Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Let’s talk about sex!

avagy felmérés a fiatalok szexuális szokásairól

2016. szeptember 28. - beccaprior

7-signs-your-partner-is-cheating.jpg

Véletlenül megelőztük egy nappal a kamaszok szexuális életéről szóló cikkek áradatát, de most a felmérések és a hivatalos adatok tükrében –, itt az ideje, hogy még egyszer nekiveselkedjünk. A kommentáradat azt mutatja, sokan nem ismerik a mai tinédzserek szexuális szokásait, sem a felmerülő problémákat, valamint úgy tűnik, azt is elfelejtették, hogy ők is voltak kamaszok, akiknek az életében jelentős szerepet játszott a szexualitás.
Nézzük akkor a legdöbbenetesebb és legvitathatóbb adatokat!

A fogamzásgátlás világnapján arról tartottak kerekasztal beszélgetést, hogy milyen a mai kamaszok szexuális viselkedése, és nagy általánosságban ugyanazt mondták el, amit mi is megírtunk. Csakhogy van itt pár dolog, amit szerintünk egy kicsit más oldalról kellene megközelíteni.

A tény, hogy a mai fiatalok korán kezdik a nemi életet, ahogy az is, hogy ezzel együtt kitolódik a szüzesség elvesztésének ideje. A mai kamaszok ugyanis legalább azzal tisztában vannak nagyjából, hogy a nem kívánt terhesség sok és komoly problémát okoz.
Az, hogy a felmérés szerint – náluk miért nem verik az asztalt a kedves kommentelők, hogy kik készítették, mennyire hivatalosak az adatok?? – minden tizedik gyerek igénybe veszi a sürgősségi fogamzásgátlást, számomra azt mutatja, hogy legalább tudják, van lehetőség ilyesmire. Nyilván, azt kellene előzetesen a tudomásukra hozni, hogy ez a módszer nem igazán biztonságos, és azt, hogy ez egy nagy hormontartalmú tabletta, ami nem tesz jót nekik, valamint, hogy nem lehet ismételni.

1440707119737828244.jpg

Az is aggodalomra ad okot, hogy a megkérdezett 16-25 éves fiatalok egy negyede még soha nem védekezett, semmilyen formában. Képzeljük ezt el a még fiatalabbaknál, akik tényleg véletlenül kerülnek ilyen szituációba, és még kevesebb tudással rendelkeznek. Azt mondani, hogy ők még nem szexelnek, körülbelül olyan, mint arról álmodozni, hogy az idén elmarad a tél. A gyerekek nincsenek tisztában a védekezés lehetőségeivel (és ezek szerint a fiatal felnőttek sem), valamint azzal, hogy milyen nemi betegségeket kaphatnak el akkor is, ha az orális vagy anális szexszel kivédik a nem kívánt terhességeket.

A mai beszélgetésen az is elhangzott, hogy nincs pénz a felvilágosításra, mert a norvég alapból kapott másfél millió eurót (!!!), négy év alatt elköltötték 2008–2012 között, és mára kifulladt a projekt. Nem akarok vádaskodni, sem megkérdőjelezni mások munkáját, de 400 millióból azért ki lehetett volna gazdálkodni valami olyasmit, ami hosszabb távon is működőképes, vagy felépíteni egy olyan rendszert, ami még sokáig érezteti az utóhatását. Ehhez képest én semmit nem tapasztaltam az elmúlt tíz évben, és a pedagógus barátaim sem, pedig az ország különböző pontjain tanítanak, általános és középiskolákban is. Lehet, hogy egy nagyon szűk réteghez sikerült eljutni ebből a pénzből, de az egészen biztos, hogy nagyon kevesekhez, hiszen a mostani felmérés pont azokat érintette, akiket abban a négy évben kellett volna felvilágosítani, és akiknek felelősen, komoly tudással felvértezve kellene élniük a szexuális életüket.

Ami nagyon érdekes, hogy a felmérés szerint, tíz szülőből egy támogatja anyagilag gyermekét, ha fogamzásgátlásról van szó. Bár nem tudom, a húszas évei elején járó fiatal miért kérne erre pénzt az apjától. Lehet, hogy más idők járnak, de azért szerintem a gyerekek el tudják különíteni a gumira valót, ha nagyon akarják, akár a zsebpénzükből is, ahogy italra és cigarettára is futja, pedig a szülők szerintem azt sem támogatják nagyobb arányban.

how_to_tell_your_parents_youre_pregnant.jpg

Ja, és még valami:
A megjelenő cikkek felháborodva veszik tudomásul, hogy a 19 év alatti lányoknál, a terhességek fele abortusszal végződik. Emberek!!! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy kamaszlánynak meg kellene szülnie a nem kívánt gyermeket, vagy a szintén kamasz apukának kellene egy életre elköteleznie magát, és családot alapítani. Bár gondolom, akik találnak erre ideológiát, azok azt is el fogják mondani, hogy elég ha fizeti a gyerektartást, és megtanulja, hogy mi a magyarok istene! Nos, ők ugyanazok, akik eddig a hagyományos családmodellről papoltak, és buzgón agitáltak a melegek örökbefogadási lehetősége ellen, mondván, hogy a család az csak férfi+nő+gyerek.
De a gyerek+gyerek+gyerek, az vajon hogyan illeszthető be ebbe a csodás elképzelésbe?

Elhangzott, hogy még a fiatal felnőttek (Ezt azért igyekszem mindig kihangsúlyozni, mert számomra az egész teória kicsit sántít, hogy iskolai felvilágosításról beszélnek, és 16–25 éveseket mérnek fel. Ha akkor akarnak felvilágosítani, akkor már rég veszett fejsze nyele, ahogy ez a saját adataikból is kiderül.)  is tele vannak téves elképzelésekkel.Például azt hiszik, hogy a még nem menstruáló lány nem eshet teherbe, vagy hogy az első aktusnál nem lehet baj.
Abban minden résztvevő egyetértett, hogy a szülőkön és az iskolán kívül, a felvilágosítás harmadik pillére a média és az internet.
Én még hozzátenném, hogy azért a mai gyerekek a pornóból szedik a legtöbb információt, és azt, hogy amit ebből leszűrnek, az sokkal károsabb, mint sokan gondolnák. Lesz erről egy cikkünk a közeljövőben, reméljük, ott is találkozunk!

Aki pedig kíváncsi arra, az elmúlt 3000 évben hogyan védekeztek elődeink, az feltétlenül látogasson el az október 2-ig nyitva tartó
Évezredes fogamzásgátlás című kiállításra az Extra Budapestbe!

Becca Prior

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: 

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr7411748449

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vallás vs. Fing 2016.09.29. 13:31:28

A vallás olyan mint a fing. A tied teljesen rendben van, de a másé büdös.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.28. 09:09:12

"Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy kamaszlánynak meg kellene szülnie a nem kívánt gyermeket, vagy a szintén kamasz apukának kellene egy életre elköteleznie magát, és családot alapítani."

De igen, sőt ez az egyetlen megoldás.

Zalai Béla 2016.09.28. 10:56:48

Ezek ötven évvel ezelőtti problémák. A mai kamaszok minden felmérés szerint később kezdenek szexuális életet élni, mint az előző generáció. Kb. egytizedük csak a húszas éveiben veszíti el a szüzességét. Ha szexelnek is, nem történik koitusz. Egyébként kevesebbet isznak alkoholt és kevesebbet is dohányoznak, mint a múlt század végi kamaszok.

Köldök_szösz 2016.09.28. 17:31:21

@bircaman maxval szerkesztő: te is két ember felelőtlen kefélése miatt jöttél a világra de ha lett volna anno abortusz nem rontanád itt a levegőt faszfej

sic! 2016.09.28. 17:33:50

A Norvég Alapot illetően: Az ilyesfajta projektek keretében ki lehet dolgozni tananyagokat, de az oktatók fizetésére a projekt lezárta után más forrást kell találni. Szóval nem lehet "félre tenni" a pénzt, hogy utána még x évig a projektből finanszírozd a tanárokat. Mondjuk, normális esetben a tananyag beépült volna a normál tantervbe, és az iskola biosztanára letaníthatná.
És igen, az amsterdami magyar prostituáltak pályája jellemzően azzal kezdődött, hogy 16 évesen megszülték első gyereküket.

arma_gedeon 2016.09.28. 17:50:25

@bircaman maxval szerkesztő: ha fenn akadsz a latex pajzson, vagy még időbe kikaparnak, nem lenne ennyi migráns!

paráznabillegető 2016.09.28. 18:11:30

brrr, szörnyű.
na, tök jót borzongtam, és most iszok egy sört.

Neo07 2016.09.28. 18:22:31

"Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy kamaszlánynak meg kellene szülnie a nem kívánt gyermeket, vagy a szintén kamasz apukának kellene egy életre elköteleznie magát, és családot alapítani."

De igen. Az abortusz gyilkosság, akárhogy próbáljuk szépíteni. Gyilkosság. Sajnos épp emiatt az liberális abortuszpolitika miatt hiányzik ma több száz millió európai ember...

Gyilkosság helyett segíteni kell az ilyen helyzetbe kerülteknek, aztán pár év után büszkék és boldogok lehetnek. Segítség lehet anyagi és fizikai jellegű – csak rajtunk múlik.

Rittyentett Hőzönbőzön 2016.09.28. 18:28:17

@Neo07: Honnan hiányzik? Túlnépesedés van, 7 milliárdan vagyunk a bolygón és a század végére 11 milliárdan leszünk.

a szerzőnek: hol vannak ezek az adatok, amire hivatkozol?

Neo07 2016.09.28. 18:35:25

Újabb gondolat: ezt az idejétmúlt szabályozást, miszerint 18 évesen lesz nagykorú az ember, érdemes volna átgondolni, és finomítani, differenciálni. Ha már itt tartunk: a szex kriminalizását is érdemes volna abbahagyni. Ostoba dolog kitenni minden a témával foglalkozó lapra a tizennyolcas karikát, hiszen mindenki tudja, hogy már a tizenkét éveseket is érdekli a téma... Bezzeg a gyilkosságok, a vér, a kínzások, mindenféle erőszak az nem korhatáros... Meg kell nézni, milyen őrület folyik az USA-ban: ha egy mell kivillan, akár véletlenül, milyen óriási botrányokat tudnak csapni, de egy gyilkosság esetén közel sincs ekkora hisztéria... Csinálják csak, meg is lesz az eredménye, egyre kevesebb a fehérek aránya az országban, és úgy általában az európai-amerikai civilizációban...

Neo07 2016.09.28. 18:40:05

@Rittyentett Hőzönbőzön:
Európából, pontosabban az európai fehér emberek közül. A világ többi részén nem tabu ez a témakör, szaporodnak is rendesen – persze jó pár egyéb nagyon fontos tényező is közrejátszik ebben, de ez sem elhanyagolható. Az afrikaiak, ázsiaiak nem járnak abortuszklinikákra, nem is tudják mi az, helyette szépen felnevelik az évről-évre érkező gyerekeket...

paráznabillegető 2016.09.28. 18:56:56

@Neo07: "... szépen felnevelik..."
micsinálnak???

agarik 2016.09.28. 19:21:40

Nem nagyon tudom mit szöszölnek a felhomályosítással. Egy gyors keresés a neten, és egyetlen ofőóra keretében minden lényegeset át lehetne adni (lehetőségek, azok feltételei, hatékonysági %-a). Végülis legfeljebb ha egytucat védekezési mód van, időbe belefér.
Ehelyett nyomatják a zsíragyat, a beárazott drogpirulás-táblázatot, meg a szűzhártyatípusokat, amiket pont lesz*rok. A félbevágott emberekkel együtt.

Amúgy a fideszkdnp-nél, és a papjaiknál tessék reklamálni, ők találták ki a hülyeséget, pontosabban hozták vissza, mert 1850-ben elkezdtünk volna kilábalni belőle a szekularizációval.
Ehelyett megint itt az államvallás, és hamarosan boszorkányokat is égetnek.

Köldök_szösz 2016.09.28. 19:27:31

erre jártam részegen megint szóval gondoltam beírom hogy az anyátok picsáját!

suk899 · http://egyejszaka.hu/ 2016.09.28. 19:28:53

egyáltalán nem csodálkozom hogy az a 400 milló ennyire hasznosan lett felhasználva...

Void Bunkoid 2016.09.28. 19:36:41

@Neo07: no de mi akkor a megoldás? abortusztilalom Fehér-Európára és atomot Afrikára? :)

Visceroid 2016.09.28. 19:57:24

"Nos, ők ugyanazok, akik eddig a hagyományos családmodellről papoltak, és buzgón agitáltak a melegek örökbefogadási lehetősége ellen, mondván, hogy a család az csak férfi+nő+gyerek.
De a gyerek+gyerek+gyerek, az vajon hogyan illeszthető be ebbe a csodás elképzelésbe? "

Na és a muzulmán gyerekházasságok, amiket a "menekültek" hoznak ide, azzal mi a helyzet?

rozsomák 2016.09.28. 20:04:13

"kik készítették, mennyire hivatalosak az adatok??"

Én is ezt kérdem tőled..

Ennyi erővel én is írhatnék egy ilyen kis cikkecskét hivatkozás nélkül - és persze bolddal kijelölném, hogy min akadjon fenn a szem - közben az ágyon a tökömet vakarnám, hogy most hogyan is folytassam, de megvan !!! Most jön valami ovodás sztori vagy mégse, akkor perverznek tűnnék, legyen inkább ált iskola 7. osztály és kitalálok egy lecuppantós sztorit - amit persze egy levélben kaptam, magyarul én találtam ki.

A lecuppantós azért jó, mert mivel meleg srác vagy - ezt írod a blogismertetőben - közben te is elélvezel..

Egyébként "nagyon jó kis blog" a kitalált kamusztorikkal meg a semmire se hivatkozó statisztikailag ellenőrizhetetlen katyvaszaival.

Énszerintem - és ez akkor nyilván igaz, hisz én írom - a frontális lebenyed az oka ennek, hogy ekkorákat kamuzol.
Szerintem nézess utána.

Ha azt mondom, hogy nem hiteles a blog, akkor még semmit se mondtam.

Matula Gergő Bácsi 2016.09.28. 20:17:46

Ez most komoly? Mert viccnek kicsit erős.

Az okés, hogy éretlen gyerekek nem alkalmasak családalapításra,
és gyermeknevelésre. Nem is erőltetném rájuk.
De ennek komolyan az az alternatívája, hogy öljük meg a magzatot?
Ha már emberéletről van szó, nem kellene
legalább egy *kicsit* gondolkozni más lehetőségeken, hogy ne kelljen meghalnia?

Örökbeadásról hallott valaki? Hogy egyre több meddő pár van?
Hogy hosszú éveket várakoznak örökbefogadható gyerekekre,
akik szeretnének, de nem jön össze?

Azt meg a végképp nem értem, hogy magukat humánusnak, felvilágosultnak gondoló emberek, akik pl.
- ellenzik a halálbüntetést
- elítélik a Feröer-szigeteken folyó delfin-mészárlást
- netán az állatkísérleteket úgy általában
- sőt vegetáriánusok, és próbálják kerülni, hogy állatok életébe kerüljön a táplálékuk
(ne értsetek félre, ezek itt feljebb mind rendben vannak)
ugyanazok simán rámondják a magzatra, hogy dögöljön meg, mert az a legegyszerűbb,
és főleg, a legkényelmesebb?
Inkább nyakatekert magyarázatokat találnak ki arra, hogy a magzat miért nem ember?

Értem én, hogy a nő azt tesz a testével, amit akar. Rendben.
De a magzat már nem(csak) az ő teste, tehát nem rendelkezik vele korlátlanul, és tetszés szerint.

Nyilván nem az a cél, hogy éretlen emberek egész életükben fizessenek a figyelmetlenségükért
(és majd jól megbosszulják a nem kívánt gyerekükön). Elfogadom, hogy vannak olyan
extrém élethelyzetek, ahol az abortusz lehet a megoldás. De ez legyen a rutinszerű válasz?

Ha a súlyos köztörvényes bűnözőket nem öljük meg (pl. mert esetleg mégis van fél % esély, hogy téves az ítélet),
akkor a magzatot miért, aki *garantáltan* ártatlan?

Rittyentett Hőzönbőzön 2016.09.28. 20:58:29

@Neo07: nem azért lesznek többen mert nincs abortusz (csecsemőhalandóság is óriási), hanem mert kicsit javulnak az életkörülményeik és nem halnak meg 35 évesen és majd a 35-50 és 50+-os generáció is együtt fog élni ugyanakkora területen

(btw abortuszklinikára az ázsiaiak nagyon is sokan járnak, főleg Indiában amikor megtudják, hogy lány lesz a gyerek)

Aranyi Gábor 2016.09.28. 21:20:49

@Rittyentett Hőzönbőzön: A mopszlim fekaszarabok fialnak, mint a házinyúl. (Mint a "katolikus" cigá... romáink. ) A civilizáltabb területeken van csak népességfogyás.

Liesz 2016.09.28. 21:26:41

A pici magzatokat ne öljék meg!!! Ugyanúgy emberek mint mi és ugyanúgy jogok van az élethez. Annyi más megoldás lenne, csak egy kicsit kellene akarni!

Aranyi Gábor 2016.09.28. 21:26:50

@agarik: Azt még megvárom: Merkel, Heller, Vadai, Lendvai, Zoltai "lánya"... Ja, a Kanhalmit meg a Zelempétárselnöknőt ki ne hagyjam... Ungárkárit... , Lagarde iszonyt, Flinstonnét!!!! Micsoda autodafék lennének a főszereplésükkel??!

Aranyi Gábor 2016.09.28. 21:28:29

@Void Bunkoid: TE mondád. (ÉN neutronbombát használnék. Környezetbarátabb... XD)

Rittyentett Hőzönbőzön 2016.09.28. 21:49:02

@Aranyi Gábor: alacsony életszínvonal = sok gyerek. amíg az életszínvonal nincs feljebb húzva nem is lehet számítani változásra. de nem kell sok. már Bangladeshben is csak két gyereket szülnek a nők.
viszont 11 milliárdan csak akkor leszünk, ha mindenhol a kétgyerekes családmodell lesz az általános. ha sokáig tartjuk a mostani helyzetet lesz az 13 milliárd is

a csökkenő népesség egy win-win szituáció (kevesebb ember a bolygón, jobb életszínvonal) csak ezt sokan nem látják mert máshogy van kommunikálva

Neo07 2016.09.28. 21:57:54

@Rittyentett Hőzönbőzön: "...a csökkenő népesség egy win-win szituáció..."

Így van. Csak sajnos a jelenlegi közgazdasági modellek a népesség folyton-folyvást történő növekedésére vannak kitalálva (és nem mellékesen a GDP növekedésére)...

Kéne egy újabb unortodox fenntartható modell is, ahol nincs GDP-fétis és számolnak a robotok egyre nagyon arányú használatával is.

Rittyentett Hőzönbőzön 2016.09.28. 22:05:40

@Neo07: igen, csak mivel ez a népességrobbanás nem 4 év múlva fog bekövetkezni, senkit nem érdekel és nem terveznek vele.
de szerintem is egyszerűbb létrehozni egy új modellt mint kiirtani 3 milliárd négert

Egyallampolgar 2016.09.28. 23:10:59

Végre egy bejegyzés ami képes kritikával olvasni a szenzáció hajhász statisztikát. Köszi!

@Köldök_szösz
Ne bántsd bircaman-t kérlek! Ha nem először olvasol hazai blog kommentet tudod, hogy milyen szerencsétlen alak. Inkább küldj neki pénzt hátha összejön neki végre egy fizetősfiú amire mindig is vágyott.

átlátó 2016.09.28. 23:34:46

Anál, oszt jónapot...ha nem tetszik el lehet innen menni.

igazi hős 2016.09.29. 00:29:16

@Rittyentett Hőzönbőzön: "a csökkenő népesség egy win-win szituáció" Azért a görbe meredeksége nem mindegy. Ha egy generáció pár %-kel kisebb mint a szülei, az még rendben van (kompenzálja a a magasabb élettartam és a magasabb nyugdíj korhatár), de ha feleakkora, akkor összeomlik a gazdaság.

itzak90 (törölt) 2016.09.29. 08:20:42

"Emberek!!! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy kamaszlánynak meg kellene szülnie a nem kívánt gyermeket"
Itt nincs jó megoldás. Az abortusz meg egy életre megsebzi a lányt. Nézzél meg egy videót arról youtube-on, hogyan is történik egy abortusz, és mindjárt nem úgy fogsz hozzáállni, mintha csak egy pattanást kell kinyomni.

odamondó 2016.09.29. 08:20:54

@Matula Gergő Bácsi: a vegánoknak az ember az utolsó féreg a földön csak soha sem értem akkor miért nem kötik fel magukat.

bozon 2016.09.29. 08:59:01

@Matula Gergő Bácsi: "Ha a súlyos köztörvényes bűnözőket nem öljük meg (pl. mert esetleg mégis van fél % esély, hogy téves az ítélet), akkor a magzatot miért, aki *garantáltan* ártatlan?"

Így van. Én mondom, eljön az idő, amikor az abortusz -- a világ jobbik felén -- ugyanúgy a múlt szörnyűsége lesz, mint a rabszolgaság, a halálbüntetés, a fajgyűlölet vagy az állatkínzás. Nem lehetséges, hogy az élet és benne az emberi élet minden formáját -- nagyon helyesen! -- maximálisan védjük, miközben valamiféle megszokásból, problémakerülésből az egyik formáját meglehetősen könnyen kiiktathatóvá tesszük (olyan álindokokkal, mint pl., hogy ez az élet más életek kellemetlenebbé válásával jár).

És igen, emellett nagyon fontos támogatni az egynemű párok örökbefogadási jogát is. Még ha valamiféle hátrányuk is származhatna ebből a gyerekeknek, akkor is mi lenne jobb nekik? Az árvaház? A halál? Naugye.

Amúgy a felesleges ellentétkeresésre jó példa, ami régebben a (z általam amúgy nagyon tisztelt, szeretett) 444/feminfőn megjelent: feminfo.444.hu/2015/06/13/ahol-a-szivarvany-alatt-a-noknek-nem-jut-hely/ Kb. azzal jön a szerző, hogy bezzeg a buziknak (azon belül is a férfiaknak) már minden joguk megvan, de vannak még olyan helyek, ahol a nők még mindig nem tehetik el a magzataikat láb alól.

Amellett, hogy -- a feminfós cikk állításával ellentétben -- gyakorlatilag az egész világon még mindig sokkal elfogadottabb, hétköznapibb az abortusz, mint a homoszexualitás, rá kellene jönni a megoldásra: a melegek senkinek sem ártanak, senkinek sem sértik az emberi jogait, míg az abortuszt végzők igen.

Persze nem csak tiltani kell. Óriási, intézményesített felvilágosító kampányok kellenének, amelyeknek része annak közlése is, hogy a szex már csak azért sem játék, mert a fogantatáskor egy új élet jön létre, és ezt visszacsinálni nem, csak megölni lehet. Van ondó, nincs undo. Én az óvszert államilag agyontámogatnám (teljesen ingyenessé nem tenném, mert az pazarláshoz vezetne), és talán a fogamzásgátlás egyéb formáit is, amelyek közül még a legmodernebbek sem mellékhatásmentesek, viszont ha arról van szó, hogy a végén el kell-e tenni valakit láb alól, akkor inkább legyen a kémiai mellékhatás (mert azért az abortusz ex-anyára háruló lelki mellékhatásait se kellene bagatellizálni -- a magazat halála mellett).

exterminador 2016.09.29. 09:00:49

@Neo07: szerintem az abortusznál jobb megoldás megszülni a gyereket, és örökbe adni.

Nancsibacsi 2016.09.29. 09:13:34

"minden tizedik gyerek igénybe veszi a sürgősségi fogamzásgátlást"
Évi kevesebb mint 40ezer G03AD ATC kódú gyógyszert vesznek meg Magyarországon. A gyógyszer receptköteles, a receptet szerintem gyerek nevére nem állítják ki, szóval innen kezdve nekem nagyon nem kerek ez a 10%, hogy honnan jön (légbőlkapott fasság talán)?

Nancsibacsi 2016.09.29. 09:17:21

"Emberek!!! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy kamaszlánynak meg kellene szülnie a nem kívánt gyermeket, vagy a szintén kamasz apukának kellene egy életre elköteleznie magát, és családot alapítani."
Nem. Szülje meg, adja örökbe - akár pénzt is kaphat érte! Mondjuk ehhez nem árt, ha nem afrikai/indiai génekkel rendelkezik, nem drogozik, dohányzik, és persze terhesség alatt bulika sincs ingyen koktélokkal (úgyse kell újra teherbe esnie).
Valamikor tanulja már meg a büdös kölyök, hogy mi az a felelősség vállalás.

Altaïr 2016.09.29. 09:21:32

@bozon: Légy szíves más f@szával ne verd a csalánt, jó? Ha te támogatni akarod az ingyen kotont, akkor vegyél a saját pénzedből és osztogasd azt. Én meg majd eldöntöm, hogy az én pénzemből hajlandó vagyok-e mások felelőtlenségét finanszírozni (segítek: nem).
Köszi.

Paczalpörkölt 2016.09.29. 10:04:06

Jog és felelősség együtt kell h. járjanak. Ha valaki annyira érettnek gondolja magát, hogy szexelhet, és úgy érzi ehhez neki joga van,, akkor felelős is érte, hogy védekezzen, ha pedig megfogan egy új élet, akkor azért is felelősséggel tartozik.

Kispangit 2016.09.29. 10:11:06

Hallgassatok Istenre, aki azt mondja: Gyermekeiteket ne öljétek meg a szegénységtől tartva! Én majd gondjukat viselem! (Korán)

Hari Seldon 2 2016.09.29. 10:19:33

@Zalai Béla:
Ennek ellenére annyira jó mindig azzal jönni, hogy "ezek a mai fiatalok..." meg "bezzeg az én/mi időmben/időnkben..."
Folyamatosan megy a fiatalok ostorozása. Szerintem amióta a világ a világ.
És tessék, egyre komolyabbak. Képzettebbek. - Ja meg van olyan aki nem lesz komoly meg képzett, és lehet rá újjal mutogatni, hogy tessék mi lesz a világgal. - Biztos vagyok benne, hogy majd a lányaim generációja sokkal felelősségteljesebb lesz.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 10:38:29

@Neo07:
"De igen. Az abortusz gyilkosság, akárhogy próbáljuk szépíteni. Gyilkosság. Sajnos épp emiatt az liberális abortuszpolitika miatt hiányzik ma több száz millió európai ember... "

Ne haragudj, de ez butaság, ha belegondolsz. Sajnos mindenki csak statikusan a számokra tud gondolni.
Ott fog állni, egy 19 éves kislány egy gyerekkel. Mi lesz vele, szerinted?

1. Ha olyan osztályba születik, mint ami Magyarországon a legjellemzőbb (mondjuk a szülei alkalmazottak jó esetben) Mit fog csinálni? Elmegy kitanulni egy fodrász szakmát. SOHA nem lesz esélye előre lépni anyagilag. - Következmény: nem lesz lehetősége újabb gyereket vállalni.

2. Sőt még rosszabb: soha nem lesz kapcsolata, amiből megszülethetne egy második gyerek. Mert mi lesz? El lesz könyvelve egy könnyűvérű csajnak, aki csak arra kell, hogy időnként... Aztán évente másik pasival lesz... Aztán nevelheti fel egyedül a gyereket. (És nagy valószínűséggel azért nem lesz, mert a férfiak nem szeretik még másik gyerekét is látni. (ez nem is lehet rossz néven venni, egyszerű evolúciós késztetés)

Szerintem nem szabadna vállalni gyereket túl korán.
Mondjuk nálunk inkább már későn jöttek a jöttek a lányaink. (de akkor legalább több is... :-)

Hari Seldon 2 2016.09.29. 10:49:16

@Matula Gergő Bácsi:

"Az okés, hogy éretlen gyerekek nem alkalmasak családalapításra,
és gyermeknevelésre. Nem is erőltetném rájuk.
De ennek komolyan az az alternatívája, hogy öljük meg a magzatot?
Ha már emberéletről van szó, nem kellene
legalább egy *kicsit* gondolkozni más lehetőségeken, hogy ne kelljen meghalnia?

Örökbeadásról hallott valaki? Hogy egyre több meddő pár van?"

Elvileg az igaz, hogy lehet örökbe adni. De az egy életen át kisérteni fogja a szülő lányt. Ezt a depressziót tovább adja majd a esetlegesen megszülető másik gyerekének. Kell nekünk instabil személyiség? A lényeg, hogy csak többen legyünk? - Aztán csodálkozva olvassák a neten, hogy hányan lesznek öngyilkosok karácsonykor...

Fontos, hogy aki megszületik mentálisan is normális maradjon.
Szóval ez elvileg jó ötlet, de személyfüggő. Nem minden kislány tudja ezt feldolgozni.

Másrészt, nálunk elég későn jöttek a lányok, de mielőtt megjöttek volna (három van), én megmondtam a feleségemnek, hogy nem akarom felnevelni más gyerekét. Semmiképpen sem. És ilyen is van.

Altaïr 2016.09.29. 10:49:44

@Hari Seldon 2:

"nem szabadna vállalni gyereket túl korán"
És ezt hogy gondolnád? Tiltsák be?

"Ott fog állni, egy 19 éves kislány egy gyerekkel. Mi lesz vele, szerinted?"

1. Mivel felnőtt, felelősségteljes személy, aki tisztában van vele, hogy a szex "felnőtt játék", eleve egy tartós kapcsolatba születik meg a gyerek, ahol anyja és apja közösen fogja nevelni, a nagyszülők segítségével.

2. Mivel felnőtt, viszont teljesen felelőtlen személy, aki képtelen felfogni, hogy a tetteinek következményei vannak, amikért felelősséget kell vállalnia, meghozza az ilyenkor egyetlen mégiscsak felelős döntést. Belátja, hogy ő alkalmatlan gyereknevelésre, ezért szülés után egyből örökbeadja. A gyereknek szerető szülei lesznek, a gyermekagyú felnőtt pedig mehet vissza felelőtlenkedni. Majd ha esetleg benő a feje lágya, lesz olyan gyereke, akit ő nevel föl.

Altaïr 2016.09.29. 10:52:12

@Hari Seldon 2:

"De az egy életen át kisérteni fogja a szülő lányt"
Ami az abortuszról szerencsére nem mondható el.

"nem akarom felnevelni más gyerekét"
Milyen jó, hogy nem mindenki gondolkozik így. Te boldogan neveled a sajátjaidat, más meg boldogan neveli az örökbefogadottat.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 10:53:31

@átlátó:
Ja, aztán csodálkoznak, hogy 60 évesen szó szerint kilóg a végbél vagy 5 centire. - Szép perspektíva, tényleg.

Hari Seldon 2 2016.09.29. 10:56:39

@Altaïr:
Felnőtt? Ja, persze papíron. Nem vagy kicsit idealista?
Én tényleg bízom a gyerekeim generációjában, de azért azt hogy felelősségteljes párkapcsolat a 20-asévek fordulóján még nagyon óvatosan használnák. (persze mindig vannak kivételek, ÉS természetesen itt a fórumon is mindenki kivétel volt...)

Hari Seldon 2 2016.09.29. 11:14:16

@Altaïr:
Azt gondolom, hogy az abortuszt lehet úgy végezni, hogy kevésbé legyen neki egy életre lelki probléma. ez kicsit olyan, mintha valamit lezárnánk, és vége. Míg a másiknál, folyton ha meglát egy nőt terhesen (márpedig ki le látna meg? ) folyton visszagondol az elhagyott kicsire. Ez hosszú távon sokkal mérgezőbb. Neki a második gyereke sem lesz rendben lelkileg. Akarva akaratlanul megzavarja a nevelésében (ha lesz olyan szerencsés, hogy talál magának egy férfit, és gyereke is lesz) Így lesz két újabb lelki beteg, a szülő nő, és az esetleges második gyereke. - Szerintem a mennyiségnél fontosabb a "minőség". Hogy normális mentális emberek nőjenek fel. - De mint mondom, alapvetően én nem vagyok a gyerekek születése ellen (Hogy is lehetnék három gyerekkel?), csak az legalább olyan fontos, hogy az a gyerek felnőttként hasznos és értékes tagja legyen a társadalomnak.

Neo07 2016.09.29. 11:17:21

@paráznabillegető:
@Neo07: "... szépen felnevelik..."
micsinálnak???

Igaz, igaz. Óriási az utcagyerekek aránya.

@Rittyentett Hőzönbőzön:
"...igen, csak mivel ez a népességrobbanás nem 4 év múlva fog bekövetkezni,..."

Évtizedek óta zajlik, és különösen napjainkban. Az emberiség egy óriási tumor módjára viselkedik.

@exterminador:
"Szerintem az abortusznál jobb megoldás megszülni a gyereket, és örökbe adni."
Pontosan, ez is végtelenszer jobb megoldás, mint a gyilkosság (ami után van esély arra, hogy nem lehet többé gyereke). (Persze, kompromisszumként a Kádár-korszakbeli szabályozás, miszerint, ha nagyon súlyos beteg a gyerek, vagy az anya életét veszélyeztetné valami, akkor lehetséges a "művi megszakítás", nem lenne végletes álláspont.

@Hari Seldon 2:

Ha tudott gyereket szülni, nem kislány, legalábbis biológiailag nem.
1.Örökbe adja a gyereket.
2.Örökbe adja a gyereket.

EU 2016.09.29. 11:22:47

@Neo07: segg hülye vagy!
Felesleges bővebben kifejteni bármit is a felvetésedhez!

Neo07 2016.09.29. 11:25:16

@Hari Seldon 2: "...folyton visszagondol az elhagyott kicsire."
Ha ilyen a habitusa (előre lehet valószínűsíteni), akkor segíteni kell neki. Régen erre volt a nagycsalád. Ma az állam segíthet ebben, akár tanulásban, és/vagy akár anyagi segítség formájában.

"Aztán csodálkozva olvassák a neten, hogy hányan lesznek öngyilkosok karácsonykor..."
Nem azokra jellemző ez, akiknek vannak gyerekük. Sokkal inkább azokra, azoknak senkijük sincs...

Hari Seldon 2 2016.09.29. 11:37:58

@Neo07:
"Ha ilyen a habitusa (előre lehet valószínűsíteni), akkor segíteni kell neki. Régen erre volt a nagycsalád. Ma az állam segíthet ebben, akár tanulásban, és/vagy akár anyagi segítség formájában."

Nagycsalád? Tudod mire jó? (főleg ha szélsőséges konzervatív emberek is vannak közöttük) Arra jó, hogy még nagyobb lelkiismeret furdalást okozzon. Olvastad te a "mérgező szülők" című könyvet? Zseniális. Ha nem olvasd el. Rengeteg - szinte típus - példa van, hogy a család (ha nem felvilágosult emberek, akik felkészítik a gyereküket a felnőtté válásra), hogy szedik szét a saját gyereküket. És a saját hibáikat ilyenkor duplán verik le a gyerekről. - Szerinted akivel nem törődtek korábban, majd egy ilyen válsághelyzetben a szüleihez fordul? - Vagy még rosszabb, ha fordul mit kap?

Másik meg: az állam? Most te a magyar államról beszélsz, mint ami segítséget ad? Aha...

Altaïr 2016.09.29. 11:50:17

@Hari Seldon 2:

"de azért azt hogy felelősségteljes párkapcsolat a 20-asévek fordulóján még nagyon óvatosan használnÉk"
Akkor ott a kettes opció.

Abortusztéma:
A saját pénzén mindenki csináljon azt, amit akar. Ne másokkal fizettessék ki egyesek felelőtlenségét.

inebhedj - szerintem 2016.09.29. 11:59:06

"a család az csak férfi+nő+gyerek. "

Ilyet senki nem állított, nincs is értelme, viszont könnyű keményen megcáfolni ezt a nem is létező állítást.

A család az minimum 1 gyerek + minimum 1 gondviselő. (vö: van családod? hány családod van?)

Ami az amsterdami prostituáltakat (nem konkrétan őket, hanem felfogást, viselkedést, életmódot) illeti, ez azért egy annál jóval könnyedebben körülhatárolható (bár majd milliós) kört érint, mint úgy általában a "magyart".

Neo07 2016.09.29. 12:03:00

@Hari Seldon 2: Ha ebben a pillanatban nem is segít hathatósan az állam, de szinte biztosra veszem, hogy a közeljövőben még nagyobb segítséget fognak adni. A kormány népesedéspolitikájának központi gondolata az, hogy még több magyar gyerek szülessen, tehát ennek érdekében fejleszteni fogják a cél eléréséhez szükséges eszközöket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 12:32:59

@Hari Seldon 2:

Ha elég nagylány volt ahhoz, hogy keféljen, akkor legyen elég nagylány a szüléshez is. Ez biológiai érettség dolga.

A gyerek felnevelése társadalmi érettség dolga, na de ha nem képes felnevelni, akkor örökbe is adhatja. Igen sok terméketlen pár vár örökbe fogadható gyerekre.

Ezerszer inkább az örökbeadás, mint a magzatgyilkosság!

Hokunda 2016.09.29. 13:12:05

Van olyan ismerősöm, akinek ma nem lenne örökbe fogadott gyereke, ha annak idején az a 19 éves lány az abortusz mellett dönt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 13:23:56

@Hokunda:

Az abortusz mellett döntő magzatgyilkos picsákat szembesíteni kellene pár olyan gyerekkel, akit te említesz. Aztán megmutatni neki azt a küblit, ahová az abortumot (=meggyilkolt m,agzat) dobják. Aztán meg lehet mondani neki:

- Ha megszülöd, valakit boldoggá teszel és egy emberi élettel több lesz a világon. Ha elküretelteted, ez lesz belőle (rámutatni a küblire).

Persze ekkor jönnek a TASZ és társai azzal, hogy zsarolják a nőt. Pedig nem zsarolják, hanem csak szembesítik a lehetséges döntései következményeivel. Lehet enélkül felelősen dönteni?

Omnisapient 2016.09.29. 13:34:57

@Altaïr: Azt hiszem látom a logikai összefüggést abban amit írsz, de hiányolom a számszerű összefüggést. Egy nem tervezetten megszülető gyerek megelőzésére valószínűleg sok kotont kellene elhasználni, aminek ára van. Viszont a nem tervezetten megszülető gyereknek is van költsége. Azt is te (is) fizeted. Érdemes lenne valami becslést vagy számítást végezni erre vonatkozólag, hogy a nem tervezetten megszülető gyerek mennyibe kerül, a társadalomnak, illetve, hogy az ennek megakadályozását hivatott koton mennyiség mennyibe kerül. Az egészet nagyban segíteni, ha a téma nem lenne ennyire tabu és az adatok nagy mennyiségen, jó minőségben és megbízhatósággal állnának rendelkezésre.

RedWing 2016.09.29. 13:41:55

@Matula Gergő Bácsi: Szóval a családalapítást nem erőltetned rájuk, de azt, hogy kihordja és megszülje a gyereket, azt igen? Mégis hogyan képzelted?
Továbbá írod, hogy a magzat fölött nem rendelkezhet(ne) a nő. Ezt is milyen formában tudnád megvalósítani? Hozzáférsz fizikailag a gyerekhez anélkül, hogy az anyához hozzáérj? Nem? Akkor?

Neo07 2016.09.29. 14:01:33

@Omnisapient: "...nem tervezetten megszülető gyerek mennyibe kerül, a társadalomnak,..."

Nem számít, hogy mennyibe kerül, a lényeg, hogy legyen. Ha maradnak a jelenlegi folyamatok, a magyarság örökre eltűnhet a Föld felszínéről... Ilyen helyzetben költségekről beszélni szamárság.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.09.29. 14:29:17

@Zalai Béla: "A mai kamaszok minden felmérés szerint később kezdenek szexuális életet élni, mint az előző generáció. Kb. egytizedük csak a húszas éveiben veszíti el a szüzességét. Ha szexelnek is, nem történik koitusz."

Clinton is ezzel a hülyeséggel védekezett, és a fél világ kiröhögte. Nekem bizony a szexulális élethez sorolandó, ha a koituszon kívül mindenféle mást csinálnak. Soroljam?

Hari Seldon 2 2016.09.29. 15:24:12

@Neo07:
Te komolyan azt gondolod, hogy a magyar kormány "MAJD" támogatni FOGJA?
Merthogy eddig nem, az szinte biztos. És ha eddig nem, miből gondold, hogy "MAJD" fog?

fátum 2016.09.29. 15:35:50

@Hari Seldon 2: Esetleg akkor ne álljon meg háromig. Azzal már egész jól lehet keresni. :-) Csak vicceltem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 15:40:42

@Omnisapient:

"Érdemes lenne valami becslést vagy számítást végezni erre vonatkozólag, hogy a nem tervezetten megszülető gyerek mennyibe kerül, a társadalomnak, illetve, hogy az ennek megakadályozását hivatott koton mennyiség mennyibe kerül. "

Miközben a csapból is az folyik, hogy fogy az európai népesség, fogya fehér ember, kibaszottul cinikusnak tartom, hogy gazdaságossági számításokat javasolsz arra, miképp lehet a legolcsóbban elkerülni egy ember megszületését.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.09.29. 17:15:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha beleveszed azt az ez esetben udvariasan elhagyott tényt, hogy manapság a legtöbb tervezetten vagy nem tervezetten megszülető gyerek jelenleg hátrányoséknál születik, akikből a társadalomnak várhatóan jóval kevesebb közösségi haszna lesz, mint a "fehér emberből", az a számítás sokkal kevésbé látszik cinizmusnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.29. 17:50:34

@Androsz:

Ebben persze igazad van. Bár feltételezem, hogy az itt a kondomok magas ára miatt panaszkodók jelentős része nem közülük kerül ki.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.09.29. 18:18:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát ez az... Sajnos ha ingyen osztogatnák nekik a kondomokat, az sem segítene, mert eladnák mindet az aluljárókban. "Diszkont áron." Bár az egyik, amit én nem tutira nem vennék tőlük, az a kondom.

Matula Gergő Bácsi 2016.09.30. 15:35:53

@RedWing:

"Szóval a családalapítást nem erőltetned rájuk, de azt, hogy kihordja és megszülje a gyereket, azt igen? Mégis hogyan képzelted?"

Visszakérdeznék. Ha aközött kell választani, hogy A-nak meghatározott ideig az életét megnehezítő kényelmetlenséget okozol, vagy B-t megölöd, hogyan választanál? Talán az
sem mellékes, hogy A legalábbis részben felelős a helyzetért, B meg egyáltalán nem.
Szóval, hogy hangzik az igazságos ítéleted? (Szélsőséges körülményektől, pl. életveszély, megerőszakolás most tekintsünk el.)

"Továbbá írod, hogy a magzat fölött nem rendelkezhet(ne) a nő. Ezt is milyen formában tudnád megvalósítani? Hozzáférsz fizikailag a gyerekhez anélkül, hogy az anyához hozzáérj? Nem? Akkor? "

Azt nem állítom, hogy egyáltalán nincs semmilyen joga felette. De hogy kizárólagos joga nincs, az biztos. Mint ahogy egy megszületett gyerek esetében is természetesen elsősorban a szüleinek vannak vele kapcsolatban jogai, de ettől még nem tehetnek meg vele akármit.

Természetesen nem lehet a magzathoz hozzáérni anélkül, hogy az anyát ne érintené. De miért következne ebből az, hogy egyedül az anya dönt felőle, és azt amit akar? Talán van némi különbség aközött, hogy egy valaki kivágatja valamelyik szervét (ami csak az övé és senki másé) és kikaparnak egy magzatot, aki egy önálló élőlény.
Igaz, hogy az anya nélkül életképtelen, de ebből miért következik az, hogy bármit meg lehet vele tenni?
Az újszülött csecsemő is életképtelen az anyja nélkül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.30. 16:00:44

@Matula Gergő Bácsi:

Azon fempicsák kedvéért, akik azzal jönnek, hogy a magzat életképtelen az anya nélkül, tiszteletlenül megjegyzem, hogy az anya is életképtelen a társadalom nélkül. És ugye ettől még a társadalom nem tehet meg bármit az anyával, főképp pedig nem veheti el az életét.

Omnisapient 2016.10.25. 12:13:25

@Altaïr: Ahhoz, hogy ez így működjön áramvonalasítani kellene az örökbeadás szabályozását. Nem tapasztalatból, hanem csak az itt-ott olvasottak alapján gondolom így.

Omnisapient 2016.10.25. 12:30:46

@Neo07: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @Androsz:
Nem szándékoztam cinikus lenni. Szerintem, ha elolvasod a hozzászólást amire azt reagáltam, amiből kiemeltél, abból talán átjöhet az is, hogy olyannak írtam, aki számára pénzkérdésnek tűnik a dolog. Ha számára pénzkérdés, akkor őt egy számítás meggyőzheti az igazáról vagy éppen meg is cáfolhatja azt. Nem tudom. Nincs ilyen számítás. Pláne nem ismerem a hozzászólót, hogy az elképzeléseivel esetleg ellentétes eredmények mennyire változtatják meg a véleményét.
Három gyerekem van, így tudom, hogy pénzbe IS kerül a felnevelésük (de nem elsősorban pénzbe, hanem időbe és törődésbe). Soha nem próbáltam fillérre kiszámolni, hogy mennyibe is. Viszont gyanítom, hogy egy csomag koton olcsóbb, mint egy gyerek egy napi nevelése.
Egyetértek azzal, hogy a magyarság demográfiai folyamatai katasztrofálisak. Viszont ebből nem extrapolálnék arra, hogy a magyarság belátható időn belül el fog tűnni. Ez nem egy egyenes vonalú változás. Viszont kétségtelen, hogy a magyarság részesedése a világ népességéből még meredekebben csökken. Nem lennék sem meglepődve, sem összetörve, ha az derülne ki, hogy az ország lakossága 9 millióra csökkenne vagy akár 8 millióra. Maga a puszta szám nem hatna meg. Sokkal inkább meghatna az a gazdasági mélyrepülés, amit ez hozna. Habár úgy gondolom, hogy a csökkenés megállásával alacsonyabb népesség mellett is lehetne az országot normálisan élni és vezetni.

Altaïr 2016.10.26. 12:14:03

@Omnisapient:
"Viszont a nem tervezetten megszülető gyereknek is van költsége. Azt is te (is) fizeted. Érdemes lenne valami becslést vagy számítást végezni erre vonatkozólag, hogy a nem tervezetten megszülető gyerek mennyibe kerül, a társadalomnak,"

Semennyibe nem kellene, hogy kerüljön "a társadalomnak". Akik szeretik ilyenre költeni a pénzüket, nyugodtan tartsanak fenn alapítványokat, örökbefogadási intézményeket a saját pénzükből. Mindenki szabadon adakozhasson az ilyen célokra. És ez természetesen azt is jelenti, hogy ha nem akarsz, nem adakozol.

Ezt még lehet finomítani, de az önkéntesség kell(ene), hogy az alapvető mozgatója legyen minden ilyen témának, nem pedig a kényszerítés.

Altaïr 2016.10.26. 12:14:56

@Omnisapient: Oké, benne vagyok. Sokkal jobb megoldás, mint olyanokkal kifizettetni, akik nem akarják.