Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Coming Out körkép a magyar Youtube-on

2016. augusztus 13. - Juhász.Gábor

youtube.jpg

A Coming outot, mint előbújást, sokan a melegekhez kötik, nem véletlenül. Amerikából terjedt el a kifejezés, ami egészen konkrétan arra utal gyere ki végre a szekrényből, vállald fel magad, és élj teljes életet, mert éppúgy jogod van hozzá, mint márki másnak!

A kifejezés olyannyira egybeforrt a homoszexuális kisebbséggel, hogy mikor egy-egy híresség vagy politikus bejelentette, hogy coming outol, sokaknak megállt a fagyi a kezükben. Aztán persze kiderült, csupán olyan “féltett titkokat” akarnak megosztani a nagyérdeművel, hogy ők továbbra is elkötelezett konzervatívok, vagy hogy szeretik a málnaszörpöt.

A viccelődőkön kívül viszont akadtak, akik komolyan vették a kifejezés jelentését, és bár nem feltétlenül voltak melegek, mégis nagyon mély és személyes dolgokat mondtak el magukról, másoknak. A YouTube-on több ezer ilyen “előbújós videó” látható, a világ minden tájáról, mindenféle témában.

Így vált a coming out közkinccsé, és most én is ebben a tágabb értelmezésben szedtem össze nektek néhány videót. Gondolom, közületek sokan látták már népszerű YouTuberek coming outjait (ha nem, katt ide), most viszont nézzünk körbe egy kicsit a hazai palettán is, mert érdemes!

SzupiMester az elsők között vallott színt a magyar YouTube-on. Ezt a videót azért készítette, mert elege lett abból, hogy tinédzserfiúnak nézik, holott ő 37 éves, és Gulyás Katalinnak hívják. Bár nem esik szó a szexuális beállítottságáról, mégis megvan benne minden, ami kell: rendkívül közvetlen, őszinte, és a végén felszabadult. Akkoriban sok híroldal példálózott vele, hogy lám, egy bátor ember, aki végre fel meri vállalni a másságát! Voltak azonban, akik rávilágítottak, hogy bár szép és jó, hogy előbújt, mégis milyen jogon várja, hogy elfogadják őt, miközben több videójában is rasszista kijelentéseket tesz. SzupiMester megítélését rátok bízom, coming out videója azonban ettől függetlenül példaértékű.

 

TinezDoll, avagy Hegedűs Martin előbújás videója már-már irodalmi magasságokba emelkedik. A vidéki meleg fiú mesél a megpróbáltatásairól, és arról, hogy mindazok ellenére, ő mégis büszkén vállalja önmagát, ahogy ő fogalmaz: “Nem magamért, mindenkiért. Érted is. Legyél heteroszexuális, leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy queer. Bőröd legyen bármilyen színű, ahogyan a hajad és szemed is, vagy élj a kerítés bármely oldalán. Érted, az emberért.”

 

Maris kampány keretei közt ragadta meg az alkalmat, hogy követői előtt is vállalja leszbikusságát. Mivel egyébként is sok homoszexuális fiatal fordult hozzá tanácsért, úgy érezte, akkor tud nekik igazán példát mutatni, ha ő is előbújik. 

Leszbikus előbújás - Nyitottak vagyunk.hu-val karöltve:

 

Rea Mullerként tért vissza a YouTube-ra az egykor népszerű vloggerfiú, amit sok régi rajongója meglepődve fogadott. Videójában elmondja  történetét, hogy hogyan vágott bele a férfiból nővé való átalakulás folyamatába, és ez milyen hatással volt a körülötte élőkre. Bár szerinte soha nem volt szüksége coming outra, kiállása mégis erőt adhat azoknak, akik ugyanabban a cipőben járnak, mint ő.

 

Gulyás Márton, Slejm nevezetű vlogjára egy másfajta előbújós videót tett fel. Márton ebben elmondja, hogy olyan kisebbséghez tartozik, amiről sok embernek van véleménye, csak éppenséggel a megfelelő tudással nem rendelkeznek róla. (Lelövöm a poént: nem a melegségről lesz benne szó.)

  

Természetesen még rengeteg más videó is kering a neten, de ezek az én személyes kedvenceim. Aki szeretne hasonlóakkal találkozni, böngésszen tovább bátran!

 J. Gábor

1469905116_facebook.pngMelegedő - Facebookon is! Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/melegedokozosseg

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr1610221660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2016.08.13. 15:31:57

Rasszista és homofób testvéreinket is divat lett lenézni, főleg "nyugaton" lettek szalonképtelenek mostanában - ideje lenne végre velük is sorsközösséget vállalni!

pamut 2016.08.13. 16:20:43

hol késik birka, meg a többi véresszájú homofób? jönni kell gyorsan, gyorsan, friss poszt van, lehet beletaposni a melegekbe....

Kálmán Derekas 2016.08.13. 16:37:23

Büdös köcsögök. Sajnos nem csak ezek, hanem az ún. yt-s(t)arok 90%-a köcsög buzi, kancsó péter, csunfield, meg a többi szaradék.

Conchobar 2016.08.13. 16:58:38

Akkor most már célt ért a kampány? Divat lett a 'másság'? Az is kijön a szekrényből, aki nem is buzi?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.13. 17:37:27

@pamut: kik azok a homofóbok? A heterók? Vagy akikre te rámondod?

Visceroid 2016.08.13. 17:37:34

@Conchobar: Igen. Pár év múlva pedig az számít majd hírnek, amikor egy híres meleg sztárt az ellenkező nemmel láttak,és hogy ez mekkora lebukás.

Mondjuk a legviccesebbek a meleg-ellenes melegek, amikor "ecsetfrizurával" és meleg hanglejtéssel sipítozza, hogy "mocskos buzik".

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.13. 17:38:23

Támad a meleglobbi. Javaslom minden heteronak, ők is kámingáutolnak, persze ők rögtön fasisztanácihomofóbok lesznek.

pamut 2016.08.13. 18:23:58

@enpera: ahogy magadra vetted ezt az inget... lol :)

2016.08.13. 18:31:42

@pamut:

Te már kinyilatkoztál?
Coming Out megvolt?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.13. 18:34:59

Gyomorforgató! Ne tessék kitereghetni a perverziót és megrontani a társadalmat. Maradjon ez a 4 fal között.

Neo07 2016.08.13. 19:01:00

@a BircaHang Média szerk.: Tévedés. Nem lehet ezzel "megrontani" a társadalmat.

pamut 2016.08.13. 19:13:27

@Látens Inszinuáció: bizony, régóta nyilatkozom hogy a homofóbia fertelmes agybaj :)

@Neo07: birkának mondhatod, kb. a világ legfanatikusabb homofóbja, élete nincs, csak ez maradt neki.

Atom74 (törölt) 2016.08.13. 20:18:45

Tessék én is felvállalom. Csak nem egésszen úgy ahogy a többiek. Nem vagyok meleg csak kurvára más mint abtöbbi egykaptafa blogger, és gamer yt-os :)
www.youtube.com/channel/UC8keQgws3FyALia8zuYhplA

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.13. 21:12:35

@pamut: mi az a lol? Szóval te homofób vagy vagy buzi?

Gacsajpesta 2016.08.14. 02:38:59

Megmondom én mi a tuti,
Takarodjon minden buzi!

Chiccbp 2016.08.14. 11:57:20

Gulyás Márton nem meleg??? Ezt a baromságot honnan vetted?
süti beállítások módosítása