Forrás: 444.hu

Mostanra már biztosan mindannyian hallottatok az egyszeri Jobbikosról, aki életében először látott színes kerítést, és kis híján agyvérzést kapott tőle. A jelenség sajnos egyáltalán nem egyedi, időről időre előfordul a miénkhez hasonló, halmozottan terhelt országokban is.

Az Oroszok például a szivárványos tejesdoboztól féltik gyermekeik fejlődését, Szaúd-Arábiában pedig börtön jár a szivárványos iskolai homlokzatért.

De mégis mire föl ez a nagy cécó a szivárvány körül?

A Biblia szerint Isten szivárvánnyal jelezte Noénak, hogy soha többé nem fogja özönvízzel sújtani a földet. Manapság, egyesek úgy vélik, Isten már akkor is azt akarta jelezni: “megfulladt az összes buzi, most már előjöhettek!”

A szivárvány mindig is a béke és a sokszínűség szimbóluma volt (logikus, mégis mivel szimbolizálják a sokszínűséget, ha nem a sok színnel?). Lobogóra először a német parasztfelkelők tűzték, 1524-ben, hogy ezzel fejezzék ki az új korba és a társadalmi változásba vetett reményüket. 

Az Olaszok 1961-be használták először a szivárványzászlót egy békemenet során. Később, az iraki háború elleni tiltakozáskor vált igazán elterjedté. Ez a forma hasonlít leginkább az LMBT mozgalom által használt szimbólumra. A kettő közti fő különbség, hogy az Olasz békezászlón a hideg színek (kék, ibolya) vannak felül, és szerepel rajta a PACE felirat.

Az Baker által tervezett eredeti zászló.

Az első, LMBT közösséghez köthető szivárványzászlót Gilbert Baker alkotta meg, és 1978. július 25-én, a San Francisco-i melegfelvonuláson mutatták be először a nagyérdeműnek.

Bakert az USA zászlaja inspirálta, olyannyira, hogy az eredeti zászló sarkában még a csillagos rész is helyet kapott. Nyolc színből állt, melyeket mind külün-külön jelentésekkel ruháztak fel: a rózsaszín a szexet, a vörös az életet, a narancssárga a gyógyítást, a sárga a napot, a zöld a természetet, a türkiz a művészetet, az indigókék a harmóniát, az ibolya a lelket jelképezte. Ezekből – praktikus és előállítási okokból –, először a rózsaszín, majd a türkiz tűnt el, az indigókéket királykékkel helyettesítették, így jött létre a ma is ismert hat színű változata.

„Úgy voltam vele, hogy a zászló, az egy egészen más művészeti forma, mint a többi. Nem festmény, nem csak textil, nem csak egy logó. Nagyon sok különböző funkciót egyesít. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen szimbólumra van szükségünk, valami olyanra, amit bárki azonnal megért. A szivárványos zászló ugyanúgy nem mondja ki azt, hogy „meleg”, ahogy az amerikai zászló sem azt, hogy „USA”, mégis mindenki tudja, ha rájuk néz, hogy miről van szó. [...] Ezt akartam megmutatni a zászlóval, hogy egy közösség, egy törzs vagyunk, ha úgy tetszik. A zászlók ráadásul hatalmat is sugároznak, úgyhogy ezért is volt jó választás. [...] A szivárvány pedig önmagában tökéletes, nagyon passzol az elfogadáshoz, hogy itt származástól, nemtől, kortól, bármitől függetlenül fognak össze az emberek. Ráadásul ez egy természetes zászló, az égből jön!” – nyilatkozta Baker azzal kapcsolatban, miért egy zászlót választott jelképül.

Aki további érdekességeket szeretne megtudni a szivárványzászlóval kapcsolatban, az ide kattintva megteheti.

Szóval, így lett a szivárvány a melegek és minden olyan ember jelképe, akik kiállnak az egyenlő jogokért, a szabadságért és a békéért. Ezek után nem csoda, hogy olyan országok, mint Oroszország, vagy Szaúd-Arábia, tűzzel-vassal küzdenek ellene. (Vajon ott mit csinálnak, ha eső után megjelenik az égen? Lőnek rá?!)

Ettől függetlenül, meggyőződésem, hogy a pomázi általános iskola nem feltétlenül a melegjogok melletti kiállás érdekében festette szívárványosra a kerítését. Valószínűbbnek tartom, hogy csupán gyermekeknek és a környék lakóinak szerettek volna egy kis esztétikai örömöt szerezni.

Mert attól még, hogy a melegek is ezt a gyönyörű égi jelenséget választották jelképüknek, használata egyáltalán nincs levédve, sőt! Közkincsről lévén szó, használja mindenki kedve szerint!

És ígérem, mi melegek sem leszünk megsértődve, ha a Jobbik, egy újabb néppártosodási hullám keretében előáll a szívárványszínű turulmadár gondolatával.

J. Gábor