Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Előbújás barátoknak

Coming Out gyorstalpaló II.

2016. augusztus 06. - Juhász.Gábor

ready-for-work.jpg

17 éves voltam. Miközben a műszakis tanár a kertigépek motorrendszerének kialakítási típusairól tartott órát, mi, a barátnőimmel, a hátsó sorban leveleztünk. Igen, akkor még szigorúan füzetből kitépett papírlapokon, kézzel írva. Rendszeresen értekeztünk intim témákról, akár ebben a formában is. (Megjegyzés: soha ne levelezz tanórán intim témákról!!!) Nem tudom már pontosan, minek kapcsán, de valahogy szóba került, ki próbálná ki a szexet azonos neművel? Akkor írtam le életemben először, hogy én talán kipróbálnám fiúval is. Visszakérdeztek, hogy akkor te biszex vagy? Amire azt válaszoltam, hogy igen.

Nálam így kezdődött. Műszaki ismeretek órán tettem meg az első lépést. Egy kis lépést, sőt, mondhatni, csak egy fél lépést, hiszen nem biszexuális voltam, hanem meleg, és ezt már akkor is tudtam. A bátortalan kezdet azonban jól folytatódott. Azok, akik akkoriban a legközelebb álltak hozzám, furcsálták, de elfogadták a dolgot. Ezt látva, egy héttel később már tisztáztam, hogy nekem csak a fiúk tetszenek, egy szép lány pedig annyi szexuális ingert vált ki belőlem, mint egy domborzati térkép.

fiatal-egyetemistak.jpg

Az első dolog, amit egy épp előbújni készülő melegnek javasolni tudok, hogy semmiképp ne úgy csinálja, ahogy én! Nagy szerencsém, hogy a történetem így alakult, de a továbbiakban tekintsük ezt rossz példának. Vegyük is szépen sorra, hogy miért.

Nyugodt környezet – Amikor valakinek felfeded életed addigi legnagyobb titkát, azt ne egy tanórán tedd meg. Nem játszik továbbá a focimeccs, tömegközlekedés, koncert, Jobbikos nagygyűlés, stb. Keress egy olyan helyet, ahol a zavartalanul tudtok beszélgetni. Erre a célra én még egy kávézót sem feltétlenül javasolnék, mert lehet, hogy te már kibékültél a melegségeddel, a barátaid viszont zavarba jöhetnek, ha mások is hallják a beszélgetést.

Időzítés – Fontos, hogy szánj időt a beszélgetésre. Ha sejtették rólad, ha nem, a barátaidnak valószínűleg rengeteg kérdésük lesz. Amiket nem tudnak feltenni, ha akkor bújsz elő nekik, mikor épp kiugranak egy repülőgépből.

Ne írd le! – Ugye említenem sem kell, mi történt volna, ha a tanár elveszi tőlünk azt a cetlit. Ne adj isten, még fel is olvassa! De akkor is tilos írásban coming outolni, ha ilyen veszély nem fenyeget. SMS-re, facebook üzenetre ez százszorosan igaz! Lehet, hogy a te szemedben az illető a legjobb barátod, de sajnos nem biztos, hogy ő szintén így tekint a kapcsolatotokra. Amennyiben az a cél, hogy másnap az egész tanintézmény erről beszéljen, akkor ezzel jó irányba haladsz. Ha szóban mondod el valakinek, akiről később kiderül, hogy egy görény, utána még mindig simán letagadhatod ha akarod –, mivel semmilyen bizonyíték nem lesz a kezében.

Őszinteség - Elmélkedhetünk arról, mennyire volt jó ötlet féligazságot elmondanom a barátaimnak, így tesztelve a toleranciaszintjüket, azt viszont kijelenthetjük, hogy nem voltam őszinte velük. Nem akarok azzal mentegetőzni, hogy akkoriban még én is elég keveset tudtam a melegségről. Ahogy a korábbi cikkben is írtam, csak akkor bújj elő, amikor már kellőképp magabiztos és felkészült vagy! Ha egyszer rászántad magad, csináld rendesen! Ne felejtsd el, a fél igazság, félig hazugság is, a barátok pedig nem díjazzák, ha becsapják őket.

Kösz, Gábor, most már tudom, hol, mikor és hogyan bújjak elő. De mégis, mi a fenét mondjak?

Az igazat!

Mondd el, hogy ez a dolog már nagyon régóta nyomaszt téged, és hogy neked is sokáig tartott megbirkóznod vele. Mondd el, hogy bár nehéz róla beszélned, mégis meg akarod osztani velük, mert ez sokat jelent számodra. Ha szeretnéd, kérd meg őket, hogy ezt kezeljék bizalmasan, mert még nem állsz készen arra, hogy mások is megtudják.

Mi a teendő, ha jól fogadják?

Örülj neki!

Mi a teendő, ha többé szóba sem állnak velem?

Örülj neki! Ezek szerint nem voltak igazi barátok, és jó, hogy ez még idejében kiderült.

Oké, de mégis mekkora esély van rá, hogy rosszul alakuljanak a dolgok?

Csak gondold végig! Az igazi barátok már jó ideje ismernek téged, rengeteg időt töltöttetek együtt, nagyrészt közös az érdeklődési körötök, és megannyi emlék köt össze benneteket. Már azelőtt is meleg voltál, hogy elmondtad volna nekik, és attól, hogy kaptak egy plusz infót rólad, te még mindig ugyanaz a személy vagy, ugyanazzal a temperamentummal, értékrenddel, öltözködéssel, gesztikulációval, mint korábban. Ha ezeket eddig is elfogadták, és szerették benned, akkor semmi okuk nincsen rá, hogy most  elforduljanak tőled. Talán, egy kis időre lesz szükségük, hogy minderre ők is rájöjjenek, de ha tényleg fontos vagy nekik, akkor elfogadnak olyannak, amilyen vagy.

giphy.gif

Dolgok, amikre jó, ha előre felkészülsz:

Lehet, hogy a barátaid szeretnek téged, de közel sem biztos, hogy meleg témában is olyan jártasak, mint te vagy. Készülj fel rá, hogy egy ideig homokostudakozóként fognak használni, ami jó jel, mert azt jelenti, hogy szeretnének minél többet megtudni rólad, és arról a közösségről, aminek a tagja vagy.

Előfordulhat, hogy megpróbálnak rábeszélni, próbáld ki lánnyal is, még mielőtt döntenél, vagy ajánlanak egy terápiás csoportot, ahol “segítenek kigyógyulni” a melegségből. Ilyenkor légy kicsit elnéző velük, mert valószínűleg féltenek, és “jót akarnak neked”, csak nincs elég információjuk ahhoz, hogy ezt hasznosan tegyék. Ez esetben rád vár a feladat, hogy felvilágosítsd őket.

Akárhogy is végződjön az első előbújásod, jár a hatalmas gratuláció, amiért meg merted tenni! Légy nyugodtan büszke magadra! Én is büszke vagyok rád! :)

Ha szeretnél további hasznos tippeket kapni az előbújáshoz, akkor kattints a blog Coming out menüjére, és olvasgass kedvedre!

J. Gábor

Következő cikkünk:

Coming Out gyorstalpaló III. - Apa, anya, meleg vagyok!

Előző cikkünk:

Coming Out gyorstalpaló I. - Fogadd el önmagad!

 

1469905116_facebook.pngMelegedő - Facebookon is! Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/melegedokozosseg

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr478945562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása