Vendégül látott egy meleg pár. Ebben még nincs semmi különös, de nem csak engem, hanem másik 49 embert is, akiket nem ismertem, akikkel soha nem is találkoztam.
A pár, Gergő és Bálint – vagyis Manó és Maszat, ahogy egymást becézik –, egy Lövőház utcai albérletbe hívtak meg, ahol két éve élnek. Vasárnap délután volt, kellemesen langyos idő, és minden olyan nyugalmasnak látszott. Csakhogy Sárika néni – aki a földszinten lakik – ezt a napot választotta, hogy beszóljon a fiúknak azért, mert néha kézen fogva sétálnak a sarokig, vagy elcsattan egy csók a közterületen. Ezen aztán elindult a vita, és odáig fajult, hogy az egész kapcsolatukat kiteregették, a kacsintgató harmadikkal, baptista felekezettel, rossz szokásokkal, egyéb konfliktusokkal együtt. Mi pedig csak ültünk ott, mint a moziban, és kapkodtuk a fejünket.
Pedig nem moziban voltunk, hanem színházban. Üdv a Momentán Társulat világában!

Maga a színház is azonnal rabul ejti a belépőt. Minden narancs és fekete, ami együtt egy nagyon dinamikus, mégis nyugodt közeget teremt. A narancssárga a kreativitás, a nyitottság színe, ami remek választásnak bizonyult.
Nekünk a pinceszínház intim, szinte otthonos légköre jutott, de tökéletes volt egy rendkívül különleges, sok szempontból meglepő darab számára, ami mindenben a közönség ötleteire épül, egészen hihetetlen hangulatot adva az egésznek. A színészekkel már előtte találkozik az ember, hiszen kapcsolatot teremtenek minden nézővel. Odajönnek, asszociációs játékot játszanak veled, vagy csak kérdeznek valamit. Mire elkezdődik az igazi “játék”, már ismerősként tekintesz rájuk. Aztán a közönség összerakja a darabot: eldönti mikor és hol, milyen körülmények között játszódjon, mi legyen a konfliktus, mit kell tudnunk a karakterekről. Végül a két fiatal, rendkívül tehetséges színész belebújik a frissen kapott szerepbe, és percek alatt megalkotják a saját világukat. Te pedig csak ülsz, és csodálkozol, mert annyira emberi, annyira életszagú és annyira szórakoztató.

Néhány infó azoknak, akik nem tudják, mi is az az improvizációs színház (ahogy eddig nekem sem volt hozzá szerencsém).

Aki nem tudja, mi is az az interaktív improvizációs színház, annak hogyan foglalnátok össze pár mondatban?
Az interaktív improvizációs színház lényege, hogy az előadásból semmi nincs előre megírva és kitalálva, a nézők ötletei alapján rögtönzünk játékokat, jeleneteket, szituációkat, sőt néhány előadásunknál egy teljes darabot.

Mennyire szólhat bele a közönség egy előadásba?
A Momentán Társulat most lesz 13 éves, ez idő alatt rengeteg új formával kísérleteztünk, jelenleg 8 különböző előadás van a repertoáron. Mindegyik improvizáció, és mindegyik interakcióra épül, de attól függően, hogy a RögvEst című show estet játsszuk, vagy a pszichológiai jellegű Fröccsöt, esetleg a komolyabb hangvételű Mozaikot, úgy változik az interakció mennyisége is. A Rögvesten minden jelenetet a nézők határoznak meg, a Mozaikban csak az előadás elején fordulunk hozzájuk, míg a meghívott, ismert ember életéről szóló Főhősben a nézők cetlire írt kérdései irányítanak.

Hogyan lehet “megrendezni” egy darabot, ha az teljesen az improvizációra épül?
Sehogy, de egy impróelőadásban nincs is szükség hagyományos értelemben vett színházi  rendezőre. Maguk a játszók, egy személyben színészek, dramaturgok és rendezők, az ő színpadi kölcsönhatásuk teremti meg az előadást. Illetve majdnem minden előadásunkban van egy műsorvezető, aki a közönség és a játszók között közvetít, elmondja, hogy mi is fog történni aznap este, hogyan működik az improvizáció; szerkesztőként, riporterként  kérdezgeti a nézőket és alakítja egy kicsit az előadás szerkezetét.

Ti már évek óta érzitek, hogy van kereslet az ilyenfajta új megközelítési módokra. De honnan jött az ötlet, hogy egy kifejezetten meleg darabot állítsatok színpadra?
Már volt korábban egy Ketten című előadásunk, ami a közönség ötletei alapján estéről estére mindig egy más párkapcsolati helyzetet dolgozott fel férfi és nő között. Már egy éve ment a Ketten nagy sikerrel, amikor az egyik társulati tagunknak, Bódy Gergőnek egy vasárnap reggel hirtelen eszébe jutott, hogy basszus, miért nincs nekünk hasonló párkapcsolati előadásunk csak meleg változatban? Így született meg a Fiúk Ketten. Az ötletet többek között az inspirálta, hogy 13 éve hirdetjük, az improvizáció egy szabad, korlátlan műfaj, ami segít megszabadulni a gátlásaidtól, működésbe hozza a kreativitásodat és a fantáziádat, és a nézőket is arra buzdítjuk, hogy legyenek bátrak, hogy asszociáljanak, játsszanak velünk, mert ebben a műfajban úgysincs rossz ötlet. És ebből az következik, hogy egy ilyen bezárkózó, kirekesztő, félfeudális társadalomban ha valakinek dolga ilyen típusú előadásokat csinálni, hát akkor azok mi vagyunk. Vagy hülyeség minden, amit eddig a műfajról hirdettünk.

Milyen volt a fogadtatása? Kik nézik meg a darabot?
A második évadot kezdjük az előadással, úgyhogy egyértelműen siker. Minden alkalommal teltházunk van, ami 50 embert jelent, mert az előadást intim jellege miatt a klubszínpadunkon játsszuk, nem a 130 fős nagy színházteremben. Az első évadban lefutott 19 előadás, az 950 jegy, a számok magukért beszélnek. De ami igazán mutatja, hogy érdemes folytatni, az az, hogy már vannak törzsnézők is, akik szinte minden hónapban jönnek, és újabb „áldozatokat” hoznak magukkal. Jönnek párok, jönnek meleg baráti társaságok, jönnek srácok a legjobb barátnőjükkel, de ami minket igazán meglepett, hogy minden előadáson van három-négy hetero pár. Hogy őket mi hozza el, nem tudjuk, de kiderítjük ebben az évadban. Valószínűleg egyszerűen nyitott, értelmes, kíváncsi és elfogadó emberek, akik nem gyűlölnek és nem rekesztenek ki mindent azonnal az életükből, ami ismeretlen számukra.

Találkoztatok bármilyen fajta elutasító magatartással, vagy ellenérzéssel a darabbal kapcsolatban? Volt, aki megbotránkozott a témaválasztáson?
Aki időt és pénzt szán arra, hogy eljöjjön egy Fiúk Kettenre, az nyilván már nem elutasító. És senkit nem várnak szkinhedek az előadás után a bejáratnál. Sőt, inkább az ellenkezőjét tapasztaljuk. A Momentán Társulat nagyon sokat játszik céges rendezvényeken, és amikor egyes multi-vezetők, vagy dolgozók számára kiderül, hogy van egy meleg tematikájú estünk, inkább az elismerést látjuk a szemükben, hogy na végre valaki, és de jó, és ez igen. A multik nagy részénél már tart ott a vállalati kultúra, hogy ez inkább érdem és becsülendő, sőt fontos dolog. A Fiúk Ketten című előadás rendhagyó módon ér véget, nem akarjuk lelőni a poént, de az egyik este után egy nézői beszólásból az hangzott el (pont a gyerekvállalás volt aznap a téma), hogy: De hát ha ennyire gyereket akar az egyikük, miért nem lett inkább hetero? No comment. Gondolom, nem kell magyarázni, micsoda csönd lett. Maga a megszólaló néző is érezte, hogy valami nagyon furát kérdezett. De ott volt, eljött az előadásra, kifizette a jegyet. És látszott, hogy nem rosszindulatú, nem trollkodni akart, egyszerűen inkább csak tudatlan. De ilyenkor mindig abban reménykedünk, hogy hazamegy tőlünk, és elkezd gondolkodni azon, amit látott, hallott. És elindul benne a változás.

Társulaton belül egységes volt-e az álláspont a darabbal kapcsolatban?
A fent említett okok miatt egyértelműen. Senkiben nem volt szemernyi kétség sem, hogy csináljuk. Őszintén hiszünk az improvizációban és a műfaj erejében. Egy megírt darab is sok mindent elindít a nézőkben, annak viszont végképp óriási hatása van, amikor a te ötletedből születik valami az orrod előtt, ami addig nem volt, valami, amiben benne van a te gondolatod, hozzáállásod, véleményed. Hát az ezerszer jobban tud érdekelni, és ezerszer jobban meg is érint, mert személyes.

Milyen visszajelzéseket kaptatok az előadással kapcsolatban?
Olyanoknak örülünk a legjobban, amikor visszajön egy néző a következő előadásra, és közli, hogy múltkor még egész éjszaka azon gondolkozott, hogy vajon Bálintnak szabad-e elvállalnia a külföldi állást. Vagy az egyik szereplő a közönség ötlete alapján egy még nem coming outolt meleg, és amikor a párja azt mondja, hogy “nem tudok veled tervezni, mert nem tudom, hova mehetünk és hova nem”, elkapunk egy nézői suttogást, hogy: „Ezt nem hiszem el! Misivel pont ugyanez volt!” De az is izgalmas, amikor egy hetero srác odajön az előadás után, és közli, hogy sokkhatás alatt van, mert közte és az exbarátnője között gyerekvállalás ügyben ugyanezek a viták zajlottak le. Na, hát ezért hiszünk nagyon az improvizációban.

Hagyományos színházi előadásoknál van egy időszak a premier után, amikor azt mondják, érik a darab. Mennyiben más ez egy improvizációs darabnál? Nem fárad el?
Gergő: – Szerintem sokkal jobban érik, mint egy hagyományos rendezésű darab, de erről Bálint tud mesélni, mert ő igazi színész, míg én műsorvezető-riporter szakon végeztem a színművészetin. Ez az egyetlen darab a repertoárból, amiben színészként veszek részt, egyébként a Momentán társulat műsorvezetője vagyok.
Bálint: – A Centrál Színház tagjaként évekig játszhatom ugyanazokat a darabokat. Azon még nem gondolkoztam, hogy hosszútávon hogyan érik a darab. De alapvetően más a kettő. Össze sem lehet hasonlítani. Amitől a hagyományos színházi rendezések működnek, azok ebben a formában nem játszanak szerepet, hiszen nálunk minden ott születik, ott keletkezik az előadáson.
Minden alkalommal mások lesznek a karakterek? Minden előadáson egy másik párral találkozik, aki megnézi a darabot?
Gergő: – Igen!
Bálint: – Persze! Bennünk fel sem merül, vagy csak nagyon ritkán, hogy mit játszottunk a korábbi alkalommal, de legtöbbször a közönségtől kapott információk is annyira meglepőek vagy olyan újszerűek, amiből egyfajta hibrid születik. Ezért nem is lehet előre tervezni, még nagy vonalakban sem. Kapsz valamit, aztán pár perc múlva 180 fokos fordulat, és folyamatos újratervezés.
Gergő: – Nagyon figyelünk arra, hogy képezzük magunkat.  Most láttunk vendégül egy ausztrál impro-trénert, aki igazi guru a szakmában. Kétszer nyolcórás tréninget tartott, és én például tudom, a mai előadásban mik voltak azok a momentumok, amiket már ez alapján építettem bele a játékba.
Kicsit olyan érzésem volt, mint egy családállításon.
Gergő: (nevet) – Tényleg?
Igen. Mindenki a saját problémáit vetíti ki, itt, adott esetben rátok. Ti személyesítitek meg, vagy játsszátok el a konfliktusokat. Úgy éreztem, hogy a közönség  a saját párkapcsolati kríziseit dobja be a közösbe.
Gergő: – Egyértelmű! Pontosan ettől lesz érdekes ez az előadás.  És azért nem lehet elrontani, mert minden néző, legalább két mondatot haza tud vinni belőle. Biztos, hogy a nyolcvan perc alatt lesz kettő olyan momentum, amire azt mondja: „Bassza meg, hát ez nálunk is pont így van!”
Ez teljesen igaz. Pont ezt láttam, ahogy figyeltem az arcokat. A másik nagyon érdekes dolog, az a darab lezárása. Az, hogy ti teljesen belebújtok a karakterekbe, és már az előadáson kívül, de még mindig a szereplők bőrében interaktív módon válaszolgattok a nézők kérdéseire.
Gergő: – Megmondom őszintén, ez csak véletlenül alakult ki. A bemutatóra meghívtam a spanyoltanáromat, aki másnap azt mondta, hogy nagyon jó volt, de utána úgy érezte, hogy le volt sokkolva, még tapsolni sem volt kedve. Olyan jó lett volna kibeszélni, megbeszélni, feldolgozni. Azt kérdezte, nem lehet valami ilyesmit csinálni? Azt válaszoltuk, hogy dehogynem! Csináljuk!
Bálint: – Annak az előadásnak egyébként nagy sírós összeveszés lett vége, még szakítottunk is.(nevet) De úgy érzem, hogy a lezáró beszélgetés alkalmával sokkal mélyebbre lesz a gondolat elvetve. Aminek én nagyon örülök, hisz az egész arról szól, hogy amikor mennek hazafelé, akkor tudjanak miről beszélni. A párkapcsolatról. Akár a saját párkapcsolatukról. És úgy érzem, hogy olyankor már szinte csak egy fal vagyunk, amin pattog a labda. A közönség egymással is interakcióba lép. Az egyik arról kérdez, ami neki fontos, a másik pedig arról, ami erre reflektál.
Igen, határozottan érezhető, hogy ők is azonosulnak valamelyik szereplővel. Manó és Maszat bőrébe bújnak egy kicsit…
Gergő: – Pontosan! Én sem titkolom, hogy ez valamiféle projekció részemről. A párkapcsolati problémáimat elhozom, és kicsit itt dolgozom fel. (nevet) Ezért megértem, hogy másoknak is valamiféle megkönnyebbülés.
Mennyire furcsa, hogy ti egy meleg párt játszotok?
Együtt: – Egyáltalán nem!
Első perctől kezdve? Vagy kellett neki egy kis idő?
Bálint: – Szerintem nekünk azt nem kellett megugrani, hogy egy meleg párt játszunk…
Valóban így is jön le… A nézők is elfogadják. Bár sok hetero párt láttam, és nem láttam melegeket.
Gergő: Ez minket is meglepett, mert ma rendhagyó közönség volt. Az a jellemző, hogy 80 százalékban meleg párok, haverok, meleg baráti társaságok ülnek a nézőtéren, 20 százalék pedig érdeklődő hetero. Ma pont fordítva volt. De az előadás lényege éppen az, hogy mindegy hogy hetero vagy meleg pár, mi két embert játszunk el.
Ez azért itthon még nem annyira megszokott felfogás, bár ez lenne a cél.
Bálint: – Egyelőre kettőnkre igaz. És jó, ha innen el tudunk indulni. Hogy számunkra az a fontos, hogy két ember szereti egymást.
A nézők is rádöbbenek, hogy ugyanolyan párkapcsolat?
Gergő: – Igen. Az előadásra készülve sokat beszélgettünk meleg barátainkkal, és kiderült, hogy nem is szeretik a homoszexuális kifejezést, pontosan azért, mert az a szexualitást helyezi előtérbe, hogy ki, mit, hova dug, holott a melegek is azon veszekszenek, hogy miért nem hoztál tejfölt, vagy azon, hogy anyád mit mondott már megint.
Ez nagyszerű, és az is, hogy rajtatok keresztül, reméljük, egyre többen jönnek rá erre.
Együtt: – Mi is ezt szeretnénk!
Nagyon szépen köszönöm az interjút.

Becca Prior

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: