Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Melegedő

Miért tiltja a Biblia a homoszexualitást?

2016. szeptember 17. - Juhász.Gábor

444.jpg

Nincs olyan meleg, aki életében legalább egyszer ne hallotta volna a következő idézetet:

Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.

A modern teológiában sokan, sokféleképpen próbálták már ezt értelmezni, elsősorban az eredeti, héber szöveg alapján. Egyesek szerint ez a rész tulajdonképpen nem is a homoszexualitásra utal. Szerintem elég nehéz félreérteni, de hát nem vagyok teológus, és ez a cikk most nem is erről fog szólni.

A továbbiakban annak járunk utána, miért szerepel egyáltalán ez a tiltás a Bibliában?

Először is, tisztázzunk valamit: a Biblia egy régi könyv. Egy nagyon-nagyon régi könyv. Az Ószövetség részét időszámításunk előtt 2000 és i.e 500 között írták. Amikor a Római birodalom még csak gyerekcipőben járt, az egyiptomi piramisok még nem csak turisztikai funkciót töltöttek be, Európa többi része pedig még csak akkor lépett a vaskorba.

A csodálatos mégsem ez benne, hanem a tény, hogy a könyv (valójában könyvek) már háromezer éve a bestseller lista élén áll. Persze azóta hozzácsapták az Újszövetséget, és lefordították több mint 500 nyelvre, de a tartalmát illetőleg gyakorlatilag változatlan maradt.

life-of-brian-2.jpg

A Bibliának köszönhetően, jól dokumentálva fennmaradt számunkra az akkor élők hiedelemvilága, tudományos ismeretei, és a világról alkotott képe. Fontos megértenünk, hogy akkoriban a Szent könyvnek olyan – vagy még nagyobb – szerepe volt, mint ma az internetnek.

Nem csak életvezetési tanácsokat tartalmazott, hanem összefoglalt minden akkori tudást. Ezt a tudást megfigyelésre alapozták. Vegyük például a disznóhús fogyasztást. A Közel-keleten meleg van. Mivel háromezer éve a mélyhűtő sem volt elterjedt, a levágott állatok húsa nagyon gyorsan romlott. A romlott hústól megbetegedtek az emberek. Mivel a vírusokról és baktériumokról akkoriban hírből sem hallottak, így a betegséget Isten haragjának tulajdonították.

Összegzésként: Ne egyél disznóhúst (és még egy sor másik állatot), mert Isten megharagszik.

Igaz az állítás? Nem számít, a lényeg, hogy a törvény megóvta a népet az ételmérgezéstől. A Biblia tele van ehhez hasonló törvényekkel, amiket valós, vagy téves következtetések alapján írtak. A testvérházasság tilalmával például a vérfertőzést akadályozták meg, évezredekkel a genetika felfedezése előtt.

A Biblia egyik nagy hibája, hogy szinte csak a törvényeket tartalmazza, a miérteket nem. Ennek egyik oka, hogy azokat az írók sem mindig értették, így letudták annyival, hogy “Mert Istennek így tetsző.” A másik ok: a papírhiány.

Akkoriban papír-írószer bolt sem volt minden sarkon, ezért ahol lehet, spóroltak. Nem álltak neki lejegyezni, hogy “Ne házasodj testvéreddel, mert olyan gyermekeitek fognak születni, akik sem testileg, sem szellemileg nem lesznek egészségesek, és ha ők is egymással házasodnak, akkor ez csak fokozódni fog, stb.” Ehelyett annyit írtak, “Ne házasodj testvéreddel”. Kész.

Aki pedig nem a szabályok szerint élt (értsd: megtagadta a Szentírást), az sokszor valóban a közösséget veszélyeztette, ezért komoly büntetésekkel sújtották.

Ez eddig szép és jó. Az írók azonban hamar rájöttek arra is, hogy bátran leírhatnak bármit, mert később senki nem fogja megkérdőjelezni. Erkölcsösnek vagy példaértékűnek tartott gondolataikkal szépen tele is tűzdelték a szövegeket. Még akár azt is hihették, Isten akarata szerint járnak el, lévén az írás-olvasás tudományát csak a kiváltságosok birtokolhatták, kiváltságossá pedig ki más tudna tenni valakit, mint Isten.

life-of-brian_323092-750x400.png

Mit adtak nekünk a Rómaiak?

Most, hogy már értjük, hogyan született meg a Biblia szövege, ígérem, lassan rátérünk a buzikra is!

Szóval, mint tudjuk, a zsidó-keresztény kultúra akkor kezdett elterjedni, amikor a Római birodalom is bontogatni kezdte szárnyait. Azt is tudjuk, hogy a rómaiak meglehetősen lazán álltak a szexualitáshoz.

A homoszexualitás tiltását a Biblia írói nem alapozhatták puszta megfigyelésre, hiszen az azonos neműek közti együttlétnek a világon semmi káros hatása nem volt. Nem is emiatt került bele. Az okot maguk a rómaiak idézték elő.

Hogy mégis hogyan, azt Klaus van Eickels, német történész máris vázolja nekünk:

“Az izraeliták leginkább a pogány szomszédaik templomi prostitúciójából ismerték a homoszexuális tevékenységeket, és ezért bálványimádó cselekedetnek tekintették. Másrészt ismerték azt a görög-római szokást is, hogy szexuálisan kizsákmányolták a kiskorú fiúkat és a rabszolgákat.

Az antikvitásban szinte elképzelhetetlen volt az anális penetrációt is tartalmazó homoszexuális aktus két azonos korú és azonos rangú férfi között, hiszen ezek a kultúrák éles különbséget tettek férfiak és nők társadalmi státusa között, és a nőket alárendelték a férfiaknak. Az ilyen társadalmakban az anális behatolás azt jelentette, hogy az egyik férfi az aktussal megalázta a másikat.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a büntető jellegű nemi erőszak is gyakori volt akkoriban. Ezért a Leviták könyvében (Mózes 3. könyve - a szerk.) olvasható tiltást valahogy úgy kell értelmeznünk, hogy "ne alázz meg egy másik izraelitát azáltal, hogy nőként használod, hiszen Isten előtt mind egyenlőek vagytok".” - HVG

A buddhizmus, ami a zsidó-keresztény hittel szinte egy időben alakult ki, nem vette bele a homoszexualitást a tilalmai közé, mivel előttük nem volt ilyen “negatív előkép”. Ellenben az iszlámban, amely szintén a Közel-keleten született, ugyancsak tiltólistán van. Mikor Mohamed a VII. században (mintegy ezerötszáz évvel a zsidók után) létrehozta saját vallását, elég sokat merített a Bibliából. Átvette többek között Szodoma és Gomora történetét is, ami alapul szolgált a hitszónokoknak a melegség üldözésére. A valódi ok azonban itt is az, hogy bűn és tiszteletlenség egy másik férfival úgy bánni, mint egy nővel.

nzaej3dpzecczjw8qv3askvbswb-660x371.jpg

Hogy kicsit segítsek a Bibliát nem ismerő vallásos homofóboknak: mikor azt vágják a fejükhöz, hogy a buziságot csak a zsidók által írt Ószövetség tiltja, nyugodtan mondhatják, hogy nem igaz. Az Újszövetségben két rész is erre vonatkozik: a Rómaiaknak írt levél 1:26-27 és a Korinthusiaknak írt I. levél 6:9.

Aki pedig a melegek oldalán kíván teológiai vitában részt venni, az itt gyűjthet magának muníciót.

Végezetül a videó, amit minden egyes melegségről szóló vallási vitánál kötelező posztolni.

J.Gábor

A cikkben található képanyag a Brian élete című filmből származik.

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: 

A bejegyzés trackback címe:

https://amelegedo.blog.hu/api/trackback/id/tr2911716361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.17. 12:18:50

A Biblia nem tartalmazza Isten teljes tanítását, azaz nem érv, hogy mi van benne a Bibliában. Viszont pont a homoszexualitás tilalma benne van az Újszövetségben is, lásd Rómaiak I. fejezet.

Miért emeli ki a Biblia is ezt a kérdést? Mert a homokosság jelentős bűn.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.17. 12:23:15

A filmrészlet totális melléfogás. A Biblia valóban elítéli a homoszexualitást, a disznóhúsevést és a különböző anyagú ruhák viselését is, s még sok mást. Miért nem tartjuk be az összes bibliai parancsolatot?

Valójában a filmbeli érv alkalmatlan. Miért?

A Bibliának egyes parancsolatai hatályukat vesztették Jézussal, míg a homoszexualizmus tilalma maradt. Azaz NEM tiltott disznót enni.

mildi 2016.09.17. 19:05:41

kellene blokkolási lehetőség a kommentelőkre

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.17. 19:15:12

@mildi:

Igen, ez jó lenne. Én szeretném blokkolni magamat, mert felháborító, miket írok.

Lángharcos 2016.09.17. 19:25:09

@mildi: Előmoderálás is megoldja.

A homoszexualizmus azért bűn, mert nem produkál utódot. Márpedig ha nincs utód, nem terjed tovább a vallás-mém.
Ezért tilos a fogamzásgátlás is. Na meg az abortusz. Istenfélő emberek szépen nevelik isten félésére kívánt és nem kívánt gyermekeiket. Így lesznek egyre többen.

Buchhalter 2016.09.17. 19:35:50

@mildi: és miért?Mert te talán meleg vagy?Különben a cikk tele van baromságokkal.Tisztátalan állatokat nem szabadott enni.És tudományosan be lett bizonyítva ,hogy sok igazság vagyon benne.Homoszex meg ugye berakja a hülye seggbe a pöcsét és kap egy jó ks fertőzést.Mit nem lehet ezen érteni?Vagy tudod mit:egyél, szart jól átsütve,ha aztán felfordultál félig akkor megjön az eszed.

Buchhalter 2016.09.17. 19:38:20

@Lángharcos: találó neved van, melegharcos nem tetszene ? Baromságokat böffögsz,de érezd magad jól.Milyen amikor seggbe kúr a bikád?Nem lesz szaros a farka?Vagy annyira perverz vagy ,hogy még jól le is szopogatod?Ez okoz neked jó érzést?Azta!

pamut 2016.09.17. 20:11:13

Zsoltárok 137, 9:
"Áldott legyen, aki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!"

pamut 2016.09.17. 20:12:07

Mózes II. könyve 22, 20:
"Aki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék."

pamut 2016.09.17. 20:13:00

Mózes V. 2, 33-34:
"De az Úr, a mi Istenünk kezünkbe adá őt, és levertük őt és az ő fiait és minden ő népét. És elfoglaltuk minden ő városát abban az időben, és fegyverre hánytuk az egész várost: férfiakat, asszonyokat, és kisdedeket; nem hagytunk menekülni senkit."

pamut 2016.09.17. 20:13:56

Lukács Evangéliuma 19.
"27. Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!"

pamut 2016.09.17. 20:14:47

Asszem egyelőre ennyi elég is lesz, bár kérésre szívesen mutatok még párat a véresebbek közül.

A biblia egyszerűen vállalhatatlan.

recommented 2016.09.17. 20:19:16

@Buchhalter: Szerintem te buzi vagy.
Az általam ismert homofóbok többségének volt valamilyen vonzódása a homoszexualitáshoz.
Te miket dugdostál már a seggedbe?

Buchhalter 2016.09.17. 20:23:33

@recommented: a véres kurva anyádat a ki a seggén szart ki te szarnyaló.Na húzzá a retekbe te végbélféreg.

Kelly és a szexi dög 2016.09.17. 20:52:15

Ha a csajok helyett a srácokat kurogatod, akkor nem születik gyermek és kihal a nép - ennyi!

val 2016.09.17. 20:56:59

"Miért tiltja a Biblia a homoszexualitást?"

Ha nem vagy keresztény, akkor nem mindegy az neked?
Egyébként pedig sokkal inkább a muzulmánoknál kellene kutakodnod, hogy miért kövezik őket halálra például? Ugye. Vagy, hogy miért akasztják fel őket? Az alanyok vallásától függetlenül, ugye. De lehetne sorolni a kivégzési formákat. Ennek pedig már csak azért is aktualitása van, mert a migránsok elsöprő többsége mohamedán. De ez nyilván nem probléma, az annál is inkább, hogy a Biblia tiltja a buzulást. (Darwin.)

xyyyxyxyyxyxyyx 2016.09.17. 21:00:47

@Buchhalter: A hozzászólásaidban elég sokat foglalkozol mások végbelével, te kis harcos heteró.

na__most__akkor 2016.09.17. 21:02:55

@Buchhalter:
Írásjelek után szóköz. Általalános iskola, ötödik osztály.

Lehet, hogy második osztály... Manapság mindegy, a buchhalter-féle retardáltak sohasem tanulnak.

na__most__akkor 2016.09.17. 21:12:29

@pamut:
"- Tudom - mondta Garth végtelen elcsigázottsággal. - Szemet szemért. Rengeteg ilyen dolgot fogtok találni, ha egyszer elkezdtétek. Csodálatos könyv."

Harry Harrison - Ashkelon utcái

Itt olvashatod az egészet: - durumdara.blogspot.hu/2015/10/harry-harrison-ashkelon-utcai.html -

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.17. 21:14:41

Ez valami új alapítvány, vagy most érkezett pénz, hogy naponta van ez a blog az indexcímlapon?
És minden napra jut valami buzitéma. Ki a fasz fizet ezért, és miért?

igazi hős 2016.09.17. 21:20:10

@pamut: A Biblia (így, nagy B-vel) törvénykönyvként teljesen elavul, ahogy minden törvénykönyv elavult pár száz éven belül. (Bár megjegyzem az adósság az időbeli korlátozási miatt sokkal humánusabb a Tórában, mint a középkori Európában. Sőt a mai szabályozásnál is.) A XXI. században középkori higiéniára optimalizált egészségügyi előírások: teljesen nonszensz. De a Biblia, mint erkölcsi útmutató a mai napig érvényes. Vagy találsz egyet is a Tízparancsolatból, ami 2016-ban már nem követendő?

bandigyerek 2016.09.17. 21:47:35

@Buchhalter: gyerekkorodban valami nagybácsi zaklatott téged, igaz?

bandigyerek 2016.09.17. 21:50:09

@igazi hős: A tízparancsolat tézisei az emberiséggel egyidősek, csak a keresztény vallás a biblián keresztül ezeket kisajátította magának, ez a baj ezzel.

Buchhalter 2016.09.17. 21:56:58

@bandigyerek: magadból indulsz ki pöcs?!Erre vered ki?Vagy uborka van a segődben?Na takarodj anyukádba amíg megteheted!

Buchhalter 2016.09.17. 21:57:59

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: vigyázz mert mingyárt megtámadnak a homofanok.

Ejkekjetter 2016.09.17. 22:01:33

@bircaman maxval szerkesztő: Tudtommal te valami faszom bolgár hitközösség kis kanonokja vagy, vagy mi, áruld már el, hol tartjátok a Jézus jegyzéket, szertném kitépkedni a Bibliámból a felesleges részeket. Tudod, amik Jézussal érvényüket vesztették. Ugye a teljes Mózesi részt nem törölhetem ki, hisz a homosexualitás rossz, de te oly bölcs vagy, tuti csináltál vmi excel fájlt vagy valami.

bandigyerek 2016.09.17. 22:05:03

@Buchhalter: Mondom én, csak igazam van. Ilyen sérült pszichét csak egy gyerekkori szexuális trauma okozhat, hidd el, tudom mit beszélek. Keress fel egy szakpszichológust, sokat javíthat az állapotodon, én csak jót akarok neked.

agarik 2016.09.17. 22:09:43

A cikkíró síkhülye, megint nem végezte el a TÉNYELLENŐRZÉST.

Pl. az iszlám nemcsak "sokat merített a Bibliából", de konkrétan egy kerezstény felekezetként indult!

A Biblia legősibb szüövegét pedig nem írták meg i.e. 1400 előtt, azaz jó 500 évvel i.e. 200 után!

A rómaiak meg seholsem voltak "előképet adni" a zsidóknak, akik épp el voltakfoglalva azzal hogy a babilóniak zaklatják őket. Nemvéletlen hogy 3 forrás hatott az Ószövetségre: a babilóniai kultúrkör, az egyiptomi kultúrkör, és az ÓGÖRÖG kultúrkör!

bandigyerek 2016.09.17. 22:11:22

@Buchhalter:a karsz róla beszélni? Priviben szívesen segítek.

Buchhalter 2016.09.17. 22:27:36

@bandigyerek: szerintem inkább foglalkozz magaddal.Elmész a fürdőszobába aztán jót huncutkodsz magaddal.

pamut 2016.09.17. 22:29:40

@igazi hős: látod te is az idézeteket. nem a higiéniáról szólnak hanem az ölésről. méghozzá rengetegről. a biblia vállalhatatlan akkor is ha vannak benne jó részek. szerintem ne hülyítsd magadat, de persze te tudod.

bandigyerek 2016.09.17. 22:53:35

@Buchhalter: jó rendben nem boncolgatlak tovább, ha nem akarod nem vájkálunk a múltadban. agykurkasz@citromail.hu ide írhatsz ha segítségre van szükséged.

sebi77 2016.09.17. 23:07:36

A videóhoz: kár hogy ilyen politikusok csak a mesében vannak, legalábbis Mo-ról nézve ez a jelenet egy scifi.

Jakab.gipsz 2016.09.17. 23:12:15

A meleg lobbi szeretné tematizálni a közbeszédet, mint ahogyan Dr. Szöszi a kutya kísérleteket is betiltani, ez egy behaviourizmus által inspirált ócska politológusi trükk.
Az a probléma létezik amiről az emberek beszélnek, a tények és értékek nem számítanak, gumicsont had rágódjanak rajta a népek. Nem szükséges bedőlnünk a miért fontosak a melegek kérdésnek. Nem fontosak, van ettől fontosabb dolog is.
Menjünk el szavazni!

Alick 2016.09.17. 23:49:37

@bandigyerek: A Tízparancsolat eredeti szövege igencsak érdekes... pl. a Ne ölj eredeti, szó szerinti értelme: "Felindulásból ne ölj meg egy másik zsidót!"
Vagyis pl. bűnös zsidókat előírtan megkövezni vagy más népeket lemészárolni nem volt tilos.
Mózes Führer ötkötetes Mein Kampf-ja.
:)

Alick 2016.09.17. 23:52:21

És persze ki tudja, mi is történt a férfiak között a getszemáni majorban...

Mk 14.51-52 "Egy ifjú mégis követte Jézust, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott."

Espada Rodelero 2016.09.18. 00:13:17

Talán én vagyok a gyűlölt hetero-fehér-cisz férfi mintapéldánya, de őszintén mondom, hogy nekem nincs bajom a buzikkal. Nem azért, mert sok homokos ismerősöm volna vagy szembesültem volna vele családon belül és így első kézből lennének pozitív tapasztalataim, csak egyszerűen nem zavarnak. Sőt, szerintem mást sem zavarnak, nem is értem az ellenük való lázadozást.
Ha már homofóbia, akkor a leszbikusokban látok sokkal nagyobb gyűlöletet és erőszakosságot a heterokkal szemben...

A Bibliára való hivatkozásokat pedig csípőből meg szoktam mosolyogni, mert fos, még csak a benne lévő az erkölcsösködések sem valami értelmesek, ám ennek oka valszeg a több évezredes generációs szembenállás. Ha már anyámmal is nehezen jövök ki, akkor egy 3000 éves gondolatnak sincs túl sok esélye nálam.
Amúgy aki számára fontos újítás az a javaslat, hogy "Ne ölj!", azzal minden korban problémák voltak szerintem. Ha meg valaki egy ilyen direktíva be nem tartását éppen egy másik direktíva be nem tartásával bünteti, az pedig egyszerűen egy fasz.

Az összes kisebbség közül messze a buzikban és a zsidókban van a legnagyobb potenciál. Ez van.

BéLóg 2016.09.18. 00:15:34

Tehát a zsidó Szent Könyvek ie 2000 és ie 500 alatt íródtak, de természetesen a buzulás tiltása a RÓMAIAK miatt lépett az erkölcsi törvények közé.
Nahát, ERRE sosem gondoltam volna.
Arra már gondolni sem merek, hogy JHVH tényleg valamilyen az emberi erkölcs, egészség, tisztesség, fejlődés SZABÁLYAIT adta a választott népnek, nem. Az hogy ezek a törvények MEGTARTOTTÁK ezt a mindenkor (a többiekhez) csekély számú népet egyben, AZ nem számít!
Lényeg, hogy a buzulással a mai liberális homoklobbi állítása szerint semmi kára, EZÉRT aztán nyilvánvaló, hogy ezt az isteni törvényekből is ki lehet venni.
Hát gyerekek, lelketek rajta. A VÉGÉN úgyis meglátjátok, helyesen cselekedtetek-e vagy sem.

BéLóg 2016.09.18. 00:19:27

@Alick: Hát, ha vennéd a fáradtságot és utána néznél, az illető éppen MÁRK volt, aki az ELSŐ (!) evangéliumot írta! Fiatal emberként nem volt Jétzus 12 tanítványa (az apostolok) közt, de Jézus követője volt. A getszemáni kertben ő is besz....t mikor Jézust elfogták, s mikor őt is megragadták a ruhájánál fogva, hát anélkül futott el.
Ez a rettegés persze elég ciki, pont ezért lényeges hogy NEM hallgatta el, saját esendőségét bizonyítandó beleírta a SZEMTANÚKÉNT lejegyzett örömhírbe.
Szívesen.

BéLóg 2016.09.18. 00:51:09

@pamut: Ne zavarjon hogy ezzel (is) ABSZOLÚT mellélőttél. A helyzet az, hogy ezt a cselekedetet a zsoltárban az izraelt AZONOS MÓDON feldúló és elpusztító, őket fogságba hurcoló babiloniak ellen szóló szemet-szemért elvű vérbosszú vádirat.

1Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
2A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
3Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
4Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
5Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
6Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
7Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
8Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
9Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Ha már azt sem érted amit idézel, minek erőlködsz?

Arról természetesen ismét semmit nem akarsz tudni, hogy az adott korban a háborúk során MINDENKI ugyanazt csinálta. Asszonyokat megbecsteleníteni és elhurcolni, katonaképes férfiakat és a senbesülteket kinyírni, fiatalokat rabszolgának venni. csecsemőket kinyírni (a franc se fog velük hazáig menetelni, csak rontják a női rabszolgák értékét...)
Azon túlmenően, hogy egyes esetekben például nyilvánvalóan az akár kannibalizmustól vagy permanenes vérfertőzéstől degenerált 100-200 fős "városokat" kipurgálták, kábé ahogy most "humánusan" mondjuk tűzzel felégetnek vagy lebombáznak egy afrikai falut ha másképp nem fékezhető meg mondjuk az ebola.
Nem hiszem hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, néhány tízezret sem, érhetett el pl. a Kánaánt meghódító izraeli törzsek által megöltek száma. nem történelmi filmekből kell tájékozódni! Akkoriban egy 20-30 fős FEGYVERES csapat már "sereg" volt, az egész akkori ókori világ létszáma nem érte el azt amit például a "történelmi" filmekben egy-egy utángyártott csatáról csinálnak.
Hogy is mutatna hogy három négy katona időnként agyba-főbe veri egymást?
Gondolod hogy a trójai ostrom azért tartott olyxan döbbenetes hosszú ideig, mert nagyjából hetente egyszer kilőttek egymásra néhány nyilat, egy-két bajnok vívott, nyáron a sereg nagyrésze hazament aratni meg kajáért, satöbbi.

Arra sem gondoltál még soham, hogy az emberi történelem kezdetétől mondjuk a Makkabeus háborúk kezdetéig (ötezer? tízezer év?) a megölt emberek száma -- a Közel Keleten, Perzsiában, Arábiában a legdurvább becslések alapján is mondjuk félmillióig kúszhat fel, amit aztán csupán a nemkeresztény Római Birodalom az alatt a ie 100 - i.sz 300 év alatt valószínűleg kapásból túlteljesítetett.

Felesleges teljesen hülyének és ostobának, de leginkább TÁJÉKOZATLANNAK lenni. Ha már kritizálunk, tegyük meg azt tények alapján és ne valami kiragadott és még csak nem is korrektül értelmezett idézetek alapján.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 01:00:17

"Most, hogy már értjük, hogyan született meg a Biblia szövege, ígérem, lassan rátérünk a buzikra is!"

Én általában kerülni szoktam a buzi szó használatát, helyette a homoszexuális, homokos vagy homó szót használtam. De ha már a posztoló is használja, akkor ugye nem lesz sértődés belőle, ha ezentúl én is buzinak hívlak benneteket?

A témához: Mi támasztja alá a posztoló értelmezését a buzulás bibliai tilalmának okáról azon kívül, hogy ő ezt így gondolja? Nem lehet, hogy pusztán arról van szó, hogy a biblia a kor erkölcseit írja le, és az emberek többsége már akkor is undorodott a buziktól?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 01:17:20

"Az izraeliták leginkább a pogány szomszédaik templomi prostitúciójából ismerték a homoszexuális tevékenységeket"

Akkor szerinte a zsidók között nem is voltak buzik?

2016.09.18. 01:22:17

@Buchhalter:
szia! Asperger üdvözöl!

eloi 2016.09.18. 01:31:47

@pamut: Az ilyenekkel tessenek az ortodox zsidókhoz fordulni! A keresztényekre ezek már kettőezer éve nem vonatkoznak!!! Jó reggelt!

2016.09.18. 01:32:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem, nem lehet. A kor több történetírója említi a fiúk iránti szerelmet. Itt inkább arról lehet szó, hogy a zsidó korának modern vallása volt. Monoteista. A zsidókat el kellett különíteni meg kellett különböztetni más népektől, különben beolvadnak. Ugye a Bibliában szerepel a Mammonal szembeni tiltás is? Faragott képet... namost azt nem állíthatjuk, hogy a történelem bármely időszakában a zsidók megtagadták volna a pénzt a gazdagságot. Tehát valószínű, hogy így is el akartak különülni.
Egyébként egy tiltás mindig azért jelenik meg, mert az adott dolog létezik.
ne fajtalankodj, magyarul ne dugd a kecskét.

2016.09.18. 01:39:16

@eloi: na nemár! Az ó testamentum nem szerves része a keresztény vallásnak? Akkor kiderül, hogy Isten nem teremtette a Földet. Felcsinált egy földi csajt, aztán magának perelte a gyereket. A rómaiak meg nekiadták.
Szodoma és gonorrhea sem szerepel a teológiában, özönvizet sem bocsájtott Isten a Földre stb.
De azért azt remélem tudod, hogy a kereszténység nem Jézus vallása?
Hogy nem ő találta ki? Hogy nem Jézus követői a keresztények?

eloi 2016.09.18. 01:40:43

@Alick: Ez nem így van. Ez csak a zsidók saját értelmezése a Talmudból/-ban. Akiknek a gojok ugyanolyan másodrendűeknek számítottak és számítanak, mint a mohamedánoknak a kafírok/"hitetlenek", vagy is mindenki más, aki nem muszlim. Csak a kereszténység vesz minden embert egy kalap alá, és ismeri el mindenki egyenlőségét Isten előtt!

eloi 2016.09.18. 01:43:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Aligha lehet alapvető hittant itt bepótolni. De sok forrásból tudsz tájékozódni, hogy milyen a keresztények viszonya a zsidóság szent könyveihez. Kezdve mondjuk a mózesi törvényekkel. Lásd a Bartlett demagógiát!

2016.09.18. 01:44:22

@BéLóg: azért az alsptézis helyes. A Biblia nem lehet kizárólagos erkölcsi hivatkozási pont.
Egyébként máshol is vannak ilyen utalások. De Isten elvárja az emberáldozatot is.

2016.09.18. 02:01:21

@eloi: hagyjuk Bartletet. Mózest is. Mire leért a hegyről a saját népe már elfelejtette.
Ja, nem
Az egész csak mese hívőknek, hogy Isten csodát tehessen, mutatva létét.
Mint Jézus. Kár, hogy valahol már szerepeltek ezek a jelenetek....a Biblia szépen össze lett ollózva. Zarathustra csókoltat.

eloi 2016.09.18. 02:24:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Jézus után már csak az emberi élet odaadásáról, felajánlásáról van szó, mint áldozat. A keresztségben "meghal" a régi/bűnös ember, és új születik. Alapvető hittan. Minden áldozat kumulálódott Jézus áldozatában a kereszten, ezért azután már sem állat, sem más "fizikai" áldozatbemutatás nincs. Jézus áldozata tökéletes volt, semmivel nem múlható felül, ezért okafogyott minden más. Most már lelki, szellemi "áldozat" kell, ami annyit tesz, hogy valamit (legjobb a teljes életünket) ajánljuk fel Istennek. És válunk ez által fiaivá és Ő Atyánkká. Jézus végső és mindent beteljesítő, tökéletes áldozata - mint bárány, akit feláldoztak a bűneinkért - szintén alapvető hittan. Tehát már általános iskolai anyag. Tudható lenne, ha...

eloi 2016.09.18. 02:31:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mivel az emberiség története nem egy protoplazmával kezdődött, hanem értelemmel bíró kész emberekkel, akik tudtak Istenről, de egy ellenszegülés miatt megszakadt közöttünk a kapcsolat, ezért teljesen normális, hogy a szétszóródott utódoknál szinte mindenhol felbukkantak Istenről szóló információk, és tanítások, amelyek nem is véletlenül hasonlítanak, néha szinte azonosak. Pl. a messiás várás is, hogy szűztől fog születni, hiszen Isten lesz az "apja", a minden földrészen ismert özönvíz történet, stb. Így akár több "messiás" is felbukkanhatott. De Isten őket nem igazolta. Jézust meg igen.

2016.09.18. 06:30:38

A homokosokat a keresztények nem gyűlölik, a homoszexualitást tartják bűnnek. Nem bűncselekménynek, hanem vallási vétkezésnek, ezt az angol jobban ki tudja fejezni a sin szóval. Ha nem értesz egyet ezzel, akkor nem kötelező kereszténynek lenned. A keresztények nem fognak lefejezni hitelhagyás miatt. Ellentétben mohamedánokkal.
Ha buzi vagy és keresztény akarsz maradni, akkor is van sok lehetőség. Bűnbánat, gyónás, önmegtartóztatás vagy egyszerűen buzulhatsz tovább, ahogy a csövön kifér és matadhatsz keresztény. Keresztény szemmel bűnös, de keresztény.
Problem? No problem.

Én nem vagyok keresztény, ateista vagyok, de mindig megdöbbent, amikor a homoszexuálisok a keresztényeken verik le a frusztrációjukat. Közben pont a homokosok tapsolnak leghangosabban a nyugatra irányuló mohamedán inváziónak.

A homoszexuálisok (és minden egyéb dolog iránt) legintoleránsabb ideológia az oké, a mára egyik legliberálisabbá tett vallás, a kereszténység az nem oké.

@pamut: bezzeg a Korán az nem vállalhatatlan számotokra...
Ha nem akarsz keresztény lenni, akkor ne legyél keresztény, én nem vagyok, senki nem akar beszervezni, kényszeríteni (egyedül a mormonok, akik nem igazán keresztények, meg a Jehova tanúi házalnak). Ne csatlakozz a kereszténységhez, ha nem tetszik.

csakférfi 2016.09.18. 06:50:00

@agarik: Eddig is sejtettem hogy a cikkíró és a blog sík hülye a társadalmi együttélés miértjeinek a magyarázásában.Most viszont az értelem nyomokban sem kimutatható.

"A Biblia egyik nagy hibája, hogy szinte csak a törvényeket tartalmazza, a miérteket nem. Ennek egyik oka, hogy azokat az írók sem mindig értették, így letudták annyival, hogy “Mert Istennek így tetsző.” A másik ok: a papírhiány."

A biblia nem hibázik ugyanis mindennek a magyarázata istenfélelem.
Mivel isten nincs ezért a biblia az együttélés törvényeit tartalmazza hogy paradicsommá váljon a föl az ember számára.Ne pokollá.
Mivel a gyilkosok .rablók,buzik,házasságtörők,hazugok.....stb. (magyarul nem normális emberek) ezek ellen a törvények ellenvétők így nem nehéz kitalálni mi legyen a büntetésük okulván a gyerekeknek és felnőtteknek .Erre példákat hoz !Milyen viselkedés hová vezet az egyén életútján.
Ettől a közös tudattól vagyunk 2016.-ban fényévekre.
Mivel ,köszönhetően a politikusoknak és más nyájterelőknek az erkölcstelenséget elfogadottá próbálják tenni.
Ezért hiszik a buzik és köcsögök hogy a pokol a földön van.
Néhány pszichomajom (Freud után szabadon) meg kiveszi az aberráció közül a mentális sérülteket.
csakhogy jobban érezze magát és ne szenvedjen.
Vak vezet világtalant.

csakférfi 2016.09.18. 06:52:18

@csakférfi:
"Mivel isten nincs ezért a biblia az együttélés törvényeit tartalmazza hogy paradicsommá váljon a föld nevű bolygó az ember számára.Ne pokollá."
Így helyes.
:)

Lángharcos 2016.09.18. 07:27:48

@Buchhalter: Én úgy vélem, ha valaki a nevemből kiindulva ilyen több lépéses asszociációval a homoszexualitásra jut, annak bizony érintettsége van a témában.

Miért fantáziálsz ennyit a meleg szexről? Miért érdekelnek ennyire a férfiak, análisan? Jó lenne, ha ezt a kérdést először magadban rendeznéd el. Valószínűleg nem lennél ennyire frusztrált, mint most.

Buchhalter 2016.09.18. 07:52:23

@Lángharcos: anyádba visszamehetnél homika.

Dr.Démonmac1 2016.09.18. 08:24:42

Ha nem lenne a durva személyeskedés, sokkal élvezhetőbb lenne a fórum.

M1nd3gy 2016.09.18. 08:51:43

Már megint egy buzi aki a keresztényeknek akarja elmagyarázni, hogy miért természetes ha valaki buzi.
Nem természetes. Ez egy születési fail. Egy agyi fail. Semmi baj, csak az nagyon zavaró, hogy azt akarjátok bebeizonyítani, hogy ez normális sőt tiszteletben kell tartani. Hát nem. A végtelenségig erőszakos hangosan affektáló, követelőző szánalmas népség a buzi. A bibliát szerintem hagyjátok ki ebből a történetből, mert a lelkiismeretetek nem lesz tisztára mosva akkor ha bebizonyítjátok az ellenkezőjét annak amit beleírtak (mert ugye ez a célotok).
"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."

Ha betartanátok ami a bibliában le van írva, akkor nem terjedt volna el az AIDS és számtalan más nemi betegség a földön. Persze már van rá gyógyszer bocsi akkor minden mehet tovább...

pamut 2016.09.18. 09:16:45

@eloi: hol írják a bibliákban hogy mely részek nem számítanak? van valami lábjegyzet, vagy előszó?

pamut 2016.09.18. 09:19:31

@karandash:
"bezzeg a Korán az nem vállalhatatlan számotokra..."
kik számára? több embernek képzelsz engem? és én hol írtam hogy a korán vállalható??
karandash kedves, tényleg csak ilyen dedós szinten vagy képes reagálni...?

"Ha nem akarsz keresztény lenni, akkor ne legyél keresztény"
Hú de megkönnyebbültem, eddig azt hittem kötelező!!!

Egyéb reakció egy 5 éves szintjén?

pamut 2016.09.18. 09:29:50

@BéLóg:
Szokásod szerint mellélőttél, a szemet szemért elv ugyanis a barbár erkölcs, gyereket ölni meg pláne. Továbbá hiába akarsz szemezgetni, van még bőven vállalhatatlan idézet a bibliából (azokra vajon miért nem reagáltál?)

Az a dedós érvelés hogy akkoriban "MINDENKI" ugyanazt csinálta nem hat meg, pont ezért volt barbár mind, mai szemmel vállalhatatlan.

Az is cuki érv hogy "csak" ennyi meg annyi embert öltek meg lévén eleve kevesebben voltak. Ja hogy "csak" annyit! :DDDDD na akkor minden rendben! :D

Arról nyilván elfeledkezel hogy a Római Bir később keresztény lett és akkor is ugyanúgy öldökölt mint addig, ugyanúgy elnyomásban, kizsákmányolásban, gyarmati sorban tartott népek sorát (egy részüket rabszolgának-katonának elhurcolva).
De beszélhetünk azokról a keresztény államokról is amelyek pl. kiirtották az amerikai kontinens őslakosságának 90%-át.

Istenem de röhejs amikor valaki elkezdi mentegetni a kereszténység történelmi bűneit, ami fel se lehet sorolni annyi van, és még te óbégatsz mellélövésről? :DDDDD

new_boy_on_the_block 2016.09.18. 09:43:32

Az iro sulyos heterofob. Pedig nem rossz iras, csak amikor mar majdnem jo lenne, betolja az orok adu homofob kartyat. Na ezert utalom a buzikat.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 09:50:55

@pamut:

És mi a véleményed Jézus tanításairól?
Miért idéztél az Ószövetségből?

Philip F. Queeg 2016.09.18. 09:59:23

@pamut:

A hit, a vallás és az egyház ugyanazt jelenti?
Ugyanazt képviseli?
Az alap, a talapzat, mondjuk például a kőtábla tíz parancsolata...vagy például Jézus tanításai vállalhatatlanok? Aki keresztényként ezeket követi, ezek szerint él, az elítélendő?

Mr. TrúLáv · http://trulav.blog.hu/ 2016.09.18. 10:00:42

Jó ez a blog, csak sok itt a buzi.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:03:39

@Ejkekjetter:

A kérdés jó, így válaszolok rá részletesen.

A kereszténységben alapvetően 2 nézet van erre nézve: a hagyományos és annak kései protestáns tagadása. Az előbbi a szuperszesszionizmus, az utóbbi a diszpenzacionizmus.

A különbség köztük röviden:

Az előbbi szerint Jézus új törvényt hozott a régi helyett, a régi törvény beteljesült. Ami a régi törvényből hatályos ma is (pl. a 10-parancsolat) az is csak azért hatályos, mert Jézus megerősítette azt. Azaz ma a judaizmus nem Isten vallása. Szuperszesszionista az összes apostoli egyház (katolicizmus, ortodoxia, régi keleti egyházak) és a hagyományos protestantizmus.

A diszpenzacionisták szerint viszont Isten zsidókkal kötött szerződése él ma is, azaz két szövetség van egyszerre, a régi és az új. Azaz lehet az ember zsidó vallású és ezzel helyesen áll Isten előtt, vagy lehet keresztény, s ez szintén jó. Magyarul: Istennek 2 vallása van. Ez az áramlat jellemzően egyes újprotestánsokra igaz, pl. Mo-on a Hitgyüli a legnagyobb képviselője ennek.

A diszpenzacionisták szerint a régi törvény (a zsidó törvény) ma is érvényes a keresztények számára is, viszont e törvény két részre osztható: általános szabályokra és életviteli szabályokra, s az utóbbiakat Jézus eltörölte.

Vannak egyes radikális diszpenzacionisták, akik szerint minden zsidó törvény ma is hatályos (pl. a magyar szombatosok ilyenek voltak Erdélyben), s ők valóban be is tartottak minden zsidó törvényt.

Azaz a filmrészlet abszurd érvelést tartalmaz:
- a szuperszesszionisták számára nevetséges, hiszen számukra a zsidó törvény eleve nem hatályos, ők nem azért ítélik el a homoszexualizmust, mert azt elítéli Mózes,
- a diszpenzacionisták számára szintén abszurd, hiszen számukra a homoszexualizmus Mózes általi elítélése általános, ma is hatályos szabály, míg a többi idézett tilalom hatályon kívüli életviteli szabály,
- de a radikális diszpenzacionisták számára is értelmetlen, mert ők viszont betartják az összes mózesi szabályt ma is.

Azaz ezt a részletet olyan ember találta ki, akinek halvány fogalma sincs a keresztény hittételekről. Valószínűleg egy ateista zsidó írhatta a szöveget, aki abból próbált viccet csinálni, hogy a mai zsidók zöme nyilván nem tartja be Mózes szabályait. Viszont itt is tévedett: a zsidóság elsősorban egy nemzetiség, s a mai zsidó zöme számára a vallás csak hagyomány, nem kötelező életviteli szabályzat. A mai hívő zsidók viszont betartják a teljes törvényt, azaz ismét nem működik a film érve.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:05:01

@pamut:

Nem is a Bibliát kell vállani, hanem Istent.

Mérges 1234 2016.09.18. 10:07:34

@eloi:
"De Isten őket nem igazolta. Jézust meg igen."

Mivel igazolta????

Csak mert elég sokszor hivatkoznak erre emberek, de miféle igazolás történt??

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:08:45

@Ejkekjetter:

"áruld már el, hol tartjátok a Jézus jegyzéket, szertném kitépkedni a Bibliámból a felesleges részeket"

Nincs felesleges rész. A Biblia hibátlan, viszont szószerinti értelmezése eretnekség. Hitünk alapja eleve nem a Biblia, hanem Isten tanítása.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:10:17

@agarik:

Az iszlám alapja a zsidókereszténység, ami egy korai keresztény eretnekség volt.

Mérges 1234 2016.09.18. 10:10:39

@bircaman maxval szerkesztő:

"de a radikális diszpenzacionisták számára is értelmetlen, mert ők viszont betartják az összes mózesi szabályt ma is."

MIlyen össes szabélyt tartanak be??? Taratank rabszolgát, ölnek embereket, stb....

Mérges 1234 2016.09.18. 10:11:49

@bircaman maxval szerkesztő:

"Hitünk alapja eleve nem a Biblia, hanem Isten tanítása."

OK és ezt hol lehet megismerni, mert mint kiderült a Bibliából nem, akkor honnan is???

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:13:31

@Alick:

A héber eredetiben eleve "ne gyilkolj!" a parancs. Soha sem volt tilos a halálbüntetés, az önvédelemből ölés, a katonaként elkövetett ölés, ezek ugyanis nem gyilkosságok.

Viszont nem igaz, hogy csak zsidóra vonatkozott. Minden népre vonatkozott.

A zsidó ne öljön zsidót egy másik tilalom már, de ez nincs benne a 10-parancsolatban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:20:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A kereszténység nem tagadja azt, hogy a keresztény vallás elemei léteztek a kereszténység előtt is különböző vallásokban, ez csak egyes ateisték számára megdöbbentő újdonság.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:22:08

@pamut:

isten tanításán alapszik az, amiben hiszünk. A Biblia eleve KÉSŐBBI irat.

2016.09.18. 10:22:25

A hozzászólásokból tisztán látszik, hogy mekkora ostobaság a vallás. A legnagyobb emberi ostobaság a Földön. Egymás ellen fordítja az embereket, háborúkat robbant, milliókat gyilkol meg legtöbbször kínhalállal.
És mindig van aki hisz benne, terjeszti az ostobaságot, és gyilkolja azokat, akik esetleg más vallásban hisznek. A vallás a gyenge emberek ópiuma. Nem vagy felelős a tetteidért, majd meggyónod és a túlvilágon úgyis jobb lesz.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:23:21

@Mérges 1234:

Van mózesi szabály, hogy köteles az ember rabszolgát tartani? Melyik az?

pamut 2016.09.18. 10:25:06

@Philip F. Queeg:
Jézus olyan mint a biblia jó dolgokat is mondott meg vállalhatatlant is.

"Miért idéztél az Ószövetségből?"
Miért ne? Tán nem része a bibliának, nem a keresztények szent könyve?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:26:37

@Mérges 1234:

Itt tuzok.blog.hu/2008/08/21/privat_a_613_micva láthatott a 613 mózesi szabályt, melyek kötelezőek a judaizmusban, válogathatsz belőlük.

pamut 2016.09.18. 10:28:04

@Philip F. Queeg:
"A hit, a vallás és az egyház ugyanazt jelenti?"
Szerinted?
És szerinted a kő meg a víz ugyanaz?

"Az alap, a talapzat, mondjuk például a kőtábla tíz parancsolata...vagy például Jézus tanításai vállalhatatlanok?"
Ez kb. olyan érvelés mint hogy Hitelr milyen szépen festett, vagy hogy egy bankrabló egyébként jó családapa. Felnőtt ember így nem érvel.

"Aki keresztényként ezeket követi, ezek szerint él, az elítélendő?"
jaj már te meg a hülye kérdéseid, komolyan azt hiszed hogy ilyen dedós átlátszó trükkel be tudsz engem húzni a csőbe? hihetetlen b+....

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 10:28:24

@Mérges 1234:

Isten eljött személyesen, s átadta a tanítást az apostoloknak. Ez a Szent Hagyomány. Ez az alap, nem a Biblia. A Biblia a legfontosabb írás, de nem tartalmazza a teljes tanítást. A Biblia inkább hitbuzgalmi írás.

pamut 2016.09.18. 10:30:11

@bircaman maxval szerkesztő:
a tömeggyilkos isten szintén vállalhatatlan minden komoly felnőtt ember számára és nem csak azért mert nem létezik.

te viszont egy híresen istentelen, gyűlölködő, gyilkos diktátorokat védő elvtelen és erkölcstelen antikeresztény vagy, szóval neked ehhez az egészhez végképp semmi közöd.

csakférfi 2016.09.18. 10:31:04

@roli101: Vallás??
Hit??
Mégis mit gondolsz amikor kilépsz a házad ajtaján az első szembejövő vadidegen emberről?
Azt hogy ugyanazon erkölcsi (vallási ,hitbéli) szabályokat tart be mint TE.
Ezért mosolyogsz rá.Mivel nem feltételezed hogy lop,csal,hazudik,vagy éppen a te asszonyodra hajt,avagy a seggedet stíröli,esetleg nem akar megölni...stb!
Na ez a hit.
Ezt vallod.
Így derűsen sétálhatsz ebben a csodás világban.
:)

Mérges 1234 2016.09.18. 10:32:36

@bircaman maxval szerkesztő:

"Isten eljött személyesen, s átadta a tanítást az apostoloknak."

De ezt honnan tudjuk????? Mi rá a bizonyíték???

Philip F. Queeg 2016.09.18. 10:33:42

@pamut:

Mi az ami Jézustól vállalhatatlan?

csakférfi 2016.09.18. 10:34:37

@bircaman maxval szerkesztő: Sajna nincs isten.
Ebben tévedsz.
Mivel ha lenne már rég elpusztította volna az embereket.Mint faj.
A másik istent nem-e azzal a céllal teremtették más istenek vagy isten hogy békét hozzon?
Vagy aki teremtette a teremtőt nem -e mi teremtettük pusztán félelmeink elfedésére?Megmagyarázására?
Ez így egy ördögi kör.
Egyszer beleszédülsz.
:)

csakférfi 2016.09.18. 10:35:34

@Philip F. Queeg:
Tartsd oda a másik orcád is.
Ha kővel dobnak dobd vissza kenyérrel.
:) :)

csakférfi 2016.09.18. 10:38:44

@pamut: Barck Obama is egy tömeggyilkos.Meg Bin Laden is az volt.Meg sok orvost is annak neveznék hiszen kísérletezésre használják a gyógyszereket.
A műtét sikerül csak épp belehal a beteg.
Sorolhatnánk.....Mondjuk Brevik aki 200 valahány emberrel végzett.
Nincs igazság??
vagy isten nincs.
Hogy legyen?

2016.09.18. 10:38:53

@csakférfi: A hitnek és a vallásnak semmi köze egymáshoz, pláne úgy, ahogy te írod. Azt feltételezem, hogy betartja a törvényeket mindenki, de nem hiszek benne. Ezért is nézek szét a zebrára lépés előtt. De ennek semmi köze a valláshoz és bármilyen nevű kitalált személyhez. Ha az érdekem vagy kedvem úgy diktálja, nem érdekelnek a törvények és ezt feltételezem másról is. De soha nem fogom magamban azt mondani a zebrára lépés előtt, hogy nem nézek szét, mert hiszek egy istenben, aki majd megvéd.

pamut 2016.09.18. 10:39:30

@Philip F. Queeg: pl.:

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot."

pamut 2016.09.18. 10:41:00

@csakférfi: meggyőző az érvelésed, épp csak azt hagytad ki hogy a spermát lenyelő csajok is tömeggyilkosok.

csakférfi 2016.09.18. 10:42:16

@roli101: Te tényleg mégis mit értesz mielőtt lelépek a zebrára,
önvédelem.
A vallások azért alakultak ki hogy ezt a szabályt betartsák.
Meg a kresz is.
Ha mindenki betartaná a kresz szabályait nem lenne baleset.
Ha mindenki betartaná a vallási törvényeket nem lenne ,lopás,ölés,megcsalás,buzi,st....!
Miről akarsz Te pontosan vitázni??

Philip F. Queeg 2016.09.18. 10:42:42

@pamut:

Mivel kikerülted...és nem is túl elegánsan a kérdést, újra megkérdezem:
Szerinted a hit, a vallás és az egyház ugyanazt jelenti.
Ugyanazt képviseli?

Némileg fontos volna a válaszod, hogy lássuk, mennyire lehet komolyan venni téged.

csakférfi 2016.09.18. 10:43:30

@pamut: meggyőző az érvelésed, épp csak azt hagytad ki hogy a spermát lenyelő csajok is tömeggyilkosok.

A sperma nem embver.
Mintahogy a petesejt sem.
Amúgy gondolom vicc volt!
:)

Philip F. Queeg 2016.09.18. 10:55:45

@pamut:

"Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebulnak nevezték, mennyivel inkább a háza népét?
Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül.
Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti a verebeknél!
Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam
az embert apjával,
a lányt anyjával
és a menyet anyósával:
saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt."

De elolvashatod a teljes szöveget és talán tiszta lesz, hogy az egyetlen fenyegetés itt annyi, hogy az ítélet napján:
"Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van."
Tehát vagy a mennybe vagy a pokolba kerül. Jézus nem kérte a kard olyan módú használatát.

pamut 2016.09.18. 10:56:31

@Philip F. Queeg:
Az komoly hogy a dedós kérdésedre adott viszontválaszomból ("És szerinted a kő meg a víz ugyanaz?") nem sikerült dekódolnod hogy mit gondolok erről meg úgy általában a kérdésed színvonaláról?

2016.09.18. 10:56:38

@bircaman maxval szerkesztő: a Biblia van összeollózva, már eleve. Jézus sztorija pedig már szerepel az egyiptomiaknál.
Tehát senkinek sem meglepő, hogy egy lopott mesekönyv az alapja a hitednek.

pamut 2016.09.18. 11:00:38

@Philip F. Queeg:
én nem akartam az egészet idézni, mert rossz látni, de ha már te megtetted akkor én is folytatom:
"Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával:
saját háza népe lesz az ember ellensége."

Ha ez neked vállalható, lelked rajta... részemről az nem isten aki ilyen kér/követel bárkitől is, vagy ha az is, vállalhatatlan rossz isten.

2016.09.18. 11:01:47

@csakférfi: Mint mondtam a vallás a legtöbb rossz előidézője. Ezért szarok rá, hogy te meg akarod nekem magyarázni, hogy vallásos vagyok. Téríts máshol és szívd a gyenge emberek ópiumát. A te dolgod, nem az enyém.

2016.09.18. 11:02:52

@Philip F. Queeg: azért ezenérdemes elgondolkodni. Jézus ugyanis kijelenti, hogy ő egyáltalán nem békés szándékú. Szembeállítja híveit a hitetlenekkel.
Konfliktusokat gyárt. Innentől bukott a szerető Jézus legendája...

pamut 2016.09.18. 11:05:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:
nem csak jézus sztorija lopott hanem több más is, pl. a noé-s bárkás sztorit a suméroktól (is) lopták, csak ott nem noénak hívták a fickót hanem Ziuszudra-nak.

2016.09.18. 11:05:38

@Philip F. Queeg: ugyan,milyen Isten az, aki mindenható, egy világot tud teremteni, de az tele van hibával, amit képtelen kijavítani? Villanyszerelő szakvizsgán megbukna...

2016.09.18. 11:07:42

@pamut: nincsolyan a bibliai történések közül, aminek ne lenne előzménye. Az egyetlen különbség, hogy egyetlen Istenre épül.

pamut 2016.09.18. 11:08:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: ahogy mondod... és ez utóbbi hátránya, nem előnye.

2016.09.18. 11:17:26

@Philip F. Queeg: Jézustól sok minden vállalhatatlan. Szembe megy Isten akaratával. Halottat támaszt föl.
Össze-vissza prédikál. Ugye az iménti példában is: ellenséggé teszi a hívőt és háza népét. Máshol meg kenyérrel dobálódzik. Békét hoz a Földre.
Mert gyenge, tehát nem Isten. Isten beszél hozzá a genezáreti kertben, felkészíti a várható dolgokra. Ő hősiesen kussol Pilátus előtt, meg sem akarja téríteni. Majd a keresztfán: Atyám, mért hagutál el engem?

2016.09.18. 11:24:22

@pamut: az egyetlen előnye volt annak idején. Ha nem modern, monoteista vallás, akkor olyan, mint a többi körülötte. Nincs, ami összetartsa, megkülönböztesse a népet. A zsidók nem katonai erejük révén maradtak fenn, hanem sajátos identitásuk révén. Nincs más nép abból a korból ami ma is létezne arrafelé. Még a nagy Egyiptom is átalakult.
Csak az aranyborjú meséjét vedd. Isten pár napig nem riogatja a népet, máris mást imádnak...

Philip F. Queeg 2016.09.18. 11:27:22

@pamut:

Terelsz és csak annyira jól, mint a politikai blogok trolljai.
És ez ugye nem véletlen.
:)

Philip F. Queeg 2016.09.18. 11:35:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: @pamut:

Jézus csak annyit kért, hogy vállalják követői a tanításait éljen úgy, még akkor is, ha ezzel szembe kerülnek családjukkal, embertársaikkal és üldöztetés, kirekesztés, megvetés lesz a részük.
Mindezt azért, hogy egy jobb világ legyen. Nem háborút és népirtást kért.
Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Az áldozatot, a lemondást a követőitől kérte...és mindezt a jó érdekében.
Nem Isten a rossz. Már ha létezik...
Az emberek a rosszak. Ők tesznek vállalhatatlan cselekedeteket Isten, bármilyen isten nevére hivatkozva.

pamut 2016.09.18. 11:41:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:
azért ez ennél sokkal bonyolultabb, és nem csak a zsidók maradtak fenn, hanem ott körülöttük egy csomó más nép is, pl. a szíriában most egymást ölők, de a többi is.

pamut 2016.09.18. 11:42:58

@Philip F. Queeg:
semmi terelés nem volt, téged minősít hogy nem vagy képes egyértelmű választ dekódolni.
vagy még rosszabb: időközben rájöttél milyen hülye voltál, de gyáva vagy vállalni és inkább kitartasz a hülyeség mellett...

pamut 2016.09.18. 11:48:07

@Philip F. Queeg:
"csak annyit kért, hogy vállalják követői a tanításait éljen úgy, még akkor is, ha ezzel szembe kerülnek családjukkal"

"csak", mi? :D
na pont ez az ami vállalhatatlan. és ilyet kérni nem mellesleg: kegyetlenség.

mondjuk ha az volt a cél hogy legszélsőségesebb fanatizálható balekokat gyűjtsék be, akik bármire képesek, és ez egy teszt hogy az jöjjön aki még a saját családját is képes megtagadni, akkor ügyes csel volt.

na most a kereszténység nem csak jézusból áll, hanem istenből is meg a bibliából is, egy egész csomag, szóval lehet hülyét játszani és kimazsolázni azt ami még ma is oké, de ettől nem fog eltűnni a rossz, vállalhatatlan része.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 11:52:42

@pamut:

:DDD

Egyértelmű válasz?
Az lettél indulatos, mert az általad "majdnem" megadott válasz az egész addigi érvelésedet beborította volna. Pont azzal vádolsz engem, amit te követtél el.
Olyan keresztényekre hivatkozva érvelsz, akik nem "igaz", nem "igazi" keresztények. Nem élnek úgy, nem cselekednek, nem gondolkodnak úgy. Ezek alapján ítélsz el tanításokat és ítéled el azokat, akik viszont egész életüket úgy élik le.
Nagyon kevés igaz keresztény van. Teréz anyát nem találni minden bokorban.
Igaz ez más vallásokra is. Nem minden mohamedán akar más vallásúakat gyilkolászni, de őket is egy halmazba terelik a hozzád hasonlók.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 11:57:21

@pamut:

Ó bárcsak tudnál valamit a kora kereszténység időszakáról.
Akkor nem írnád azt, hogy fanatizálható balekok. (Talán csak balekok...vagy levágni való, vágóhídra is szinte önként, ellenállás nélkül vonuló birkák)
És nem térnék vissza az általad meg nem válaszolt kérdéshez, amit szándékosan nem akarsz érteni, észrevenni.

pamut 2016.09.18. 12:00:05

@Philip F. Queeg: indulatos? :D filip fiú, én magasról szarok rád, kifejezetten unom a szarrágásod, legalább kicsit ügyesebben trollkodnál, komolyan, dögunalmas vagy, mindjárt elaszom.

az érvelésem stabilan áll, semmi nem rombolja és semmiféle általad képzelgett válasz nem rombolná le, de ha szerinted mégis akkor ugyan mutass mát valamit a fárasztó félrebeszélésed helyett lássuk azt a kurva nagy "rombolást" :D

"Pont azzal vádolsz engem, amit te követtél el."
Lófaszt,. adtam egy egyértelmű választ a dedós kérdésdre (még ennyit se érdemelt volna, de nagylelkű vagyok) te meg játszod a hülyét azóta is.

"Olyan keresztényekre hivatkozva érvelsz, akik nem "igaz", nem "igazi" keresztények."
Tényleg? Név szerint kikre hivatkoztam szerinted?

Lehet gyenge a látásod de én a bibliából idéztem, a bibliára hivatkoztam, benne többek közt isten szavára....

"Nagyon kevés igaz keresztény van. Teréz anyát nem találni minden bokorban.
Igaz ez más vallásokra is. Nem minden mohamedán akar más vallásúakat gyilkolászni"
Ez igaz, nem is mondtam semmi olyat ami ezzel ellentétes lenne, eleve nem is a hívőkről beszéltem hanem a bibliáról és istenről. komolyan ennyire nem megy a magyar nyelv értelmezése?

"Nem minden mohamedán akar más vallásúakat gyilkolászni, de őket is egy halmazba terelik a hozzád hasonlók."
He? :DD te teljesen kretén vagy szerencsétlen? :D azt se tudod már mit hazudgálj? :D

pamut 2016.09.18. 12:02:26

@Philip F. Queeg:
aki itt kurvára az értetlenkedésbe menekül egyfolytában az te vagy.

ami meg jézusi szöveget illeti, semmi érdemi választ nem adtál, sőt a lényegre ("na pont ez az ami vállalhatatlan. és ilyet kérni nem mellesleg: kegyetlenség.") még a látszat szintjén sem reagáltál.

de persze fogadok megint bennem találod majd meg a hibát :D

2016.09.18. 12:10:22

@pamut: dedósozol, 5 évesezel, de a választ kikerülöd alattomos módon. Jellemző rátok. Az iszlámistákkal szerintetek semmi baj, azok jöhetnek milliószámra, akkor is,ha azok a legintoleránsabb, leghomofóbabb ideológiát képviselik ma a világon.

inebhedj - szerintem 2016.09.18. 12:15:41

@pamut:

Ami azt illeti, nem igen van vállalható dolog egyik ismert univerzumban sem.

Máskülönben a Bibliát vállalhatatlannak nevezni elég antiszemita kijelentés. Eddig még a kommunisták se merészkedtek el, csak a nácik.

2016.09.18. 12:17:38

@Philip F. Queeg: "Nem minden mohamedán akar más vallásúakat gyilkolászni, de őket is egy halmazba terelik a hozzád hasonlók." - Személyesen lehet, hogy nem akarnak másvallásúakat, hitetleneket gyilkolni, de egy olyan ideológiában hisz az összes mohamedán, aminek központi eleme az, hogy a másvallásúakat, hitetleneket meg kell ölni.

Olyan ez, mint anno a náci vagy kommunista párt tagjai, mind ugyanabban az embertelen ideológiában hitt, de csak kevesen gyilkoltak közülük személyesen zsidókat vagy burzsoákat.

Az átlag mohamedán is csak csavar a gépezetben, ahogy egy átlag náci vagy bolsevik párttag volt.

A mohamedán ideológiát pont úgy szalonképtelenné kell tenni, mint a nácizmust, kommunizmust.

A mohamedán ideológia nem vallás, hisz céljai evilágiak és nem csak a híveire, követőire tartalmaz evilági rendelkezéseket, hanem mindenkire a világon. Ez egy totalitárius politikai ideológia.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 12:18:00

@pamut:

Azt mondod nem beszéltél keresztényekről, holott ezt te írtad:
"...nem a keresztények szent könyve?".
És ha azt mondod, hogy igen, akkor amikor a Bibliát bírálod, akkor ezzel a keresztényeket is akarod bírálni.

"..ami meg jézusi szöveget illeti, semmi érdemi választ nem adtál, sőt a lényegre ("na pont ez az ami vállalhatatlan. és ilyet kérni nem mellesleg: kegyetlenség.") még a látszat szintjén sem reagáltál."

De igen. Reagáltam, de visz előre az indulatod és átsiklottál felette.
Jézus csak annyit kért, hogy vállalják követői a tanításait éljen úgy, még akkor is, ha ezzel szembe kerülnek családjukkal, embertársaikkal és üldöztetés, kirekesztés, megvetés lesz a részük.
Mindezt azért, hogy egy jobb világ legyen. Nem háborút és népirtást kért.
Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Az áldozatot, a lemondást a követőitől kérte...és mindezt a jó érdekében.

A hangsúly az áldozaton van. Hogy vállalod azt, hogy Teréz anyaként élve a jónak szenteled életed, még akkor is, ha családod megvet, kitaszít érte.
Kegyetlen?
Lehet.
A választás a tiéd, mert:
"Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van."
Hiszel vagy nem hiszel benne. A döntés a tiéd.

pamut 2016.09.18. 12:18:51

@karandash: milyen választ kerültem ki idóta? :D idéznéd? :D fáj az igazság? megértem, tényleg szar lehet szembesülni vele hogy milyen szánalmas és dedós szinten szólsz hozzá, de ezért magadra vess.
EZT ÍRTAD:
"bezzeg a Korán az nem vállalhatatlan számotokra..."
ERRE KÉRDEZTEM:
"és én hol írtam hogy a korán vállalható??"

Hol a válasz? Nem látom. Idéznéd? És még te dumálsz a válasz "alattomos kikerüléséről"? :D HOL A VÁLASZOD? Vagy csak hazudsz a világba oszt jónapot?

"Az iszlámistákkal szerintetek semmi baj, azok jöhetnek milliószámra"
:DDDDDDDDD
Nem elég bazdmeg hogy hazudsz egyszer és amikor bizonyítani kéne sunyin kussolsz, de UGYANOTT folytatod a szánalmas, dedós hazudozásodat :DDD

na akkor ISMÉT:
kik számára?
több embernek képzelsz engem?
és én hol írtam hogy az iszlámistákkal "semmi baj, azok jöhetnek milliószámra"??

fogadok megint elsunnyogod a válasz, hisz te csak hazudozni akarsz a világba, nyertem ugye? ;)

2016.09.18. 12:29:01

@pamut: bocs, szíriában iranban nem sumérok akkádok görögök stb élnek. Arabok. Jóval késøbb kialakuló nép. államuk országuk sem volt vandoroltak. Egypitom is elbukott az ókori egyiptomi már tán fel sem fedezhető. Csakúgy mint a római...

pamut 2016.09.18. 12:29:37

@Philip F. Queeg:
"Azt mondod nem beszéltél keresztényekről, holott ezt te írtad:
"...nem a keresztények szent könyve?"."
Beszélsz kicsi magyar? mi a keresztények szent könyve, tudod? segítek: a biblia. tehát a bibliáról beszéltem? igen arról. ezt kb 10 éves szint értelmezni.

és minősíti a keresztényeket a saját szent könyvük? bizony minősíti. nem azért mert én mondom, ők vállalják, ők ragaszkodnak hozzá.

"Reagáltam, de visz előre az indulatod és átsiklottál felette."
Nem reagáltál, ha szerinted igen akkor idézd. A "Ne hazudj" parancs megvan? Vagy leszarod? Vagy te nem is vagy keresztény?

"Jézus csak annyit kért, hogy vállalják követői a tanításait éljen úgy, még akkor is, ha ezzel szembe kerülnek családjukkal"

Igen, ezt a dumád már írtad korábban, és pont erre reagáltam ezt:
"na pont ez az ami vállalhatatlan. és ilyet kérni nem mellesleg: kegyetlenség."
vagy már nem tudod követni az időrendet, ki reagált kire?

"Az áldozatot, a lemondást a követőitől kérte...és mindezt a jó érdekében."
Van amiről le lehet mondani a jóért, én is így élek, sok mindenről lemondok hogy erkölcsös maradjak. A családommal való szakítást kérni az viszont vállalhatatlan, és önmagában rossz, nem jó, és rosszabb teszi a világot nem jobbá.

"Hogy vállalod azt, hogy Teréz anyaként élve a jónak szenteled életed, még akkor is, ha családod megvet, kitaszít érte."
Nem tudok róla hogy Teréz anyát megvetette és kitaszította volna a családja. Továbbra is kegyetlenség bárkit arra kérni hogy tagadja meg a családját. Pont az az erkölcsi kötelesség, az az erkölcsi jó, hogy az ember kitartson a családja mellett, szeresse (nem kötelességből), óvja, védje, tartsa össze, stb, nem hogy szétrombolja....

"Kegyetlen?
Lehet."
Több az mint "lehet"....

"A döntés a tiéd."
nem mondod... ki másé lenne úgy mégis?

Philip F. Queeg 2016.09.18. 12:29:40

@bircaman maxval szerkesztő:

"Az Egyháztól, melyet Isten alapított."

Biztos ez?

LocomotiveAnchoredman 2016.09.18. 12:30:01

remélem nem zavarom meg a vitát ha közben kiverem itt magamnak.

2016.09.18. 12:34:34

@inebhedj - szerintem: te össze-vissza beszélsz. A Biblia vállalása adott esetben azt jelenti, hogy feltétlen azonosulás vele, az életet meghatározó egyetlen követendő minta.
semmivel nem másabb, Mint amikor a muzulmán a Koránra buzul mán.
Ne feledd, rengeteg gyilkosságot követtek el bibliai parancsolatokra hivatkozva.

pamut 2016.09.18. 12:35:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: nézd nyilván vannak népek amelyek eltűntek, nagy katyvaszt volt az elmúlt pár ezer év, de azt nem lehet kijelenteni csak a zsidók maradtak meg. a perszák is megmaradtak pl. attól még hogy most irániaknak hívják őket, ők perszák. görgök, egyiptomiak dettó.
kétségtelen a zsidók iszonyú szívósak hogy kis nép létükre és annyi ellenség közepette megmaradtak, egy percig sem vitatom az eredményeiket de azért nem csak ők élték túl az évezredeket.

pamut 2016.09.18. 12:37:02

@inebhedj - szerintem:
:DDD
idéztem fentebb pár dolgot, szerinted azok vállalhatóak? :D

nááááci? :DDD már náci vagyok mert nem teszek úgy mintha vállalható lenne a biblia minden sora? :DDD

2016.09.18. 12:39:48

@Philip F. Queeg: olvasgasd a bibliát. Isten többször rendel el gyilkosságot, népirtást. Istennek kedves az emberáldozat.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 12:44:55

@pamut:

"Van amiről le lehet mondani a jóért, én is így élek, sok mindenről lemondok hogy erkölcsös maradjak. A családommal való szakítást kérni az viszont vállalhatatlan, és önmagában rossz, nem jó, és rosszabb teszi a világot nem jobbá."

Voltak emberek akik életüket adták azért, hogy másokat megmentsenek, mindezt úgy, hogy tudták, családjukat, gyermekeiket hagyják hátra.
Kegyetlenek voltak? Ostobák? Hősök?
Jobb lett tetteiktől a világ? Azok számára, akik így élhettek tovább talán...

"...és minősíti a keresztényeket a saját szent könyvük? bizony minősíti. nem azért mert én mondom, ők vállalják, ők ragaszkodnak hozzá."

Megint visszakanyarodunk a meg nem értett és meg nem válaszolt kérdéshez.
Időszámításunk szerint 397. A III. kárthágói zsinat. Az egyház rögzíti, hogy mi maradhat a Bibliában, mi nem. Mi kerül be, mi nem.
A Biblia tartalmazza a keresztény tanítás alapjait, de vajon mennyi benne az rész, ami az egyház nyomására került be és ami miatt Jézus újra vállalná a keresztre feszítést?
Ha érted, ha nem, már nem forszírozom tovább azt a bizonyos kérdést.

"Vagy te nem is vagy keresztény?"

Nem, nem vagyok keresztény. Nem vagyok megkeresztelve, nem járok templomba, nem vagyok egy felekezet tagja sem.
Hogy hiszek-e Istenben?
Jó lenne. Jó lenne ha tényleg "lenne".
A mai világban azt hiszem mindenképp...

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.18. 12:45:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Igen, az Egyház ollózta össze több száz iratból. Mi ezzel a gond?

Philip F. Queeg 2016.09.18. 12:46:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Isten rendelte el vagy csak Istenre hivatkozó gyarló, hazug emberek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 12:54:09

@M1nd3gy:

"Már megint egy buzi aki a keresztényeknek akarja elmagyarázni, hogy miért természetes ha valaki buzi."

Ráadásul azt is bizonygatja, hogy már nem érvényes a bibliai tiltás. Figyeld a logikáját: A buzulást csakis azért tiltotta a biblia, mert a seggbekúrással megalázták a faszt befogadó felet. Mivel pedig ma már egyenrangú felek szabad elhatározásából történik a seggbekúrás, megalázás nincs, ezért a bibliai tilalom hatályát vesztette, szabad a buzulás.

Ezzel a magyarázattal csak az a gond, hogy semmi nem támasztja alá. Mózes 3. könyvében Isten utálatosságnak nevezi a buzulást, nem megalázónak.

pamut 2016.09.18. 12:55:11

@Philip F. Queeg:
"Voltak emberek akik életüket adták azért, hogy másokat megmentsenek, mindezt úgy, hogy tudták, családjukat, gyermekeiket hagyják hátra."
Jézus a követésért cserébe kérte a család megtagadását nem azért hogy más emberek életét megmentse ezzel, szóval kár félrebeszélni.

Nem mellesleg akinek kisgyereke van akiről gondoskodni kell, etetni, felnevelni, annak valóban mérlegelnie kell mielőtt kockáztatja (vagy egyenese feláldozza) saját életét másokért mert akkor már nem csak a saját életét adja hanem a gyermeke sorsát is, amiért szintén nagyon felelős.
Azon gyerekek akik elvesztették az apjukat vagy anyjukat (vagy pláne mindkettőt), azoknak jobb lett világ? Vagy csak a saját egyoldalú szemléletes szerint szereted feltenni a kérdést?

"Ha érted, ha nem, már nem forszírozom tovább azt a bizonyos kérdést."
Eddig miért forszíroztad és most miért vonulsz vissza? A bilbia az ami benne van, ahogy ma is kiadják és ahogy ma is szent szövegként hivatkoznak az összes sorára, szavára, betűjére. Pont.

Kár hogy a kulcsmondatok fölött egyszerűen átsiklottál:
- "A családommal való szakítást kérni az viszont vállalhatatlan, és önmagában rossz, nem jó, és rosszabb teszi a világot nem jobbá."
- "kegyetlenség bárkit arra kérni hogy tagadja meg a családját. Pont az az erkölcsi kötelesség, az az erkölcsi jó, hogy az ember kitartson a családja mellett, szeresse (nem kötelességből), óvja, védje, tartsa össze, stb, nem hogy szétrombolja...."

pamut 2016.09.18. 12:57:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

ma eddig hány embert öltél meg a biblia parancsát követve?

kvadrillio 2016.09.18. 13:16:27

MIJAFASZ VAN NÉMETH SÁNDORRAL A HIT-GYÜLI PRÉDIKÁTORÁVAL ?????.....ELKÉPESZTŐ DOLGOKAT PRÉDIKÁL..., MIT AKAR GONOSZ...., IZRAEL DELEGITIMÁLÁSA, TEMPLOMOK MEGSZÜNTETÉSE, !!! új világ jön,.... ELTÖRLIK A ZSIDÓ-KERESZTÉNY KINYILATKOZTATÁSOKAT.....ELTÖRLIK A KÉSZPÉNZT, ...A KOMMUNISTÁK A VAGYONOKAT VETTÉK EL, MOST EL AKARJÁK VENNI A PÉNZT AZ EMBEREKTŐL, AMI EGY ÉLET MUNKÁJA ????? TÁMADJÁK A KORRUPCIÓT.., AMIVEL A NAGY ORSZÁGOK VEZETŐI A KISEBB ORSZÁGOKAT MEGBUKTATJÁK..., STB....????? VALAMIÉRT BESZART EZ AZ ECHTE PRÉDIKÁTOR BÁCSI ????? :o))))) ATV.....

Philip F. Queeg 2016.09.18. 13:18:53

@pamut:

"A családommal való szakítást kérni az viszont vállalhatatlan, és önmagában rossz, nem jó, és rosszabb teszi a világot nem jobbá."

Áldozat. Áldozat a saját lelki üdvödért, a jobb világért, hogy másoknak, másokon segíthess.
Nem félrebeszélés. Életemet, eddigi életemet adom az útért. Ha kell családomat hátrahagyva. Ez már a hit...és az egyén saját döntése. Nincs kényszerítve senki. A fenyegetés a pokol és a mennyország amiben hiszel vagy sem. Az egyén döntése.
Kegyetlen?
Lehet.

"Azon gyerekek akik elvesztették az apjukat vagy anyjukat (vagy pláne mindkettőt), azoknak jobb lett világ? Vagy csak a saját egyoldalú szemléletes szerint szereted feltenni a kérdést?"

Ők nem dönthettek.
Thermopüla hősei, Leonidasz választottak és döntöttek. A muhi csatában a király védői életüket adták, hogy Béla elmenekülhessen. Hogy hátrahagyott szeretteiknek jobb lett? Nem tudom...azaz, biztos, hogy nem, de megadták a lehetőséget, hogy az ország ne hulljon darabjaira és később talpra állhasson.
Ez is, az is komoly áldozat. Az egyén döntése.

"A bilbia az ami benne van, ahogy ma is kiadják és ahogy ma is szent szövegként hivatkoznak az összes sorára, szavára, betűjére. Pont."

Akkor folytassuk. "A Biblia tartalmazza a keresztény tanítás alapjait, de vajon mennyi benne az rész, ami az egyház nyomására került be és ami miatt Jézus újra vállalná a keresztre feszítést?"
A hit, a vallás és az egyház ugyanazt jelenti?
Ugyanazt képviseli?

pamut 2016.09.18. 13:32:54

@Philip F. Queeg:
Bár itt korábban te akartál engem olyannak beállítani mint aki nem válaszol érdemben, ismét te vagy az aki nem vállalja az igazi választ. Én nyílt lapokkal játszom, én nem vagyok gyáva kimondani amit gondolok, vállalom az erkölcsi meggyőződésem is.

Te meg mikre lyukadsz ki?:
- "Az egyén döntése."
- "Kegyetlen? Lehet."
- "Ők nem dönthettek."
- majd ismét: "Az egyén döntése."

Tudom hogy az egyén döntése, senki nem is vitatta, kár szajkózni. Persze értem én, valamit mondanod kell ami válasznak látszik, noha mégsem az.

A családdal való szakítás, megtagadás kérése eleve kegyetlenség önmagában erkölcsi rossz. A kifogások csak kifogások. Van olyan áldozat ami logikus, meg arányos, meg indokolható. A család megtagadása nem az. Sőt pont AZÉRT kellene és sokszor kell is áldozatot hozni hogy az ember tudja segíteni a családját, a szeretteit.... na ez az erkölcsi jó, nem az ellenkezője.

Az is tudom hogy az árván hátrahagyott gyereke nem dönthettek, kár volt ezt is leírni. Amit állítottam hogy a szüleik dönthettek....

"Thermopüla hősei, Leonidasz választottak és döntöttek."
Jó szar példa, mert ha nem teszik, a családjukat is felkoncolja az ellenség. Ők pont a családjukat is védték.

"de megadták a lehetőséget, hogy az ország ne hulljon darabjaira és később talpra állhasson."
ez extrém példa, nem mindig egy ország sorsa a tét (ráadásul katonaként katonai kötelességük is van), van hogy csak egy emberé. beugrasz az örvénylő vízbe kimenteni valakit noha te is rosszul úszol, te is meghalhatsz árván hagyván a gyerekeid?

na látod, példa mindenre van, nem lehet csak a rád jellemző egyoldalúsággal nézni a dolgokat és mindig pont olyan példát hozni ami téged igazol (vagy sem...) elfeledkezve mindarról ami viszont téged cáfol...

"A hit, a vallás és az egyház ugyanazt jelenti?"
te most szórakozol bazdmeg? :D
én is tudok ám másolni ha hülye kérdést akarok újra kigúnyolni:
Szerinted a kő meg a víz ugyanaz?

Philip F. Queeg 2016.09.18. 13:49:57

@pamut:

"A családdal való szakítás, megtagadás kérése eleve kegyetlenség önmagában erkölcsi rossz."

Te mondod, hogy vállalhatatlan. Számodra. Ez a te döntésed. De lehet, hogy más számára vállalható. Nincs kényszerítve senki. Csak kérés. Ez az ő döntése. Bírálhatod ezért, de hogy melyikőtöknek lesz igaza, ez csak később dől el. Ha meghaltok és kiderül, hogy tényleg van pokol és mennyország, akkor Isten, ha létezik, akkor eldönti, hogy döntéseitek, cselekedeteitek alapján hová kerültök.
Mint a politikában. Számodra vállalhatatlan egy formáció, más számára meg igen. Az élet majd később igazol...vagy nem. Választasz és viseled a következményeid. (még gyermekeid is, akik pedig nem választhattak) A hitről vitatkozol...

A kérdés tovább gördítése:

Előfordulhat-e, hogy az egyház "némileg" eltért az isteni alapvetéstől és a jézusi tanítástól és a hívők hitét, gondolkodását világi, anyagias és önző célok elérése érdekében befolyásolja?

Philip F. Queeg 2016.09.18. 14:02:41

Nos.
Egy rövid időre mennem kell, de visszatérek.

pamut 2016.09.18. 14:08:47

@Philip F. Queeg:
"Te mondod, hogy vállalhatatlan. Számodra. Ez a te döntésed. De lehet, hogy más számára vállalható. Nincs kényszerítve senki. Csak kérés. Ez az ő döntése"

jaja, pont ez az a félrebeszélés amiről beszéltem. javaslom még írd le 200x hogy ez kinek a döntése meg hogy nincs kényszer, hátha valaki beveszi hogy ezeket vitattam. figyu, ha te nem akarsz/mersz erkölcsi döntést hozni akkor nem akarj, engem nem érdekel, én merek és hozok is. azt meg lehet vitatni hogy a családom mellett kiállni, és nem ellenük, hanem ÉRTÜK áldozatot hozni az jó vagy rossz, de szerintem jó, és pont telibeszarom ha jézus vagy bármelyik vallás bármelyik főmuftija szerint nem az. ha neked ez oké, tégy így, de nekem senki ne papoljon arról hogy ez jó.

"Bírálhatod ezért, de hogy melyikőtöknek lesz igaza, ez csak később dől el. "
igen? :D mikor? és ki dönti el? :D
ó hírem van, részemről már eldőlt: a családom a szeretteim az elsők és pont. se jézusért sem allahért sem senkiért nem fogok ezen változtatni, és aki képes elárulni a családját azzal szerintem súlyos problémák vannak, ahogy azzal is aki ezt kéri mástól.

"Ha meghaltok és kiderül, hogy tényleg van pokol és mennyország"
figyu, ezek a vallások ókori eredetmítoszok. nincs isten, meg a többi mese sem. soha nem derül ki az ellenkezője. meghalsz és annyi, vége. ha valaki gyáva szembenézni ezzel, vagy egész életében nem képes felnőni és elfogadni hogy egyszer meghal ő is, az ámítsa önmagát kedvére.
nem mellesleg: ha létezne is isten, akkor se döntenék az ő kedvéért a családom ellenében még ha jó diktátor módjára tüzes pokollal büntetne is érte. ha isten ilyen lenne akkor egy kegyetlen gonosz isten lenne, akit eszemben sem lenne követni. de tekintve hogy ez csak egy asok ezer ókori teremtésmítosz közül, túl komolyan nem kell venni.

"Előfordulhat-e, hogy az egyház "némileg" eltért az isteni alapvetéstől és a jézusi tanítástól és a hívők hitét, gondolkodását világi, anyagias és önző célok elérése érdekében befolyásolja?"
Na, na vajon??????
mást se csinál mint köztudott, és van még bőven a számláján egyéb is. te azért teszel fel ilyen nevetséges tartalmú és stílusú kérdéseket mert veled is úgy beszéltek a szüleid mint egy hülyegyerekkel és csak így tudsz beszélni, vagy csak direkt engem akarsz ezzel provokálni?

csakférfi 2016.09.18. 14:30:12

@roli101: Mint mondtam a vallás a legtöbb rossz előidézője. Ezért szarok rá, hogy te meg akarod nekem magyarázni, hogy vallásos vagyok. Téríts máshol és szívd a gyenge emberek ópiumát. A te dolgod, nem az enyém.

Kicsikomám.
Leszarom nagyívben hogy mit gondolsz az istenről vallásról,meg mit hadoválsz még.
Azt világítottam meg homályos elmédben,hogy te is hiszel.
meg a vallásosok is.Meg a nem vallásos is .
Hit nélkül ki sem mernél lépni az ajtón.Sőt irogatni sem mernél.
Akar a lófasz téged megtéríteni.Így is elég hülye vagy pláne ha még hinnél is isten létezésében.

Neo07 2016.09.18. 14:38:23

Ateistaként nagyon elfogadható számomra Sloszár József bibliamagyarázata:
mek.oszk.hu/04100/04179/04179.pdf

Természetesen nem minden következtetésével lehet egyetérteni, de szerintem ezzel az értelmezéssel nagyon sok érdekes bibliai dolog megmagyarázható.

Neo07 2016.09.18. 14:41:13

@Philip F. Queeg:
"Ha meghaltok és kiderül, hogy tényleg van pokol és mennyország, akkor Isten, ha létezik, akkor eldönti,..."

Nincs isten és nincs pokol és mennyország. Újjászületés van – akár egy másik bolygón, nem feltétlenül emberként...

Tisztességes Természettudomány 2016.09.18. 14:53:02

A homoszexuálisok nem értik meg, hogy Isten létének elfogadása nélkül nem értelmezhető a bibliai tiltás. Nem ellenetek szól a parancs, hanem értetek. De amíg egy emberi tákolmánynak gondoljátok a bibliát, addig ezt nem veszitek észre.

Ha azonban Isten szavának fogadjátok el, aki elküldte Jézus Krisztust, az ő fiát, hogy minden bűnöst megmentsen a Sátán szolgálatából - amelybe bizony a homoszexualitás is beletartozik - akkor dönthettek arról, hogy a Sátán szolgálatában maradtok-e, vagy Istent és az életet választjátok.

bcrics 2016.09.18. 15:42:17

@Neo07:

Kifejtened ezt bovebben?
Hol olvastad, ki mondta, vagy szemelyes tapasztalat?

PonDrow 2016.09.18. 15:54:47

3Móz 19:28-ban: “Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást.”

Úgyhogy a Biblia a tetoválást is tiltja. :) Tetovált ember meg valószínűleg még több van, mint meleg. A keresztény vallás lényege, hogy minél több bűnös legyen, és minél inkább nyomorultul érezd magad emiatt. Aztán kegyesen megbocsájt mindent...

BéLóg 2016.09.18. 16:13:09

@Neo07: Józsibácsinak akkora ostobaságai vannak abban az irományban, hogy még humornak is túl sok. ha akarod, kitárgyalhatjuk.

BéLóg 2016.09.18. 16:27:09

@pamut: Én ezt nem így látom, de hát azért vagyunk különbözőek.
Miután az Ószövetség a szemet szemért elven működött (elkerülte becses figyelmed), LOGIKUS hogy se az idézeted, se semmiféle más ószövetségi rész kiragadása nem segít.
Azt meg tényleg el kéne már felejteni, hogy attól hogy kereszténység lett a világban, a BŰN is eltűnt. hogy a Római birodalom a történelem menetében a kereszténység (mint államvallás) előtt vagy után volt jobb/rosszabb, azt igazából majd az Utolsó Ítéletkor (már aki hisz ebben) fogjuk megtudni.
Az isten (illetve a saját lelkiismeretünk) NEM MÁSOK cselekedete miatt fog úgy ítélni ahogy, hanem a sajátunk miatt.
H tehát valaki egy sátáni országban szent, az üdvözül, ahogy egy szent országban ördögi, elkárhozik.
A témára visszatérve, a buzulás MINDEN korban volt elfogadott és útálatos, ahogy ma is.
Nkem soxor mondták hogy buzi, de mivel nem buzulok, ezért nem is utálnak. Szóval már leírtam, ha a buzik nem buzulnak, senki nem utálja őket.
Buzi pamut, te buzulsz? Met ha nem, nem is utállak. Remélem érted az analógiát.

Nevoeiro66 2016.09.18. 16:47:07

Mivel háromezer éve a mélyhűtő sem volt elterjedt, a levágott állatok húsa nagyon gyorsan romlott. A romlott hústól megbetegedtek az emberek. Mivel a vírusokról és baktériumokról akkoriban hírből sem hallottak, így a betegséget Isten haragjának tulajdonították.
Összegzésként: Ne egyél disznóhúst (és még egy sor másik állatot), mert Isten megharagszik.
Igaz az állítás? Nem számít, a lényeg, hogy a törvény megóvta a népet az ételmérgezéstől. A Biblia tele van ehhez hasonló törvényekkel, amiket valós, vagy téves következtetések alapján írtak.

De kurva okos vagy, akkor miért nem az van a bibliában, hogy ne egyél húst?

elemes 2016.09.18. 17:06:39

Márbocs, de mérfontosez?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 17:23:47

@elemes:

Van, akiinek fontos, és van, akinek nem. Ha neked nem fontos, ne olvasd.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 18:07:06

@pamut:

Pont azért másoltam be az általad idézett részből többet, hogy értsd. Ha továbbra sem az indulataid vezérelnének akkor feltűnt volna, hogy a "saját háza népe lesz az ember ellensége" úgy értendő, hogy családod ellenségként kezel majd, mert Jézust választod és az ő tanításai szerint élsz. Nem te tekinted családodat ellenségként. A családod kivet és megvet majd hitedért. Nem te hagyod el őket, hanem a család üldöz el. Ez az áldozat. Így kezdődik az idézet rész:
"Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért..."
És ha már mindenképp kötekedni szerettél volna akkor talán ez a rész lett volna erre inkább alkalmas:
" Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt."
De nem gond, értem és látom indulatosságodat.

"...részemről már eldőlt: a családom a szeretteim az elsők és pont. se jézusért sem allahért sem senkiért nem fogok ezen változtatni, és aki képes elárulni a családját azzal szerintem súlyos problémák vannak, ahogy azzal is aki ezt kéri mástól."

Az általam említett példák az áldozat nagysága miatt voltak érdekesek. Életüket adták másokért. (Senki sem ítélt volna el azért, ha egy adott esetben te nem hozol áldozatot másért, másokért és a családodat választod.)
Jézus az idézetben még ennyit sem kért. Sokkal kevesebbet. Már szinte majdnem azt, hogy legyél önző és saját üdvösségedért vállald azt, hogy családod kitagad, kivet magából.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 18:39:34

@Philip F. Queeg:

"úgy értendő, hogy családod ellenségként kezel majd, mert Jézust választod és az ő tanításai szerint élsz."

Ez annyira világos és egyértelmű, hogy csak direkt rosszindulattal lehet másképp érteni.

ka_TARZI_s 2016.09.18. 19:05:00

A helyzet ennél sokkal egyértelműbb.

A Biblia magát a paráználkodást ítéli el, azaz minden szentségi házasságon kívüli szexuális kapcsolat bűn.

jacksy 2016.09.18. 19:10:46

KOMMENTELJETEK !!!!!!
Írjátok a hülyeségeiteket, úgysem kíváncsi rá senki, csak az örök vitatkozók, kommentelők.
Senkit nem érdekel, mit okoskodtok.
De: kommenteljetek sokat !!!

kényszeredetten röhögő pecás 2016.09.18. 19:44:29

@jacksy: Hehehe.. a sok hülye is idegyűlt. :-))

kényszeredetten röhögő pecás 2016.09.18. 19:47:20

@bircaman maxval szerkesztő: Ááááá.. birca!!! Milyen képzett vagy homokosságból. :-))

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.18. 19:52:02

@bircaman maxval szerkesztő: Tovaris birca! Nem azért fizetjük, hogy a hobbijának éljen.

CSB1196 2016.09.18. 20:19:52

Hogy Isten és a Biblia szerint miért rossz, bűn (azaz céltévesztett állapot) a homoszexualitás?
Csak röviden a legalapvetőbb dolgok:
- természetellenes (azaz torz állapot)
- csak férfi és nő kapcsolatából lesz utód (így lett kitalálva, ez a normáis)
- a torzulás amely természetellenes nem nemzőképes, azaz nem életpárti hanem meddő
Felesleges a Bibliáról és annak értelmezéséről beszélnie vagy vitatkoznia annak aki csak felszínesen vagy semmennyire sem ismeri azt, önmagában a betű nem ér semmit az olvasónak, a benne levő bölcsesség el van rejtve, nem véletlenül...okoskodni persze lehet..

pamut 2016.09.18. 20:37:36

@Philip F. Queeg:
tudod nem először látom ezt a primitív cselt, sőt sokadjára, hogy valaki direkt megpróbálja lerántani dedós szintre a vitát abban a reményben, hogy mivel az igazság csak egybitesnél bonyolultabb mondat(ok)ban fejezhető ki, így majd pusztán az egybites közegben majd milyen szép diadalt arat.

rossz hírem van: ez sem jött be.

amit bemásoltál (már a hosszú idézet), az egyrészt teljesen fölösleges volt mivel magam is olvastam, és még mást is, de sebaj. másrészt azért is fölösleges volt mivel az idézetnek nem csak az a kis része kurva kínos amit legelőször kiemeltem, de sok más része is. hogy ezt te nem fogod fel, vagy csak úgy teszel mintha nem fognád fel, az a te bajod, engem cseppet sem érdekel. és ugyanez vonatkozik arra is amit most kiemeltél, de még arra is ahogyan értelmezted: kurva kínos, elfogadhatatlan, vállalhatatlan. hogy ezt te tényleg nem látod át (noha világít), vagy direkt teszed magad egybitesnek hogy hátha nem lesz türelmem dedós szinten elmagyarázni, egyre megy, ugyanis mindkettő gáz.
az ugyanis épp olyan vállalhatatlan ha te hozod a családodat olyan helyzetbe amiről biztosan tudod hogy ellenségeskedés, netán a család szakítása lesz a vége, mintha te magad kezdeményeznéd. sőt, az hogy te hozod ilyen helyzetbe a családodat, az tulajdonképpen teljesen a te felelősséged, még a kezdeményező fél szerepe is a tiéd. tudod ha valaki megcsalja a házastársát, azt elmondja, mire a házastársa felháborodásában szakít, akkor - bár egy bites gondolkodás, ill. 3 évesek szintje alatt igen nehezen felfogható módon, de - valójában a megcsaló fél okozta mind a házasság végét, mind a lelki traumát, mind az elhagyást, noha látszólag a másik kezdeményezte.

tudom, tudom, ez nagyon-nagyon bonyolult összefüggés, csak az emberiség 99%-a képes átlátni magától ezért tőled nem várhatom hogy átlásd, de most hogy ilyen kedvesen a szádba rágtam, most - talán, talán, de én bízok benned! - már te is átlátod ezt az iszonyú bonyolultságú összefüggést.

erről ennyit.

másodszor az örökös mantrádról az áldozatról. az áldozat az, amit a családért hozunk. ha pedig ellene teszünk, sőt olyat teszünk amit a család felbomlik, vége lesz, az nem áldozat, hanem - most figyelj - ÁRULÁS.
Elárulása a családod szeretetének, a bizalmának, annak hogy rád bízták az életük egy részét, hogy rád bízták önmagukat, hogy hittek neked hogy szereted őket és hogy hű leszel hozzájuk és hogy kitartasz mellettük jóban-rosszban, hogy te is benne vagy a kölcsönös szövetségben és felelősségben, hogy számodra ők a legfontosabbak és viszont. A szertettek elárulásánál kevés aljasabb bűnt tudok elképzelni.

"És ha már mindenképp kötekedni szerettél volna akkor talán ez a rész lett volna erre inkább alkalmas:"
Igazán kedves vagy hogy megpróbálsz segíteni, de az a helyzet hogy semmi szükségem rád, a biblia sajnos dúskál a vállalhatatlan sorokban, és ha nem idézek sokkal többet az azért van - ahogy fentebb írtam is, de te szokásod szerint akkor sem láttad meg azt ami nem illik az egyoldalú látásmódodba - mert rossz nézni miket írnak le, semmi kedvem a szükségesnél többet idézni, illetve amit idéztem, az még csúnyább része volt ennek a bekezdésnek.

De nem gond, értem hogy miért beszélsz félre, látom a szenvedésed.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 21:08:58

@pamut:

Nem véletlenül írtam, hogy örültem volna, ha többet tudsz a korai kereszténység időszakáról. Akkor talán nem írod le, hogy árulás. Hisz az egyszeri keresztény csak hinni akart Jézusban, élni tanításai szerint, szelíden, békésen. Nem akarja ő elhagyni családját, magára hagyni gyermekeit. Az idézet szerint Jézus tudja és mondja nekik, hogy ez nem így történik majd.
"Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért..."
Jézus kardot hoz, de az nem a követői kezében lesz, hanem például az általad elárultnak nevezet család kezében.
Gondold csak végig. Holnap egyik gyermeked azt mondja, hogy ő a Biblia tanításai szerint él majd. Szeret téged, nem hagyja el a családi otthont, becsületes, tiszta és békés életet él majd. Talán még azt is mondja, hogy szeretné, ha te is így élnél.
Mit mondasz neki?
Ostobának, idiótának és egybitesnek hívod majd? Árulásnak tekinted majd? Indulatodat nem fékezve elüldözöd otthonról?
Vagy szereted továbbra is és támogatod, hogy boldog, sikeres életet élje, ha már így döntött?

Szerinted Jézus miként vélekedett volna a homoszexualitásról? Hogyan vélekedett volna a melegekről?
Mert azt már tudjuk a posztból, hogy Pál apostol mit gondolt róluk.
De vajon Pál apostol biztosan Jézus szavait, gondolatait "tolmácsolta" ebben a kérdésben?

pamut 2016.09.18. 21:20:40

@Philip F. Queeg:

Philip fiú. Továbbra is a hülyének tetetésbe menekülsz? Mert azt hinni sem merem hogy ilyen didaktikus magyarázat után sem fogod fel. Nem, az nem lehet. És lám: mégis úgy teszel....

Legalább a méltóságodról ne mondj már le.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 21:28:26

@pamut:

De válaszolni azért fogsz?

pamut 2016.09.18. 21:35:53

@Philip F. Queeg: még te kérded ezt? :) hát semmi szégyen sincs benned? :) szedd már össze magad, és adj rendes választ. vagy ha azt nem tudsz, ne beszélj félre mint az előbb - ezzel csak magadat alázod.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 21:42:24

@pamut:

Holnap egyik gyermeked azt mondja, hogy ő a Biblia tanításai szerint él majd. Szeret téged, nem hagyja el a családi otthont, becsületes, tiszta és békés életet él majd. Talán még azt is mondja, hogy szeretné, ha te is így élnél.
Mit mondasz neki?
Ostobának, idiótának és egybitesnek hívod majd? Árulásnak tekinted? Indulatodat nem fékezve elüldözöd otthonról?
Vagy szereted továbbra is és támogatod, hogy boldog, sikeres életet élje, ha már így döntött?

Szerinted Jézus miként vélekedett volna a homoszexualitásról? Hogyan vélekedett volna a melegekről?
Mert azt már tudjuk a posztból, hogy Pál apostol mit gondolt róluk.
De vajon Pál apostol biztosan Jézus szavait, gondolatait "tolmácsolta" ebben a kérdésben?

pamut 2016.09.18. 21:52:11

@Philip F. Queeg: ez komoly? már másolgatod magad? már a látszat se érdekel?

Philip F. Queeg 2016.09.18. 22:03:30

@pamut:

Látszat?
Úgy látszik nem akarsz válaszolni.
De szerintem a következő hozzászólásban már igen.

pamut 2016.09.18. 22:22:31

@Philip F. Queeg:
nézd, ha te annyira leszarod a társalgást hogy csak másolgatod magad, akkor nem hiszem hogy nekem többet kéne beletennem. hajszálpontosan tudod miért röhejes (és a korábbiaknak ellentmondó) az a válaszod, és mégis ezt válaszolod. csak szánni tudlak amiért ide süllyedsz.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 22:32:40

@pamut:

Tévedtem.
Nem fogsz válaszolni.
:(

pamut 2016.09.18. 22:33:58

@Philip F. Queeg: azt hittem tisztességes vagy. de nem: képmutató vagy. érdemtelen voltál rá hogy korábban komolyan vettelek.

Philip F. Queeg 2016.09.18. 22:55:26

@pamut:

Melyik volt az a rész, amikor, ahol komolyan vettél?
Visszatérhetünk oda és akkor átgondolom, a lehetőségekhez mérten átfogalmazom a kérdéseimet.

De azért...esetleg...hátha :

Holnap egyik gyermeked azt mondja, hogy ő ezentúl a Biblia tanításai szerint él majd. Szeret téged, nem hagyja el a családi otthont, becsületes, tiszta és békés életet él. Talán még azt is mondja, hogy szeretné, ha te is így élnél.
Mit mondasz neki?
Ostobának, idiótának és egybitesnek hívod majd? Árulásnak tekinted? Indulatodat nem fékezve elüldözöd otthonról?
Vagy szereted továbbra is és támogatod, hogy boldog, sikeres életet élje, ha már így döntött?

Szerinted Jézus miként vélekedett volna a homoszexualitásról? Hogyan vélekedett volna a melegekről?
Mert azt már tudjuk a posztból, hogy Pál apostol mit gondolt róluk.
De vajon Pál apostol biztosan Jézus szavait, gondolatait "tolmácsolta" ebben a kérdésben?

pamut 2016.09.18. 23:06:34

@Philip F. Queeg:
másolgatás = spammelés = trollkodás.
te értékeled magad ennyire, ez szomorú :(

Philip F. Queeg 2016.09.18. 23:21:33

Jó éjszakát mindenkinek!

elemes 2016.09.18. 23:27:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

jó, és ki dönti el, hogy a bibliai parancsok közül melyek fontosak, melyeket hagyhatjuk el?

mondjuk tejet és húst nem tartunk ugyanabban a hűtőben, ez oké, két férfi ne kamatyoljon, ezt is betartjuk, de hogy különböző anyagokból készült ruhában járni tilos, afölött átsiklunk?

na

elemes 2016.09.18. 23:30:52

@ka_TARZI_s:

és mi lesz, ha valaki mégis házasságon kívül kamatyol?

Lángharcos 2016.09.19. 09:28:06

@Buchhalter: Eszerint sikerült beletalálnom a kérdésbe.

Próbáld meg elfogadni magad, sokat segít.

Neo07 2016.09.19. 11:16:58

@bcrics: Logikusan gondolkozva nemigen jöhet ki más eredmény. Ha érdekel, kifejthetem, nem hosszú.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.19. 11:50:57

@elemes:

"de hogy különböző anyagokból készült ruhában járni tilos, afölött átsiklunk?"

Én csak egyféle anyagból készült ruhát hotdok. Eszembe sem jutna az antianyagot is tartalmazó ruhát hordani.

elemes 2016.09.19. 18:57:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

hm, a bibliai szöveget aligha lehet antianyagra értelmezni, de ha mégis, akkor ez feloldja a homoszexualitás bibliai tilalmát, hiszen két egy férfi nem tudja a péniszét egy másik férfi hüvelyébe helyezni, márpedig a biblia csak ezt tiltja.

melegek, szabad a pálya :) kovács nocraft józsefné szerint.

elemes 2016.09.19. 19:01:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

nem gondolom, hogy kisajátíthatom a bibliai parancsok szelektálásának jogát -- "ezt vegyük szó szerint, ezt csak átvitt értelemben, ez meg elavult."

Mr. TrúLáv · http://trulav.blog.hu/ 2016.09.19. 22:04:16

Nem jó ez a blog, szerintem. Legalábbis nekem nem tetszik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.19. 23:17:14

@Mr. TrúLáv:

Nem vagy egyedül. Az a tipikus nyomulós homóaktivista stílus, folyton bizonygatja, hogy a homoszexualitás teljesen OK, szinte követendő.

Na meg valamiért minden nap kinn van a zindex címoldalán.
süti beállítások módosítása