Egy kedves ismerősöm nemrég kiposztolt egy diétát, amelynek az az alapja, hogy az egyén vércsoportja szerint határozza meg a számára legoptimálisabb étrendet. Azt írta, ez - és persze a rendszeres testmozgás - nagyon sokat segített neki, hogy a terhesség után visszaszerezze régi alakját.

Mivel én tökéletes testalkattal rendelkezem – természtesen –, így semmiféle diétára nincsen szükségem. A kíváncsiság viszont csak furdalt, hogy a nagyokosok szerint mit és hogyan kellene étkeznem.

A gond ott kezdődött, hogy fogalmam sem volt, milyen vércsoportba tartozom. Ám ez nem riasztott vissza, mivel – naivan – úgy gondoltam, ezt a fontos információt hamar meg lehet tudni valahonnan. Tévedtem.

Az ember azt hinné, hogy ha máshol nem, a születési anyakönyvi kivonatán szerepel a vércsoportja is. Nos, az enyémen nincs feltüntetve ilyen információ. Fura. Én a személyi igazolványra, vagy legalább a TB kártyára ráírnám, elvégre ki tudja, mikor jön jól?

Na mindegy, gondoltam felhívom a háziorvosomat, hogy a mindentudó rendszeréből olvassa már ki nekem az áhított információt. Ő azonban közölte, hogy ezt ők nem tartják nyilván. Ha szeretném, ír egy beutalót laborvizsgálatra (amit tőlünk a harmadik városban végeznek), abból majd megtudhatom. De ha volt nagyobb műtétem az elmúlt időben, akkor annak dokumentációjában is szerepelnie kell.

Mivel laborvizsgálatba nem akartam időt és energiát fektetni, ezért nekiálltam felkutatni a torokmandula műtétem papírjait. Sajnos azok az elmúlt húsz év során valahová elkeveredtek, 7 éves korom óta pedig nem vettek tőlem vért, így hát megint csak hoppon maradtam.

Már kezdtem feladni a reményt, amikor a napokban megpillantottam, hogy véradás lesz a helyi művelődési házban. Azt írták, az esemény során az illető vércsoportját is megmondják. Bingó!

Bár a vérvételtől kissé tartottam, mivel az injekciós tűvel nem ápolok túl szoros barátságot, azért csak rászántam magam. Elvégre, egy nemes cél érdekében megyek el! És mellékesen még vért is adok.

Egy fiatal leányzónál kezdtem, aki begépelte a személyes adataimat, majd adott egy félliteres ásványvizet és egy csokit, hogy azokat még a vérvétel előtt fogyasszam el. Mondta, hogy olvassam el a tájékoztatót, majd töltsek ki egy kérdőívet.

A kérdőívben szereplő aggályos kérdések közül kettő kivételével mindre nemmel válaszoltam. Az egyik igent az “Utazott-e ön az elmúlt 3 évben külföldre?” kérdéshez írtam. A másik a “Létesített-e szexuális kapcsolatot kockázatos magatartású személlyel?” volt. A tájékoztató szerint, kockázatos magatartású személynek minősülnek többek közt a prostituáltak, a intravénás drog használók, illetve a homoszexuálisok (férfiak közötti nemi kapcsolat).

Túlzás lenne azt állítanom, hogy megdöbbentem, elvégre a sajtóban időről időre megjelennek ezzel kapcsolatos hírek. Legutóbb az orlandói mészárlás kapcsán került elő a téma. Ott a melegbár elleni fegyveres támadás túlélői szerettek volna segíteni a válságos állapotban lévő áldozatoknak, ám a floridai jogszabályok tiltják, hogy melegek vért adjanak.

Én a magyar egészségügy állásfoglalásával eddig nem voltam tisztában, de úgy gondoltam, ha már egyszer idáig eljutottam, nem fordulok vissza.

Egy fegyveres férfi 50 embert gyilkolt meg egy orlandói melegbárban, mielőtt a rendőrök lelőtték.

Bevallom, egy pillanatra átsuhant az agyamon a gondolat: egyszerűen letagadom, hogy meleg vagyok. Elvégre nincs a homlokomra írva. Aztán a pillanat elszállt, és úgy voltam vele, ha kell a vérem, akkor kelljen úgy is, ha buzi vagyok. A kérdőíven egyébként is őszinte válaszadásra szólítottak fel, akkor hát ne sunnyogjunk!

Miután a rubrikák kitöltésén túljutottam, egy másik fehér köpenyes hölgy előtt foglaltam helyet, aki gyorsan átfutotta a lapot (valószínűleg csak azt ellenőrizte, hogy mindent kitöltöttem-e) majd megszúrta az ujjam végét, és a vércseppet egy műanyag kártyalapra kente.

Ebből kiderült, hogy a vércsoportom (dobpergés): AB

Hogy plusz vagy mínusz, azt tényleg csak laborvizsgálatból tudták volna megmondani, azt minden esetre megtudtam, hogy AB-s vérrel a magyar lakosság mindössze 8%-a rendelkezik. Szóval megint csak kisebbségbe tartozom, de cserébe baj esetén szinte bárkitől kaphatok vért. (Ja, és az AB vércsoport tagjai számára elsősorban a növényi alapú táplálkozást, valamint a különféle relaxációs technikákat ajánlják a diéta megalkotói.)

Ezután következett az orvosi vizsgálat, ami egy kék paravánnal eltakart asztal mögött folyt. Itt egy idősebb, szőke hajú, szemüveges doktornő fogadott, aki már tüzetesebben átnézte, miket X-elgettem a lapra.

Miután megbeszéltük, merre jártam külföldön, mondta, hogy fejtsem ki, mire vonatkozik a kockázatos magatartású személlyel folytatott szexuális kapcsolat. Itt elmondtam, hogy meleg párkapcsolatban élek, immáron négy éve. Nincs nemi betegségem, és nem váltogatom a partnereimet. Ezért gondoltam, hogy az információs lapon szereplő leírás ellenére mégis szerencsét próbálok.

Láttam, hogy a doktornő egy kicsit zavarba jön, aztán közölte, hogy ennek ellenére ő nem engedhet vért adni. Ez a szabály. Mikor mondtam, hogy megértem, de azért örültem volna, ha ezzel segíteni tudok másokon, azt felelte, “az ember még nagyon sokféleképpen tud segíteni”. Ezzel az állítással nem lehetett vitatkozni.

A doktornő azért megnyugtatott, hogy a csokit és a vizet megtarthatom:

Természetesen, az mindenkinek jár.

J. Gábor

További cikkekért és érdekességekért kövess minket Facebook-on: