Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Álljunk ki együtt az igazságtalanság ellen!

2016. augusztus 15. - Juhász.Gábor

australian-study-shows-lgbt-parents-happiest.jpgKépünk illusztráció.

Andriennék történetét az idei Pride megnyitón hallottam először.

Emlékszem, az addig önfeledt hallgatóságra néma csend borult. Akárcsak a többi vendég, én is döbbenten ültem a székemben. Nem hittük el... Nem akartuk elhinni, hogy ilyesmit ma, Magyarországon tényleg meg lehet csinálni emberekkel!

“A mai napom kezdődhetett volna úgy is, hogy elkészítem a kislányom kakaóját. mondta a mikrofonba Adrienn, és hallottuk, ahogy egy pillanatra elcsuklik a hangja Most éppen az esti mesét olvasnám neki. Mint ahogy ez bármely más családban zajlik. Azonban hosszas, sikeres átgondozási idő után elvették tőlünk a lehetőséget, hogy a húsz hónapos Nati szüleivé válhassunk.

Az örökbefogadás számunkra egyértelmű döntés és választás volt. Akartuk, várunk rá. Elkötelezetten, nyitottan, őszintén vállaltuk kapcsolatunkat, és így indítottuk az eljárást. Eldöntöttük, ki lesz a hivatalos szülő, mert ugye ketten nem lehetünk, az érvényben lévő hatályos jogszabályok szerint. Mindketten sikeresen átestünk a pszichológiai és háziorvosi alkalmassági vizsgálatokon. Környezettanulmány készült, az életünk minden apró részletét átvilágították. Berendeztük a gyerekszobát, szereztünk gyerekorvost, védőnőt, a gyámhivatalban szándékunkat megerősítő nyilatkozatot tettünk.

A finish előtt öt perccel megszakították a folyamatot, érdemi indoklás nélkül. Burkoltan, szóban elismerték, hogy elutasításunk valódi oka: homofóbia.

Úgy szakították meg a folyamatot, hogy Nati három hete velünk volt minden nap. Az utolsó két hétben délelőttől kora estig. Megismertük őt, és ő is minket. Mi lettünk számára azok, akik ringatják, játszanak vele, etetik, öltöztetik, ölelik, altatják.

Összehangolódtunk, majd hirtelen közölték, ennyi volt! Egy gyors búcsú, és vége.

Megalázva, eltiporva, összetörve éreztük magunkat. Nincs rá szó. Életünk legmeghatározóbb élménye, hogy őt megismerhettük. Szinte a szüleinek éreztük magunkat, és már ő is annak tekintett minket. Azóta az elvesztésének fájdalma és nyomorúsága a mindennapjaink része. Merthogy nem lehet elfogadni és feldolgozni azt, ami elfogadhatatlan…

És most üzenjük a Magyar kormánynak, hogy ők is megértsék:

Mi is család lettünk volna.” 

12334289_c63bd28b32b5f58a8125158ecf654583_wm.jpgFotó: Molnár Adrienn

Hogy én mit tettem volna, ha szó nélkül elveszik tőlem a gyermeket, akire a párommal együtt évek óta várunk, azt most inkább nem fejteném ki.

Helyette álljon itt a nyilatkozat, melyet a Labrisz Leszbikus Egyesület intéz, több civil szervezettel együtt EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához:

KIÁLLUNK AZ ÖRÖKBEFOGADÁSÉRT!

Nyilatkozat a pécsi örökbefogadó leszbikus párt és a roma kislányt ért diszkrimináció ügyében 

2016.április 28-án egy pécsi leszbikus pártól megtagadták, hogy örökbe fogadhassanak egy másfél éves roma kislányt. A folyamatot felügyelő szakemberek korábban a legteljesebb mértékben alkalmasnak találták őket arra, hogy örökbefogadó szülők legyenek. Az örökbefogadást két héttel az után tagadták meg tőlük, hogy megkapták a határozatot: a gyereket hazavihetik, családként élhetnek vele együtt. A visszautasítást nem kísérte semmilyen szakmai indoklás.

A kislány, akitől így elvették annak a lehetőségét, hogy otthonra találhasson azoknál az embereknél, akiket az ismerkedés és az örökbefogadásra készülés folyamatában megszeretett, többszörösen hátrányos helyzetű. Nem kellett az örökbefogadáskor előnyben részesített házaspároknak Baranya megyében – mert roma, mert az édesanyja szenvedélybeteg tüneteket mutatott a terhesség alatt, s mert idő előtt jött a világra. E pár viszont vállalta és akarta őt.

Indoklás nélkül tagadták meg a leszbikus pár örökbefogadó szülőségre jelentkező tagjától a kislányt, s a kislánytól a szerető szülőket. Világos ugyanakkor, hogy két dolog motiválta azokat, akik végül megakadályozták, hogy ez a család létrejöjjön. Egyfelől: a homofóbia. Másfelől: a halmozottan hátrányos, roma gyerekek érdekeinek semmibe vétele. És e kettőnek a gyökere közös: az a hatalom, amelyik diszkriminál, amelyik nem tiszteli az állampolgárt, érzéketlen annak vágyaira és szükségleteire, ugyanakkor méltánytalanul s akár az emberi jogokat is semmibe véve avatkozik bele az általa másodrendűnek tekintett állampolgárok életébe. Jelen esetben: egy takarásban maradó minisztériumi döntnök gyereket nevelni vágyó nőket alázott porig a szexuális orientációjuk miatt, és súlyos lelki sérüléseket okozott egy roma kislánynak, akit eddig senki sem akart, s most sem élhet azokkal, akik viszont akarták őt.

Kiállunk azért a Baranya megyei családért, amelynek létrejöttét megakadályozták! Követeljük, hogy Magyarországon a hivatalos örökbefogadási eljárást úgy alakítsák ki, hogy az minden örökbefogadásra váró gyerek érdekeit, beleértve a legnagyobb hátránnyal indulókét is, szem előtt tartsa, és ne vegye el tőlük egy jobb élet esélyét!

Követeljük, hogy sem nyílt, sem burkolt homofóbia ne akadályozza az azonos nemű kapcsolatban élők örökbefogadó szülővé válását! Követeljük, hogy tartsák be a kialakított eljárási módot. Az új Polgári Törvénykönyv Családjogi törvénye, az ehhez kapcsolódó kormányrendeletek és a TEGYESZ Módszertani kiadványa az örökbefogadásról világosan leírja az eljárás folyamatát és az örökbefogadáshoz szükséges feltételeket, az örökbefogadási rendszert és az örökbefogadás hatálytalanná válását, amelybe nem tartozik bele a felülről lefelé jövő, a szabályokat felülíró utasítás. Követeljük az elutasító döntések kötelező érvényű szakmai indoklását.

A törvény nem vizsgálja a jelentkező szexuális orientációját, ugyanakkor homofób módon jár el azáltal, hogy a házastársi és az élettársi kapcsolat/bejegyzett élettársi kapcsolat között különbséget tesz az örökbefogadási eljárásban. Követeljük, hogy az élettársi kapcsolatban élők egymás gyerekeit törvényesen örökbe fogadhassák, és a magyar állam ismerje el, hogy ezek: családok!

Kijelentjük, hogy egyetlen államnak sem áll jogában beleszólni abba, ahogyan a nők a gyerekvállalásról döntenek. Minden nőnek joga van ahhoz, hogy ne vállaljon gyereket, s joga van ahhoz is, hogy anya legyen. Az állam dolga e döntések teljes mértékű támogatása, nem pedig az akadályozása!

Labrisz Leszbikus Egyesület

Sajtókapcsolat: sajto@labrisz.hu

Csatlakozó szervezetek:

Budapesti Szociális Forrásközpont

Háttér Társaság

Közéleti Roma Nők Egyesülete

Magyar LMBT Szövetség

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

NANE Egyesület

Nőkért Egyesület

Romano Instituto Alapítvány

Szegedi LMBT Közösségért Csoport

Szimpozion Egyesület

Szivárvány Misszió Alapítvány

Szivárványcsaládokért Alapítvány

További, csatlakozni kívánó egyesületek jelentkezését a labrisz@labrisz.hu címre várjuk.

 J.Gábor

1469905116_facebook.pngMelegedő - Facebookon is! Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/melegedokozosseg

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr9010410980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása