Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

A melegszaunák titkai

2017. június 13. - Juhász.Gábor

szauna_5.jpg

Igen, itt a “meleg” szó nem a hőmérsékletre utal – elvégre a hideg szaunáknak nem sok értelmük lenne –, hanem azokra a helyekre, ahol kifejezetten meleg férfiak élvezhetik egymás társaságát. Akik számára ez esetleg újdonság, azoknak bevezetésképpen elárulom, hogy Budapesten is létezik, például a Szauna69. Jómagam több alakommal is ellátogattam a neves intézménybe, így a saját tapasztalataimon keresztül is szeretnék nagyobb betekintést adni azoknak, akik még sosem jártak ilyen helyen. 

Na de miért kell a melegeknek külön szauna? Mégis mit művel ott egy rakás meleg férfi a gőzben? Mennyire jelent konkurenciát egy ilyen hely az online társkeresőknek? A továbbiakban ezeket a kérdéseket fogjuk megbeszélni.

A fürdők már több évszázada, sőt, több évezrede fontos szerepet töltenek be a meleg szubkultúrában. Az, hogy a rómaiak mit műveltek a fürdőkben, gondolom senki számára nem kérdés, a muzulmán törököktől viszont nem feltétlenül várnánk fülledt homoerotikát. Pedig a világhírű törökfürdők sem kizárólag a tisztálkodásnak biztosítottak helyszínt. Ezeken a forró, párás helyeken, ahol a meztelen férfiak sokszor egymást segítették a mosakodásban, szinte magától értetődő volt a szexualitás jelenléte. Nem véletlen, hogy a középkorban a Katolikus egyház bűnös dolognak nyilvánította a fürdőzést, és magát a tisztálkodást is. Az oroszokat például, akik minden hónapban egyszer (!!!) megfürödtek, perverznek és istentelennek nyilvánították.

szauna_4.jpg

Mi sem mutatja jobban a fürdők szerepét a homoszexuálisok körében, mint az, hogy a “meleg” jelző is ebből eredeztethető. Ezt a németektől vettük át, akik szintén a “warm” és “schwul” szavakkal illették a homoszexuálisokat. A fürdők a mai napig a legkézenfekvőbb ismerkedési helyek a melegek számára, hiszen 1. többségében nők jelenléte nélkül lehet nézelődni, 2. nincs felesleges körítés, mindenki úgy mászkál ott, ahogy Isten teremtette, 3. a másik “érdeklődése” rögtön szemmel látható. Persze így is lehetséges, hogy rossz emberrel kezdenek el flörtölni, és még ha akad is partner, akivel kölcsönös a szimpátia, akkor sincs túl sok lehetőség a kívánt testi kontaktusra. Na, ezért találták ki a melegszaunákat! 

Budapest mindkét melegszaunája a 2000-es évek elején nyitotta meg kapuit, és azóta is nagy sikernek örvendenek, mind a hazai, mind a külföldi vendégek körében. Bár mindkét szauna árai és szolgáltatásai viszonylag megegyeznek, én a továbbiakban a Szauna 69-ről fogok bővebben értekezni.

szauna_1.jpg

Mégis mit tud egy melegszauna?

Egy szaunáról annak is van elképzelése, aki még sosem járt ilyen helyen: Több ember ül a melegben, és izzad. Nos, a homoszexuális változat sem tud ennél többet. De egy melegszaunában nem a szauna rész az, ami igazán érdekes. A közös izzadás ugyanis csak egy opció a sokból. Íme néhány azokból az extra szolgáltatásokból, amit egy ilyen hely nyújtani tud az odalátogatóknak: 

  • sötét szoba
  • zárható kabinok
  • masszázs
  • glory hole
  • büfé és bár 

Senki ne izguljon, máris jönnek a részletek!
Előtte azonban még néhány dolgot tisztázzunk...
Még a melegek között is sokan vannak, akik úgy képzelik, hogy ezeken a helyeken orrba-szájba, mindenki mindenkivel, és hogy valami fasza betegséget előbb lehet összeszedni ott, mint egy jó pasit. Ennek nyilván van némi alapja, de mint látogató, hadd mondjam el, hogy a Szauna 69 rendkívül kulturált, igényes és szolid. Aki arra számít, hogy már a bejárati ajtóban egymást kefélik az emberek, azt ki kell ábrándítanom. Annyi történik, hogy férfiak mászkálnak egy szál törölközőben, beszélgetnek, szaunáznak, iszogatnak, fürdőznek, és ha szimpatikusak egymásnak, akkor elvonulnak valamelyik célhelyiségbe, további egyeztetést végezni.

szauna_6.jpgSejtelmes félhomály a Szauna 69-ben.

Akkor most képzeletben megfogjuk a kedves olvasó kezét, és körbevezetjük a csodák palotájában. Itt elsősorban a hölgy olvasóinkra gondolok, mivel ők értelemszerűen nem látogathatják ezeket a helyeket. Tehát, bemegyünk szépen az ajtón,illedelmesen köszönünk a pultos bácsinak, akitől ezért cserébe rögtön négy dolgot kapunk: egy törölközőt, ami az itteni hivatalos viselet, egy szekrénykulcsot az öltözőbe, valamint egy óvszert és egy síkosítót, mert ugye itt is első a biztonság. (Ha nem lenne elég, bármikor vásárolhatunk még az itteni óvszer-automatákból, nevetségesen olcsón.) Ha szeretnénk, kérhetünk papucsot is, nehogy fázzon a kicsi lábunk. 

Ezt követően az öltözőben szépen átvedlünk törölközőbe, majd indulhat a nagy kaland! Van egy nagyobb közösségi tér, bárral, fotelekkel, de ez most senkit nem érdekel, úgyhogy haladjunk tovább. Van mindenféle zuhany, szauna és szolárium, amik – lévén egy szaunában vagyunk –, szintén nem megdöbbentőek. Ezeket általában mindenki rendeltetésszerűen használja, itt sincs semmi érdekes, úgyhogy menjünk tovább. Beértünk az úgynevezett “cruising” részbe, ami félhomályos, labirintusszerű folyosók rendszere. Itt jönnek mennek a pasik, egy szál türcsiben, 18-tól 88-ig. Van kövér, sovány, izmos, átlagos, magas, alacsony, stb. Amelyik megtetszik, annak ezt valamilyen módon a tudtára adod, és ha ő is benne van, akkor elvonultok “szobára”.

szauna_2.jpgA Szauna 69 társalgója

Kabinok: Ezek kisebb-nagyobb helyiségek, a legszükségesebb felszereléssel. Van egy bőrrel borított ágy, ahol kényelmesen elfértek, van egy pici asztal, amire le tudok pakolni, ezen van papírtörlő és fertőtlenítőszer, amivel a fekhelyet higiénikussá tudjátok varázsolni. Bizonyos kabinokban az egyik falat tükör borítja, a látvány kedvéért, valamint néhol van egy tévé is, amin folyamatosan pornó megy. Vannak többszemélyes kabinok is, csoportos időtöltésre. 

Sötét szoba: Nos, itt sem képeket fogtok előhívni. Azért hívják a helyet sötét szobának, mert tényleg sötét van benne. Nagyon. Ezt a kalandvágyóknak és az anonim szex kedvelőinek találták ki, mivel ugye nem tudhatod, hogy éppen ki akad a kezeid közé. Szóval, aki szereti a zsákbamacskának ezt a fajtáját, az itt megtalálja. 

Glory hole: Van egy sor egészen apró helyiség, szintén zárható ajtókkal. Ezek egyszemélyesek. Nem is kell, hogy a másik beférjen, hiszen a falon van egy lyuk, amin keresztül a másik pontosan annyit tud átdugni magából, amennyit szeretne. A glory hole-t szép magyar nyelven szopatólyuknak hívjuk egyébként. Gondolom érhető, hogy itt sem az élethosszig tartó kapcsolat a fő motiváció.

Persze egyik ilyen extra szolgáltatást sem kötelező használni. Vannak, akik csak a társaság kedvéért, vagy egy jó masszázsért keresik fel a helyet. Akit kevésbé vonzanak a melegdiszkók, az itt sokkal nyugodtabban tud társalogni. Ráadásul valóban sok külföldivel lehet itt megismerkedni, mivel tőlünk nyugatra a melegszaunáknak sokkal nagyobb hagyományuk van. 

Ezek után, ha kellőképpen kiélveztük az itt töltött időt, akkor visszaöltözünk szépen, fizetünk a pultos bácsinál, és elbúcsúzunk. Ennyi.

szauna_7.jpgSötét szoba belülről.

Először is, kiküszöbölik az összes olyan dolgot, ami egy online társkeresőben idegesítő lehet. Itt nincsenek kamu profilok, tízéves fotók, photoshop, kicicomázott adatok, stb. Itt mindenki valóságos, és tényleg csak rajtatok áll, hogy mit hoztok ki a dologból. Igen, valóban, itt minden a szexről szól, de tedd a kezed a szívedre, és mondd azt, hogy a társkeresőn nem ez a helyzet. 

A másik nagy előnye, hogy teljesen anonim, ennek nem marad sehol nyoma. Persze nincs kizárva, hogy összefutsz odalent egy ismerőssel (kollégával, szomszéddal, rokonnal) de az már ott patthelyzet. Senki nem fogja Rozi néninek tovább adni, hogy “Képzeld, a múltkor kivel futottam össze a buziszaunában!”. 

A harmadik remek dolog pedig az, hogy ha nem tudtok szíved választottjával kettesben lenni, akkor itt végre megtehetitek. Én például csak és kizárólag emiatt látogattam le ezekre a helyekre (szaunázni amúgy nem is szeretek). Az alkalmi szexnek sosem voltam nagy rajongója, ellenben rendszerint belefutottam abba a problémába, hogy a sokadik randi után már szerettünk volna a sráccal továbblépni, de ez sem nála, sem nálam nem volt kivitelezhető. Így hát aztán vettünk jegyet, bezárkóztunk egy kabinba, és onnantól boldogság volt. Szóval, ha másért nem is, emiatt kifejezetten örülök, hogy léteznek ilyen helyek.

szauna_3.jpg

Ennyi volt tehát a nagy szaunaismertető. Akinek megtetszett valamelyik szolgáltatás, az próbálja ki bátran, tényleg csak ajánlani tudom. Azért az agyát senki ne hagyja az öltözőszekrényben, óvszert mindig vigyetek magatokkal, és használjátok is! A szexuális betegségek sem maguktól terjednek, hanem az aktív közreműködésetekkel. Ez a melegszaunákban sincs másként. Szóval legyetek észnél, és érezzétek jól magatokat! A hölgyeknek pedig, sorry! Ígérem, ha nyílik egy szauna nők számára, arról is be fogunk számolni.

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr6712568921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2017.06.13. 12:53:46

Ha már rám maradt a szomorú kötelesség, hát megkérdezem:
HOL VAN A BIRCA?????????????
Ugye nem rúgtátok ki ezt az aranyos kis házitrollt?

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.06.14. 13:21:58

Tök, jó. MIndog kedvem lett volna elmemni megnézni egy ilyet, de valahogy azért nem ment, mert nem tudtam mi várhat. De ez így megnyugató volt.
Érdekes, hogy melegeknek simán lett ilyen igényes hely, hetero változatban nem tud megteremtődni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.14. 18:57:59

Követeljük a bircát! Vagy megtudta a címet és már rohan oda?

mildi 2017.06.15. 12:46:04

sötétszoba belülről
a puszta télen :D

szörprájz, ez egy extrákat is kínáló wellness szolgáltatás
csendesen megjegyezném, hogy zárható kabinokra a heterók is tudnának igényt tartani. simán lehetne ilyet nyitni irányultságtól függetlenül is sztem :)

mildi 2017.06.15. 12:46:41

birca végre tiltottad?

2017.06.16. 13:42:04

Ahogy peep showban, swinger klubban úgy melegszaunában se lehet egy leányálom takarítani. Gondolom kenik mindenhova a váladékokat, a seggbekuki miatt is néha kijöhet a barlangból a barna maci.
De még mindig jobb ez, mintha egy parkban a bokrok közt vagy egy nyilvános wc-ben dőlnének egymás "kardjába".

Rozmárbajszú Véglegény 2017.07.06. 15:26:40

francbamár, én is csak Birca miatt jöttem. :D

Drednaught 2017.07.22. 13:48:30

Tényleg undorító, de felőlem csinálják. Legalább el van zárva...
süti beállítások módosítása