Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Imák Bobbyért  –  Mert sírni jó

Melegedő filmajánló

2017. április 03. - Juhász.Gábor

imak_4.jpg

Fogadjátok szeretettel új cikksorozatunkat, melyben LMBT témájú filmeket fogunk kivesézni, meleg szemmel. Többen is kérdezték már tőlünk, hogy milyen filmeket ajánlunk azoknak, akik szeretnének bepillantást nyerni a homoszexuálisok varázslatos világába, így ezzel a sorozattal elsősorban nekik fogunk kedveskedni. Rengeteg meleg témájú film van, általában egyik nézhetetlenebb, mint a másik, szóval ha nem szeretnél értékes órákat tölteni a valóban jó filmek felkutatásával, akkor szintén érdemes lesz minket olvasnod.

Az első film, amit alaposabban körbejárunk, az Imák Bobbyért című, 2009-es alkotás. Mivel egy igen népszerű filmről van szó, valószínűleg sokatok számára ismerős lehet. A heteroszexuális nézőknél is nagy sikert aratott, ami érhető is, hiszen elsősorban nekik készült. Na de mennyire állja meg a helyét, ha meleg szemszögből nézzük?

Egy amerikai kisvárosban járunk, a ‘80-as évek elején, ahol a tökéletes gyerek, a szülők szeme fénye, Bobby épp a saját szexualitásával ismerkedik. Történetünk elején Bobby még csak 17 éves, és nagyon szeretne megfelelni annak a képnek, amit egy tinédzser fiútól elvárnak. Csajozik, tanul, kiviszi a szemetet, templomba jár, stb. Mindez addig tart, amíg az aktuális barátnője be nem jelenti, hogy a csókolózásból már szeretne tovább lépni. A fiú viszont inkább gyorsan szakít a leányzóval. Bobby számára borzasztó nagy terhet jelent a mássága, mivel családja  –  főként édesanyja  –  rendkívül vallásos. Tudja, hogy sosem fogadnák őt el olyannak, amilyen. Sejtése hamarosan be is igazolódik.

A film egy anya-fia dráma. Az igazi konfliktus kettejük közt zajlik, és bár sok érdekes karakter kerül még képbe, ők csupán statisztálnak mindehhez. Az édesanya  –  akit Sigourney Weaver alakít  –,  szentül meg van győződve arról, hogy az ő fia nem meleg. Elvégre a melegek nyilvános vécékben szexelnek, és gyerekeket rontanak meg, Bobby pedig a legangyalibb fiú a világon, minden anya álma, mégis hogyan lehetne homoszexuális? Házi Bibliájával a kezében elhatározza, hogy Isten segítségével kigyógyítja fiát ebből a förtelmes betegségből. Innentől veszi kezdetét a család pokoljárása.

A sztoriról egyelőre ennyit, ha még nem láttad, nézd meg mindenképp, mert érdemes! Addig is, a többiekkel tovább megyünk, hogy alaposabban kivesézzük a látottakat.

Figyelem, továbbiakban spoiler alert!!!

imak_2.jpg

A film Leroy F. Aarons azonos című könyve alapján készült. Leroy egy újságban találkozott Bobby Griffith történetével. A fiú húszéves korában az úttestre vetette magát egy hídról, ahol egy teherautó halálra gázolta. Az addig bigottan vallásos édesanyát, Mary Griffith-et a történtek annyira megváltoztatták, hogy fia öngyilkossága után közismert melegjogi aktivista lett belőle. A Griffith család történetét feldolgozó regény 1995-ben jelent meg, 2009-ben pedig filmet is készítettek belőle. A film végén fotót is mutatnak az igazi Bobbyról és édesanyjáról.

Az Imák Bobbyért első felében még Bobby szempontjából láthatjuk az eseményeket, aki naplóján keresztül narrálja érzéseit. Öngyilkossága után szintén előkerül a napló, itt azonban már az édesanya próbál belőle választ keresni arra, hogyan juthatott el az ő szeretett fia idáig. Itt ébred rá igazán arra, hogy amit ő segítségnyújtásnak szánt, az a fia számára milyen szenvedést jelentett. Mary – többek között – bibliai idézetekkel ragasztotta tele az egész házat, hogy Bobby bármerre megy, az írások emlékeztessék a bűnösségére, és még inkább motiválják a változásra.

imak_1.jpgAz igazi Bobby és Mary.

A homoszexualitás bűnként és betegségként való kezelése központi kérdése a filmnek. A vallásos családban felnőtt Bobby számára azért borzalmas teher a mássága, mert halála után ő is szeretne családjával a mennyországba kerülni, de mivel ő „bűnös”, ezért kárhozatra van ítélve. Amikor bátyjának coming outol, azt is elmondja, hogy ő már most is a pokolban érzi magát, hiszen ez a szenvedés, amin keresztülmegy, kibírhatatlan. Már arra is gondolt, hogy inkább megöli magát, és csak azért nem tette meg, mert az szintén bűn lenne.

Édesanyja, Mary, ugyanezen a gondolatmeneten megy végig. Azt akarja, hogy a családja a túlvilágon is együtt lehessen, az üdvösségben, ezért mindent megtesz fia „gyógyulása” érdekében. Próbálkozásai során remek betekintést kapunk az Amerikában nagy múltra visszatekintő „átnevelő” intézményrendszerbe, melynek mozgatórugója az egyház. Találkozhatunk az „elkötelezett” pszichológus karakterével is, aki azzal bíztatja Mary-t, hogy fia élhet normális, heteroszexuális életet, de ehhez neki is nagyon akarnia kell a változást. A közös, családi ülésen felvezeti azt az agyoncáfolt klisét, miszerint „a gyerek akkor lesz homoszexuális, ha az apja távolságtartó, az anyja pedig túlságosan féltő típus”. Bobby apja ekkor megjegyzi, hogy az ő szülei is pont ilyenek, akkor meg neki hogyhogy nincs semmi baja?

A család többi tagja, így az apa, a báty és Bobby húgai is biztosítják a fiút a szeretetükről. Nincsenek teljesen meggyőzve az átnevelő terápiát illetően, de mivel Mary számára ez életbevágó probléma, ezért alkalmazkodnak a körülményekhez. Bobby nagyon szeretne az anyja kedvében járni, így mindent meg is tesz, amit tanácsolnak neki. Eljár az ex-gay mozgalom gyűléseire, rengeteget imádkozik, férfias dolgokról beszélget az apjával, randizni viszi a csajt, akit az anyja szerzett neki, nem eszik gyorskaját és rendszeresen mozog. De – nem meglepő módon  –  ezzel csak azt éri el, hogy szépen kitisztul az arcbőre, viszont továbbra is a fiúk iránt érez vonzalmat.

imak_5.jpg

Aki olvasta A homoszexualitás megelőzése című „könyvről” írt cikksorozatunkat, az biztosan emlékszik még, milyen remek tippekkel látták a „szakemberek” a kedves szülőket annak érdekében, hogy fiaikból rendes heteroszexuálist neveljenek. A film teljesen reálisan mutatja be, milyen „segítséget” kapnak azok, akik ezekhez az áltudományos sarlatánokhoz fordulnak kétségbeesésükben. Lépésről lépésre nyomon követhetjük, hogyan csinál az édesanya – puszta jó szándékból – egy okos, életvidám, kreatív fiúból, depressziós lelki nyomorékot, akinek végül az öngyilkosságon kívül nem is marad más választása.

Azért írtam az elején, hogy a mozi elsősorban heteróknak készült, mivel jól érezhető rajta az „oktatófilm” jelleg. Ami persze nem azt jeleni, hogy kezdő, meleg fiatalok számára ne lenne szintén rendkívül hasznos, de nekem helyenként már túlságosan szájbarágós volt. A film egyik kulcsjelenete, amikor Bobby egy jobb pillanatában szembeszáll az anyjával, és azt mondja neki:

„Nem nekem próbálsz meg segíteni, hanem magadnak! Csak az érdekel, hogy mit gondolnak rólad! Hogy mit szólnának, ha megtudnák, hogy a fiad buzeráns!”

Ez nagyon erős rész, de tekintettel arra, hogy egy átlag homoszexuális számára ez nem kirívó eset, hanem egy átlag csütörtök délután, így azokra lehet nagyobb hatással, akik most találkoznak ilyesmivel először.

Számunkra a film Bobby öngyilkossága után válik igazán érdekessé, amikor megkezdődik Mary átalakulása. Nagyon megrendítő látni, amikor ő is rájön, hogy a fia iránt érzett szereteténél sokkal jobban munkált benne a társadalmi normáknak való megfelelés vágya. Ő pedig hitbuzgóságában feláldozta gyermekét a „normális élet” oltárán. A film végi nagyjelenet, amikor felszólal a melegek érdekében a kongresszusban, már talán kicsit sok is volt, de ha azt vesszük, hogy mindez megtörtént eseményeken alapul, akkor ennyi színpadiasság még megbocsátható.

Összességében azt lehet mondani, hogy bár a film remekül belepasszol az általános „szar dolog buzinak lenni” vonalba, amit személy szerint már marhára unok, mégis csak ajánlani tudom mindazoknak, akik hiteles képet akarnak kapni a meleg élet ezen oldaláról. Senkit ne tántorítson el, hogy évtizedekkel ezelőtti eseményeket dolgoz fel, mivel ezek sajnos napjainkban éppúgy megtörténhetnének, és meg is történnek. A meleg fiatalok körében továbbra is a legmagasabb az öngyilkosságok száma, és ez kis hazánkra fokozottan igaz. Szóval, ha van olyan ismerősöd, aki hisz a melegek átnevelésében, vagy pedig a Bibliára hivatkozva utálja a homoszexuálisokat, akkor mindenképp nézesd meg vele ezt a filmet.

imak_3.jpg

Ennyi volt hát a mostani ajánló, a következő alkalommal egy fokkal könnyedebb témával készülünk nektek. A nektek szánt mozik kiválasztásában nagy segítségünkre voltak a Meleg Film Felirat-blog készítői, akiknek innen is jár a pacsi! Náluk egyébként minden olyan filmet megtalálhattok, amikről az ajánlókban szó lesz.

Jó mozizást mindenkinek! Majd ne felejtsetek el élménybeszámolókat írni kommentben! :)

____________________________

J.Gábor - blogger, közösségépítő
Email: hello@melegedo.com 

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on:

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr9212396301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.03. 08:54:25

Láttam. A film gyomorforgatóan emberellenes és társadalomromboló.

mildi 2017.04.03. 09:04:58

@MaxVal BircaMan HJCD: húzd már le magad a budin, te faszszopó barom

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.03. 09:38:55

@mildi:

Fáj, hogy a többség nem dől az ilyen kamubobbyk kamutörténeteinek?

Im just here for the comments 2017.04.03. 13:58:51

Én értem az elvet, h miért engeditek ennek a fasznak, h minden kibaszott cikk alá kommentáljon, de én spec miatta nem járok erre a blogra.
De glom fontosabb megmutatni az ilyen pöcsöknek, h milyen kibaszott elfogadók vagytok/vagyunk, mint valóban közösséget építeni. Na ezért fog idővel ez a blog is eltűnni szépen a süllyesztőben. Nekem rohadtul nincs kedvem itt is a hozzá hasonló nyomorékokkal hadakozni, mikor az ember mindennapjaiban is van elég baja. Szóval ahelyett, hogy feljönnék ide, elolvasnék egy cikket és mondjuk leírnám a véleményem róla (jelen esetben a filmről), forgó gyomorral inkább távozom.

Az Ellenálló 2017.04.03. 15:49:19

A vallás mindig csak károkat okoz, amely itt is meglátszik. Sajnálatos történet, sokat lehet belőle tanulni.

Az Ellenálló 2017.04.03. 15:52:17

@Im just here for the comments:
Egyrészt nem kötelező elolvasni a kommenteket, a birkának még avatarja is van, így könnyedén át lehet ugrani az ő böffeneteit, ha nem akarod látni. Másrészt pont az a célja, hogy felhúzd magad rajta és reagálj rá, mert így azt a látszatot keltheti, hogy fontos, amit ír.

Im just here for the comments 2017.04.03. 17:21:53

@Elvetemült ellenálló: jah bocs, persze, az én hibám, h ez az agyhalott itt rontja a levegőt, és ezt simán megteheti, mert a bloggazda szarik bannolni.
Leteszem a hajam.
Mindegy, valakinek ez így nyilván tökéletesen megfelel, csak gratulálni tudok a hozzáálláshoz.

Melegedő 2017.04.03. 20:13:42

@Im just here for the comments: Tartjuk magunkat az elvünkhöz, hogy itt senkit nem korlátozunk, cserébe van egy zárt csoportunk: amelegedo.blog.hu/2016/08/28/jelentkezes_a_kozossegbe

Im just here for the comments 2017.04.03. 20:30:57

@Melegedő: tartsd magad hozzá, ettől lesz az egész közösség olyan, amilyen.
Az a baj, hogy értelmes ember módjára próbáltok harcolni az ilyen lelki csökevényekkel, elvekkel próbáltok szembemenni az elvtelenekkel, és még meg is magyarázzátok, hogy ettől lesz a meleg közösség feljebbvaló. Majd mesélj akkor, mikor a fenti selejthez hasonló barmok vernek meg az utcán ok nélkül. Akkor mire megyünk az elveinkkel? Semmire a világon. A pofonokra nálunk az a válasz, hogy elmegyünk Brüsszelig, hogy egyáltalán valaki foglalkozzon a problémánkkal, mert sem a rendőrség, sem a törvény, sem a jogalkotók nem állnak a mi oldalunkon, mind az ilyen birkaforma, agyatlan szardarabok érdekeit védik.

Jó lenne felébredni, rohadtul nem abban az országban élünk, ahol teljes tagjai lehetünk a társadalomnak. Mi itt mind megtűrt személyek vagyunk, és ez semmit nem fog változni, míg hagyjuk ezeket a trollokat szabadon és következmények nélkül garázdálkodni. A zárt csoportnak pont az a lényege, hogy zárt, ez meg egy nyitott fórum lenne, ahol az ember elmondhatná a véleményét általános dolgokról, de nem teheti, ismétlem újra, mert folyton beleköt valami nyomorék. Plusz benne vagyok 10 ilyen csoportban, minek csatlakozzak egy tizenegyedikhez?
Csináld így, ahogy eddig, aztán majd lehet nézni a csökkenő kommentszámot meg a látogatottságot, és közben gondolkodni, hogy vajh miért történik.

S_Antal 2017.04.05. 08:13:57

@Im just here for the comments: Teljesen egyetértek veled! Az a közösség, amely nem tudja magát megvédeni a birkáktól, és terített asztalt ad a barmoknak, az nem sok jóra várhat...

Kedves J. Gábor, jó lenne, ha a fentieket figyelembe vennéd. Én MaxVal összes kommentjét (visszamenőlegesen is) törölném.

S_Antal 2017.04.05. 08:27:14

J. Gábor, ezzel a filmmel kapcsolatosan hadd tegyek egy apró, de talán annál fontosabb megjegyzést: szándékosan vagy csak felületesség miatt, de kihagytál egy nagyon-nagyon lényeges dolgot. Éspedig azt a tényt, hogy Bobby anyja – fia tragikus öngyilkossága után – találkozik egy nem fundamentalista, hanem nyitott, progresszív keresztény közösséggel és annak lelkészével, aki tkp. elindítja őt azon az úton, amelyen eljut az elfogadásig. Ez szerintem az egyik legfontosabb mozzanata a filmnek. Nagyon sok nyitott gondolkodású lelkészt ismerek Magyarországon is (evangélikust, reformátust, de még néhány katolikus papot is...), ráadásul épp a múlt héten voltam egy egyházi meleg esküvőn Németországban... Szóvak a film megmutatja azt is, hogy mi a következménye a helytelen Bibliaértelmezésnek, és egy vallással (vagy a hittel) való visszaélésnek. Igen: visszaélésnek. Mert a Biblia helyes használata, értelmezése mellett (mint ahogy ez a filmből is és a lelkész megnyilvánulásaiból is egyértelműen kiderül!) egy felelős, progresszív keresztény közösség teljesen elfogadó a melegekkel. Na nyilván hozzáteszem, hogy az egyedül élő, társat kereső, vagy a hűséges, elkötelezett párkapcsolatban élő melegekről van szó, mert a kicsapongást a progresszívak se szeretik, de ez úgy gondolom, érthető és világos. Nagy felelőtlenség kihagyni egy filmismertetőből egy olyan mozzanatot, amely kulcsmozzanat: az egyházakban levő bigottságot csak belső ablaknyitással lehet megszüntetni (újabb és újabb reformáció)... Gábor, javaslom, beszélgess el meleg keresztényekkel, a Mozaik Közösségben vagy bárhol, és akkor talán sikerül tárgyilagosabbnak lenned...

Melegedő 2017.04.05. 17:15:13

@S_Antal és @Im just here for the comments

Sziasztok! Amikor belekezdtünk a blogolásba, az első dolog, amit elhatároztunk, hogy nem fogjuk sem tiltani, sem cenzúrázni a nekünk nem tetsző kommenteket. Ennek részben elvi, részben praktikus okai vannak. Elvi oka az, hogy nem hiszünk a safe space-ben, és nem szeretnénk, ha az olvasóink egy buborékban éljenek, ahol nem kell találkozniuk mások ellenvéleményével/hülyeségével. Arra ott van a facebook. A praktikus oka pedig az, hogy ha kitiltasz egy trollt, három új fiókkal jön vissza. A moderálásra szánt időt pedig szeretnénk inkább a nektek szánt tartalmak megírására fordítani.

Birka semmivel sem különb troll, mint a többi, függetlenül attól, hogy a meleg témára specializálódott. A többi trollhoz hasonlóan, nem kötelező elolvasni a kommentjeit, nem kötelező vele leállni vitázni, félni pedig pláne nem kell tőle. Aki nem érzi magát elég érettnek ahhoz, hogy felül tudjon kerekedni a trollprolémán, az saját lelki egészsége érdekében ne görgessen túl a cikk végén.

Elnézést a hosszú bejegyzésért, bízzom benne, hogy ezzel lezárhatjuk a vitát. Üdv.
J. Gábor

S_Antal 2017.04.05. 21:05:32

@Melegedő: Köszönöm a választ, elfogadom, érthető. Csakhogy nagyon sok, amúgy (túl)érzékeny lelkületű ember nem képes arra, hogy "saját lelki egészsége érdekében ne görgessen túl a cikk végén", és a rosszindulatú hozzászólások beengedése destruktív, adott esetben fokozhatja az arra fogékonyak neurózisát. Ezért vállaljátok a felelősséget, vagy azt gondoljátok, hogy ennyire érettek, kiforrottak, lelkileg stabilag az olvasók? Tehát elfogadom a Blog álláspontját, de én kőkeményen moderálnám a hozzászólásokat, és ha egy meleg/homofil honlapon homofóbiával találkoznék, kigyomlálnám a legkisebb hezitálás nélkül. Egyébként a moderálás nem nehéz dolog, nincs itt olyan sok komment, hogy a gyomlálásba bele tudnátok fáradni, és utólag is lehet moderálni: szép lassan eltakarítani a trágyadombot a "Birca"-kal együtt...;-))

Im just here for the comments 2017.04.06. 10:03:29

@Melegedő: és újra és újra és újra én vagyok a hibás és az én problémám, hogy ő idejön engem gyűlölni és ez engem zavar. Erről folyamatosan a szexuális erőszak áldozathibáztatásai jutnak eszembe, de az asszociáció bizonyára csak véletlen.

Két észrevétel: nem él egyetlen magyarországi meleg ember sem burokban, ezt garantálom neked. Nem csak IRL, URL sem, pont ezt mondtam fentebb, hogy jó lenne egy olyan nyílt tér, legalább egyetlen egy, ahol nem kell tűrni a gyűlölködést, de ti tesztek róla, hogy az ember maradjon a jól bevált zárt fórumoknál és közösségeknél.
A másik, hogy aki azt mondja, hogy nem zavarják az ilyen kommentek, az kivétel nélkül hazudik. Az, hogy miként csapódik le az emberben, az már a személyiség függvénye és egész más kérdés, köze nincs ahhoz, mint amit felvetettem. De bizonyára én vagyok az éretlen :D Vicc.
Felőlem a vitát lezárhatjuk, nyilván egyikünk álláspontja sem fog változni.
süti beállítások módosítása