“Vágyódom arra a nagyszerű időre, amikor átfoghatom a kedvességed nyakát vágyaim ujjával, hogy fogok belehanyatlani öledbe, hogy foglak szorosan összepréselt ajakkal összezárni, nem csak a szemed, füled, fogad, de minden ujjad és lábujjad, nem egyszer, hanem sokszor.”
Alcuin, püspök barátjának írt levele csak egy, a rengeteg ránk maradt, fülledt hangvételű iromány közül. Ez is bizonyítja, hogy míg az egyház – akkor még szó szerint – tűzzel-vassal üldözte a világi melegeket, addig saját berkein belül virágzott a homoszexualitás.
A kezdeti időkben – a kereszténység anyagi megerősödése előtt –, gyakran még külön ágy sem jutott a szerzeteseknek. Az egymással összezárt lelkipásztorok közti kapcsolat sokszor több volt, mint mély barátság. A fiatal papok ugródeszkának használták, ha egy magasabb rangú klerikus szemet vetett rájuk. Lebukás esetén, az egyházi személyek rendszerint enyhe büntetésekkel megúszták, míg az átlag polgárt ugyanezért máglyahalálra ítélték.
Mikor Szent Péter Damján levélben szólította fel IX. Leó pápát, hogy tegyen végre valamit a burjánzó szodómia ellen, azt a választ kapta, hogy neki pápaként egyszerre kell igazságosnak és könyörületesnek lennie. Ebből gyaníthatjuk, hogy őexcellenciája is fülig benne volt a jóban.