Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

HPV a csendes gyilkos - Mert tudnod kell róla!

2017. június 28. - beccaprior

hpv.jpg

Ma kaptam meg a hírt, amire két évet kellett várnom. Gyógyultnak minősítettek, így mostantól igyekszem nem azzal a tudattal ébredni nap mint nap, hogy újra szembe kell néznem a rákkal.
Két évvel ezelőtt egy márciusi napon, az éves nőgyógyászati rákszűrésem után csörgött a telefonom, és az orvosom halk hangon közölte, hogy kisebb beavatkozásra lesz szükség, mert a leleteim szerint a méhnyakrák kezdeti stádiumában vagyok.
A világom kifordult a sarkaiból, és napokig csak lézengtem a saját életemben. Senkinek nem kívánom, hogy átélje, milyen szembenézni valamivel, ami ennyire ijesztő és sokkoló, és amire semmilyen befolyása nincs. Csak fohászkodni és reménykedni tud, ami ebben az esetben vajmi kevés.
Azon kevesek közé tartozom, akik az éves szűrés ellenére, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mégis eljutottak idáig, de legalább még időben sikerült felfedezni a bajt, és mára talán azt mondhatom, túl vagyok rajta.
Ezért tartom fontosnak, hogy mindenki tisztában legyen a veszélyekkel és azzal, hogy igenis tehet ellene, és a mai szűrővizsgálatoknak köszönhetően azt is túlélheti, amit pár évtizeddel korábban még nem.
Úgyhogy beszéljünk egy kicsit a néma veszélyről, a HPV-ről!

hpv_1.jpg

Gyakran ismételt kérdések:

Milyen típusú betegség a HPV? Hogyan kapható el?
A HPV fertőzés szexuális érintkezéssel közvetített fertőzés. Mivel vannak tünetmentes  hordozók, ezért a fertőzés önmagában még nem betegség. Már csak azért sem, mert többségében magától elmúlik. Ha szemölcsök jelentkeznek (amit az alacsony rákkockázatú típusok, főleg 6 és/vagy 11 okoznak),vagy rákmegelőző állapotok majd laphámrák (amit a magas rákkockázatúak okoznak, főleg 16 és 18), akkor beteg az illető.

Ha monogám kapcsolatban élek, és mégis megfertőződtem, akkor biztos, hogy megcsaltak?
Nem, ugyanis a fertőzés hosszú ideig, akár évekig is tünetmentesen jelen lehet, legtöbbször nem is lehet kideríteni, hogy honnan származik. Lehet az aktuális partnertől is, aki elképzelhető, hogy korábban szerezte be; de származhat valamelyik előző kapcsolatból is.

Vannak külső jelei?
A HPV-nek sok fajtája van, közülük néhány okoz szemölcsöket, mások rákmegelőző állapotot, majd laphámrákot, de mindegyik hosszú időn át minden látható jel nélkül jelen lehet a bőrben, a nyálkahártyákon, és ilyenkor csak HPV-teszttel mutatható ki.

Ha valakinek herpesz vagy szemölcs van az altestén, az HPV-s?
A herpesznek a HPV fertőzéshez semmi köze, az egy másik vírus. Szemölcsöt pedig okozhat a HPV-n kívül más vírus is, ez a molluscum vagy uszodaszemölcs. Ezen túlmenően, szemölcsszerű, jóindulatú bőrnövedékek fertőzés nélkül is kialakulhatnak. Ilyen például az idős kori szemölcs, a verruca seborrhoica

Mikor fertőz egy HPV-s?
Mindig, de a tünetmentesekben  kevés vírus van, kevésbé fertőznek. A szemölcsökben rengeteg vírus van, így aki észleli magán, annak tudnia kell, hogy veszélyezteti a partnerét.

Ha HPV-s vagyok, akkor én is mindenkit megfertőzök, akivel szexuális kapcsolatot létesítek?
Nem feltétlenül, mert van,aki nem kapja el. Ez genetikai, immunológiai adottságtól és egyéb tényezőktől is függ. Például a dohányzás, és más, szexuális úton terjedő fertőzések megléte is elősegíti, hogy valaki könnyebben kapja el. A megfertőződéshez hámsérülés szükséges, ami lehet csak a szex közben létrejövő, apró kidörzsölődés, vagy borotválással okozott kis sérülés, esetleg folyás miatt felázott terület. De akár szaunában, gőzben vagy jacuzziban is felázhat a bőr.

Ha van, mennyi a lappangási idő?
Amikor tetten érhető a fertőző forrás, akkor pár hét, de van, hogy évek után derül csak ki a dolog.

Mennyi a fertőzöttek százalékos aránya a jelenlegi adatok szerint?
Az USA-ban követéses epidemiologiai vizsgálatok alapján 50% körül mozog, Európában ez “csak” 30 %. De az emberek 80%-a valamikor életében elkapja valamelyik fajtáját, csak a többségből magától kiürül.

Hogyan lehet védekezni a fertőzés ellen?
Nagyon nehéz! A fertőzés ellen szinte lehetetlen, de a kondom, és a női kondom (illetve a dental dam, vagy “nyalókendő” nevű szilikonlap, ami helyettesíthető hosszában felvágott és kiterített kondommal) használata sosem felesleges. A veszélyesebb fajok által okozott rák ellen a HPV oltás az egyetlen lehetőség.

hpv_4.jpg

Orális szex is veszélyt jelent? 
Természetesen! Az orális szex során elkapott HPV fertőzés (amennyiben a rákot okozó fajták egyikéről van szó), szájüregi vagy nyelvrákot okozhat.


Csak a nőket veszélyezteti?
Nagyon fontos tudni, hogy ezzel a veszéllyel nemcsak a nőknek kell szembenézniük! Férfiaknál is komoly veszélyforrás!

A férfiaknál milyen következményekkel járhat?
A homoszexuálisok között a végbélben is előidézhet elváltozásokat, és ahogy a korábbiakban is írtuk, a szájüregi megbetegedésekért is felelős lehet.
Szemölcsök, rákmegelőző állapot ugyanúgy létrejöhet, később pedig rákos elváltozások a péniszen, a szájban vagy a végbélben.

A férfiak hogyan szűrethetik magukat?
DNS tesztet lehet hámkaparékból végezni, ugyanúgy, mint a nőknél, csak itt a szájüregből, a hímvesszőről vagy a végbélből veszik a mintát. Ma már tipizálni is lehet, ami azt jelenti, hogy pontosan megmondják, melyik fajta van jelen a szervezetben.

A fertőződés után mennyivel mutatható ki a vírus jelenléte, milyen biztonsággal?
Ezzel kapcsolatban eltérőek a vélemények. Sokan két hetet tartanak reálisnak (nem találtam tényeken alapuló forrást), de inkább a folyamatos szűrés a lényeges. Az, hogy legalább évente kizárjuk a rák jelenlétét.

Ha már egyet elkaptam, elkaphatok-e más típust is?
A rossz hír az, hogy minden további nélkül.

Milyen korosztálynál okozhat méhnyakrákot a HPV?
Sokan azt hiszik, fiatalon nem veszélyezteti őket ez a betegség. Sajnos, a rák nem válogat! Nagyon fontos, hogy aki aktív szexuális életet él, az a szűrésekre is eljárjon! A fertőzésnek, ahhoz, hogy rákot okozzon, évekig kell jelen lennie a hámsejtekben.

Ha egy veszélytelen HPV törzzsel fertőződtem, oltathatom-e magam a veszélyesebbek ellen?
Igen, sőt, akkor is, ha a veszélyessel! Mivel egy fertőzés után nem marad immunvédelem a szervezetben, vagy csak nagyon ritkán jelent védelmet egy korábbi fertőzés az ellen, hogy újra elkapjuk.

hpv_3.jpg
A HPV oltás mi ellen véd?
A kétkomponensű vakcina a HPV 16 és 18, a négykomponensű a HPV  6, 11, 16, 18, 9, míg a kilenckomponensű  a  6, 11, 16, 18, 31, 33, 45, 52, 58 típusokkal szemben.

Kinek érdemes magát beoltatnia?
Mindenkinek, aki nemi életet él, vagy élni fog. Nagyon fontos a megelőzés!

Férfiaknak/melegeknek miért fontos?
Sokan úgy gondolják, a HPV csak a nőket veszélyezteti. Ezt a tévhitet erősíti, hogy csak a lányokat oltják az iskolákban is. De a HPV ugyanúgy veszélyes a férfiakra is!  Az oltás a gyakori nemi szemölcsök ellen is védelmet nyújthat, és a szintén sűrűn előforduló szájüregi rákok HPV okozta típusa ellen is (16-os). A passziv melegeknél (akik szinte 100%ban hordozzák a  végbélben), a makacs, nehezen kezelhető szemölcsök mellett végbélrákot is okozhat, ezért nekik különösen ajánlott. Számukra nemcsak az oltás, hanem az évente elvégzett szűrővizsgálat is nagyon fontos, ami HPV-tesztet és citológiai vizsgálatot is magában foglal, akárcsak a nők méhnyakrák szűrése. Sajnos, a meleg férfiak, hacsak maguk nem szembesültek már a szemölcsökkel,  nagyon keveset tudnak erről, pedig számukra különösen fontos lenne a HPV oltás!

hpv_2.jpg

Olvasóink kérdezték: 

Olyan ez, mint a Pokémon, össze lehet gyűjteni mind a százfélét?
Azért ennyire nem szélsőséges a helyzet. A leggyakrabban betegséget okozó típusok elleni védelem szerepel a 9-es vakcinában.

Ha elkaptam, meghalok?
Ha nem derül ki időben, és a folyamat eljut a rákos megbetegedésig, akkor sajnos előfordulhat.

Le fog esni a farkam a szemölcsöktől?
Nem, de ronda lesz nagyon.

Ha nem akarom elkapni, akkor már senkivel nem szexelhetek?
Ahogy már az előző válaszokból kiderült, a HPV ellen roppant nehéz védekezni. A legtöbb, amit megtehetsz, hogy eljársz a szűrésekre, odafigyelsz a testedre, a higiéniára, de természetesen a kondomok használata is nagyon fontos, hiszen nem csak ez ellen a fertőzés ellen kell védekezni.

A HPV gyógyítható?
A fertőzés következtében kialakuló betegségek igen, de a fertőzés önmagában sajnos nem. Viszont megelőzhető!

Köszönjük szépen a cikkel kapcsolatos segítséget Dr. Tisza Tímeának!

____________________________

Becca Prior - Író, blogger
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr9112624293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunabajnok 2017.06.28. 16:17:02

Amivel Te néztél szembe az a rákmegelőző állapot. Nagyon nem mindegy.
Amit egy Conisatio-val meg lehet szüntetni. CIN ?
Nekem a harmadik conisatio lett jó. Az összes többi CIN III súlyos cervicalis displasia.
Én félévente járok rákszűrésre. De állambácsi csak egyet fizet, így a másik maszekba megy.

Boka1 2017.06.28. 20:45:17

Rákot elkapni???? A Hpv kialakul. Ahhoz sok mindennek kell egyidőben és hosszan fennmaradnia. Kb. annyit segít a védőoltás, mint az influenza ellen.

NagyVonalakban 2017.06.29. 14:02:24

Én beoltattam magam.

Biztos ami biztos...

Lisbeth Salander 2017.06.29. 18:38:11

@Boka1: Még hogy a HPV kialakul???Mégis honnan veszed ezt a sületlenséget?? Nem zavar,hogy ezért kapott egy kutató Nobel díjat,hogy erre az összefüggésre rájött?? Ha nincs HPV,nincs méhnyakrák!! Ezért kell az oltás!!
süti beállítások módosítása