Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

LMBTQIA, LMBT+, vagy csak szimplán buzik?

2017. június 10. - Juhász.Gábor

buzik_2.jpg

Mostani cikkünkben egy olyan kérdést fogunk körbejárni, ami kívülállóként teljesen értelmetlennek és lényegtelennek tűnhet. Merthogy valóban az is. Ennek ellenére a melegjogi mozgalomban óriási vitákat generál, hogy a szervezetek hogyan nevezzék magukat egymás között, illetve a nyilvánosság előtt. 

Mivel az egész számomra sem több, mint vihar a szivárványszínű biliben, ezért nem is kívántam vele érdemben foglalkozni. A korábbi cikkünk alatti kommentszekcióban viszont komoly értetlenkedést váltott ki, amiért következetesen az LMBT+ mozaikszót használtam. Egyeseknek az sem volt világos, hogy miért LMBT, amikor „régebben LGBT volt”.
Ezek után úgy éreztem, mégiscsak érdemes lenne tisztázni a dolgokat. Szóval, vágjunk is bele! Nagyon tanulságos lesz.

LMBT

Kezdjük az alapoknál. Az LMBT egy mozaikszó, ami egyszerre hivatkozik a leszbikusokra, melegekre, biszexuálisokra és transzneműekre. Angol nyelvterületen ez LGBT (lesbians, gays, bisexuals and transsexuals). Ez egy nagyon praktikus kis szó, amit a homoszexuális szervezetek azért alkottak meg, mert sokkal szalonképesebb, mint a “mocskos buzik”. A sajtóban és a közbeszédben az LMBT elnevezést sokkal egyszerűbb használni, ha átfogóan akarunk beszélni a szexuális kisebbségekről (meg a transzneműekről), anélkül, hogy egyesével felsorolnánk őket. De igazából már itt az elején problémákba ütközünk.

buzik_4.jpg

Az, hogy a melegek és leszbikusok összefognak, hogy kiálljanak magukért, teljesen érthető, hiszen ugyanolyan jogi diszkrimináció éri őket. Amennyiben ők sikereket érnek el, azok hatással lesznek a biszexuálisokra is. Így tulajdonképpen értük is küzdenek. A biszexuálisok, bár sokkal többen vannak, mint a homoszexuálisok, mégis igen kevesen képviseltetik magukat a melegjogi mozgalomban. Elvégre, ha nem azonos neművel szeretnének házasodni, akkor semmilyen jogi hátrány nem éri őket. Szóval a “B” betű leginkább csak szimbolikusan van jelen, külön a biszexuálisok érdekeiért nem szoktak megmozdulásokat szervezni. 

Aztán ott vannak a transzneműek. A „T” a kakukktojás az LMBT-ben, hiszen a transszexuálisok nem szexuális kisebbség. Persze, egy transznemű személy is lehet hetero, homo illetve biszexuális, de nekik alapvetően más problémákkal kell szembenézniük. Számukra a nemváltással kapcsolatos jogi korlátozások okoznak nehézségeket. 

A transzok jóval kevesebben vannak, mint a homoszexuálisok. Praktikus okokból részei a mozgalomnak, mégis gyakran kritizálják azt, mivel úgy érzik, az ő problémáikat másodrendűként kezelik. És ez valóban így van. Az LMBT rendezvényekre általánosan jellemző, hogy a transz téma alig kap szerepet. Persze más kérdés, hogy ha nem lennének ilyen rendezvények, akkor még ennyire sem lennének jelen a közbeszédben.

LMBT+ vagy LMBTQ? 

Mint láthattuk, az LMBT mozgalom sokkal inkább LMbt, de ezzel még közel sincs vége a dolognak. Pár évvel ezelőtt én is részese voltam annak a vitának, amikor a hazai melegszervezetek képviselői a „Q” betű sorsáról próbáltak dönteni. Itt kezd igazán kacifántossá válni a dolog, de törekszem az érthetőségre. 

Na de kik azok a queerek? Először is, azt kell tudni, hogy a queer szót, ami „furcsát” jelent, angol nyelvterületen tekinthetjük a „buzi” megfelelőjének. A nyugati mozgalmak rengeteg munkát fektetek abba, hogy megszabadítsák a szót pejoratív jelentésétől. Ezt úgy csinálták, hogy beemelték a közbeszédbe, folyamatosan használták saját magukra, és hosszú évek alatt elkoptatták az élét. Ezzel párhuzamosan alakult ki a „queer identitás”. Ez annyit tesz, mintha valaki kijelentené, hogy ő márpedig nem meleg, meg biszex, meg hetero, meg transzszex, hanem egyszerűen „buzi”, akinek pedig ez nem tetszik, az bekaphatja.

buzik_3.jpg

A queerek elutasítják a bekategorizálást. Meggyőződésük, hogy az egész LMBT felosztás felesleges, mivel maga a Queer magába foglalja az egészet. A melegmozgalomban egyre nagyobb teret hódított magának ez az új közösség, míg végül elérték, hogy a Q betű is helyet kapjon a betűszóban. Mert bár elítélik a bekategorizálást, és elavultnak tartják az LMBT betűket, mégis kirekesztőnek tartják, hogy ők nem részesei a hivatalos kommunikációnak.

Szóval, mikor pár évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent a queer jelenség, a hazai civil szervezeteknek el kellett dönteniük, mit kezdjenek vele. Két tábor jött létre. Az egyik azt javasolta, kövessük a nemzetközi trendeket, és emeljük be a Q betűt. Igaz, hogy Magyarországon a legelvetemültebb genderszakos értelmiségieken kívül senki nem mondja magát queernek, velük szemben mégis kirekesztő, ha lehagyjuk őket. 

A másik tábor – akik közé én is tartoztam –, azt javasolta, hogy tegyünk az LMBT után egy „+” jelet. A queereken kívül ugyanis még rengeteg egyéb kisebbség él a szivárvány égisze alatt, akik szintén joggal követelhetnének maguknak helyet a mozaikszóban. Ha most bevesszük a Q-t, akkor sorra fognak érkezni a további igények is, aminek az lesz a vége, hogy a betűszó elveszti célját, hogy egyszerűen és tömören foglalja magába a szexuális és nemi identitású kisebbségeket. A + jellel viszont kifejeznénk szolidaritásunkat mindenféle identitás felé. Ezzel végre a vitát is lezárhatnánk, és foglalkozhatnánk olyan dolgokkal, amiknek esetleg értelmük is van. 

Végül aztán győzött a queerlobbi, így a hivatalos kommunikációs csatornák áttértek az LMBTQ használatára. Az elmúlt pár évben aztán még két további betűvel gazdagodtunk.

buzik_5.jpg

 LMBTQIA 

Az „I” az interszexuálisokat, az „A” pedig az aszexuálisokat hivatott képviselni. Távol álljon tőlem, hogy bármelyik kisebbség ügyét semmibe vegyem, elvégre mindannyiunknak a saját problémánk a legnagyobb. És ez így is van rendjén. A magam részéről ezt a betűzgetős dolgot már elengedtem. Azért néha meglehetősen komikus látni a melegszervezetek kommunikációját, ahogy próbálnak rendkívül PC módon haladni a korral, de néha már ők sem tudják követni, hol tartanak. 

Igen, melegszervezeteket írok, mivel a hazai melegmozgalom 80%-át továbbra is homoszexuális férfiak teszik ki, 20%-át a leszbikusok, a transzok külön vizeken eveznek, mindenki más pedig csak reklamál a partvonalról. 

Az LMBTQIASTB. csapdájában 

Azt hiszem, az LMBT betűszóban (és variációiban) az a legrosszabb, amikor használják. Mégpedig azért, mert többségében hibásan teszik. Nekem konkrétan a szőr feláll a hátamon, amikor azt látom leírva, hogy „homoszexuálisok és LMBTQ emberek”. Vagy hogy „LMBTQIA filmhét” ami négy meleg, meg egy transz film vetítéséből áll. Ha már annyira ragaszkodunk hozzá, legalább tanuljuk meg használni. De mikor használhatjuk jogosan az LMBTQIA-t? Hát, baromi ritkán. 

Oké, én elhiszem, hogy egy szervezet rendkívül nyitott, toleráns és elfogadó, és ezt szeretné is elmondani magáról, de ha melegekből áll, melegeknek csinál programot, élő interszexuálist pedig még csak Youtube-on látott, akkor az buziszervezet lesz, akárhány betűt is aggat a nyakába. Ha teszem azt, van egy konferencia, ahová elhívják az összes betű egy-egy képviselőjét, akik egyenlő arányban vesznek részt az eseményen, akkor szuper! Mehet az összes betű! Vagy ha azt akarjuk jelezni, hogy ide aztán tényleg mindenféle identitású embert szeretettel várunk, akkor szintén. De ha az esemény egy férfisztriptíz egy melegbárban, akkor ne erőltessük a dolgot. 

De nézzünk körbe a saját házunk táján! A Melegedő blogon elég sokfajta témával foglalkoztunk már, és reméljük még fogunk is, ettől függetlenül ez egy buziblog. Heterobarát buziblog. Amitől mi még baromi nyitottak, okosak és szépek vagyunk ám, de nem akarunk olyan dolgokat magunkra aggatni, amihez valójában semmi közünk nincsen.

buzik_1.jpg

Összegezve tehát: mindenki úgy használja az LMBT mozaikszót, ahogy neki jólesik, szíve joga. Mivel fogalmam sincs, hogy a jövőben még mennyiben fog módosulni a dolog, én maradok az LMBT+ változatnál, és részemről ezzel lezártam a dolgot. Itt, a Melegedőn továbbra is szívesen foglalkozunk a kevésbé mainstream identitásokkal is, és persze várjuk a hozzászólásaitokat, ha valamiről mindenképp olvasni szeretnétek.

____________________________


J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr1212582777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 08:27:28

Magyarül: beteg perverzek. Pont.

A többi szó a homoklobbi találmánya, s nem kell komolyan venni őket.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2017.06.10. 14:02:42

"Mert bár elítélik a bekategorizálást, és elavultnak tartják az LMBT betűket, mégis kirekesztőnek tartják, hogy ők nem részesei a hivatalos kommunikációnak."

Magyarul ezt hívják úgy, hogy "attention whore". Ők is ugyanazok, de mégis mások akarnak lenni, csak mert nekik jár egy saját csoport.

Szerintem azzal, hogy odaerőltették a betűjüket pont, hogy az eredeti céljukat dobták a kukába. De hát who am I to judge?

Rwindx 2017.06.11. 00:17:42

Ami a médiába kerül, azok az exhibicionisták, azaz buzik, ennek a rosszabb fokozata az LMBT, ez jön át már mindehol, és napalm szőnyegbombázást megérne, egy sor más hasonló erőltetett szarsággal egyetemben.

Ha nem lenne az arcunkba tolva az egész szarság nap mint nap, szót sem érdemelne, de lassan már azt kell védetté tenni, ha valaki hetero.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.11. 05:48:39

Gondoltam rákérdezek, hol a birca, ha még nem volt. De esélytelen vagyok. :-(( A Kreml net figyelő szoftvere azonnal értesíti.

mildi 2017.06.11. 07:16:02

miért nem maradtok egyszerűen a szivárvány megnevezésnél? nem kell rövidítéseket toldozgatni, megjegyezni, a szivárvány szép, mki szereti. meg hát az a jelkép is :)

Kelly és a szexi dög 2017.06.11. 07:31:37

ugye, hogy mennyivel egyszerűbb a buzi...

Dzsontra Volta 2017.06.11. 07:34:33

Szerintem a betűszó, ami a legjobban kifejezi ezt az egészet:
VMIKI

2017.06.11. 07:56:08

Nem értem a Queer értelmét és létjogosultságát, hiszen a gay eleve buzit jelent.
Mellesleg a médiában tolhatjátok a PC szöveget, lehet LMBGTQ-zni,
de a közbeszédben buzik maradtok, ha megfeszültök is.
A magyar nyelv egyébként is igen gazdag szinonima szinten, így a buzi mellett van még legalább 25 megfelelő jelző, válasszatok azok közül.

Bafana 2017.06.11. 08:26:19

Egymást úgy becézitek, ahogy akarjátok, de a buzi akkor is buzi marad.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.11. 08:35:29

A buzit könnyebb kimondani. Ha a túlsúlyos lehet dagi, akkor szerintem a buzi is ok. Amúgy nekem ok a dolog, csak ne reklámozzák túl. Én sem lóbálom a pöcsöm, hogy hetero vagyok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 08:36:42

Minden vita elkerülése érdekében nevezzétek magatokat ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUXYVWZ-nek. Így aztán egyetlen mostani vagy még csak ezután önérzetre ébredő csoport sem panaszkodhat.

Amúgy European Phalanx nagyon jól leírta a lényeget.

szamaritánus 2017.06.11. 08:41:09

A buzi szot a kulfoldiek is ki tudjak mondani, hasznaljatok azt. De a nemetes koetschoeg is jo.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 08:41:12

European Phalanx:

"Meg azt se mondja senki, hogy nem normális dolog hüledezni, mikor egy 180 cm magas pasi mászkál miniszoknya, magassarkú kombóban az utcán!"

Nincs is ezzel semmi baj, csak aztán ne csodálkozzék, ha ujjal mutogatnak rá, kiröhögik vagy lehányják. De ők azt várják el - mit elvárják: követelik -, hogy a társadalom ezt is normálisnak fogadja el. No, ez nem fog menni.

Obszerváló 2017.06.11. 09:14:26

Ez az egész névmizéria nagyon jól jellemzi, hogy ez a kezdeményezés, amely eredetileg hasznos és jószándékú volt, ma már egyértelműen öncélúvá vált. A XX. de főleg a XXI. század egyik legnagyobb biznisze a "megélhetési elnyomott" biznisz. Ezért kell mindig újabb betűket biggyeszteni hozzá, mert mindig akadnak újabb csoportok, amelyek részt követelnek ebből a bizniszből.
Sajnos egyre inkább jellemző ez az antirasszista szervezetekre is. A feministákra nem, mert az már a megalakulása pillanatában egy gyűlöletre, kirekesztésre és lopásra irányuló mozgalom volt.

sztd 2017.06.11. 09:45:38

Annyira hibásnak tartom a világnézet szinte minden pontját, hogy ciki hozzászólni, de, ha már szóbakerült: a leszbikus és a meleg miért van külön?

Eddig úgy tudtam, hogy a meleg nőt nevezik leszbikusnak, a meleg férfit buzinak. Ez alapján LBBT(+)-t vagy MBT(+)-t kellene írni. Persze ezen a blogon (azt hiszem) írt már magát buzizó nő, de az "L"-t ez sem magyarázza.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 09:52:50

@sztd:

A lényeg az, hogy minél több "elnyomott" szexuális kisebbséget tudjanak felmutatni, ennek célját pedig a faszbukos kommentek között European Phalanx tökéletesen leírta:

"Ez az egész szexuális rasszizmus, amit az ilyen-olyan 'védő', meg 'jogokért kűzdő' szervezetek csinálnak, csak egy része egy általános oszd meg és uralkodj játéknak, amivel a nyugati államokat akarják destabilizálni. Ugyanezt csinálják, amikor kisebbségeket, vallásos embereket hergelnek a társadalom ellen. Klasszikus tételmondatok a 'mert a rendőrök verik a négereket', 'megerőszakolják az összes nőt', meg 'elveszik a muzulmánok jogait a sariától' és a 'mindig bántják a buzikat'. Egyszerűen a fenálló demokratikus rendszerekben próbálnak ezzel elégedetlenséget kelteni. Próbálnák ezt eljátszani Kínában, Oroszországban, vagy egy iszlám rendszerű országban! Szóval ezt csak a demokráciákban lehet előadni, ami pont azt bizonyítja, hogy itt sokkal jobb a helyzet számukra és álságos ez ellen szervezkedniük."

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.11. 09:57:25

Aki identitása központi részévé azt teszi, hogy kivel dug, az aberrált, függetlenül attól, hogy milyen aktuális betūszó van épp érvényben a genderkárosultaknál.

Jakab.gipsz 2017.06.11. 13:04:55

Unalmasak vagytok.

Gondolom ezrét kellett kitalálni a nyitott gender társadalmat, "jó akkor legyen mindenki semleges" tényleg ennyire futja csak a rengeteg eszetekből, libbancsok? Mekkora haladás ez ám a karrier.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2017.06.11. 14:18:34

“Az LMBT betűszóig tudtam követni a lényeget, de ma már egyre több válfaja bontakozik ki a nemi eltévelyedésnek. Aki naprakész akar lenni a témában, az kösse fel a gatyáját, mert a magyar sajtóban már az LMBTQI-mozgalomról tudósítanak, és idővel várhatóan az ABC további betűivel bővül a rövidítés. Nagy bánatom, hogy a H már foglalt (HIV-fertőzött), mert ha majd eljön az idő, amikor a heteroszexuálisok is helyet követelnek maguknak a mozgalomban, akkor sok töprengés fogja megelőzni az aspiráns tagszervezet betűjelének kiválasztását. Az N még szabad, ezért a többséget megkülönböztethetnék ’normális’ csoportként a sokszínűségben.
Ostobaság lenne ilyesmit látni a jövőben? Lehetséges távlat a buzik és az N-betűsök szövetsége? Azóta, hogy valamikor 2009-ben az Obama-kormány egyik tisztviselője lehetségesnek tartotta Oroszország belépését a NATO-ba, nos, azóta semmi nem lehetetlen. “

arpiszan 2017.06.11. 14:48:37

Nekem ezekről a beteg , kificamodott agyú emberekről mindig a régi vicc jut eszembe:

- Olyan rosszul nézel ki, Lajos, mi bajod van?
- Mondanom sem szabad, de mindig belecsinálok a nadrágomba!
- És mit mondanak az orvosok?
- Voltam mindenütt, de senki sem tud segíteni!
- És pszichiáternél voltál már? Az biztos segítene!
- Igazad van, megpróbálom.
Két hónap múlva megint találkoznak.
- Nagyon jól nézel ki! Ugye segített a pszichiáter? Már nem csinálod össze magad?
- Dehogynem, de most már büszke vagyok rá!

bbwd 2017.06.11. 15:39:04

valóban, a társadalom szemete, aki annak megfelelően definiálja magát, hogy kivel és mi módon folytat szexuális tevékenységet...

ez ugyanis tökéletesen magánügy, személyes beállítottság. ha talál magának partnert, akkor csinálja nyugodtan de csak szexuális orientáció alapján jogokat követelni döbbenetes szereptévesztés, irracionális és társadalomellenes, ami túlmegy minden határon

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2017.06.11. 16:44:40

@udvaros: "Aki naprakész akar lenni a témában, az kösse fel a gatyáját, mert a magyar sajtóban már az LMBTQI-mozgalomról tudósítanak, ..."

Az lgbtqiA, bocsi! Az "A" az "Aszex". Hallgatnod kellett volna saját magadra, és felkötni a... Got caught with your pants down! :D

@bbwd: Ráadásul hol lesz ennek a vége? Ha valaki metrosex (metrón akar szexelni) neki is meg kell(ene) engednünk, hogy kiélje magát? És mi lesz a ruhafóbokkal?

Bafana 2017.06.11. 21:02:03

@arpiszan: :))
Emberünk haza megy, szól az apjának:
- Apa, én meleg vagyok!
Apa:
- Fiam, van neked luxusvillád a Rózsadombon?
- Nincs, apám.
- Van Ferrarid?
- Nincs
Van havi 2-3 milliós jövedelmed?
- Nincs.
- Akkor te drága fiam, nem meleg vagy, hanem egy kis buzeráns!

Terézágyú 2017.06.12. 15:33:19

"Meg azt se mondja senki, hogy nem normális dolog hüledezni, mikor egy 180 cm magas pasi mászkál miniszoknya, magassarkú kombóban az utcán!"

De azért remélem egy 180 cm magas NŐ azért felvehet miniszoknyát meg magasssarkút :))))

Gondolom az illető azért írt csupán 180 centit (ami manapság már nem különösképpen magas), mert ő alatta maradd... :)

2017.06.16. 13:54:20

Maguk a melegek, homoszexuálisok és más queer, meg transz, meg kitudja milyen emberek se tudják már dekódolni a genderpropagandisták betűszavait.

Lásd:
youtube.com/watch?v=tjMp0hpc8f8

Teljesen öncélú ez a nevezéktan, követhetetlen, önmaga paródiája lett az egész. Huszadrangú kérdés egy normális ember életében ez, de aki mással nem tud kitűnni a tömegből az játssza a special snowflake-et.

Ratyi Manó 2017.06.16. 15:11:55

a buzi féreg a helyes kifejezés

Miron Nagy 2018.05.14. 17:17:22

Részemről vagy LGBTQ+, vagy LGBTTQQIAAPP, ha már ki akarunk írni mindenkit.
süti beállítások módosítása