Melegedő: Nagy megtiszteltetés, hogy eleget tettél a kérésünknek, és elsőként adsz nagyinterjút a Melegedőnek. Olvasod a blogot?

Dömper: Igen, és nagyon örülök, hogy van egy médium, ami kívülállók számára is könnyen érthetően írja le a dolgokat. Az egyik cikketekben például remekül összefoglaltátok, mi az a meleg, transzvesztita, vagy a crossdresser. Mi is napi szinten küzdünk a meghatározásokkal, amikor magunkat kell besorolni, és elmagyarázni, hogy mi miben különbözünk a vendégektől, akik szórakozni járnak le beöltözve az Alteregóba. Még a meleg körökön belül is gond a fogalmak tisztázása. Ezért jók az ilyen tényszerű anyagok.

Melegedő: Az tényleg nehéz kérdés, hogy a crossdresser és a transzvesztita között mi a különbség.

Dömper: Én úgy gondolom, hogy a crossdresser az, aki kedvtelésből öltözik női ruhába, és azt viseli az utcán is. A transzvesztitának is két fajtája van. Aki saját szórakoztatására öltözik be, és mi, akik pénzért, mások szórakoztatására csináljuk. Mi soha nem hordunk női ruhát az utcán, vagy a civil életünk során. Tehát nekünk ez a munkánk velejárója.

Melegedő: Mivel minket most jobban érdekelnél te magad, mint az, amit általában tudnak rólad az emberek, mesélsz egy kicsit arról, hogy honnan indultál?

Dömper: A hőskor valahol ott kezdődött, amikor a nyolcvanas évek végén engedélyezték az első legális, civil melegegyesületet, a Homérosz-Lambdát. Az akkori egészségügyi miniszter, Csehák Judit azért egyezett bele, mert a HIV már itthon is egyre sűrűbben bukkant fel, és kellett egy szervezet, aki felhívja a melegek figyelmét a világméretű járványra, ami tőlünk nyugatabbra már javában tombolt. Ez az egyesület létrehozott egy klubot. ’89 februárjában indult, és ez volt a Lokál. Én csak véletlenül cseppentem a dologba, mint vendéglátós. Az eredeti elképzelés az volt, hogy egy szinte non-stop üzemelő hely lesz, ahol aktív melegélet bontakozik majd ki. Újságokat, könyveket lehetett olvasni, vagy beülni egy kávéra, esetleg részt venni különböző beszélgetéseken. Igazi klubélet nem volt, inkább olyan volt, mint egy meleg-ház, ahol társadalmi életet élnek a melegek. Később, amikor beindult az éjszakai program, nagyon hamar lemorzsolódtak a nappali programok, a kártyaklub, a felolvasások, és a végén a szociális rész el is tűnt. Maradt az éjszakai melegbár.

Melegedő: Úgy tudom, 25 éves korodig te is hetero életet éltél, menyasszonyod is volt. Miért jött ez a váltás, hogy kezdődött?

Dömper: Azt tudtam, hogy nekem ez nem jó, de akkoriban nem volt sok alternatíva. A pártlapokban viszonylag kevés szó esett a melegekről, a filmekben is csak kifigurázták őket. Az ember igazából nem is tudta, hogy merre induljon el. Persze, azzal tisztában voltam, hogy én meleg vagyok, hisz a baráti társaságból a fiúk jobban érdekeltek, mint a lányok. (nevet)

Melegedő: És a menyasszonnyal mi lett?

Dömper: Szétváltunk azzal a kislánnyal… Aztán, fél évre rá, tök véletlenül találkoztam egy régi osztálytársammal a Ferenciek terén a buszmegállóban. Ő volt az, akiről már a suliban is tudtuk, hogy meleg, de senki nem bántotta. Tőle kérdeztem meg, hogy hová jár ismerkedni, mert akkor már elhatároztam, hogy lépni fogok. A Gellért Fürdőt ajánlotta. El is mentem, naivan felvettem a rojtos köténykét, és lestem, hogy ki lehet itt meleg. Kiderült, hogy mindenki. (nevet) Az is hamar kiderült, hogy a vízben tapperolás, vécében guggolás nem az én műfajom, mert én valahogy másképp képzeltem el. Aztán felhívtam azt a fiút, és mondtam, hogy ez nem az igazi, mi van még? A Homérosz-Lambda már szervezett klubestéket egy külvárosi étterembe, amit szombat estékre béreltek ki. Több száz meleg ember fordult meg ezeken a rendezvényeken.
Az első élményem 1988 december 6-án esett meg velem. A Mikulás hozta az első pasit, aki felcsípett aznap este. Nálam kötöttünk ki, mert neki nem volt hol aludnia, és történt, ami történt… Nem volt valami jó… Első alkalommal az ember valahogy szégyelli magát. Aztán elég hamar sikerült leküzdeni a gátlásaimat, amiben sokat segített, hogy a fiú révén bejutottam egy társaságba, akik akkor kezdték szervezni a Lokált. A csapatban nem volt vendéglátós, bár akadt pszichiáter, asztalos, meg minden más. Tőlem kértek tanácsokat a vendéglátás részéről, mivel nekem az volt a szakmám. Elmentem megnézni a helyet. Egy tök üres pince volt. Aztán, két hónappal az első meleg szexuális élményem után, már egy melegbárban dolgoztam. Melegaktivista lettem… Azóta 27 év telt el, egy pici szünettel.

Melegedő: Mi volt a pici szünet?

Dömper: A pici szünet két év volt. Az Iparművészeti Múzeum mellett a Kinizsi utcában a Kaltenberg Bajor Királyi Sörözőben dolgoztam két évet, az Angyal és a Capella között. Aztán a Capellából lett az Alteregó. Vagyis ma is van Capella, csak az akkori brigád nagy része átjött meg szétszéledt.

Fotó: Somfai Lídia

Melegedő: A melegséged ott kezdődött, ahol a legális magyar meleg kérdés. Mindent láttál, a csúcspontoktól a mélypontokig. Hogyan látod, mi minden változott? Régebben az ismerkedés fóruma a civil szervezetekhez kötődött, ma pedig vannak a meleg társkeresők, és vannak a civil szervezetek. Te hogyan látod ezt?

Dömper: Annak idején be voltak szűkülve a terek a szónak abban az értelmében, hogy kellett egy ismerős ahhoz, hogy valahova bekerülj, vagy egyáltalán kapcsolatba kerülj melegekkel. Ma korlátlanok a lehetőségek, hála az internetnek. Elképesztő mennyiségű oldalon lehet ismerkedni. Talán ez is visszafogja egy kicsit a civiléletet a szó egy bizonyos értelmében. Mondok egy példát: Rendszeresen jártam az Atlasz sportnapjára műsorvezetőnek, és nem volt jó látni, hogy a tábor nem hogy nőtt volna, hanem stagnált vagy csökkent. Vagy vannak olyan egyesületek, mint például a Szimpozion Egyesület, ahol 20-30 embernél nem tudnak többet összeszedni egy beszélgetésre. Azt is szoktam vezetni. De szerintem ezekre már nincs szükség. Igazából, ha jól belegondolunk, akkor cél sincs. Talán az örökbefogadás meg a házasságkötés, ami jogilag elválaszt. Amit egyesületi szinten, vagy civil nyomásgyakorlás szinten el lehet érni, ott a maximumon vagyunk. Gyereket szerintem soha nem fogunk örökbe fogadni, mert nem lesz olyan politikai erőnek kétharmada ebben az országban, aki támogatná. A nemzetközi politika nem érdekli őket, inkább keletre kacsintgatunk, az a vonzó. Ez nem ad sok okot a reményre. Amit elérhetünk az megvan, igazából nincs miért szövetkezni, nincsenek reális célok.

Melegedő: Van neked valamifajta küldetéstudatod? Azt olvastam, hogy Alföldi Róbert a leghitelesebb meleg, te vagy a második.

Dömper: Megmondom őszintén, már nem igazán… Én nagyon szívesen válaszolok minden megkeresésre, minden értelmes dolgot elvállalok akár ingyen is, de az igazat megvallva, a melegek hierarchiájában a transzvesztiták nem a felső réteget képviselik. Na, már megint a travikat mutatják amikor vonulnak. Pedig ez Európában evidens a színek, a látvány, meg a hangulat miatt, de nálunk ezt sokan nem szeretik. Amikor annak idején Terry Black akart a meleg szócső lenni, akkor azt kérdeztem, hogy kért téged erre valaki? Én biztos nem, mert a hideg ráz tőle. Valószínűleg a kettősség miatt fogadnak el. Én civilben Petróczi Zoltán vagyok, és a színpad az a közeg, ahol Lady Dömperré alakulok. És az elmúlt tizenakárhány évben ezt meg is tudtam mutatni. Ezért hiteles vagyok mind a két oldalon.

Melegedő: Nyilván nem csak a transzvesztita műsor, a klub miatt, hanem az egyéb interjúk miatt is.

Dömper: Igen, fontosak az ilyen megnyilvánulások, mert itt azért kiderül, hogy az ember nem pusztán egy tátikaművész színes ruhákban, hanem esetleg több is van benne.

Melegedő: Pont ezért, nem érzed úgy, hogy nagyobb a felelősséged mint egy átlagos transzvesztita művésznek, akiről tudjuk, hogy meleg?

Dömper: Nem érzem úgy, hogy magamra kellene vennem ezt a felelősséget. Ha megkérdeznek, elmondom amit gondolok, és ezzel mindenki azt kezd, amit akar. Soha nem akartam prédikátor lenni. Huszonhét év az éjszakában, sok mindenre megtanítja az embert, arra is, hogy ne szóljon bele abba, ami nem az ő dolga. Mindenki éljen úgy, ahogy neki jó!

Melegedő: Téged mindenki ismer, ha te kiállsz valami mellett annak azért súlya van akár a melegéletben, akár a nem meleg életben is.

Dömper: Súlya talán van, de csak a véleményemet tudom elmondani bizonyos dolgokról.

Melegedő: De mi kell ennél több?

Dömper: Nem kell, vagy nem tudom, hogy ennyi kell-e egyáltalán... De én csak annyit tudok, hogy megmutatom mindkét arcomat, ha ez valakit érdekel.

Fotó: Somfai Lídia

Melegedő: Mennyire folyik össze Lady Dömper és Petróczi Zoltán. Melyik vagy te, vagy melyikben érzed magad jobban?

Dömper: Én mind a kettőben jól érzem magam. Talán a civil életben jobban, mert nem nyom a cipő, (nevet) de jól érzem magam beöltözve is. Én biztosan másképp látom magamat, és nyilván más is vagyok egy kicsit. Amikor az ember jelmezben van, akkor mások a gesztusok, a hangsúlyok. De azért igyekszem nem affektálni.

Melegedő: Úgy érzi az ember, hogy bizonyos gátlások eltűnnek, ha jelmezbe bújsz. Más személyiséget is kapsz.

Dömper: Hogyne! Egy jelmezért Dömperként nevetnek rajtam, de ugyanazért civilben pofán vágnak. Lady Dömperként az ember sokkal többet megengedhetnek magának. Nyilván elvárás is, hogy sokkal karakánabb, szókimondóbb, harsányabb figura legyen, mint egy 52 éves, felnőtt ember.

Melegedő: Ért valaha nyílt inzultus? Bántottak?

Dömper: Nem. Egészen meglepő módon nem. Ilyen szempontból aranykalitka volt az életem. A munkahelyem adva volt az elmúlt 27 évben. De a Fábry Show után féltem… Ehhez képest nagyon jó fejek voltak a házban az öreg nénik. Elkérték a műsort DVD-n, hogy megnézzék. Nagyon helyes reakciók voltak. Negatív visszajelzés nem volt.

Melegedő: Felismertek civilben?

Dömper: Volt ilyen. Egy hónapja Újpesten jártam, és bóklásztam a piacon. Megéheztem, úgyhogy a pecsenyésnél kötöttem ki. A nő mondta, hogy „én ismerem ám magát”. Ilyenek vannak. Meg a metrón a fiatalok összesúgnak. Sokan járnak le az Alteregóba.

Melegedő: Onnan nem ismernélek fel, pedig nekem jó az arcmemóriám. Ott szoktak veled beszélgetni? Van rá igény?

Dömper: Igen, van rá igény. Facebookon is megkeresnek.

Melegedő: 3300 rajongód van, az azért nagy szó.

Dömper: Elég sok fiatal megkeres. Van egy szociális része a dolognak.

Melegedő: Az azért feldobja az embert, ha tud segíteni.

Dömper: Hát, részben feldob, de van amikor nyomasztó, ha olyan segítséget kér tőlem, amit én nem tudok megadni. Nem tudom megoldani az életét.

Melegedő: Milyen kérdésekkel keresnek meg?

Dömper: Alapvetően nyilván ez a beöltözős történet, ami a fiatalokat érdekli. Nehezen értik meg a határokat. Ők azért szeretnének beöltözni, mert kislánynak érzik jól magukat. Mi pedig férfiak vagyunk, női ruhában. Ezt muszáj elválasztani. Ő szereti kipingálni az arcát, parókát venni, és női cipőt, ruhát húzni, mert neki ettől boldog a lelke. Mi nem ezek vagyunk.

Melegedő: Te nem vagy boldog?

Dömper: De, a gázsitól! (nevet) A szónak abban az értelmében pusztán attól, hogy beöltözök, attól nem. Magát a Lady Dömperséget, a színpadot azt imádom. De az az egy óra, amíg az ember elkészül, az halálos nyűg. Szeptember elején csináltam egy esküvőt. Egyébként például az is szempont munkavállaláskor, hogy ne legyen nagyon meleg, mert 40 fokban parókát viselni, az borzalom. Szóval, egy meleg pár esküvője volt. Hetero esküvőre még nem hívtak. Az kimerül a lány- meg a legénybúcsúban.

Fotó: Somfai Lídia

Melegedő: A lánybúcsút miért akarják melegek közelében tartani?

Dömper: Ez egy jó kérdés. Rengeteg van, évente körülbelül 40-50 lánybúcsú van. Azt mondják, egyrészt a vicc kedvéért, másrészt pedig azért, mert ott nem zaklatják őket. De azért fél kettő, kettő körül átmennek egy hetero szórakozóhelyre.

Melegedő: A melegbulik elfogadóak, békések, nincs félelem attól, hogy belém kötnek.

Dömper: Így van, nagyon ritkán van szükség a portára. Rengeteg hetero is van a bárban, de ők tudják, hogy hova jönnek, tudják, hogy mi a viselkedési norma.

Melegedő: A melegek részéről nincs nagyobb igény a zárt estre, ahova nem mehetnek be heterok?

Dömper: Nincs. Az az igazság, hogy régen, egészen a harmadik Angyal bárig, még egy teljesen zárt világ volt, nem engedtünk be idegeneket, nem engedtünk be heterókat. Aztán felmerült az igény, hogy elhozhassák a barátnőjüket, anyjukat, nénikéjüket, és ezért kinyitottuk a vasárnapot. Az volt a vegyesnap, és pillanatok alatt a legsikeresebb lett.  Aztán a Szövetség utcában kinőtte magát a dolog. Az „angyalos bulik” a leghíresebb partik voltak a városban vasárnaponként. Az Alteregóban többször próbálkoztunk meleg nappal, de azt kell hogy mondjam, nem volt értelme. Tavaly is januártól áprilisig minden hónapban volt egy nap, amit melegnapnak kiáltottunk ki. Akkor voltak a legkevesebben. Vannak akik nem szeretik, ha vannak lent lányok, úgymond idegenek, de a többség igen. Ha valaki szeretne csak a saját közegében lenni, azért van erre mód, például a szaunákban.

Melegedő: Az Alteregónak állítólag nagyon sokat esett a színvonala és megváltozott az egész légköre. Legalábbis erre panaszkodtak nekem.

Dömper: Az az igazság, hogy én ezt másképp gondolom, mert belülről nézem, és folyamatában látom ezt a dolgot. Elkoptak a negyvenesek, nagyon sok fiatal van a klubban. Én nem hiszek abban, hogy ez a jó.

Melegedő: És a negyvenesek mit csinálnak? Mert azt tudom, hogy a negyvenes heterók nem csinálnak semmit, de mit csinálnak a negyvenes melegek?

Dömper: Szerintem nagyjából ugyanazt. Nem tudom, mit csinálnak, de azt tudom, hogy arányaiban sokkal kevesebb negyvenes vagy a feletti jár le, mint mondjuk öt évvel ezelőtt. Ez kétségtelen. De nem gondolom, hogy ez minőségi romlás lenne.

Melegedő: Ez mikor jelent problémát?

Dömper: Ez akkor jelent problémát, ha a negyven felettieken átnéznek, és zavaróvá válik, ha úgy érzi, olyan, mintha ott sem lenne. Akkor azt mondja, hogy nem jön többet. De ez önmagában szerintem nem minőségi romlás.

Melegedő: Egy cikkben azt írták, hogy a klasszikus melegbároknak nem igazán van jövőjük.

Dömper: Az Európára vonatkozik, Steiner Kristóf cikke, én is olvastam. Nem gondolom, hogy így van. Amíg az Alteregóban két férfi nyugodtan csókolózhat, addig nem hiszem, hogy a vele szemben lévő Peaches And Cream klubban ugyanazt megteheti. Amíg ez így van, addig van létjogosultsága annak, hogy valamit úgy hívunk, melegbár. A celebek, és aki jól akarja érezni magát az az Alteregóba jön. A Tütü, mint meleg bár, megbukott.

Melegedő: Te a 27 év éjszakában eltöltött tapasztalatod alapján nagyon jól tudod, hogy a celebek közül kik a melegek, de a médiában ez nem jelenik meg. Senkit nem outolnak akaratán kívül. Szerinted ez miért van így, hogy ennyire toleráns a média?

Dömper: Nyilván a kilátásba helyezett perek miatt. De ott van a Kulka, az Alföldi, akik felvállalták. Azt gondolom, ha ők megtehették, akkor megtehetné más is. Én annyira nyitott közegben élek, hogy én erre nem tudom a választ.

Melegedő: Téged mindenki elfogad…

Dömper: Mesélek valamit. Voltunk egy filmrendező barátnőm házavató partiján fellépni, és meghallottam egy ismerős kacajt. Megfordultam és láttam, hogy ott egy nőm a régi világból. Beszélgettünk, és nem hitte el, hogy meleg vagyok. Azt mondta, hogy ő majd meggyógyít. Ha beteg lennék, szednék gyógyszert, de nem vagyok beteg.

Fotó: Somfai Lídia

Melegedő: Meg lehet élni Lady Dömperből?

Dömper: Igen. Engem nagyon jól megfizetnek, mert olyasmit csinálok, amit más nem. Ha engem valahova hívnak, akkor azért már fizetni kell. Én nem dolgozom fillérekért. Nem szabad szégyenlősnek lenni.

Melegedő: Fél életed benne van ebben a Lady Dömper dologban.

Dömper: Sokkal tudatosabban is lehetett volna építeni ezt a dolgot. Nekem szerencsém volt, hogy élőbeszédben nem volt ellenfelem. Volt ugye a Zsazsa Tax nevű hölgy, aki szintén élőben szerepelt, énekelt. Sokat tanultam tőle. De én nem akartam női nevet. A Dömpert ő adta nekem. Aztán visszavonult. Én maradtam egyedül, aki konferál és egész esküvőket levezényel. Így nem nehéz elsőnek lenni. De lehettem volna sokkal tudatosabb. Múltkor valaki kioktatott, hogy nekem a YouTube-on saját csatornámnak kellene lennie, és  meg is élhetnék belőle. Mondtam, hogy számomra ez a világ annyira torz, annyira idegen, és nagyon távol áll tőlem.

Melegedő: Ezzel tényleg nagy pénzeket lehetne keresni?

Dömper: Van egy Alterego csatorna, ahova felpakolgatnak velem kapcsolatos dolgokat. De ha az interneten szerepelnék, akkor szidnám a kormányt egész nap. (nevet)

Melegedő: Azt mindig mondod, hogy a “főnököm kérte, hogy ne politizáljak”.

Dömper: A fiatalok rendkívül tájékozatlanok a politikában. Fogalmuk nincs, hogy hol élnek. Direktbe politikai humort nem lehet nyomni, csak egy kicsit a margón. Minden hónapban nyolc műsort csinálok. Spontán. Vagyis legalább 70 %-a spontán. Azért belecsúszik ez meg az…

Melegedő: A sokévi gyakorlat meghozza az eredményt. Keveseknek megy ez.

Dömper: Igen. A gyakorlat az egyharmada a dolognak. De kell ahhoz, hogy egyáltalán ki merj állni. Vannak panelek, amire az egészet építed. A többi meg az, amit látsz. Kimegyek, hosszabban beköszönök, aztán körülnézek, hogy kik vannak a nézőtéren. Kiszúrok valakit és belekötök, reagálok rá. Anno Hofi műsorának a váza 90 %-ban meg volt írva forgatókönyvszerűen, és attól alig tért el. De nekem el kell mondanom a műsorban, hogy milyen este van, milyen akció, mi várható a klubban, és ezalatt lehet építkezni.

Fotó: Somfai Lídia

Melegedő: És a Virus estek? Az azért más kategória.

Dömper: A Vírus estekben segítettek. A legelsőn, amikor civilben voltam, az kötött formátum volt. Náluk minden este két előadó van, kétszer harminc percben. Amikor először hívtak, két nappal a műsor előtt kaptam infarktust. Az egész egy hónapot csúszott. Végül elmentem, és nagyon jól sikerült a félórás fellépés, ami az egész műfajról szólt. Mivel ingyen nem öltözöm Dömpernek, ezért voltam civilben. Azt mondták, hogy nagyon jó volt, és inkább fizetnek, csak menjek el és csináljak még egy műsort beöltözve, ami rólam szól, az elmúlt huszonhét évről. Végigvettük az egészet, a rádiót, a tévét, a színházat, mindent. Ennek is nagy sikere volt, itt is teltház volt. Ebből volt még 5 vagy 6 előadás, amikor vendégek voltak, és én voltam a műsorvezető. A csúcspont a Robi volt. Én főiskolás kora óta ismerem Robit, de nem voltunk barátok, ő talán nem is ismert engem. Az Őrült nők kapcsán elkezdtek lejárni még a próbaidőszakban, és egypár mondatom van is a darabban. Tavaly egy előadást ráhúztak a Pride-ra és utána volt egy beszélgetés, amit én vezettem. Visszatérve a Vírusra. Azért nem tudok már elmenni, mert a Vírus kiköltözött a Colorból, most a Tütüben szervezik. Vannak még ezek a tematikus 30 percek, de engem nem engednek el, mert konkurencia.

Melegedő: Pedig úgy érzem, hogy te ezt nagyon szeretted.

Dömper: Én nagyon szeretek máshol is dolgozni. A Vírust is imádtam. A magazinban segített a Panni, aki az egészet flottul összerakja. A standupban az első tíz percre is készültem, míg az Alteregóba nem kell. Szeretem a kihívásokat, bár gyűlölöm ezt a szót. Nagyon szeretem az esküvőket is. Hattól tizenegyig én vagyok a házigazdája az egésznek. A Szigeten a melegsátort is csináltam öt évig. Éjszakai program volt, az is nagy siker volt.

Melegedő: Van valami, amit nem kérdeztünk meg, és amit szeretnél magadról elmondani?

Dömper: Azt szokták tőlem még kérdezni, hogy nem unom-e? Nem unom, pont ez az, ami feltölt. A munkám kapcsán találkozom sok fiatallal is.  Látom, hogy a 27 év alatt az internet, a Facebook hogy változtatta meg a fiatalságot. Kicsit úgy érzem, eltiporják az agyukat. Néha megdöbbent a szellemi igénytelenségük. De remélem, hogy jön még jobb időszak.

Melegedő: Köszönjük az interjút, és jó egészséget, sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!

Dömper: Én köszönöm. 

____________________________

Becca Prior - Író, blogger
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: