nem választják. Akkor az érvelésed alapján a pedofília természetes, esetleg egyenesen nemi irányultság? A Down kór, az is természetes? Szóval nem az alapján szoktuk természetesnek meg normálisank nevezni a dolgokat, hogy előfordulnak-e. Én azt az állítást támadom, hogy a (ebben a beszélgetésben férfi) homoszexualitás ugyanolyan természetes nemi irányultság, mint a heteroszexualitás. Az az egyik ellenérvem, hogy biológiailag nem stimmelnek a dolgok, mert természetesen nem adottak a szex feltételei (pl- síkosság) úgy, mint a férfi-nő párosban. A meleg férfiak ugynaúgy be akarnak hatolni, de valamiért a rossz nyílás felé vonzódnak, ami nyílvánvalóan nem erre való. Ebből látszik, hogy ez egy hiba és nem természetes/normális. Nem mondom, hogy ezért útálni kell őket, de ez akkor is kétségtelen szerintem.

Inteligens lényként azért tudunk hidegebb éghajlatokon is élni, mert az inteligenciánk lehetővé tette, hogy ezekhez a viszonyokhoz is alkalmazkodjunk. Inteligens lényként ez a normális és ez nem valami probléma. Kétségtelenül természetesebb pucéran lenni, mint ruhában, és a nappal keli/feküdni, mint világitással meghosszabbítani a napjainkat. És természetesebb a férfi-nő szex, mint a többi. A szex elősleges funciója sem teljesül (szaporodás), és nyílván nem rendeltetésszerűen él a testnyílásokkal, hogy úgy fogalmazzak.

Márk_Márk 2016.10.17. 18:39:46

@Hunter18:
Ugye?
Nagyon durvák itt az emberek. Közeledik a világ a pusztulás felé.
Én is mondtam már, hogy csakis fél liter rózsaillatú szájvíz megivása, csúnya szavak kisípolása és hasonlók lenne a megoldás. Sajnos, olyan berendezést még nem találtak fel, ami kitalálná a gondolatokat, és amikor csúnya szavak következnének, akkor csak sípolást engedne a gégefőből kitörni, de már dolgozunk rajta. EU-s támogatásból természetesen, a digitális aláírást is nagyon ügyesen feltaláló Rogán Antallal vállvetve. Amint kézzelfogható eredményre jutunk, értesítünk, basszon seggbe mindenkit egy talicska majom, ha nem, a kurva életbe.

asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló 2016.10.17. 18:40:09

@nemethattilathval: Ha észrevennéd, már rajtad köszörüli mindenki a nyelvét. És undorodnak tőled.

Márk_Márk 2016.10.17. 18:41:23

@...andras...:
A pedofilok nagy része ráadásul a jó lyukba akar behatolni, csak az életkort téveszti el.

2016.10.17. 18:41:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: na végre, előkerült a nácikártya is, alakul a ma esti buli, srácok! :)) De nagyon jó a neved, aszongya "Kurt úrfi" Haha... szóval téged is seggbe basznak nap mint nap? Gratulálok, akkor jó helyen vagy. Zsidó boltos azért nem is adhatott, mert már rég forrt a kampós orrában a takony a gázkamrában. Na várj, segítek, hogy könnyebben trollkodj: Heil Hitler, én bizony náci vagyok! Na, így könnyebb lesz, te jössz. ;)

gázóra ellenőr 2016.10.17. 18:41:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Zsidózik, buzizik, stb. Valami szánalmas szerencsétlen,akivel nagyon kibabrált az élet és emiatt dühös.

2016.10.17. 18:43:54

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló: hiába lépsz be több nickkel, mindenki látja, hogy ugyanaz a nyomorék vagy, szóval ez öngól lesz, bíró sporttárs. :D

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:44:22

@nemethattilathval: Ejnye, beszéljél magyarul, má na! Nyugodtan írd, hogy szopni szeretnél, és hagyd ezt a "szákolni" kozmopolitálkodást! Itt megértünk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.17. 18:45:34

@nemethattilathval: Te kezdtél zsidózni, te kis nyamvadék. Meséld mi a gond? Ki bántott, hogy itt kell őrjöngened? Ja és én vagyok Stefi kisasszony bátyja. De ezt a 42 röfiddel nem értheted.

2016.10.17. 18:46:44

Hihetetlen, nem bír színezék "gagyi-vagyok-jaj" emberkénk lemászni erről a másik csak buzi lehet témáról... istenem, komoly a baj. :) (Halkan súgom, hogy erotikus legyen: nő vagyok... pádámm...) (És most felröhögtem, ahogy elképzeltem a döbbent pofáját :D )

...andras... 2016.10.17. 18:46:50

@dr. mesterséges színezék: Ok, akkor ezt megbeszéltük. Szerintem ez nem olyan ritka és extrém, én inkább típikusnak látom.
Arra egyébként vannak kutatások, hogy ha egy férfi aggresszív is a melegekkel, akkor gyakran látens. Megnézték, hogy valami teszt alapján a homofóbia skála erősebb oldalán lévő férfiak gyakrabban merevedtek homoszexuális tartalom láttán, mint a skála másik felén lévő férfiak. Szóval valami valóság alapja azért van a dolognak, nem tagadom, de ez nem egy szabályszerűség.

2016.10.17. 18:49:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: zsidó lennél? újújj, érzékeny témára tapintottam, ugye, kis kampós orrú vágott faszú kaftános csicska? :) Nem baj, rohanj mamához, süt neked macesz gombócot... :)

...andras... 2016.10.17. 18:51:19

@Márk_Márk: Szegény pedofilok, előbb-utóbb rehabilitálni kell őket is, mert a csúnya társadalom ...

Ja, már kezdenek is elő bújni, hol máshol, mint a ballib Salon-ban:

www.salon.com/2015/09/21/im_a_pedophile_but_not_a_monster/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.17. 18:52:02

@nemethattilathval: nahát, nahát! :-)) Előjött a mama téma? Anyukád zaklatott, kincsem? Vagy apuci bújt esténkét be hozzád, azért vagy ennyire dühös?

Márk_Márk 2016.10.17. 18:53:33

@nemethattilathval:
Rájöttem.
Te buzi vagy, és azért jársz ide, mert itt annyit szophatsz, amihez képest a buzibár éjszakai bukkakepartija is kispálya.
De itt végre kiélheted magad.

2016.10.17. 18:53:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: egy vezértroll-hoz képest rém gyenge vagy barátom, pedig azt hinné az ember, ilyen névvel hátha tehetségesen is tudsz trollkodni... de hát nem, nem baj, legalább megpróbáltad... kaftánka...hehe.. :)

2016.10.17. 18:55:12

@Márk_Márk: valóban, sosem röhögtem még ennyit a sok szerencsétlen buzin, kivéve amikor vonaglanak az utcán, na az még nagyon szórakoztató, de mindig sajnálom, hogy nem tudja a hangulatot feldobni pár gránát, pedig akkor lenne igazán jó muri. :)

Márk_Márk 2016.10.17. 18:57:27

@...andras...:
Mivel ugyanolyan génrendellenesség, én nem is értem ezt a megkülönböztetést.
Mivel rosszabb egy pedofil, mint egy buzi?
Semmivel.
(Sőt, nem kis átfedés is van a két csoport között, bár nem tudom, hogy a kisfiúval rajtakapott egyén védekezhet-e azzal, hogy ő nem pedofil, hanem buzi, és akkor melléáll a buzilobbi megvédeni. A kérdés mindenesetre átgondolást érdemel. A pedofillobbi még gyenge, de 25 éve még a buzilobbi is az volt, bár közös erőfeszítéssel azért levitték a beleegyezési életkort 14 évre Magyarországon is, lásd amit az átfedésről írtam.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.17. 18:57:44

@nemethattilathval: Peched van kisöreg, rólam még posztot is írtak, mint trollról miután széttrollkodtam egy blogot. :-))

Márk_Márk 2016.10.17. 18:58:56

@nemethattilathval:
Ugye?
Mondtam én, hogy buzi vagy, és most otthon érzed magad a közegben.
Ahogy a buzifesztiválon is.
Gyanús voltál elejétől, pedig akkor még csak hébe-hóba szoptál, de most akár már nagybádogból is ihatnád.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 18:59:18

@...andras...: Aztán hogy a pipától gyűlő tesztoszterontól áll-e a zászló, vagy az izgi témától...

Márk_Márk 2016.10.17. 19:00:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Rólam sixx még előadást is tartott. Én nyertem? :-)

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 19:00:44

@nemethattilathval: Megértem a transzikat is, szivi. Tudsz főzni?

2016.10.17. 19:02:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem mondod, wow, várj, felszedegetem az állam... nahát, ez igen, tényleg, nem semmi, gondolom, életed legnagyobb eredménye volt ez, ... Posztot írnak valakiről, hát alig hiszem el, ez a legnagyobb dolog, ami történhet egy emberrel... igen, erre nincsenek szavak, ez valami hipercsoda. (fetrengek a röhögéstől, pls, ne hagyd abba! :DDD )

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 19:04:08

@nemethattilathval: " kampós orrú vágott faszú kaftános csicska? :) Nem baj, rohanj mamához, süt neked macesz gombócot... "

Mit is mondtál a 8. általánosra jellemző viccekel kapcsolatban, szvíti?

...andras... 2016.10.17. 19:04:18

@dr. mesterséges színezék:
Hmm, ez érdekes észrevétel, erre eddig nem is gondoltam. Ez azért valószínűleg kizárható, de ha ezt vizsgálni kellene, akkor meg kellene nézni, hogy random felidegesített embereknék is hasonló-e a merevedési arány. Ha igen, akkor tényleg dugába dől ez a látesn meleg elmélet...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.17. 19:06:00

@nemethattilathval: Ennyit arról, hogy ki az igazi troll. Te csak szeretnél az lenni! A buzizással, zsidózással felhívni magadra a figyelmet, csak szánalmas próbálkozás, de egész blogokat elnépteleneíteni, az az igaz trollkodás! De ha leszopsz, akkor esetleg oktatgatlak egy kicsit.

...andras... 2016.10.17. 19:06:30

Na, nekem ennyi elég is volt ebből az emelkedett témából. Ha lesz még igazán érdekes válasz, akkor holnap visszanézek.

2016.10.17. 19:08:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: álmodozz csak :)

(színezék lassan teljesen elszürkül, mert szegényre már a kutya se figyel... magának írogatja az általános iskolás szintű vicceit, meg az újabb buzi-variációkat)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.17. 19:08:21

na! dolgoznom kell, én is leléptem. ez a szerencsétlen már uncsi...

2016.10.17. 19:09:01

@asztalosani hülye sebészetre nem kell beutaló: elég az egyik nickeddel is írkálni, ettől nem leszel nagyobb troll, a hülye is látja, hogy ugyanaz a segg vagy :D

2016.10.17. 19:10:38

most mondanám, hogy hiányozni fogsz, de elég szépen leszerepeltél, nincs miért maradnod, ez tény

Márk_Márk 2016.10.17. 19:13:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ugyan, egy sokadrangú blogban...
Esetemben mégiscsak egy vezető lap újságírója beszélt nyilvános előadáson. :-)
(Sajnos, nem tudtam róla, elmentem volna. :-)

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 19:15:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Megengeded neki, hogy leszopjon és még tanítod is? Ellentételezést meg nem is kérsz?

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 19:17:05

@nemethattilathval: Beismerem, sajnos ritkulok. A két gyerek idegeli az asszonyt, nekünk buziknak viszont fontos a családi rend és béke.

2016.10.17. 19:21:01

Esetleg dugd seggbe a génhulladék kölykeidet is, hátha megnyugszanak, bár igazából szívemből azt kívánom, hogy mihamarabb dögöljön meg mindegyik jó lassú rákban, iszonyú fájdalmak közepette. Ugye milyen szépen írtam? :) Csakis a béke és rend.

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 19:25:46

@nemethattilathval: Lehet, hogy szűk a segged, de nagyon egypálcás vagy. De nem rovom fel, hiszen ez édesanyád hibája. Nem mindenkinek jön be, hogy az inszeminátortól csempészi az alapanyagot a lombikprogramhoz.

2016.10.17. 19:31:55

(még mindig rém gyenge, lehet, csak tényleg ennyire futja? :O )

dr. mesterséges színezék 2016.10.17. 19:41:10

@nemethattilathval: Megértelek, hogy követeled az osztatlan figyelmemet, de sajnos most be kell érned a saját társaságoddal. Valahogy bírd ki a legközelebbi meleg topicig, amit undorodva nyitsz meg és témát látni sem bírva olvasol végig az utolsó betűig!
Pusszancs, butus fiú!

Dzsontra Volta 2016.10.17. 19:43:57

Rég olvastam a hetero férfiakról ennyi sztereotípiát, ez teljesen olyan volt, mintha egy femináci nőimagazin hozta volna le. Ennek a blognak szerintem eddig nem az volt a célja, hogy feszültséget keltsen, most viszont sikerült átesni a ló túloldalára...

2016.10.17. 19:44:00

És akkor igen, énekeljük együtt:
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!

zacipaci 2016.10.17. 20:11:02

@nemethattilathval: Látom nagyon ráizgultál Atus! Valszeg te is ott rázod júliusban a csülköcskédet az Andrássyn a többi látens meleg náci szarkupac haveroddal együtt. :)

2016.10.17. 20:16:19

@zacipaci: szép próbálkozás, de nem, ezzel a színezék haverod is már szétgörcsölte magát, hogy buzivá alakítson, sikertelenül, picikét elkéstél vele....de persze, megyünk haverokkal, alig várom, hogy péppé aprítsam a köcsög kis fejüket, ahogy minden évben, jó kis móka lesz! Törött orrok, kezek, jaj de szép is.... Heil Hitler! :)

funfun 2016.10.17. 20:17:21

"Régen minden meleg megnősült (kivéve aki papnak ment)" - ez nagyot üt! Nevettem is rajta, pedig igaz.

funfun 2016.10.17. 20:37:34

@Hunter18: birca mindig az első, ha meleg témájú cikk van. Már én is írtam neki, hogy több mint furcsa. Gondolom, nem hagyja hidegen a melegség...

Random Géza 2016.10.17. 20:48:50

A "MELEG" szó foglalt a magyar nyelvben.
Hőmérsékletet jelöl.
A homoszexuálisra ott van a homoszexuális szó, röviden: buzi. Angolul: gay. Angolul sem mondják a gay-re, hogy hot vagy warm.
Ha a "buzi"-t a homoszexuális közösség túl pejoratívnak találja, amit megértenék, akkor találjon ki egy jobb szót rá, de ne a meleget, mert az hőmérsékletet jelöl, illetve átvitt értelemben egyebet.
Pl: meleg családi légkör; meleg-megengedő szűlő kontra rideg-szigorú szülő.
Tehát a "meleg" szót használni a homoszexualitásra teljességgel elhibázott dolog.

Random Géza 2016.10.17. 20:53:39

@Szalay Miklós: PONT HOGY A MELEG SZÓT NEM SZABAD ERRE HASZNÁLNI MERT AZ MÁST JELENT

A "MELEG" szó foglalt a magyar nyelvben.
Hőmérsékletet jelöl.
A homoszexuálisra ott van a homoszexuális szó, röviden: buzi. Angolul: gay. Angolul sem mondják a gay-re, hogy hot vagy warm.
Ha a "buzi"-t a homoszexuális közösség túl pejoratívnak találja, amit megértenék, akkor találjon ki egy jobb szót rá, de ne a meleget, mert az hőmérsékletet jelöl, illetve átvitt értelemben egyebet.
Pl: meleg családi légkör; meleg-megengedő szűlő kontra rideg-szigorú szülő.
Tehát a "meleg" szót használni a homoszexualitásra teljességgel elhibázott dolog.

bandigyerek 2016.10.17. 21:46:32

@nemethattilathval: Jól sejtem, hogy kicsikorodban valmi nagybácsi megpiszkált, és magadnak sem mered bevallani de jólesett, innen ez a dühödt fóbia?

2016.10.17. 22:03:08

@bandigyerek: Nos, sokadik mellélövés, kisbarátom. Viccnek is gyenge, mivel előtted már 3-an eldurrantották, de ez jól tükrözi az értelmi képességed, mit vagy képes látni, megérteni egy ilyen egyszerű blog-ban. :) Nem baj, legalább te is megpróbáltad. :))

bandigyerek 2016.10.17. 22:06:28

@...andras...: Hát tudod a pénisz úgy van kitalálva, hogy szűk, ingerkeltő helyekre kell bedugni, hogy jó érzést okozzon lehet ez vagina, száj ánusz, kecske, ésatöbbi. Ha ehhez társul az emberi elme végtelen találékonysága akkor a lehetőségek tárháza végtelen, ezt az értelmes ember bolygón lévő jelenlétének összes ideje bizonyítja, sőt a csimpánzoknál is tetten érhető a nem domináns, fiatal hímeknél a buzulás, tehát ez az emberi fajon túlmutató ösztönös késztetés. tetszik, nem tetszik, ez van. Én sem érzek késztetést hogy más faszávl játszadozzam, de elfogadom, hogy vannak olyanok akik igen. A szaporodásra való utalásod meg nevetséges: ezek szerint az orális mókákat is elutasítod?

bandigyerek 2016.10.17. 22:09:33

@nemethattilathval: Hát nem olvstam végig az összes kommnetet, tehát nem állítom, hogy nincs igazad..
Ezzel együtt tényleg szar lehet egy ilyen idiótávl mint te napi 24 órát együtt tölteni, igazán sajnállak... Egyébként tényleg th-val, min t a Margithíd?

2016.10.17. 22:17:36

@bandigyerek: látom, te is csak egy koszos buzi vagy, szóval próbálok hozzád lesüllyedni, nem lesz könnyű... előtted legalább egy halvány humorfoszlány meg-megcsillant némely fajtársadnál, de ez a Margit-híd, ezen még Sas Jóska se röhögne, esetleg egy mindenen vihogó alsós hülyegyerek görbítené el a szája sarkát, de az sem biztos. Nyilván ez is összefüggésben van az általam már említett értelmi szinteddel. Próbálkozhatsz persze még, de ezek után szinte felesleges.

Márk_Márk 2016.10.17. 22:34:58

@Random Géza:
Mondjuk az angolban a gay = vidám ugyanolyan szépelgés, mint a magyarban a meleg.
Valójában a buzi = fag.
Az oroszoknál meg golubój = világoskék a magyar meleg megfelelője. A buzit igazából nem tudom oroszul.

Egyébként egy szó nem lehet sértő, mert az csak egy hangsor. Az lehet sértő, ahogy mondják.

Márk_Márk 2016.10.17. 22:35:31

@nemethattilathval:
Ja, nem jöttek rá, hogy az apád meg a nagyapád volt közösen, nem a nagybácsi.

2016.10.17. 22:47:48

@Márk_Márk: még szerencse, hogy te okos vagy és mindenre rájössz. Ja, a humorod semmihez sem fogható! :D De legalább arra jó, hogy lássam, ti mind egyformán balfaszok vagytok, se humorérzék, se intelligencia, csak a nagy büdös seggtúrás. Pörögtök itt ezerrel, összeerőlködött poénjaitokkal, ki tud még egyet nagybácsizni vagy hasonló ócska molesztálásos poént felhozni... hmm, azt eddig is tudtam, hogy a buzik selejt népség, de hogy ennyire, ez engem is meglepett. :)

havaz.petty.rianás 2016.10.17. 22:48:39

@nemethattilathval: Tisztelt Hölgyem/Uram.

Tájékoztatom, hogy Ön az elektronikus médiában a btk. 322 . § b.) és c.) pontjába ütköző tevékenységet folytat. Tevékenységéről elektronikus másolatot készítettünk, mely Ön ellen büntetőperben felhasználható.

Koen 2016.10.17. 22:53:23

@Random Géza:
"PONT HOGY A MELEG SZÓT NEM SZABAD ERRE HASZNÁLNI MERT AZ MÁST JELENT"

A "LEVÉL" egy foglalt szó már az ősmagyar nyelvben.
A növények fotoszintetizáló szervét jelöli.
A postán feladott küldeményre ott van a borítékolt üzenet vagy postai küldemény kifejezés, röviden borinet vagy pemény... Angolul: 'letter'. Ők se a 'leaf' szót használják arra... Ráadásul az ilyen írott dolgok még papírból is készülnek, szóval még meg is gyalázzuk szegény fákat, hogy a belőlük készült papírtermékre is a levél szót használjuk!!!4!
Hát ez elég borzalmas, nem?! o_O
(Nem.)

2016.10.17. 22:57:39

@havaz.petty.rianás: Tisztelt Hölgyem/Uram! (ide felkiáltójel kell, nem pont, idióta...)

Tájékoztatom, hogy szívesen megbaszatom a kurva anyádat egy rühes kancigánnyal, esetleg a fenti buzik / szíriai AIDS-es migránsok (megfelelő aláhúzandó) vállalják, hogy gang-bang-ben szétkúrják a kedves férjét/feleségét (megfelelő aláhúzandó). Tevékenységéről digitális másolat készül, amit tetszés szerint felhasználunk közösségi oldalakon.
Tisztelettel: a Margít-híd

Márk_Márk 2016.10.17. 23:22:04

@nemethattilathval:
Ha már ennyire nyelvészkedsz, seggfej, az megvan, hogy Margit híd kötőjel nélkül?

Sajnos, tényleg elég rossz gyerekkorod lehetett, anyád az utcasarkon keresi a pénz, hogy éhen ne halj, közben apád meg a nagyapád meg seggbe dug... Elhiszem, hogy nehéz ezt feldolgozni.
Érthető, hogy mára ilyen viselkedést alakítottál ki.
Pszichiáter talán tudna még rajtad segíteni.
Vagy valami jó erős gyógyszer meg alkohol.

Márk_Márk 2016.10.17. 23:23:33

@Koen:
Azért angolul tanulj még. :-)
Másrészt a "levél" szóra nem volt más szó korábban, a buzira meg van. A buzi.

2016.10.17. 23:28:28

@Márk_Márk: nem nyelvészkedem, csak simán lehülyéztelek, nem ugyanaz. :) ki nem szarja le a Margythídat, csírabuzi? Picikét olvass vissza, most már tényleg érdemes, mert egyre jobban beégsz azokkal a poénokkal, amiket korábban más rég ellőtt, persze poénnak azt sem nevezném, de így, hogy te újra idegörcsölöd, így már ultragáz. :)

2016.10.17. 23:31:10

A műsor közben tessék énekelgetni szépen:
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
MOCSKOS BUZIK, MOCSKOS BUZIK, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
A GÁZKAMRÁBAN NAGYON JÓ, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
A GÁZKAMRÁBAN NAGYON JÓ, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
A GÁZKAMRÁBAN NAGYON JÓ, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!
A GÁZKAMRÁBAN NAGYON JÓ, HÉJJAHÉJJA-HÓÓÓ!

Koen 2016.10.17. 23:39:20

@...andras...: "A HIV/AIDS téma meg szépen el lett kenve, a legrosszabb, ha magatoknak is hazudtok és nem csak a kívülállók felé. Nézzük csak a magyar statisztikákat: www.aidsinfo.hu/statisztika_magyar_t
Ebből az látszik, hogy mind a regisztrált HIV fertőzések, mind az AIDS halálesetek a férfiknál kb. 8x több van, mint a nőknél. Ebből nem éppen az jön le, hogy na aztán féljenek a lányok, mert lehet, hogy a párjuk egy fiúval lép félre! Nem, egymást fertőziket ezerrel, mert a férfi-férfi szex (MSM) az egyik legfontosabb kockázati tényező a HIV-nél. Magyar adatokat nem ismerek, de pl. amerikában a HIV vertőzöttek 55%-a MSM-ben résztvevő férfi, pedig ez csak a poluláció 2%-a. (www.cdc.gov/hiv/group/msm/) Ebből nem nehéz kiszámolni, hogy a társadalmi áltlagoz képest kb. 40-szeres a HIV előfordulása ebben a körben. Amerikában kb. minden ötödik MSM-ben résztvevő férfi fertőzött és az ott nem Kelet-Európa! Szerintetek nem kell félnetek? "

A HIV-vírus vérrel vagy nemi váladékkal terjed. A különféle érintkezések esetében más és más valószínűséggel történhet meg a vírus továbbadása. Ha megölelsz egy HIV+ személyt, vagy puszilkodtok egymással, attól még nem fogsz megfertőződni, ugye. Azonban pl. fertőzött vérrel egy nyílt seben keresztül vagy (kábítószer-fogyasztók esetében) közös tűhasználat révén szinte teljesen biztos a fertőzés. Ezután a védekezés nélküli anális aktus esetében a legnagyobb a rizikófaktor a belső szövetek jellegéből adódóan. Szóval a melegek körében emiatt nagyobb a HIV-fertőzöttek aránya.
Míg azonban egy tudatos meleg rendszeresen eljár szűrésre ennek tudatában, addig egy titokban, kicsapongó homoszexuális tevékenységet folytató férfi könnyen megfertőzheti a hölgy párját, akinek lehet fogalma sincs az egészről, és lehet majd már csak nagyon későn szembesül a megbetegedésről. Egy ilyesmi szituációra utalt a blog írója. Hogy nem szexualitásfüggő a fertőzhetőség.

Márk_Márk 2016.10.17. 23:46:11

@nemethattilathval:
Hát ha te hülyézel le, az felér egy Kossuth-díjjal.
Mondjuk a te egybites agyaddal nem csodálom, hogy nem bírod felfogni, hogy délután óta égeted itt magad.
De további sok sikert hozzá, aki eddig nem tudta, mennyire sík hülye vagy, mostanra már sokszorosan megbizonyosodhatott róla.
Gratulálok!

havaz.petty.rianás 2016.10.17. 23:48:02

@nemethattilathval: nem. 3 év szabadságvesztés. csak folytassa nyugodtan.

2016.10.17. 23:52:47

@Márk_Márk: megmondom, mi van, te már nem tudsz úgy megnevettetni, mint az elődeid feljebb, irkálhatsz itt akármit, hülye vagy, mint a segg. Sajnálatos, ez van. Először jöttél mások poénjaival, aztán amikor rájöttél (dehogy jöttél, én szóltam...), hogy gáz, megpróbáltad másképp, de nem megy ez neked, ne erőltesd, kicsi együgyű hülyegyerek. Síkhülye vagyok, igen. De még így is hozzád képest atomfizikus. :D

2016.10.17. 23:55:12

@havaz.petty.rianás: kevés vagy, mint árvaházban a szülői értekezlet :)

Márk_Márk 2016.10.18. 00:01:21

@nemethattilathval:
Igen, a hozzád hasonló sík hülyék mind így gondolják.
De mint írtam, a pszichiáter talán még segíthet rajtad.

Koen 2016.10.18. 00:01:44

@Márk_Márk:
A nyelvújítók révén a hidrogénre először a köneny szót használták, mégis kikopott.
A szóhasználat (hétköznapi keretek között mindenképp) a nyelvhasználók szabadsága.

24 éves borsodi dédnagypapa 2016.10.18. 00:02:31

Eddig nem voltam buzi, de most megjott a kedvem hozza.

Koen 2016.10.18. 00:32:37

@Espada Rodelero:
"Bennem semennyire nincs hajlam erre, undorral tölt el a gondolat is, tehát hetero vagyok gyárilag. Ha ma lennék 14 éves, akkor lehetséges, hogy VV/Facebook/Fesztiválok Bermuda-háromszögében én is felszednék valami buzulós attitűdöt?
Ez az, amit nem értek."

Ebben az esetben nem valószínű. Mint ahogy egy meleg fiatal is meleg marad, ha egy teljesen heteronormatív közegben cseperedik fel.
Manapság egyszerűen már nem olyan tabu megélni és kinyilatkozni, ha valaki a saját neme vagy mindkét nem iránt érdeklődik.
150 éve még az is paráznaság volt, hogy ha a nőknek kilátszott a bokája. Ma pedig mégsem fordulnak elő tömegorgiák az utcákon, ha a lányok lenge ruhát hordanak nyáron, vagy bikinit a strandon. Pedig valami hasonló kollektív erkölcsi romlástól tartottak az akkori emberek.

exterminador 2016.10.18. 08:43:54

@bircaman maxval szerkesztő: annyira tudtam, hogy te leszel az első hozzászóló! Remélem, tanultál azért a cikkből pár új trükköt, amivel majd este villoghatsz a gőzfürdőben!

koborvadász 2016.10.18. 08:48:11

Sziasztok!

Full heteró vagyok. Én a nőket szeretem. Nekem mindegy kinek mi a vallássa, szexuális beállítottsága.
Amíg nem akarják rám erőltetni. Itt az Iszlám, csak az ő vallássuk és Istenük igaz aki hitetlen, meg kell ölni.
A homoszexualitás az utóbbi pár évben nagyon nagy reklámot kapott. Kultúráltabb közösségekben elfogadott is.
Ismerek nagyon sok meleg párt, fiatlokat, idősebbeket. Normális párkapcsolatban élnek.
A baj azzal van, mikor túljátszva szerepüket, vonulnak az utcán a buzik és azt az üzenetet sugallják, hogy mindenki más kevesebb.
Az ember értékét nem a szexuális identitása határozza meg. Ha másik pasival érzed jól magad, legyen úgy. A te életed.
A buzik legnagyobb ellensége a sok divatból buzuló ( mert most az a sikk ) ők okozzák a negatív megitélést a heteróknan.

A pedofilíát sosem fogom elfogadni és remélem sosem lesz legális.
Nem hiszem, hogy bármelyikőtök ( homo vagy hetero ) akinek van pici gyereke, szeretné, hogy egy idősebb nő, férfi molesztálja!

Remélem senkit nem bántottam meg.

Ja! Amúgy ez nem az elmúlt pár év témája!!
Aki tanult történelmet az tudja, hogy minden korban volt homoszexualitás, análszex stb. Rómaiak, középkor ....

Zsidózni meg azért nem érdemes, mert volt egy Holokauszt( ( vagy nem ) amit az amerikai zsidók pénzeltek, hogy az európai konkurenciát eltüntessék.
Adolfnak hatalmas pénzeket fizettek zsidó mágnások ( nem kényszerből )

Mindenkinek szép napot!

Egy Hetero

Jakab.gipsz 2016.10.18. 09:03:44

Egy szó mint száz a meleg-sex, legalább olyan "izgalmas" mint a "bonobók" szerelmi élete, ez utóbbit az okos csatornák szokták taglalni.

szepipiktor 2016.10.18. 13:13:31

A poszt biztos jó helyen jelent meg?
Egy közösség belső ügye valóban a széles nyilvánosságra tartozik? Mondjuk gyerekek számára írtátok?
Mert a halmazotok ezeket mind tudja, a nem közétek tartozókat nem érdekli.
Vagy a szokásos trollgenerátor dolog, aztán meg megy az ugatás a tojásdobálásért?
Gondolom ti elfogadhatónak tartanátok azt is, hogy a Bazilika előterében Kovi LUXX videós sorozatát árulják és szopó castingot tartsanak?
Srácok, van nektek elég fórumotok, ott beszéljétek ki a dolgaitokat.

Márk_Márk 2016.10.18. 13:30:11

@Koen:
A hidrogén konrétan vizeny volt, az oxigén légeny.
De valóban kikoptak, illetve meg sem honosodtak.

A buzi viszont eléggé meghonosodott, meg nem is nyelvújítási szó.
Szóval kevered a szezont a faszommal.

Márk_Márk 2016.10.18. 13:36:19

@Koen:
Ez mondjuk nem geszen igaz, talán olvasgass a neten, van egy csomó tanulmány, ami leírja, hogy valóban kell rá hajlam is, de a gyerekkori környezetnek IS van meghatározó szerepe.

@koborvadász:
Hát láthatóan nagyon szépen bevágtad a "mi ma a PC" leckét.
Már csak gondolkodnod kellene megtanulni.

@szepipiktor:
Ami engem illet, a kovis részt kötelezővé tenném.
Kurvák vannak abban is meg a templomban is, csak utóbbiakat papoknak nevezik. Szóval ennél jobb helyet nem is lehetne találni az árusításra. Szopó castingot meg tartanak is, csak a hátsó részben a ministránsfiúknak.

koborvadász 2016.10.18. 22:13:37

@Márk_Márk:

Aha! Gondolkodtam és reagálok! Te írod, hogy gondolkodni?!
A szó fogalmával se vagy tisztába. Itt osztod az észt és mindenkit leszólsz!
Pedig kevés vagy mint mesesajtban az igazság! Valószínű a betonon is szédülsz.
Ezzel nem azt mondom, hogy paraszt vagy ( nem akarom azon dogos embereket megbántani ) csak messze laktál a beton úttól!

Amúgy kicsicsíkóhal a magadfajtával kezdj!

Jó éjt!

Márk_Márk 2016.10.19. 01:15:25

@koborvadász:
Hú, de komoly...
Mi vagy te, valami látens buzi, csak a családod még nem tudja?
Mikorra tervezed a coming outot?

Mondjuk a te helyesírásoddal nemhogy messze laktál a betonúttól, de nem is láttál olyat, és még az unokád se fog. Ami azért szar, mert az iskola felé az vezet.
Szóval rád a paraszt még nagyon dicsérő jelző lenne, de még a tanyasi is.

...andras... 2016.10.19. 11:33:22

@Koen: A "férjei fizetős fiúkkal szexelnek össze-vissza", az pontosan ugyanez a kör, nem valaki mások egy másik galaxisból. Fizetős fiúkkal nem heterók szexelnek. Idéztem a statisztikákat, ami szerint a regisztrált HIV-fertőzések és AIDS-es halálesetek számának férfi/nő aránya mindkét esetben kb 8 az 1-hez. Ez pontosan azt jelenti, hogy a homoszexuális szexet folytató férfiak vannak a legnagyobb veszélyben és nem a melegprostizó férjek feleségei.
A gumi egyébként nem 100%-os, hanem csak 85%-os védelem. Úgyhogy ha valaki kezeletlen HIV-fetőzöttel szexel, akkor előbb-útóbb elkapja. Ezért olyan magas a HIV fertőzések aránya az MSM (man having sex with man) körben, nem azért, mert nem védekeznek.

koborvadász 2016.10.20. 08:17:44

@Márk_Márk:

Aha!Helyesírás?!

Valamibe bele kell köttni!
Nem vagyok melegn nem is leszek soha!
Meghagyom neked.

Amúgy te egy igazi troll fasz vagy. Látom mindenhol, mindenkinek beszólsz.

Hatalmas problémád van, menj orvoshoz.
Kommentet ír valaki, azt nem csak neked írja!

Oké, hogy van véleményed a hozzászólásokról, értem én. De! Csak negatívan, leszóló, mindenki felett álló reakcióid vannak!
süti beállítások módosítása