Budapest Pride Felvonulás 2016. Fotó: Davda Bereznai
Nyakunkon a Pride. Természetes, hogy ilyenkor a média is jobban rápörög a meleg témára, mindkét oldal a maga módján. Eredetileg én is egy Pride-os cikkel készültem volna nektek, amiben leírtam volna, milyen szuper dolog a felvonulás, gyertek minél többen, tök jó lesz, stb. Aztán mégsem így lett. Idén ugyanis olyan események történtek, amik nemcsak a Pride-dal kapcsolatban ingatták meg a nézeteimet, hanem általános értékválságba sodortak. Az elmúlt pár napban nagyon sokat gondolkoztam a melegség megélésén, az aktivizmuson, a hazai civil mozgalmakon, és magán a Melegedő blogon is.
Kiket képviselnek a melegszervezetek? Aki melegként nem kér a melegközösségből, az rossz ember? Tényleg jó irány az, amerre a melegmozgalom jelenleg tart? Ezeket a kérdéseket fogjuk a továbbiakban körbejárni.
Aki esetleg nem tudná, annak most elmondom, hogy a Pride nem csak a buzifelvonulásból áll, hanem egy egész héten át tartó programsorozat, beszélgetésekkel, előadásokkal, bulikkal. Hogy milyen programok kapnak teret ezen az egy héten, azt a Pride szervezői döntik el, a beküldött pályázatok alapján. Alapkoncepció, hogy igyekeznek teret engedni a kevésbé mainstream, provokatívabb, gondolatébresztő előadásoknak is. Teszik mindezt a nyitottság jegyében, nagyon helyesen. Idén azonban kicsit félrementek a dolgok.
Alok Vaid-Menon, transszexuális előadóművész
Már Alok Vaid-Menon előtt is voltak viták – ezekre később még kitérünk –, de tény, hogy ez most egy igen erős kezdés volt a Pride-nak. Menon munkásságát itthon a kutya sem ismeri, és valószínűleg az előadása is lement volna mindenféle különösebb megbotránkozás nélkül, ha nem jön Balogh Zsófi nevű hölgy. Balogh Zsófi ugyanis nemcsak ismerte Alok Vaid-Menont, de elég határozott véleménye is volt róla. Zsófi levelet írt a Pride szervezőinek, amelyben kifejtette, hogy nem tartja szerencsésnek egy olyan ember részvételét a Pride héten, aki “antifeminista, nőgyűlölő, áldozathibáztató, és nem utolsó sorban kislányokat szexualizáló, nemi és párkapcsolati erőszakot megengedő kijelentéseket tesz közzé”. A szervezőknek írt levelét a következő sorokkal zárta:
“Kérjük, hogy vonjátok vissza Alok Vaid-Menon szerepeltetését a 2017-es Budapest Pride-on, az eseményt töröljétek a programból és a Budapest Pride szervezői távolodjanak el az ilyen típusú megnyilvánulásoktól és személyektől. A félreértések elkerülése végett szeretnénk nyomatékosítani, hogy nem Alok Vaid-Menont kérjük arra, hogy ne tartsa meg az előadását, hanem a Budapest Pride-ot, hogy ne legyen a fesztivál programjának része az esemény. A Pride több mint 20 éves története során a közgondolkodásban összefonódott a toleranciával és emberi jogokkal. Ez felelősséggel jár. Ezt a több évtizedes munkát vetné vissza, ha a fenti nézetek a Pride által teremtett politikai térben és közösségben, a tolerancia és az LMBTQ jogok nevében jelennének meg.”
Miután a Pride azt válaszolta “Alok Vaid-Menon a Pride-ra beküldött programjában nem szerepel semmi, ami az értékeinkkel összeegyeztethetelen lenne.”, Zsófi online aláírásgyűjtésbe kezdett a rendezvény ellen. Ezt aztán felkapták a különböző jobboldali médiumok, többek közt olyan szalagcímmel, hogy “Idén már egy pedofil „művész” is előadást tarthat a homoszexuális fesztiválon”. Mindezt pár nappal a hivatalos Pride megnyitó előtt.
A hír hamar elterjedt a melegközösségeken belül is. A vélemények megoszlottak: voltak, akik Zsófit hibáztatták, amiért felhívta erre a dologra a figyelmet, mások a szervezők felelőtlenségét kérték számon, megint mások cenzúrát kiáltottak, mondván, attól színes a Pride, hogy mindenféle vélemény helyet kap, és szabadon lehet vitázni. Rengeteg olyan ember akadt, aki kijelentette, hogy ő nem hajlandó közösséget vállalni egy ilyen személlyel, úgyhogy köszöni szépen, ő idén nem megy ki felvonulni.
Mi, a Melegedő részéről levélben fejeztük ki aggodalmunkat a szervezők felé. Leírtuk, hogy azt, amit Menon személye képvisel, vállalhatatlannak és védhetetlennek tartjuk, továbbá figyelmeztettük a Pride-osokat, hogyha a kormánymédia rászáll az ügyre, és minden fórumán elkezdi összemosni a pedofíliát a homoszexualitással, az beláthatatlan következményeket fog okozni. Ezzel pedig gyakorlatilag veszélybe sodorják mindazokat az eredményeket, amiket hosszú évek munkájával sikerült úgy-ahogy elérni.
A rendezvényt végül megtartották.
Az ügy pedig lecsengett, mintha meg sem történt volna. Mi pedig csak álltunk értetlenül. Tényleg mi fújtuk fel ennyire a dolgot? Vagy akkora az érdektelenség és a következménynélküliség ebben az országban, hogy az tette jól, aki eleve leszarta az egészet? Erre most sem tudnék választ adni.
De mint mondtam, a Menon ügy csak az utolsó csepp volt ebben a szívárványszínű, de kissé zavaros pohárban. A Pride hét előtt készült egy interjú Bereczky Tamással, aki vállaltan HIV-fertőzött aktivistaként évek óta azt kéri számon a Pride szervezőkön, hogy miért nem foglalkoznak többet a fesztiválon a betegségmegelőzés témakörével. “Nem látom értelmét annak, hogy jogokért harcoljunk úgy, hogy azok az emberek, akik ezeket a jogokat megélnék, sokkal hamarabb meghalnak, mint a többiek” – nyilatkozta. Internetes melegkörökben nagyon sokan bírálták ezt a kijelentését, ami megint csak vitákat generált.
Menon ügy kapcsán született egy cikk, amelyben a szerző többek közt azt kérte számon a szervezőkön, hogy miért nem csinálnak több programot a hetero közönség számára, ezzel is elősegítve az ismeretterjesztést, valamint, hogy a Pride-héten miért nincsenek jelen konzervatív gondolkodású embereknek szóló események. Elvégre, ha már a “kislányok szexualizálása” belefér a programfüzetbe, akkor ennek is illene helyet szorítani a nagy nyitottság jegyében.
A Kettős mérce békén hagyta a Pride-osokat, helyette a Momentumosokba szállt bele páros lábbal, amiért azok bíztatják a támogatóikat, hogy menjenek ki a Felvonulásra, na de HOGY teszik azt! Kérem szépen, hát csak úgy nem lehet itt támogatni a buzikat, össze-vissza beszélni, elfogadó társadalomról, meg 2017-ről, mintha azt se tudnák, hol élnek. Értünk kiállni, csak úgy lehet, ahogy mi akarjuk! Na szóval, ebből is lett nézeteltérés rendesen.
És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik amiatt ítélik el a melegmozgalmat, mert hagyja, hogy a multik támogassák őket. Vagy azokról, akik egy unalmas délutánjukon új identitásokat találnak ki maguknak, aztán verik az asztalt, hogy az ő érdekeiket miért nem képviseli senki. Vagy az LMBT civilszervezetekről, akik egy agyvérzéses lajhár sebességével robognak a történések után, és annyira aktívak a melegeket érintő közügyekkel kapcsolatban, mint egy marék tőzeg.
Én pedig csak ültem a klaviatúra előtt, és tűnődtem. Most akkor álljak be én is a sorba, és kezdjem el megmagyarázni a Pride-szervezőknek, hogyan kéne szerintem Pride-ot szervezniük? Vagy álljak bele valamelyik aktuális vitába a mozgalom céljait illetően? Esetleg a melegegyesületeket dorgáljam meg, hogy basszanak már valami életet magukba? És ha sikerül választanom, és jól megmondom a magamét, azután jó lesz? Mindenki látni fogja, hogy tessék, én tudom a tutit, de bezzeg a hülye buzik nem hallgatnak rám?
Végül aztán sikerült eljutnom arra a pontra, hogy “Tudjátok mit? Basszátok meg az egészet úgy, ahogy van! Én kiszállok!” De most komolyan. Minek töröm magam? Többéves kapcsolatban élek, a barátommal szeretjük egymást, dolgom van bőven e nélkül is, pár éven belül pedig úgy is elhúzunk ebből az országból, akkor meg mit akarok még? Ha azok az emberek, akik hivatásszerűen pátyolgatják a melegtársadalom sorsát, megengedhetik maguknak, hogy fél, vagy inkább negyedgőzzel tolják a szivárványszínű szekeret, akkor én, mezei buzibloggerként minek magyarázok? Nyolc éve vagyok melegaktivista. Szinte az összes egyesület minden tagját név szerint ismerem. Pontosan tudom, milyen lehetőségeik és korlátaik vannak a civileknek, ahogy azzal is tökéletesentisztában vagyok, hogy ezen én nem tudok változtatni, akkor sem, ha külön bejegyzésekben osztom ki őket.
És akkor hogyan tovább?
Elhatároztam hát, hogy a továbbiakban nem leszek buziaktivista. Sőt, a továbbiakban buzi se leszek. Csak szépen éldegélek majd, mint akárki más. Dolgozok, tanulok, főzök, edzek, takarítok, szexelek, a társadalmi problémákon való aggódást és vitatkozást pedig meghagyom másnak. Mivel az én melegidentitásomnak eddig elválaszthatatlan részét képezte az, hogy küzdök a közösségemért, ezért merőben szokatlan érzés volt szembesülni azzal, hogy a másokért való kiállás nélkül is lehet élni. „Ha nem akarom, nem az én problémám.”
Korlátozza a kormány a jogainkat? Homofób baromságokat beszél a Jobbik? Melegfelvonulás van Erdélyben? Lehet házasodni Németországban? Újabb híresség állt ki a melegek mellett? Újabb világmárka támogatja a Pride-ot? Jó. Elolvasom, tudomásul veszem, és haladok tovább. Az én mindennapjaimat ez aztán nem befolyásolja. Senki nem kéri ki a véleményemet, én pedig nyugodt szívvel merülhetek teljes érdektelenségbe.
A Felvonulással mégse nagyon tudtam mit kezdeni. A párommal megbeszéltük, hogy jó, akkor idén nem megyünk. A hetero (!) ismerőseim viszont elkezdtek értetlenkedni, hogy mi az, hogy nem megyünk, ők már teljesen rákészültek, és mivel eddig folyton mi szerveztük, hogy hol, mikor, ők most teljesen meg vannak lőve. Én pedig elkezdtem gondolkozni, hogy részt lehet-e úgy venni egy felvonuláson, hogy az ember nem akar kiállni mellette. Hülye kérdés, hiszen az elmúlt években trendi lett a Pride, és már azok is jönnek bulizni, akiknek lövésük sincs a mozgalomról. Nekem valahogy ez mégse ment.
Aztán történt valami. Egyik nap, amikor a párom hazafelé tartott a szüleihez, egy nagydarab seggfej elkezdett neki beszólogatni a buszon. Ordítozott rá, hogy „Mi van? Te buzi vagy? Mit nézel? Engem te ne stírölgessél, hülye köcsög!” Mivel a barátom nem az a típus, akinek a homlokára van írva a szexuális beállítottsága, valószínűnek tartom, hogy ez a frusztrált félkegyelmű bármelyik random srácba belekötött volna, aki kisebb és gyengébb, mint ő. A párom szerencsére jól kezelte a helyzetet, amíg lehetett, ignorálta a faszit, aztán pedig megkérte, hogy ha lehet, akkor hagyja őt békén. Szerencsére az úriember egy megállóval később leszállt, így nem fajultak el a dolgok. Ettől függetlenül a barátomat így is megviselték a történtek.
„Ha valaha elfelejtenéd, hogy zsidó vagy, valaki úgy is lesz, aki majd emlékeztet rá!” – szól a mondás. Nos, azt hiszem, hogy velünk, melegekkel ez szintén így van. Ma a páromnak szólnak be, holnap lehet, hogy engem vernek össze, vagy valamelyik szerettemet. És ez akkor is így lesz, ha nem vagyok hajlandó tudomást venni a helyzetről.
A Pride egyik velejárója, hogy ilyenkor megállíthatatlanul bugyog fel a csatornákból az a mérhetetlen mennyiségű ostoba és gyűlölködő komment a melegekkel kapcsolatosan, ami máskor megoszlik az év 354 napján. Ezeket a véleményeket még csak homofóbnak sem mondanám, mivel azok, akiktől ezek származnak, sokszor sötétebbek, mint a belső zseb. Valóban, a Pride-ot rengeteg kritikával lehet illetni, de az, hogy egyesek még mindig ott tartanak, hogy “a homokosok milyen gusztustalanok” meg “csinálják a négy fal között” az valami egészen kiábrándító. Végeredményben tehát rá kellett jönnöm, hogy ezek az arcok még mindig sokkal jobban zavarnak, mint a civakodó buzik.
Az az elképzelés pedig, hogy “ha nem akarom, nem az én problémám”, egy óriási hazugság. Mert attól még, hogy adott esetben én nem vagyok hajlandó tudomást venni a körülöttem zajló dolgokról, azok még ugyanúgy érinteni fognak engem. És a hozzátartozóimat is. Mert a homofóbokat aztán rohadtul nem érdekli, hogy te olyan meleg vagy, aki ellenzi a Pride-ot, vagy genderszakos queer, vagy értékválsággal küzdő melegaktivista. Az ő szemükben megmaradsz ütnivaló kis buzeránsnak. Ha tetszik, ha nem.
Na de akkor most lehet valaki meleg anélkül, hogy aktivista lenne? Persze, hogy lehet. És sokaknak ez az állapot tökéletesen meg is felel. De mégis mi számít aktivizmusnak? Az, hogy felvállalod magad a barátaid, a családod, vagy a munkatársaid előtt. Az, hogy megfogod a párod kezét a nyílt utcán. Az, hogyha nem maradsz csöndben, amikor valaki a társaságodban a melegeket szapulja. Az, ha megosztasz a profilodon egy meleg témájú videót vagy cikket. Az, ha őszintén válaszolsz, amikor a másságodról kérdeznek. Ezek kivétel nélkül banális dolgoknak hangzanak, de higgyétek el, sokkal nagyobb hatással vannak a melegek társadalmi megítélésére, mint maga a Pride.
Szóval, ezután a rövid kitérő után mégiscsak megmaradok aktivistának. Mert senki nem érdemli meg, hogy a mássága miatt kirekesszék, korlátozzák a jogait, inzultálják, megverjék, vagy meggyilkolják. Én pedig szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ezt minél többen a fejükbe véssék! Tehát marad a Melegedő is, az olvasóink és a házitrolljaink legnagyobb örömére.
Ami a Pride-ot illeti, úgy döntöttem, azért csak kimegyek idén is. Bár a lelkesedésem már nem a régi, ettől függetlenül fontosnak tartom, mert akármennyire is esetlen néha, azért mégis csak a miénk. Aki pedig nem így gondolja, szíve joga, őket is megértem. Számukra ajánlok egy másik tüntetést, ami szintén egy nagyon fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet. Szombat délben a Fogarasi Tescónál lesz tüntetés a dolgozók béremeléséért. Szóval, akinek a Pride nem fér bele, az ott nyugodtan kiállhat a nevetségesen alacsony bérezéssel szemben. Akit érdekel, az itt tud csatlakozni a tüntetéshez. Csak arra figyeljetek nagyon oda, hogy a gyerekek nehogy meglássák a bérükért “vonagló” kasszásokat, mert a végén még pénztáros lesz belőlük.
____________________________
J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com
További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: